vallási gyakorlatok

.GÁBOR GYÖRGY A KIBESZÉLETLEN KÉRDÉSEKRŐL A rendszerváltás utáni idők összes miniszterelnöke ellátogatott a Vatikánba. Horn Gyula megállapodást kötött a Szentszékkel, mely szerint – hasonlóan az európai gyakorlathoz – az egyházak finanszírozása javarészt állami feladat. Orbán Viktor nemrég támogatásáról biztosította az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnökét, aki alpári hangon, ám a Szentírásra hivatkozva sértegette más […]

Olvass tovább

“A múlt kisértetét feltűnni látni világos századunkban….”(Madách)

Vissza a középkorba A Gellért Söröző szele “Kedves Testvérek!” – kezdte Semjén Zsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) minapi rendezvényén egy katolikus iskola kápolnájában, majd a lovak közé csapva felidézte a minisztériumi főosztálya által kidolgozott magyar egyházmodell alapgondolatát, mely Szent Istvántól származik, és így szól: “Ami jó az egyháznak, az jó az államnak; és ami […]

Olvass tovább

Egyedül üdvözítő

A protestantizmus nagy “bűne”,hogy EGYHÁZNAK meri magát nevezni. Ha a meghonosodott – bár nem reális – kifejezést és írásmódot kizárólagosan kisajátítja egyik keresztény felekezet,esetlegesen a létszámára építve, abból automatikusan következik, hogy a többi(ek) már nem használhatják.Olvasásra ajánlom egy katolikus teológus,  Hans Küng: A katolikus egyház története c. kiváló művét. Elolvasása után megértjük, hogy a szerző […]

Olvass tovább

Torinói lepel (újabb vélemények)

A Szentszék hivatalos állásfoglalása mindez idáig hiányzik, mégis a tömegeket vonzó látványosság – “a” lepel – ott van és nézhető – távolról –  amivel a titokzatossága és az évszázadnyi idő(k) alatt felhalmozódott hiedelmek, oda és vissza vélemények, nyilatkozatok csak fenntartják (fokozzák ?)  a keletkezése körüli homályt.(Dénes Ottó) Hit és/vagy tudomány? A Magyar Televízió jóvoltából ismét […]

Olvass tovább

Szent Januárius vére

A csodák mindig nagy szerepet  játszottak az egyházak misztikus vonásainak fenntartásában. A vezetők viszont óvatosan távol tartják magukat a hivatalos nyilatkozatoktól, tartva az esetleges blamázs bekövetkezésétől.  Évszázadok óta létezik a “Szent Január ” szindróma Nápolyban. Azonban csakis népi fogyasztásra van  évről-évre  “üzemben.” (Dénes Ottó) A “nápolyi csoda” reprodukálása                […]

Olvass tovább

Galilei és a holdak

Részlet egy tanulmányból, amiben az egyház prominens képviselőinek merevsége és a tudós szabadsága kerül terítékre. Sajnos a forrást nem tudom megjelölni, de a gondolatmenet logikája megéri az olvasásra szánt  néhány percet. (Dénes Ottó)  … Ugyanis van, aki ezt hiszi, de gondoljuk meg: ki emlékszik annak a két bíborosnak a nevére, akik Galilei pere során, őt […]

Olvass tovább

A véleménynyilvánítás szabadsága és annak korlátai

A véleménynyilvánítás szabadsága és annak korlátai Élet és Irodalom 2002.jan.4. Elhangzott a Hajdúszoboszlói Jogász Vándorgyűlésen 2001.okt.19-én. (Részlet) A történelem során a mindenkori hatalmak legitimációt kerestek működésük alátámasztására, mivel a nép hajlamos volt firtatni: miért épp az a klikk élet és halál ura, amelyik aktuálisan a hatalmat gyakorolja. Ezt a legitimációt a korai uralkodók az isteni […]

Olvass tovább

A Hit hat(hat)

” Fecseghetnének nyelves tudományok- mind pártfogolna, ki szívébe lát. legalább keressem, amire vágyok, bár nincs, az örökös ifjúság italát.” Egyik napilap (Új DN) cikke a Női tükör rovatban írta 2001 09. 06-án. EGÉSZSÉGES ÉTREND A HÍVŐK ASZTALÁN Az ésszerűen folytatott böjt, vagy az egyes vallások előírásai szerint összeállított étrend meghosszabbíthatja az életet. Orvosok és a […]

Olvass tovább

A profitegyházak és az 1 %

Adóbevallás közeledtével megnő az 1% után ácsingózó “egyházak” száma. Érdemes lesz egy kicsit rápillantani az “EGYHÁZ” fogalmára, a történelemben utánanézhető kialakulására.Ezt későbbre tartogatom, de ez az írás addig is olvasásra és átgondolásra méltó.Pillanatnyi (2010 07 27) aktualitást az ad ennek a cikknek, hogy ez a jelenség – a szabad egyházalapítás lehetősége –  képezi egyrészt a […]

Olvass tovább

Mózes I. könyvének szerzősége

A Biblia újabb meglepetésekkel szolgál Az angol The Guardian október 29-i számában a Biblia újabb meglepetésekkel szolgál cím alatt a lap jeruzsálemi tudósítója beszámol arról, hogy a haifai Műegyetem egyik kutatócsoportja, mely számítógépes program segítségével vizsgálta – öt éven át – a Bibliát, közzétette munkája eredményét. Ez pedig nem más, mint annak a ténynek a […]

Olvass tovább

A zabpehely dícsérete

A szív- és érrendszeri betegségekből ered ma már a világ legtöbb országában a halálozások mintegy fele. De sok területen ez már csökken, ahol a megelőzési elveket a gyakorlatban is igyekeznek érvényesíteni: például a dohányzás szigorú tiltását, az egészséges táplálkozást, a túlsúly, a magas vércukor és a magas vérnyomás normális szintre csökkentését, a rendszeres mozgást. A […]

Olvass tovább

Ismét gyakori a köszvény

Az Ezékiel téma egyik oldalági hajtása a HÚSÉTELEK kérdése.Ebbe illeszthető bele ez a cikk, amelyben a szerző egy majdnem kizárólag a hús fogyasztásához köthető témát dolgoz fel. A köszvény (Arthritis urica) már régóta ismert anyagcsere-betegség. Tulajdonképpen nem gyógyítható, sőt halálos kimenetelű is lehet. Kifejlődésében valószínűleg az öröklés is szerepet játszik. Ezt már Hippokratész is állította. Az […]

Olvass tovább

Kovásztalan kenyerek

Néhány szó a témához. Az EZÉKIEL  lepénykenyeréről írogatott topicokhoz kitűnően illeszkedik a HVG.HU alábbi bejegyzése. A kovásztalan kenyerek bibliai eredetű témasorozata néhány klippel fog kiegészülni hamarosan, addig is próbáljuk megvalósítani az alábbi egyszerű recepteket. (Dénes Ottó) A kenyér nálunk főleg kelt tésztából készül, pedig őseink kezdetben a kovász nélküli, vízből és lisztből sült kenyeret ismerték […]

Olvass tovább

A fokhagyma gyógyhatásai

A fokhagymát táplálékként és gyógyszerként már évezredek óta használják. Azoknál a népeknél, melyek a fokhagymát nagy mennyiségben fogyasztják, viszonylag több az egészséges és az idős ember. Az oroszok és a bolgárok nagy fokhagyma- és vöröshagymaevők, de »fokhagymamérgezésről« sohasem számoltak be. A Szovjetunióban élő százesztendősök kitűnő egészségüket és hosszú életüket a fokhagyma és vöröshagymaevésnek tulajdonítják. Az […]

Olvass tovább

Vita a só és az egészség viszonyáról

Rengeteg egymásnak ellentmondó közlés, tudományosnak látszó cikk, fontoskodó okoskodás után/mellett jó lesz, ha egy kicsit elmélyedünk a só valódi fontosságának és élettani szerepének egy ősrégi tanulmány gondolataiban  megjelenő értékében.A cikket az Élet és Egészség folyóirat jelentette meg, anno 1988-ban. Az éltető só A tengervíz tartalmazza azokat az ásványi anyago­kat, melyek szervezetünk működéséhez elengedhetet­lenek. A tengervízben […]

Olvass tovább

A Gerson (Dániel) diéta és hatásai

A május 02-én kelt bejegyzésem témája az elmúlt két hónap diétájának és okainak felvázolása volt.Akkor már az egyik alapételem – a Hippokratesz leves – részletes ismertetése és az akkori észleléseim voltak a bejegyzés fő irányai.Most a VEGÁN étrend tényleges “gyógyító” hatásait részletezem. Az első nagyobb eredmény a mérhető TESTSÚLYCSÖKKENÉS 84 kg-ról 75.6 kg-ra. Ez a […]

Olvass tovább

Zöldségek gyógyhatásai II.

  Burgonya Emésztőrendszeri hatása A krumpli tartalmaz rostanyagokat, bár ezeket nem szokták a legértékesebbek közé sorolni. Azonban a vizsgálatok kimutatták, hogy a burgonyarosttal dúsított ételek jelentősen csökkentik az étkezés utáni koleszterinszintet, valamint megkönnyítik a székletképződést és ürítést. Annak ellenére tehát, hogy a krumpli rostanyagainál vannak értékesebb és hatásosabb növényi rostok, mégsem kell őket lebecsülni, mert […]

Olvass tovább

Zöldségek gyógyhatásai I.

A HIPPOKRATESZ-leves és az egész méregtelenítő/testsúlycsökkentő diétám lényegének megértése könnyebb lesz, ha az alkotórészek hatását áttekintjük. Ebben nagy segítségem egy barátom honlapja. Doktor Gáspár Róbert, egyetemi docens (SzTE) a maga nem csekély ismeretanyagával – bibliai szóval: talentumaival – szolgálja az egészségmegőrzés/helyreállítás nemes ügyét.Két hozzáférést is közlök: http://ferfivilag.freeblog.hu — vagy — http://okoriegeszseg.shp.hu/dr gaspar robert. Az alábbi […]

Olvass tovább

Az elhízás és a szívbetegség együtt jár

Leptin: Az elhízás és a szívbetegség együtt jár (Természet Világa 134. évfolyam 3. szám 2003. március) Angol tudósok egy lépéssel közelebb jutottak ahhoz, hogy pontosan megfejtsék, miért alakul ki gyakrabban szív- és érrendszeri betegség kövéreknél. A kóros túlsúlyosság és az érelmeszesedés közötti kapcsolatot már korábban is ismertük, de a tényleges élettani mechanizmust ez idáig nem […]

Olvass tovább