A tökéletes lángos

 

Mi is az, amiért zokszó nélkül hajlandóak vagyunk sorba állni? Amiért nem egy férfiember önként s emelt fővel vállalja be a hétvégi piacozást? Nem másért, mint egy jó lángosért.

A lángos már évszázadok óta nagy kedvencünk. Hajlamosak is vagyunk hungarikumnak kikiáltani. Ám a lángos ,illetve az ő hasonmásai világszerte felfedezhetők. Már csak azért is,mert eredetileg nem más, mint kelesztett, sült kenyértészta. Így be kell érnünk azzal a dicsőséggel, hogy minden bizonnyal a mienk a legfinomabb.

A lángos szó eredetét nem nehéz kitalálni, igazán beszédes az elnevezés. Régebben a kenyeret szinte mindenhol otthon sütötték. A dagasztóteknő oldalára tapadt kenyértészta maradékaiból kis korongokat formáztak, és a kemencében még pislákoló, kis lángon, parázson megsütötték. Ahogy idővel eltűntek a kemencék a házakból, kiment a divatból az otthoni kenyérsütés, úgy került a lángos bőséges olajjal teli lábasba. De egyes falvakban, vagy nagyobb vásárokban, fesztiválokon manapság is ehetünk kemencében sült lángost, különböző nevekkel illetve: ilyen a töki pompos, a langalló vagy langali, a vakarék, vagy egyszerűen a kenyérlángos.

Nagy kedvenc. Több változatban
Sok országnak megvan a maga kenyértésztájából készült lángosfélesége. Gondoljunk csak az olaszok pizzájára vagy az oroszok blinijére. A különbségek a tészta formázásában és sütési módjában mutatkoznak. De az biztos, hogy nekünk manapság a lángos a bő olajban kisült, tányér nagyságúra formált kerek, a szélén ropogós, belül puha, olajban sült tésztát jelenti, így maradjunk is ennél a töretlen népszerűségnek örvendő fajtánál.

A fokhagymás, sajtos és tejfölös változatot bizonyára mindenki kóstolta, de kiváló juhtúróval, padlizsánkrémmel is. S előfordulhat édes változatban, lekvárral vagy túrókrémmel. Nemcsak a lángos tetejére rakhatunk mindenfélét, hanem már a tésztájába is csempészhetünk reszelt fehérkáposztát, vagy héjában főtt, tört krumplit.

A lángostésztát meg is lehet tölteni, így már önálló, laktató vacsora-  ebédfogássá alakul. Kiváló a gombás vagy a párolt káposztával töltött változat. Mielőtt hozzáfognánk a házi sütéshez, nem árt tudni pár fortélyt ahhoz, hogy a konyhában is sorba álljanak a házi népek a lángosunkért.

Tippek, fortélyok
A lisztet mindig szitáljuk át, és egy kicsit langyosítsuk meg – így a tészta lazább, hólyagosabb lesz majd, és könnyebben megkel. A tésztából formáljunk cipót, hintsük meg a tetejét vékonyan liszttel, takarjuk le és meleg, nem huzatos helyen addig kelesszük, amíg legalább kétszeresére nem dagad. Amikor a tészta megkelt, akkor ne gyúrjuk át újra, hanem vízbe mártott szedőkanállal szaggassunk teniszlabda nagyságú darabokat és tegyük nedves deszkára. Hagyjuk még 20 percig kelni. Vizes kézzel nyújtsuk a kívánt méretűre és tegyük a forró olajba.

A lángost soha ne tegyük langyos olajba, mert nagyon megszívja magát zsiradékkal. Az olaj legyen nagyon forró, és ezután mérsékeljük a lángot, és így süssük meg mindkét oldalán a tésztát. A lángost gyorsan kell kisütni, mert ha túlkel, akkor összeesik, és nem lesz lágy, hólyagos. Ezt elkerülendő mindig nagyméretű serpenyőben vagy lábasban süssük.

A kisült lángosokat sose rakjuk egymásra, mert a melegtől, a gőztől befüllednek, és kívül nem maradnak ropogósak. A legjobb, ha egymás mellé sorakoztatva egy sütőrácsra állítjuk úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. Így a felesleges zsiradék is lecsepeg a rács alá rakott tálcára. A lángos csak frissen az igazi, így mindig csak annyit készítsünk, ami rövid idő alatt el is fogy – de egy jól sikerült lángosnál ez a pont teljesen felesleges, hiszen nincs az a mennyiség, ami el ne fogyna.
Ha csak az tart távol minket a lángos- sütéstől, hogy utána még jó ideig olajszag terjeng a lakásban, akkor süssük pálmazsírral – ez szinte szagtalan és egészségesebb is. Némi rutinnal otthon is könnyedén elkészíthető az igazán finom lángos.

Dénes Ottó kiegészítéskedvencek 017e.Az EZÉKIEL lepénykenyérről jó néhány bejegyzést tettem közzé. Amit ez az egyszerű élelem az ókortól-napjainkig töretlenül ívelő karrierje során megélt, illetve amivé átváltozott (pizza, pita, csapati,tortilla…stb) azzal, mint lehetséges  komponenssel számolhatunk az egészséges táplálkozásban is. Az egyszerű elkészítés, mint a napi életben időmegtakarító tényező sokat számít. Mai állapot szerint az élesztő NÉLKÜLI lepény is sokakat segít(het) ki az élesztő miatti problémájukban (Candida).
HVG.HU GASZTRONÓMIA 2010. november 03.,
Szerző: Haulitus Anikó

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük