Abszurdisztáni Anzix Néha egy kis visszaemlékezés a “múlt idők setét homályira” akár szívderítő is lehet.Mindenképpen elgondolkoztató. Püspök A Pártlistán Hallgatom Friderikusz rádiósított változatát, Simicskó képviselővel beszélget. Arról, hogy a KDNP képviselői, miszerint Simicskó és Semjén urak törvény- és alkotmánymódosításokat nyújtottak be a T. Házban. A törvénymódosítás arról szólt, hogy végre ismerje már el az Állam […]
Kategória: Közélet
Az igazak lángjai (A Valdensek)
Miközben a Szentföldön a keresztes háborúk zajlottak, Európában több országot érintő keresztény evangéliumi reformmozgalom kezdődött, amivel szemben a hivatalos egyház hamarosan kíméletlenül fellépett. A dél-franciaországi Lyon városában 1173 táján a legfőbb beszédtéma az volt az emberek között, hogy Pierre Valdes (Valdo), a város egyik ismert polgára életében milyen hatalmas fordulat ment végbe, miután radikális döntések […]
Katolikus egyház: legyen hangsúlyosabb az erkölcs a közszolgálati médiában
Ez NEM ÁPRILISI TRÉFA! Ezt kéretik komolyan venni A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia médiaügyekért felelős püspöke szerint az egyháznak társadalmi súlyának megfelelően kell megjelennie a közszolgálati médiában. Az MKPK szakértői a közeljövőben kidolgozzák észrevételeiket a Közszolgálati Kódexhez. Társadalmi súlyának megfelelően jelenjen meg az egyház a közszolgálati médiában – mondta Kiss-Rigó László, a Magyar Katolikus Püspöki […]
Alkotmány és keresztény fundamentalizmus?
„Nem félsz?” Egyház, Fidesz … szövetség a hatalomért? Vankó Zsuzsanna az egyház gyámságáról A teológusprofesszor, a Sola Scriptura Teológiai Főiskola rektora azt mondja: történelmi bűn, hogy a keresztény egyházak nem szólalnak fel határozottan az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen. Beszél arról a veszélyről is, hogy Magyarország lehet Európa első keresztény fundamentalista „mintaállama”. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja. Orbán […]
A törvény szövedéke. Kerekasztal-beszélgetés a sajtószabadságról
Vettem a bátorságot és erősen megvágtam a kerekasztal beszélgetés szövegét, hogy egy kicsit kedvet csináljak az egész helyszíni beszámoló elolvasásához. A kihagyott részek csak a rövidítés miatt lettek kihagyva. Mivel nemcsak nekem, de minden bloggernek és a többi bármiféle kommunikációs hajlamokkal és talentumokkal meg(áldott), vagy megvert egyednek éppen úgy alapvető joga és érdeke a szabad […]
Iszlám és zsidókereszténység I.
Élet és Irodalom Dhimma Cs. Gyimesi Évának,négy évtizedes barátságunk jegyében, szeretettel és megbecsüléssel Az iszlám, mely a Közel-Keleten az arab hódítások folytán – Damaszkusz (i. sz. 635), Ktésziphón (Iráq, i. sz. 637), Jeruzsálem (i. sz. 638), Hamadán (Irán, i. sz. 643) stb. – az egész térség uralkodó vallása lett, ugyanúgy, mint Nyugaton az i. sz. […]
Elvi-szemmel: a tulajdon védtelensége
JELENTÉS A JOGÁLLAMISÁG ÁLLAPOTÁRÓL Az ősz az alkotmányvédelem elleni támadások mellett a tulajdon elleni támadások sorozata jegyében telt el. A HVG és az Eötvös Károly Intézet (EKINT) közös vállalkozásában készülő sorozat ezúttal a tulajdonhoz való jog és a jogállamiság összefüggéseit vizsgálja. A tulajdon elleni első támadás a honvédelmi törvénynek a Veszprém megyei iszapkatasztrófát követő módosítása […]
A lugano-i tanulmány UTÓPIA? VÉLT, VAGY VALÓS VESZÉLY?
Egy vitára serkentő tanulmány, amiben a mai hazai szélsőségek hangját is kihallani vélem.A tanulságok levonásait az olvasókra bízom, remélve, hogy korrekt és tárgyilagos hozzászólások is segítik a végső eredményt. Az összeomlást vizionáló nézetek ma népszerűek, de a pesszimista forgatókönyv nem az én színpadom, helyette a biblikus megközelítést ajánlom, amiben az Ultima Ratio az Isteni kézben […]
Súlyosan károsító állapot. Veszélyes magány
A szingliség veszélyes állapot, egy ideje egy finn vizsgálattal riogatják a magányos férfiakat, miszerint az egyedül élők 167 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint a házasok. És a gyermektelenség, valamint a válás is súlyosan károsítja az életüket. Kopp Mária egyetemi tanár jól ismeri a finn adatokat, sőt közli, hogy a magyarországiak még rémisztőbbek. – Önt […]
Aki szelet vet, vihart arat
Orbán Viktor Taigetosza Egy régi, spártai legenda szerint, melyről Plutarkhosz, a Kr. u. 2. században élt görög író számolt be, a Taigetosz-hegyhez egy különös és kegyetlen szokás kötődött: A Taigetosz hegység látképe „Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a […]
Optimizmus kell a hosszú élethez
A szakemberek több mint 160 olyan korábbi tanulmányból szűrték le a megszívlelendő tanulságot, amelyek a pozitív gondolkodás és az általános egészségi állapot, valamint az élettartam közötti kapcsolatot vizsgálták. „Szinte sokkolt és határozottan meglepett, amikor megláttam az adatok közötti összefüggéseket” – hangoztatta Ed Diener, az Illinois Egyetem pszichológia professzora, aki a vizsgálatot vezette. Két hajléktalan ebédje: […]
Tíz betegség, amely a legtöbbe került az országnak
Már a kormány is azt igyekszik tudatosítani bennünk, hogy nem tékozolhatjuk el felelőtlenül az egészségünket, a gyógyításnak ugyanis ára van. De mely betegségek orvoslása kerül a legtöbbe a társadalombiztosításnak? A kérdés megválaszolására megnéztük, hogy az elmúlt két évben mely betegségek kezelésére fizették ki a legtöbb pénzt az egészségbiztosítási kasszából. Íme a képzeletbeli tízes lista. A […]
Zöld szám az Inkviziciónál
http://www.hetek.hu/belfold/201102/feljelenthetjuk_munkaadonkat Indításnak egy kis ízelítő a HIRSZERZŐ portálról:2011 02 26.A vastagon szedett részeket azért emeltem ki, mert arról (is) szeretnék rögeszmecserét folytatni olvasóimmal. Az államilag intézményesített besúgásra épülő stratégia hozadékát még nem tudjuk meg,illetve felbecsülni, de némely előzőleg már működött – hasonló – képleteket érdemes Mp 3-ban áttekinteni, hogy mit is adott az emberiségnek, vagy […]
Felismerhetetlenné válik a Föld 2050-re
Amerikai kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az egyre növekvő népesség, valamint az egyre kevesebb és drágább élelmiszer miatt szűk 40 év múlva már a jelenlegitől teljesen eltérő képet mutathat a bolygónk. A Discovery weboldala az ENSZ előrejelzését idézve hívja fel a figyelmet, hogy a Föld lakossága még az idei év során elérheti a hétmilliárd főt, 2050-re […]
Gellért Oszkár: Bábjáték (A Bibliai Szabadegyetem előadásaihoz:Salamon Énekek Éneke)
Színhely: Zöldellő nyoszolya Idő: A tavaszég mosolya Szereplők: Kösöntyűk Kerekded csésze Jóillatú borok Virágok szinméze Tükröző halastók Szőlőgerezdek Hófehér juhsereg, most feresztett Elefántcsonttorony Szederjes bársony Liljommal övezett gabonaasztag (S most föllépsz a színre én nagy Költőtársam Salamon király, aki mindezt összeragasztod «És lészen mint kösöntyűk a te tomporod És a te köldököd, mint kerekded csésze […]
Méné Tekel – Belsazár lakomája (A Bibliai Szabadegyetem előadásaihoz)
Rembrandt: Belsazár lakomája „És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.” (Dániel könyve 5. […]
Meddig futsz még a haláltól? Sejját Hamza verse
Sejját Hamza XII. században élt török költő, az iszlám tanrendszerébe (is) beépült bibliai személyek tisztelője, ebben a versében Salamon királyról beszél, akinek példáján keresztül az emberi élet értékeit, lefutását és a világot teremtő Isten szempontjából történő értékelését adja.A hívő költő filozófiájának lényegét a vers utolsó mondata adja tudtul.Érdemes mélyen és komolyan elmélkedni róla! Egy ókori […]
Vas István: A prédikátor dalaiból
A Jeruzsálemi templom Heródes által kiépített állapotában (rekonstrukció) Vigaszt akarsz? Keress máshol! Ezt mondja a prédikátor, Jeruzsálem királya. Ahogy jöttél, eltűnsz innen,s ha valami történt minden hiába volt, hiába. Kérdezd csak az embert,hogy mi haszna volt, ha munkálkodni jól tudott a nap alatt? Most eszmélne, most már késő. Nemzedék megy, nemzedék jő. De a föld […]
Arany János–FIAMNAK (Versek a Pécsi Bibliai Szabadegyetem előadásaihoz 2010)
A Pécsi BSZE keretében elhangzott előadások előtt a biblia és a művészetek összefüggésének témakörében versek, zeneművek, illetve azok elemzései hangzottak el, illusztrálva azt a tényt, hogy a biblia történetei, légköre, szellemisége milyen módon adtak témát az európai kultúrának. alkalommal azt a pár verset adom közre, melyek mindegyike valamilyen ágon kapcsolódik a Szentíráshoz, vagy Isten személyéhez. Arany […]
Elmélkedés Goethe: Végrendelet című verse nyomán.
Johann Wolfgang Goethe: Végrendelet A lét semmivé sose válhat! Mindenben örök áram árad, állj boldogan a létbe hát! A lét örök: törvények őrzik mindazt az élő kincsözönt itt, melyet díszül ölt a világ. Az igazat rég fölfedezték, a szellemek közt ő az egység, ragadd meg ezt az ős valót. Ember, hódolj a bölcsnek érte, ki […]