Úton a restauráció felé?

NACSÁDY ANDRÁS

A szerző a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület elnöke

A szabad vallásgyakorlás minden embernek alapvető joga, de ezt befolyásolni, irányítani, kiemelt anyagi támogatásokkal privilegizálni a természetesen kialakult multikulturális társadalmak belső ellentéteihez, szélsőséges nacionalizmushoz vezethet.”

Ady Endre már a századfordulón (1903) figyelmeztette a magyar szabadkőművességet, hogy nem maradhat csupán „zárt csarnokok­ban, pislogó fény mellett” titkolózó társaság – ha valóban komolyan veszi társadalomformáló ambí­cióit. Anélkül hogy Ady közismert antiklerikális szózatait idézném, azt hiszem, hogy a „választható, de kötelező” hittanoktatás bevezeté­se az általános közoktatásban két­ségkívül felszisszenésre ad okot. Egyrészt a kijelentésben nyilván­való ellentmondás, nevezetesen ha valami választható, akkor nem kö­telező, és fordítva, ami kötelező, az kizárja a választás lehetőségét.

Avagy a vallások közötti válasz­tást jelentené? Bár értesüléseim szerint a szeptemberben életbe lé­pő kerettantervben létezik ez a ki­fejezés más tantárgyakra vonatko­zóan, mégis jó lenne pontosítani, hiszen nem lehet mindenki jól in­formált pedagógus. Másrészt a „hittan” kifejezés, bár évszázados múlttal rögződött a köztudatba, mégsem egyértelmű, hiszen a hitet nem lehet megtanulni. Vagy van, vagy nincs. Ha viszont a rávezetés, az oktatás oldaláról közelítjük meg, akkor valamely dogmatikus elméletrendszert kell érteni alatta, amelynek terjesztése, „kötelező” jellegét tekintve diktatórikus emlé­keket ébreszt. A pártállami idők­ben sok intézményben „kötelező” volt a politikai oktatás, s éppen ezért mindenki – már a jó szándé­kú, nyílt agyú ember – még ha passzívan is, de visszautasította.

Vajon ez lesz-e a sorsa ennek az intézkedésnek is?
De lássuk előbb, milyen indíté­kok vezérelhették egy demokrati­kus köztársaság kormányának el­nökét a XXI. század hajnalán olyan elhatározásra, amelynek múltat idéző sajátosságai bár össz­hangban vannak az ezeréves ke­resztény államisággal és a Vatikán­nal való rokonszenvezéssel, mégis ellentmond egy paradigmaváltás előtt álló világ képének.

Messzemenőleg egyetértek azzal, hogy korunk erkölcsi szinvona­la javításra szorul. A csúcstechno­lógiára fejlesztett, de felszínes tö­megkommunikáció, a globalizációnak nevezett világgazdasági mutá­ció mindinkább sekélyes érzelmű, hiányos kultúrájú, erkölcsi értéke­ket vesztett embereket gyárt. A ki­zárólag sikerközpontú értékítélet nem ismeri az emberi lélek sajátos, egyéni érzékenységét, a tapasztala­tok szülte bölcsesség időt álló érté­keit és általában az egyetemes em­beri értékeket; tisztesség, becsüle­tesség, őszinteség, a mások iránti jó szándék örök értékű kincseit. Ke­let-Közép-Európában és benne Magyarországon az eltelt évtized politikai változásainak pozitív eredményei mellett sajnos egy amorális szemlélet alakult ki. Olyan világkép, amelyben az eti­kus viselkedés egyenesen nevetsé­ges, lesajnálandó tulajdonság, így hát jogos az igény arra, hogy a fel­növekvő új generáció pozitív etikai támpontokat kapjon.

De azzal már nem értek egyet, hogy ezeknek a pozitív etikai támpontoknak kizá­rólagos letéteményese az egyház legyen.

„Elsősorban mégiscsak a respublika dolga az, hogy a közok­tatás minősége, erkölcsi feddhetet­lensége és világnézeti ökumenizmusa felett őrködjék.”

Ám ha a köztársaság intézménye nem függ össze a nemzeti azonosságtudattal, ha az állam polgára csupán vallási közösségekkel azonosultan érez nemzeti elkötelezettséget, már csak egy lépés választ el az állam­vallás diszkriminatív megnyilvá­nulásaitól.

Pedig az állam világné­zeti semlegességének sok példájá­val találkozhatunk az Amerikai Egyesült Államok alkotmányától kezdve az Emberi és polgári jogok kiáltványán keresztül a Francia Köztársaság 1946-os alkotmá­nyáig. Ha pedig mindenáron ame­rikai vagy európai mértékekhez kívánunk igazodni, nem lenne sza­bad figyelmen kívül hagyni ezeket a példákat.

Másrészről megállapíthatjuk ugyan, hogy a nemzeti azonosság­tudat több országban szorosan összefügg egy történelmileg igazolt államvallással, de Magyarország esetében ez nem áll fenn. Elég egy pillantást vetni a hívő és gyakorló állampolgárok felméréséről készi­tett statisztikákra. Vagyis számom­ra egyértelműnek látszik, hogy a „választott, de kötelező” hitokta­tás bevezetése inkább egy olyan választóréteg megnyerését célozza, amely a rendszerváltás veszte­seinek kilátástalan, vagy legalábbis bizonytalan útján keresik a jól megszokott jelzőtáblákat. Sőt bizo­nyos tekintetben még reményked­nék is ebben. Ugyanis ha pesszi­mistább lennék, azt hihetnem, hogy a nemzeti öntudat túlfűtött érzelmeit tápláló, a keresztény államiságjelszavát nyíltan a nem ke­resztényeket célzó szélsőséges ideológiák hirdetőinek kegyeit ke­resi a dogmatizmus ilyenfajta intéz­ményesítése. Minden vallási dogmatizmusnak alaptétele, hogy csak egy és oszthatatlan igazságot hir­det. Számára egy kijelentés csak akkor igaz, ha egy másik az ellen­kezőjét, vagy legalábbis kevésbé azonos tényt állít. Ám ez a bináris logika, amely ellentétekre alapul, akcióra és reakcióra, a dolgok ér­telmezésében egyhamar sterillé válhat. Amikor mindent élesen el­különítünk egymástól – igazság- hazugság, jó-rossz, fehér-fekete -, könnyen szektariánussá válha­tunk, aki kategorikusan elutasítja az ellenpárt. Ez pedig a különbözhetőség elutasításához, mi több, könyörtelen üldözéséhez vezethet.

Ideje lenne az ezeréves keresztény államiság dicsősége m136ellett a ke­reszt jegyében meggyújtott mág­lyákra is emlékezni!
Meggyőződésem, hogy egy XXI. századi modern, demokrati­kus köztársaságban az állam világ­nézeti semlegessége a vallássza­badság egyetlen garanciája.

Már­pedig vallásszabadság nélkül nincs demokrácia. Abszolút lelkiismere­ti szabadság nélkül pedig még a köztársaság intézményéhez fűződő azonosságtudat is sántít. A hit ma­gánügy, s egyben az emberi méltóságérzet kizárólagos joga. Mint hu­manista az emberi méltóság tiszte­letben tartását tekintem a legfonto­sabb értéknek. A szabad vallásgya­korlás minden embernek alapvető joga, de ezt befolyásolni, irányítani, kiemelt anyagi támogatásokkal privilegizálni a természetesen ki­alakult multikulturális társadal­mak belső ellentéteihez, szélsősé­ges nacionalizmushoz vezethet. Az eltelt tíz évben Közép-Európában sajnálatos módon éppen elegendő példa igazolta ezt az állítást.

Mint szabadkőműves úgy ér­zem; azzal, hogy az államilag ki­váltságos helyzetbe hozott egyhá­zak mind nagyobb szerepet kapnak a közéletben, ahelyett hogy a civil szervezetek társadalmi jelen­tőségét vennék inkább figyelembe, a kormányzat mindjobban eltávo­lodik az amerikai és francia példa igazolta történelmi vívmánytól: az állam világnézeti semlegességétől. Azoktól az értékektől, amelyek az egyetemes emberi szabadságjogo­kat biztosítják. A kormány nem az egyházakkal, hanem a civil szerve­zetekkel szemben semleges.

Persze mindaddig, amíg tevé­kenységük nem sérti azokat a cél­kitűzéseket, amelyek vélt vagy valós meggyőződésből egy új nem­zetállam megteremtését célozzák. Holott Európa küszöbén a politi­kai pluralizmus és egy modern ál­lamtudat erkölcsi alapokra való felépítése azt az űrt tölthetné be, amelyet – ezer év ide vagy oda – a köztársaság eszményének hiánya jelent ma is.
Vagy talán vezető politiku­sainknak sincs igazán megalapo­zott válaszuk, amelyet a,kor etikai bizonytalanságával szemben meg­győző erővel tudnának hirdetni? Ezért fordulnak vissza nyíltan vagy burkoltan a második világháború előtti társadalmi értékrend felé, amely a keresztény államiságban fogalmazódott meg, s nem a köz­társaság – a szabadság, egyenlőség, testvériség – eszményében?image_003
Úgy tűnik, egy újabb restauráció korát éljük, egyelőre – és szerencsé­re – király vagy kormányzó nélkül.

Magyar Hírlap 2001. augusztus 3.
Itt érdekes dolgokat olvashatsz a magyarországi Szabadkőművesekről: http://www.galilei.hu/index.html

Kommentem: A szabadság akkor igazi, akkor teljes, ha a lélek is igent mondhat rá. Ha kényszerítő erők nélkül tudom egyénileg, vagy közösségben gyakorolni hitemet, vagy éppen hitetlenségemet.
A múlt példái nem jönnek át kellő erővel a vezető politikai erők terébe, mert ha megértenék, hogy a helyzetbe hozott vallási képződmények éppúgy foglyai a politikának, mint fordítva….. A legújabb alkotmányszövegben mintha hiányozna az ÁLLAM ÉS AZ EGYHÁZ SZÉTVÁLASZTÁSÁNAK deklarálása. Pedig az ideológiák összemosása, vagy elmaszatolása nagyon veszélyes játék. Ha ezt nem veszik észre és valamelyik nagy egyház, vagy egyházak nyomása alatt cselekszenek, végzetesen szétforgácsolják az amúgy sohasem egységes társadalmat.
Nem hiányzik más, mint gyerekkorom emléke. Amikor az elemi iskola első osztályában megjelent a “tisztelendő atya”, mintegy vezényszóra kiabálásban tört ki az osztály létszámban nagyobbik fele: LÓFORMÁTUSOK KIFELÉ !!
Hát ettől féltem unokáimat. Amikor az ideológia már a kis emberkék lelkében is megosztást hoz létre. (Dénes Ottó)

Mondja el a véleményét!