Az elhízott tizenévesek körében gyakori a D-vitamin alacsony szintje –

Az elhízott tizenévesek körében gyakori a D-vitamin alacsony szintje – állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók. A kis létszámú vizsgálatban 68 elhízott kamasz vérében mérték a D-vitamin szintjét. A lányok 72 százalékánál volt hiányos, 28 százalékánál elégtelen a D-vitaminnal való ellátottság, míg a fiúk esetében rendre 69, illetve 22 százalék volt ugyanez az arány. Bár a […]

Olvass tovább

A mikroorganizmusok megkülönböztetése

Robert Koch volt a következő jelentős kutató azok sorában, akik egyengették a penicillin felfedezéséhez vezető utat. Kifejlesztett egy táptalajt agar-agarból, amely egy vörös-algából kivont tartós anyag, és amelyen a mikroorganizmusok bámulatos sebességgel szaporodnak, és így tulajdonságaik könnyen megfigyelhetők. Koch szorgalmas kísérleteinek köszönhető, hogy a baktériumokat sikerült egymástól megkülönböztetni és rendszerezni. Ennek segítségével lehetővé vált a szövetekben, […]

Olvass tovább

Ennyi mindenre jó az alma

HVG.HU EGÉSZSÉG A legtöbb ember számára köztudott, milyen egészséges naponta elfogyasztani egy almát, Penny Stanway új könyve azonban talán még az ő számukra is szolgál újdonsággal. Az alábbiakban azokat a gyakori betegségeket soroljuk fel, amelyek – a szerző szerint – almafogyasztással könnyen elkerülhetőek. A végtagokba beálló görcsöt leggyakrabban kalcium-, magnézium, vagy káliumhiány, továbbá a B […]

Olvass tovább

HVG-Labor: milyen ma a kenyér és a zsömle?

Kezdhetném azzal is, hogy miért eszek zabkenyeret? Hát esetleg ezért is! Nem talált igazán finom kenyeret a HVG szúrópróbája, és ebben része lehet a sütödék technológiai trükkjeinek. Az is kiderült: nagyobb a gombafertőzés kockázata, mint gondolni lehetne, és a vásárlók, ha akarnák, sem tudhatnák meg, milyen adalékanyagok kerülnek a kenyérbe. A drasztikusan emelkedő kenyérárakat nem […]

Olvass tovább

Az egészséges sejtek is harcolnak a rák ellen

A Lawrence Berkeley Laboratórium munkatársai kimutatták, hogy az egészséges hámsejtek is szerepet játszanak a daganatsejtek pusztításában: az emlő sejtjei interleuki-25 (IL25) nevű molekulát választanak ki, amely aktiválja az immunrendszer gyulladásos válaszát, ezáltal hozzájárulva az emlőráksejtek elpusztításához. Ismert, hogy a szervezet immunrendszere képes felismerni és elpusztítani a kórokozókat és a daganatos sejteket egyaránt. Azonban Mina Bissell […]

Olvass tovább

Újabb ok, amiért érdemes almát enni

 Létezik az angolban egy mondás, amely szerint napi egy alma megóvja egészségünket – egy új vizsgálat szerint valóban egészen különleges gyümölcs az alma. A Bahram Arjmandi, a Floridai Állami Egyetem kutatója vezette csapat egy szakmai kongresszuson ismertette munkája eredményeit. Ezek szerint a szárított alma fogyasztásával csökkenthető a testsúly és a koleszterinszint egyaránt – írja a […]

Olvass tovább

Elárulta egy matuzsálem a hosszú élet titkát

Naponta csak kétszer étkezett, és mindig éhesen állt fel az asztaltól – saját elmondása szerint ez volt a titka a 114 éves korában elhunyt Walter Brueningnak, aki a világ legidősebb férfijaként halt meg a napokban. „Az ember hozzászokik ahhoz, hogy este semmit sem eszik, és megállapítja, mennyire jól érzi magát. Bárcsak meg tudnám értetni az […]

Olvass tovább

Három ok, amiért nem sikerül lefogynunk

    Sokan gondosan odafigyelnek arra, mit esznek, hetente négyszer izzadnak az edzőterembe, de a mérleg nyelve csak nem akar lefelé mozdulni. Mi lehet a baj? Leslie Bonci dietetikus szerint mindenki ugyanabba a három csapdába esik bele újra és újra. „Elrontottam, már úgyis mindegy!” A fogyókúrázó meggyőzi magát, hogy rendesen kell viselkednie, és helyesen táplálkoznia. […]

Olvass tovább

Édes életünk veszélyei II.

Egyéb cukorfélék és cukoralapú édesítőanyagok Az élelmiszeripar a szacharózon kívül számos egyéb mono- és diszacharidot, illetve azok keverékét használja édesítőanyagként. A szőlőcukor (glükóz, dextróz) az egyszerű cukrok (monoszacharidok) közé tartozik. A glükóz a szervezet közvetlen energiaforrása, a leggyorsabban hasznosítható energiaadó vegyület, ennek megfelelően glikémiás indexe a legmagasabb az összes szénhidrát közül. A glükóz erős szellemi […]

Olvass tovább

Pusztuló agysejtek negyven alatt: mi áll a háttérben?

Egy gén mutációja akadályozza meg, hogy a Parkinson-kórban szenvedő páciensek agysejtjei hatékonyan távolítsák el a degeneratív betegségben kulcsszerepet játszó fehérjét – ez a legfrissebb kutatási eredmény a betegséggel kapcsolatban, amely ugyanakkor nagy előrelépés. Jelenleg ez világszerte a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség, s noha inkább az idősebb korosztályt érinti, fiatal korban – a negyvenedik életév […]

Olvass tovább

A nevetés és a zene csökkentheti a vérnyomást

A nevetés és a zene nem csak a kedélyállapoton javítanak, de csökkentik a középkorú felnőttek vérnyomását is. Japán kutatók a 40-74 éves korosztály tagjai közül 79 felnőttet osztottak 3 csoportba. Az egyik csoport kéthetente egy órás zenei foglalkozáson vett részt, egy másik csoport nevetésterápián, a többiek esetében pedig nem történt semmilyen beavatkozás. A foglalkozások után […]

Olvass tovább

Természetes antibiotikumok

Előszó Az antibiotikumok az egész világon a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak. Ugyanúgy, ahogy a rák kezelésében a kemoterápiának, a reuma enyhítésében a fájdalomcsillapítók alkalmazásának, vagy éppen a különböző védőoltások használatának – az antibiotikumok alkalmazásának is vannak pártolói és ellenzői. Vannak, akik joggal hangsúlyozzák e gyógyszercsoport jótékony hatását a korábban halált okozó súlyos fertőzések leküzdésében, […]

Olvass tovább

Nem előzi meg a rákot a a multivitaminok szedése

Több mint 180 ezer ember adatainak elemzése alapján állapították meg amerikai kutatók, hogy a multivitaminokat szedők és azokat nem szedők körében ugyanolyan arányban fordul elő a rák, illetve a szívroham miatti halálozás. A sütőtök jelentős bioflavonoid forrás, télen a valódi “multivitamin” szerepét tölti be, hasonló színes zöldségekkel, gyümölcsökkel együtt. „Az embereknek meg kell érteniük, hogy […]

Olvass tovább

Sós rémhírek terjednek

Káliummal és halállal ijesztgetik a fogyasztókat Az interneten terjedő hírek hatására megugrott a pati­kákban az orvosi só, a nagytisztaságú nátrium­klorid (NaCI) iránti keres­let. A különböző fórumokon megjelent írások szerint a boltokban kapható csökken­tett nátrium- (Na) és meg­növelt kálium- (K) tartalmú sók nem szabványosak, halálos veszedelmet jelen­tenek mind a beteg, mind az egészséges fogyasztókra. Az Országos […]

Olvass tovább

A sok fehérje árthat a bélrendszernek

Egy kis méretű tanulmányban úgy találták brit kutatók, hogy a fehérjében dús, szénhidrátban szegény étrend mellett olyan változások jelentkeznek a bélrendszerben, melyek hosszú távon hozzájárulhatnak a bélrák nagyobb kockázatához.  Hippokratesz leves (sokféle zöldséggel gazdagon ellátva) A vizsgálatba 17 elhízott férfit vontak be, akik három különböző diétát folytattak néhány hétig. Az American Journal of Clinical Nutrition […]

Olvass tovább

Tanuljunk meg koplalni (18 éven aluliaknak nem ajánlott)

ELŐSZÓ helyett:  Nem szívesen teszem, hogy a saját példámmal hozakodjak elő, de akit érdekel megnézheti például, hogy Mit eszik a papa reggelire, vagy az ÉTELREFORMER.blogspot.com egyéb bejegyzéseit, hiszen blogbejegyzéseimben szinte a legtöbb témát a kövérség, illetve az ebből fakadó egészségkárosodások elleni küzdelem tölti ki. Annak idején (1987-8-9) jelenlegi életberendezkedésem alapját a SZÍVBETEGSÉG MEGELŐZÉSI PROGRAM  adta […]

Olvass tovább

Újabb tévhit dőlt meg a gyümölcsökkel kapcsolatban

Éhgyomor, vagy reggeli? A fogalmak minősítése sem mindegy. Az egyik blogbejegyzésemben foglalkoztam a témával, ahol bemutattam a LÚGOSÍTÓ  hatású köles és a gyümölcsökkel vegyes ételek általam favorizált változatát. Mivel ezt évek óta minden probléma nélkül gyakorlom, mindenki döntse el, vagy próbálja ki, hogy van-e a “pudingnak” kipróbálási esélye a saját életében.Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy […]

Olvass tovább

Felismerhetetlenné válik a Föld 2050-re

Amerikai kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az egyre növekvő népesség, valamint az egyre kevesebb és drágább élelmiszer miatt szűk 40 év múlva már a jelenlegitől teljesen eltérő képet mutathat a bolygónk. A Discovery weboldala az ENSZ előrejelzését idézve hívja fel a figyelmet, hogy a Föld lakossága még az idei év során elérheti a hétmilliárd főt, 2050-re […]

Olvass tovább

Napi egy tojás megengedett

A tojásfogyasztás már sok ellentmondásos véleményt szült. Mindig is azt beszélték róla, hogy emeli a koleszterinszintet. A tengerentúli mezőgazdasági minisztérium nemrég rámutatott, hogy a tojások sokkal kevesebbet tartalmaznak a rettegett anyagból, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. A jelenleg kapható tojásokban ugyanis 14 százalékkal kevesebb a koleszterin és 64 százalékkal több a vitamin. Ez az állati […]

Olvass tovább