Internetpártoké a jövő?

Virtuális pártokkal a demokráciáért A kiberdemokraták az internettől és a közösségi oldalaktól várják a demokrácia felpezsdítését, a kétpártrendszer meghaladását. A polgárokat azonban egyelőre nem hozza lázba a kezdeményezés. A netizeneket ez sem kedvetleníti el. „A modern technológia átalakítja a választási szabályokat, és arra ösztönzi a reformereket, hogy az online szavazás és a Facebook segítségével folytassanak […]

Olvass tovább

Hiszel Istenben?

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki: Prof: Hiszel Istenben? Diák: Teljes mértékben, uram. Prof: Jó-e Isten? Diák: Természetesen. Prof: Mindenható-e Isten? Diák: Igen. Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy […]

Olvass tovább

A LELKIISMERETI ÉS VALLÁSSZABADSÁG (iskolareform kapcsán 2012-13)

A Hogyan Tovább? című Győr-Moson-Sopron megyei pedagógiai lap 1991/2-es számában megjelent „Féltem a kereszténységet” című írásból idézzük az alábbiakat: Félve fogalmazom levelemet, mert tapasztaltam, hogy ebben az országban pillanatok alatt rásütik a kisebbségi véleménnyel rendelkező emberre, hogy valami ELLEN harcol vagy szólal meg. (…) Miért szólalok meg? Mert szeretném jelezni, hogy a keresztény hit alapján […]

Olvass tovább

A növekedés vége? Búcsú a bőség társadalmától

Könyvespolcomon a Római-klub akkoriban,- megjelenése idején  – híres/hirhedt kiadványai, közlései, meg a jövőt elemző következtetései, néha jól felborzolták a figyelmes olvasók idegeit, de ami ma itt van közelünkben, zsigerileg szorítja lényünket, egzisztenciális gondokat okoz.Aggódó kérdésünk: milyen lesz a gyerekeink jövője? Forrás:   http://www.metazin.hu//node/2592 Búcsú a bőség társadalmától A mai amerikaiak már nem hihetik, és nem is […]

Olvass tovább

“magasabb demokratikus standardok”….???

  Freedom House: blöffnek is rossz az azeri botrány Magyarországon múlik, hogy Európához tartozónak vallja-e magát, de ha így gondolja, akkor ezt döntéseivel igazolnia is kell, márpedig a magyar kormány politikája az elmúlt két évben nem erre mutat – mondta a hvg.hu-nak Sylvana Kolaczkowska. A Freedom House átalakulóban lévő országokkal foglalkozó vezetőjével Ramil Szafarov kiadatásáról […]

Olvass tovább

Világvége – egy feljövő üzletág?

A modern médiának semmi sem szent, ha jól hangzó fogalmakban üzletet sejt. A biblia központi gondolatának – Jézus második eljövetelének – fenséges témája, és az azt megelőző jelenségek – megfelelő tálalással – felkelthetik a mindig unatkozó, újdonságokra és izgalmakra vágyó bulvársajtó, és egyéb médiák témafelelőseinek figyelmét. Aztán már “csak” a színezés kell és kész a […]

Olvass tovább

ANYÁM SZAVAI

Elküldöm nektek az egyik legkedvesebb versemet. Csoóri Sándor írta, 1986-ban jelent meg a „Szép versek” antológiában /abban az évben halt meg az anyukám/.Olvassátok el figyelmesen. Szerintem ilyen szépen kevesen írtak a gyermekéért aggódó édesanyjukról az irodalomban!Tudom, hogy manapság nem „trendi” Csoórit olvasni, de én még ma sem tudom végigolvasni könnyek nélkül. Eddig a levél, amit […]

Olvass tovább

Akupunktúra és reflexológia a biblia hátterén

EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD – BOLDOG CSALÁD Akupunktúra és reflexológia Részletek Dr. Warren Peters adventista orvos Misztikus orvoslás című könyvéből (Mystical Medicine, Hartland Publications, 29-43.1.) Az ősi kínai hagyomány szerint megfigyelték, hogy azok a harcosok, akik bizonyos anatómiai helyeken nyílvessző okozta sebeket kaptak, érzéketlenséget vagy zsibbadást tapasztaltak testüknek egészen más területein. Innét indult ki az akupunktúra gyógymód. […]

Olvass tovább

A bajok – nem kizárólag ártalmunkra jönnek!

Subject: A bajok – nem kizárólag ártalmunkra jönnek! ÉN: Uram, kérdezhetek Tőled valamit? ISTEN: Természetesen. ÉN: Ígérd meg, hogy nem leszel mérges rám… ISTEN: Ígérem. ÉN: Miért zúdítottál ma annyi mindent a fejemre? ISTEN: Ezt hogy érted? ÉN: Hát, reggel elaludtam. ISTEN: Igen… ÉN: Egy örökkévalóságig tartott, míg beindult az autóm. ISTEN: Aha… ÉN: Ebédre […]

Olvass tovább

Hungarikum (okulásul a világnak) unortodox tandíj-filozófia

Orbán tandíj-víziója: ilyen a világon nincs A magyar oktatás világhírű volt, míg ez .és az előtte lévő kormányok tönkre nem tették,Az igazán jó képességű, de szegény ezután nem fog tudni kitanulni, mert a kormány a pénzes, ám buta jelentkezőket szereti, ez lesz a vége a régi, ám világhírű képzési rendszerünknek, itt kellene megálljt parancsolni a […]

Olvass tovább

Mosás egyéb “újszerű” anyagokkal

SZÓDABIKARBÓNA MOSÓPORRAL 1.) Nem veszek drága mosóport. Gyógyszertárban nagy tételben lehet venni szódabikarbónát, a fehérekhez fele – fele arányban teszem a mosóporral. Ki kell tapasztalni az adagot, hiszen minden gép más. ESZMÉLETLENÜL FEHÉR LESZ !!! Ha kipróbáljátok, soha másképpen nem fogtok mosni. No és természetesen környezetbarát. Egyébként a háztartásban még egy csomó mindenhez – takarítás […]

Olvass tovább

A kemoterápia a rákra csak rásegít

Nem kétséges, hogy az orvostudomány rákellenes technikái terén jelentős felfedezéseket nem találni, amikkel valódi áttörés lenne elérhető. A hagyományos módszerek: Sugárkezelés – kemoterápia – műtét. Ezeket esetenkénti mérlegeléssel alkalmazzák, miközben a betegek reménykedése, egyéni ellenálló képessége, egyéb főleg lelki tényezők (hit…stressz tűrőképesség..stb) adják a döntő alapot, a tulajdonképpeni esélyt a túlélésre. A címben közöltek  Illusztrációjához […]

Olvass tovább

A magánélet végnapjai (ismét..ismét..)

Elkeseredett küzdelem a webes kiszolgálta­tottság ellen Drágább hotelszobákat kínált fel ajánlatában egy online jegyiroda azoknak, akik az Apple számítógépeit használva nyitották meg a cég honlapját. Az Orbitz úgy okoskodott, hogy aki van annyira igényes, hogy személyi számítógépében a magasabb minőséget választja, az a szállásoknál sem fog fukarkodni. A felhasználók természetesen felháborodtak, a versenytársak pedig kapva […]

Olvass tovább

Nyugdíj: már elkezdte a csökkentést a kormány

 Nyugdíj: már elkezdte a csökkentést a kormány Valóban csökkenteni kell a nyugdíjakat, 70-72 évre kell emelni a nyugdíjkorhatárt és meg kell emelni a nyugdíjjárulékot. A nyugdíjcsökkentést egyébként a kormány már el is kezdte. Le kell vinni a nyugdíjakat, nem feltétlenül azonnal és nem is brutálisan – írja legfrissebb blogbejegyzésében Zsiday Viktor befektetési szakértő. Ezzel kapcsolódik […]

Olvass tovább

Vita a körülmetélésről (Németországban)

Egy ősi rituális rendelkezésről folyik a vita, bírósági eljárás kapcsán Németországban. Amikor isten egy olyan testi jelet hagy meg az általa kiválasztott népének, aminek nem mellékesen jelentős egészségügyi hatása is van, a hozzá nem értők között dúl a megfellebbezhetetlen és felsőfokú jelzőkkel tarkított kommentek dömpingje. Néhányat kimazsoláztam és a nevek közlése nélkül kitettem olvasásra/átgondolásra. Erről […]

Olvass tovább

„Ha elvinnék a nyugdíjasokat a marslakók”

„Ha elvinnék a nyugdíjasokat a marslakók” Mint aktív nyugdíjasnak volna mit hozzászólni a jövőbeni spórolásokról. Három gyermekünk van, akiktől ma már élő, eleven unokák szép sora (5 srác és 2 kislány) nődögél. Amikor egy végigdolgozott munkás élet után 62 évesen megkezdtem a nyugodt, pihenésekkel azonban nem nagyon tarkított új életemet, mindössze 36 000 forint volt […]

Olvass tovább

Szaudi “bérfizetés”, európai pástétommal

Csak nehogy elterjedjen ez a módszer!! Pástétommal alázták meg az újvidéki buszgyár kifizetetlen dolgozóit Az újvidéki autóbuszgyár munkásainak nyolc havi fizetéssel tartozik a cég vezetősége, de pénz helyett két zacskó pástétomot és mosóport adtak elsősegélyként a dolgozóknak – írta a magyarszo.com a 021-es rádió beszámolója alapján. A segélycsomagokat Miroslav Vasin tartományi munkaügyi miniszter kezdeményezésére osztották […]

Olvass tovább

Aljas, vagy műveletlen e nemzet(ünk)?

Mi ezek szerint még választási lehetőséggel rendelkezünk. Megérzésem szerint a műveletlenség a jobbik opció, mert ebből még lehetséges a változás. Csak az a gond, hogy észreveszi e “a nemzet”, hogy erre kéne beindulni, nem pedig a napi bunkóság felé. Akik mindenre csak szemhunyással és a fejek félrefordításával reagálnak, azoknak a sorsa nem a csillagokban van […]

Olvass tovább

Utcaneveket festek,én is pécsi vagyok! Io sono pittore.

Sarló, Kalapács: egy rendszerváltás méltó befejezése Seres László Megszűnnek a komcsi utcatáblák, már ahol tudnak. Betiltják a „felszabadulást” és a Vörös Csillag Tsz. Horgász Egyesületet. A világkommunizmus kimúlt: a Szovjetuniónak vége, Kína államkapitalizmust épít, Kádár már csak egy mobil mellszobor, Pozsgay és Szűrös még nem – ám Pécsett az osztályharc rendületlenül folyik tovább. Pécsett ugyanis […]

Olvass tovább

Vérnyomáscsökkentő sajt – A jótékony parmezán

http://www.tuttoitalia.hu/olaszcucinaitaliana/a-jotekony-parmezan-96811.html Egy olasz vizsgálat eredménye szerint azoknak a magas várnyomással küzdő betegeknek, akik nem szednek ACE-gátló gyógyszereket, de táplálkozásuk során rendszeresen Grana Padano parmezán sajtot fogyasztanak, csökkent a vérnyomásuk. Az Európai Unió lakói közül minden harmadik -negyedik felnőttnek emelkedett a vérnyomása és ez a szív-és érrendszeri betegségek, különösen az agyi katasztrófa egyik legnagyobb kockázati tényezője. […]

Olvass tovább