Vérnyomáscsökkentő sajt – A jótékony parmezán

http://www.tuttoitalia.hu/olaszcucinaitaliana/a-jotekony-parmezan-96811.html

Egy olasz vizsgálat eredménye szerint azoknak a magas várnyomással küzdő betegeknek, akik nem szednek ACE-gátló gyógyszereket, de táplálkozásuk során rendszeresen Grana Padano parmezán sajtot fogyasztanak, csökkent a vérnyomásuk.

Az Európai Unió lakói közül minden harmadik -negyedik felnőttnek emelkedett a vérnyomása és ez a szív-és érrendszeri betegségek, különösen az agyi katasztrófa egyik legnagyobb kockázati tényezője. Sokan igyekeznek a tabletták helyett természetes gyógyszereket szedni, és most kiderült, ezek közé sorolható a Grana Padano sajt is.

A magas vérnyomást kutatók szervezetének (ESH) Londonban megrendezett európai kongresszusán nagy feltűnést keltett Giuseppe Crippa professzor és munkatársainak előadása, akik a híres olasz parmezán sajt, a Grana Padano vérnyomáscsökkentő hatásáról végzett tanulmányukat ismertették.

A csaknem ezer éve készített sajtnak erre a hatására még soha nem figyeltek fel. A sajtfélét a cisztercita szerzetesek kezdték készíteni. A kizárólag a Pianura Padana völgyben előállított tejterméket akár három éven keresztül érlelik és így fogyasztják.
Crippa professzor és csapata viszont azt figyelte meg, hogy a magas vérnyomást hatásosan csökkentő készítmény a 9-12 hónapig érlelt változat.

Az olasz orvosok 29 magas vérnyomásban szenvedő, de a gyári gyógyszereket visszautasító beteget vizsgáltak. A betegek két hónapon keresztül egyébként változatlan étkezésüket napi három deka Padano sajttal is kiegészítették. Volt még 16 hasonlóan emelkedett vérnyomású beteg is, akik ugyancsak nem szedtek tablettát, de sajtot sem kaptak – ez volt a kontrollcsoport.

Mindkét csoport tagjainak vérnyomását nemcsak a rendelőben mérték meg, hanem a kezelés előtt és annak végén 24-órás automata vérnyomásmérés is történt. A sajt hatására a vérnyomás első, szisztolés értéke átlag nyolc higanymilliméterrel lett kevesebb, a diasztolés, a „per” érték pedig átlagosan hat higanymilliméterrel csökkent, a kontrollcsoport tagjaiéhoz képest.

A kutatók szerint a Padano sajtban speciális tripeptid található, melynek hasonló vérnyomáscsökkentő hatása van, mint az angol nevéből alkotott betűszóval ACE-gátlónak nevezett tablettának.

A vitában elhangzott, hogy ilyen tripeptidek svéd- és holland joghurtfélékben is léteznek, de a legnagyobb mennyiségben a gyógyhatású anyagok az olasz sajtban fordulnak elő.
© 2012 – www.tuttoitalia.hu – minden jog fenntartva

Hétfő, 2012. május 28.
– Forrás: MTI

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük