Reisinger János igehirdetése Pécs, 2017, január 27. A Timótheushoz írt második levél 1. fejezetének 7. verse az alap Ige-vers, amit jó, ha megjegyzünk fejből is, mert az életben a belénk ivódott Biblia-versek nagyon nagy erőt jelentenek az adott helyzetekben; ha ezek az eszünkbe is jutnak. Ez a Biblia-vers talán sokak előtt ismerős is, hiszen sokat […]
Kategória: Kezdőoldal
562 ÉVVEL EZELŐTT NYOMTATTÁK AZ ELSŐ KÖNYVET
1455. február 23.-án vagyis pontosan a mai napon 562 évvel ezelőtt Johannes Gutenberg nyomtatni kezdte az emberiség első könyvét, a Bibliát. 562 évvel ezelőtt nyomtatták az első könyvet Tudtad? A világ első nyomtatott könyve a Biblia volt. Ezt az ”örök bestsellert” sokan csak azért nem olvassák el, mert túl hosszúnak tartják – csak képzelj bele […]
Bibliai jövendölések az iszlámról
Dr. Reisinger János előadása a pécsi Tudásközpontban. 2017. január 24. A mai első előadást az iszlámnak a keletkezéstörténetére szánjuk, mert erről a Bibliában jövendölés van. Ez sem véletlen. A Bibliában nincs mindenről jövendölés. Kínáról nincs jövendölés, Indiáról sincs. Más világvallásról, a buddhizmusról, hinduizmusról szintén nincs. Miért van az iszlámról? Az előadás elején szeretném rögtön leszögezni, […]
Dr Reisinger János: Bibliai jövendölés Európáról.
Dr Reisinger János: Bibliai jövendölés Európáról. Tudásközpont Pécs 2017. 01,25. Kedves hallgatóink! A sorozatban szeretnék számot adni a bibliai próféciákról, amelyek bennünket nagyon közelről érintenek. A mai alkalommal az Európára vonatkozó próféciákat szeretném ismertetni. Ezekről sem nagyon hallunk. Ezeket sem nagyon ismertetik. Másfél-két évtizeddel ezelőtt, úgy tudom, hogy egy protestáns lelkész megjelent Strasbourgban az Európa-parlamentben, […]
Dr Reisinger János: Bibliai jövendölés Amerikáról
Elhangzott a pécsi Tudásközpontban 2017 január 26-án. Kedves hallgatók! Rövid sorozatunk harmadik előadását az Egyesült Államokra vonatkozó próféciákról hirdettem meg. Mindenkit szeretettel köszöntök. Az iszlámról beszéltünk az első alkalommal, tegnap az Európáról szóló jövendölésekről, és a mai alkalommal azt kell elmondanom önöknek, hogy a Szentírásban az Amerikai Egyesült Államok történelméről is döntő jelentőségű jézusi prófécia […]
AZ EGYHÁZ MIBENLÉTE és ISMERTETŐJELEI
Ma a protestantizmusra, mint 500 éves múltra emlékezünk. De az EGYHÁZ, mint istennek az emberek üdvözülésére létrejött eszköze, sokkal több és súlyosabb kérdéseket vet föl, minthogy egyetlen laza mozdulattal, vagy legyintéssel el lehetne intézni. Gondoljunk csak bele, hogy a Scientológiai egyház, a Mormonok, a Jehova tanúi, a Sátánista egyház, a már letűnt, de lappangva létező […]
…a legyőzhetetlen baktérium.
Világméretű járványt okozhat a legyőzhetetlen baktérium Különös képzettársítások ébrednek az alábbi tudósítás nyomán a Bibliaismerők lelkében. Mintha megelevenedne a 7 csapás és a megmagyarázhatatlan jelenségek egyre több és több hulláma öntené el az emberiséget. Jelenések 16:2 „Elment az első, kiöntötte a poharát a földre, és csúnya, rosszindulatú fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege […]
Tények és tévhitek a fehérjéről
A táplálkozás terén a legtöbb félreértés a fehérjéket övezi. Súlyos gondokat okozhat, ha téves elveket követsz. A három nagy tápanyagcsoport, a fehérjék, szénhidrátok és zsírok egyaránt fontosak a szervezet működéséhez, ám sok alaptalan tévhit kering a fehérjékkel kapcsolatban. Egyes információk arról próbálnak meggyőzni, hogy nagy mennyiségre van szükség belőle az erőnléthez, az ideális testsúly eléréséhez. […]
Jezsuiták tegnap és ma
Rácz Zoltán: Jezsuiták tegnap és ma c. könyv két utolsó fejezete. Megjelent 1974-ben a Kossuth könyvkiadónál. A fülszövegből idézek. „A „fekete rend” mindig izgatta az emberi fantáziát. Négyszáz éven át sorra jelentek meg a jezsuiták „titkait” leleplező könyvek, mindig az őket dicsőítő könyvekkel párhuzamosan, így azután vallás és világnézet kérdése volt, ki miként vélekedett Loyola […]
„migrációs nyomás, vagy „muszlim hódítási szándék..” ? (Interjú Márfi Gyula érsekkel)
Nem lehet véletlen, hogy most ekkora migrációs nyomás van Európán, szerepet játszhat benne a muszlim hódítási szándék, de a nagyhatalmak is támogatják – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Márfi Gyula veszprémi érsek, akivel a keresztény megújulás szükségességéről is beszéltünk. – Keresztény még Európa? Mit jelent a buzdítás, hogy meg kell védeni a keresztény Európát? – Mindenekelőtt […]
Tudtad a tojásról?
Hihetetlen: ez a nélkülözhetetlen saláta összetevő akár 500%-kal segíti a tápanyagok felszívódását a szervezetben! Legközelebb, ha salátát rendelsz egy étteremből, vagy magadnak készíted el otthon, válassz kizárólag olyat, amiben a salátaleveleken kívül egy vagy két főtt tojás is található. A legfrissebb kutatások ugyanis bebizonyították: a tojás segít, hogy a szervezet több tápanyagot tudjon felszívni a […]
Halálos világháló – MRI-vel is kimutatható az internetfüggőség
Az internet súlyos betegség forrása is lehet, mert azok agyában, akik függővé válnak a világhálótól, ugyanazok a mechanizmusok indulnak be, mint a klasszikusnak számító drog-, alkohol-, nikotin- vagy más kóros függés esetén. A téma komolyságát jelzi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia egyik kutatócsoportja a Nemzeti Agykutatási Program keretében igazolta a baljós állítás igazságát. Az Akadémián […]
„Sem adhatnak, sem vehetnek…”
A készpénz megszűnése Európában Tudtad, hogy Svédországban a tranzakciók 95 százaléka készpénz nélkül zajlik? És azt, hogy a dán kormány 2030-ra teljesen fel akarja számolni a készpénzhasználatot? Az egész világon megfigyelhetők a készpénz nélküli társadalom megvalósítására irányuló törekvések, a tendencia azonban Észak-Európában a legkézzelfoghatóbb. Svédországban számos bankfiók egyáltalán nem ad ki készpénzt és több ezer […]
Egyenként, vagy egyesülve (EU jövő?)
Együtt, vagy külön? Mi hozhat(ott) fejlődést a kis államocskák, hercegségek, kiskirályok Európájába? Érdekes elméletet fejteget a Vox közgazdasági portálja. Ha ezt az elméletet mára is kiterjesztjük, illetve az Eu látható belső válságát is őszintén nézzük, a jövő nem az a rózsaszínben pompázó, egységes és erős integráció, aminek létrehozói és álmodói – akár az idők végéig […]
Hamarosan véget vethetnek a webes névtelenségnek
Szép világ közeleg.. Semmi újdonság nincs ebben a – még nem nyilvános – szándékban. Jó,ha tudatosítjuk, hogy eddig sem volt egyetlen lépésünk, egyetlen billentyű leütésünk, vagy a neten szörfölgetésünk sem titokban a mindenre kíváncsi Nagy Testvér előtt, akkor ettől a hírtől még csak jobban meg fogunk bizonyosodni a bibliai próféciákban megírtakról. A mindenkit, mindenhol látó […]
Anyám, édesanyám! Ódivatú szó lesz az ANYA?
Brit Orvosi Kamara: Az „anya” szó használata diszkriminatív és ódivatú! Megjegyzésem: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. 28 És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet..” (I. Mózes 1,27-28) „És ha valaki férfival hál, úgy […]
Keresztény ünnepekről I. (Karácsony)
Szándékom szerint az ünnepekről kezdenék egy sorozatot. Az évnek jelentős hányadát különböző címeken eltöltött un. „ünnepek” teszik színesebbé. Lazulást, feloldódást hoznak a néha sivár mókuskereket pörgető hétköznapokba. Azonban, ha kicsit nagyító alá tennénk egyik – másikat eredetüket illetően, bizony előjönnek kisebb – nagyobb „csontvázak” a szekrényekből. Elsőnek a „legnagyobb ünnepről” elmélkedik egy indiai keresztény szerző. […]
Ülőmunka ellen: nyolc kilométeres sétára kötelezték egy cég dolgozóit
Egy kínai techcégnél lépésszámlálóval mérik, hogy az alkalmazottak teljesítik-e az előírt napi tízezer lépést, ami durván nyolc kilométernek felel meg. Aki nem éri el az előírt lépésszámot, azzal büntetésből fekvőtámaszokat csináltatnak. Katonás módszerrel próbálja mozgásra bírni ülő dolgozóit egy kínai techcég. Egy frissen csatlakozott kolléga panaszkodott egy lapnak, hogy belépésekor a HR osztályon kötelezték, hogy […]
Hírcsokor 2017, 01, 30.
Asztronómusok nemzetközi csoportja arra a megállapításra jutott, hogy az univerzumban legalább 2 billió galaxis található, tízszer annyi, mint korábban gondolták, olvasható a brit királyi asztronómiai társaság folyóiratában ma megjelent cikkben. http://www.origo.hu/tudomany/20170116-ket-billio-galaxisbol-all-az-univerzum.html MAJMOKTÓL SZÁRMAZNÁNK? A legtöbb ember őszintén hisz abban, hogy az emberi faj származását pontosan és majdnem teljesen feltérképezték. Hallottak az úgynevezett „hiányzó láncszemekről”, […]
Ülve dolgozik? Azonnal álljon fel! Duplán nyer
Lépjen bele egy mókuskerékbe, úgy dolgozzon a számítógépén. Vagy futópadon gyalogoljon, miközben intézi a telefonokat és válaszol az emailekre. Vannak nem ennyire, a magyarok nagy többségének bizarrnak tűnő megoldások. Azért is jó, ha állunk, mert gyorsabban dolgozunk, felesleges dolgokkal nem ütjük el az időt, és az egészségünknek is jót teszünk. Ha most ezt a cikket […]