Kiskertünkben voltunk, amikor az egyik unokánk beszólt a szomszédasszonynak: “Hermina, ha kólát iszol, neked CSONTRIKULÁD lesz!” Ebből az emlékből táplálkozik az alábbi dolgozat. A reform – vagy inkább természetes – táplálkozás a rendszerváltozás előtti években már bontogatta kezdeményeit. Létrejöttek irodalmi művek, dolgozatok. Az érdeklődők elkezdtek klubokba, szakkörökbe szerveződni. Az egyik ilyen „Életreform-klub” meghívott előadója, az […]
Kategória: Ételreformer
TÚLSÚLYBAN VEZETÜNK EURÓPÁBAN
ELHÍZÁS ELLENI NAP – TÚLSÚLYBAN VEZETÜNK EURÓPÁBAN Az elhízás globális probléma, és a legfrissebb OECD-jelentés szerint továbbra is a magyarok a legkövérebbek Európában. Az elhízás egészségünket és a környezetet egyaránt súlyosan veszélyezteti, többek között növeli a cukorbetegség, a magas vérnyomás és az ízületi panaszok kockázatát – és a kövérek ökolábnyoma is dagad. Május 21. – […]
Séta vagy futás?
A séta vagy a futás a jobb? Az American Heart Association kutatási eredménye alapján a séta épp olyan jótékony hatással van a szervezetre, mint a futás. A diabétesz, a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek ellen egyaránt kitűnő fegyver mindkét mozgásforma. A szakemberek 48 ezer olyan futó és sétáló egészségi […]
Növényevők előnyei
Ez történik a szervezetedben, ha abbahagyod a húsfogyasztást! A túlzott húsfogyasztás ma már bizonyítottan egészségtelen, ezért ha nem is tudunk lemondani a ropogós, szaftos csülökről, kolbászról, pecsenyéről, törekednünk kell arra, hogy kevesebbet fogyasszunk ezekből, ehelyett helyettesítsük több zöldséggel, gyümölccsel, hogy étrendünk kiegyensúlyozottabb legyen. Fotó: Pixabay.com Tulajdonképpen nem is a tiszta hús, hanem a feldolgozott húskészítmények […]
Gondolatok a vitaminokról
Ahogy a XIX. század vége a bakteriológia és a táplálkozástan korszaka volt, úgy az ezredvég a biokémiáé és a molekuláris biológiáé. Az eltelt időszak alatt sok kérdés megoldódott a vitaminok hatásmechanizmusával kapcsolatban. Tudjuk már, hogy a zsírban oldódó vitaminok mint az A- és D-vitamin, nemcsak egy-egy fehérje működéséhez szükségesek, hanem származékaik sejten belüli receptorokhoz kapcsolódva […]
Cukorbetegség
Megdöbbentő adat érkezett a magyar cukorbetegekről Tizenkét év alatt megduplázódott Magyarországon a cukorbetegek aránya, 2003-ban a 19 évnél idősebbek 6,27 százaléka, 2015-ben már e korcsoport 12,43 százaléka járt orvosnál ilyen problémával – írta a KSH adataira hivatkozva a Világgazdaság. Tavalyelőtt mintegy 45 milliárd forintot költött Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a cukorbetegség kezelésére – írta a […]
Élet szívbetegségek nélkül?
Megfejtették, hogy egy bennszülött törzs tagjainál miért nincsenek szívbetegségek Fotó: pixabay.com A bolíviai tsimane törzs életmódjának bizonyos elemeit eltanulva lehetne hatékonyan védekezni a szívbetegségek kialakulása ellen – állapították meg a kutatók, akik szerint az egészséges táplálkozás, a mozgásban gazdag életmód és a dohányzásmentesség lehet a kulcsa annak, hogy a bennszülötteknél alig fordul elő érszűkület. Érelmeszesedés […]
…a kínai konyha ősi titka?
A pécsi Natura Reformélelmiszer Kft már kb 15 éve piacon lévő terméke a teljesen ízfokozó-mentes fűszerkeverék. Lehet jó ízeket bevinni a napi táplálkozásba a zöldség és fűszernövények megfelelő kombinációjával. Kérdésem: azt a helyrehozhatatlan károsodást, ami a „Vegeta levesek” az MSG-vel telített, és szinte mindenben megtalálható ízfokozók, a legkisebbekben okoznak, miért nem veszik figyelembe amikor az […]
…a legyőzhetetlen baktérium.
Világméretű járványt okozhat a legyőzhetetlen baktérium Különös képzettársítások ébrednek az alábbi tudósítás nyomán a Bibliaismerők lelkében. Mintha megelevenedne a 7 csapás és a megmagyarázhatatlan jelenségek egyre több és több hulláma öntené el az emberiséget. Jelenések 16:2 „Elment az első, kiöntötte a poharát a földre, és csúnya, rosszindulatú fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege […]
Tények és tévhitek a fehérjéről
A táplálkozás terén a legtöbb félreértés a fehérjéket övezi. Súlyos gondokat okozhat, ha téves elveket követsz. A három nagy tápanyagcsoport, a fehérjék, szénhidrátok és zsírok egyaránt fontosak a szervezet működéséhez, ám sok alaptalan tévhit kering a fehérjékkel kapcsolatban. Egyes információk arról próbálnak meggyőzni, hogy nagy mennyiségre van szükség belőle az erőnléthez, az ideális testsúly eléréséhez. […]
Tudtad a tojásról?
Hihetetlen: ez a nélkülözhetetlen saláta összetevő akár 500%-kal segíti a tápanyagok felszívódását a szervezetben! Legközelebb, ha salátát rendelsz egy étteremből, vagy magadnak készíted el otthon, válassz kizárólag olyat, amiben a salátaleveleken kívül egy vagy két főtt tojás is található. A legfrissebb kutatások ugyanis bebizonyították: a tojás segít, hogy a szervezet több tápanyagot tudjon felszívni a […]
Állva élni, vagy ülve megbetegedni?
NAGYON KOMOLY VESZÉLYEKET REJT MAGÁBAN AZ ÜLŐMUNKA MUTATJUK, MILYEN BETEGSÉGEK ALAKULHATNAK KI: Egy kutatás keretén belül szakemberek bebizonyították, mennyire káros, ha hosszú időn keresztül, megszakítás nélkül csak ülünk. Súlyos betegségekhez is vezethet! Az emberek nagy része sajnos ülőmunkát végez, ami azt jelenti, hogy 8-10 órán keresztül görnyedünk egy monitor előtt vagy asztal mögött. Egy kutatás […]
Nagy hidegben gyakoribb az infarktus.
Nagy hidegben gyakoribb az infarktus. Ezekre a jelekre figyeljen! Az alacsony hőmérséklet, a szívproblémákkal küzdő emberek számára különösen veszélyes, ugyanis a beteg szív számára, a hideghez való alkalmazkodás nagyfokú megterhelést jelent. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa szerint ilyenkor az alacsony hőmérséklet miatt beszűkülnek az ereink – köztük a szív artériái is –, ennek következtében csökken […]
Vegánoké a jövő?
A Google szerint a vegánoké a jövő Kommentem: A magam számára az ovo – lakto – vegetáriánus étrendet látom jónak. A tanulmánynak az emberi étrendre vonatkozó részét nem taglalom, inkább a társadalmi, gazdasági és a környezeti hatásai érdekelnek. (Dénes Ottó) A Google Inc. leköszönt vezérigazgatójának jóslata szerint egy zöld jövő vár ránk, amelyben az emberek az […]
ROSTOS ÉTELEK — ÉS AZ EMLŐDAGANAT
A hollandiai TNO-kutatóhálózat Zeistben lévő élelmiszerkutató intézetében végzett állatkísérletek szerint a táplálékban lévő ballasztanyagok, főképp a gabonaneműek megemészthetetlen rostjai hozzájárulnak az emlődaganat megelőzéséhez. A nők táplálkozási szokásainak és emlődaganatainak földrajzi eloszlásáról készített térképek ezt a megfigyelést megerősíteni látszanak. Tudományos magyarázat híján erre az esetleges összefüggésre három föltevés született: A búza-, a rozs- és a zabkorpában […]
A MÉZFAJTÁK
A méz, a méh ezen nemes terméke igen könnyen emészthető. Szőlő- és gyümölcscukor keveréke alkotja, olyan alakban, amelyet az emberi szervezet minden átalakítás nélkül közvetlen hasonít át és belőle energiaforrást képez. Az élelmezés gazdaságossága, az emberi test biológiai folyamatainak egyensúlya szempontjából nagy fontosságú tény, hogy a méz kiegyensúlyozott mennyiségben tartalmaz fermenteket, vitaminokat, ásványi elemeket, savakat, […]
…fertőzött sertéseket szállítanak Európába
Véleményem: A Blikk veszélyes vizekre evezett ezzel a tudósítással. Nem tudták, hogy szent kultuszállatunkat és a vele kapcsolatos betegségeket ismertetni finoman szólva izgalmas téma. Új telep megnyitása nem történhet meg valamely nagyon fontos potentát jelenléte nélkül. Ha van a tudománynak erről véleménye, az elhalkul a rossz beidegződések,a szokások rabjainak fülében. Egy ősrégi cikket őrzök, ami […]
Ferdítenek az üdítőfogyasztás veszélyeiről?
Ferdítenek az üdítőfogyasztás veszélyeiről a gyártók finanszírozta kutatások? Elkenik a cukros üdítők és az elhízottság, illetve a cukorbetegség közötti kapcsolatot az üdítőgyártók által megrendelt tanulmányok – derül ki egy friss jelentésből. A Kaliforniai Egyetem munkatársai hatvan, 2001 és 2016 között készült, az üdítőitalok és az egészségi kockázatok közötti kapcsolatot elemző tanulmányt vizsgáltak. Mint kiderült, az […]
….rákkeltő anyag van a csirkehúsban!
Nem értem a sajnos szócskát! Miért nem inkább hálával és köszönettel adózik a cikk írója, hogy megtudhatta – és mi is – hogy arzénnal etetett vágójószágokat etetnek a mit sem tudó, ezért ártatlan – vevőkkel. Bár, aki kicsit is élni szeretne még, az eddig is igyekezett információkhoz jutni arról legalábbis, amit megeszik. Évekkel előbb nemzetközi […]
Krimibe illő történet: így vette meg a cukoripar az orvosok hallgatását
A világ halálos méregként néz a zsírra, de ettől sem csökkent jelentősen a szívhalálozás, mert van egy másik felelős is: a cukor. Krimibe illő történet arról, hogy hogyan vette meg a cukoripar az orvosok hallgatását. Ritkán fordul elő, hogy egy orvosi folyóirat letehetetlenül izgalmas cikket közöljön, de a JAMA Internal Medicine című szaklapban a cukoripar […]