ROSTOS ÉTELEK — ÉS AZ EMLŐDAGANAT

A hollandiai TNO-kutatóhálózat Zeistben lévő élelmiszerkutató inté­zetében végzett állatkísérletek sze­rint a táplálékban lévő ballasztanya­gok, főképp a gabonaneműek megemészthetetlen rostjai hozzájárul­nak az emlődaganat megelőzésé­hez. A nők táplálkozási szokásainak és emlődaganatainak földrajzi elosz­lásáról készített térképek ezt a meg­figyelést megerősíteni látszanak.

Tudományos magyarázat híján erre az esetleges összefüggésre há­rom föltevés született:

A búza-, a rozs- és a zabkor­pában eddig ismeretlen alkotóré­szek vannak. A rostanyagok ezek hatására a lánykákban termelődő bizonyos hormonokat megkötik, úgyhogy azok nem kerülnek bele a véráramba, s ezért az első havi vér­zés időpontja kitolódik. Ugyan­ezekről az alkotórészekről fölte­szik, hogy a daganatképződésre is gátlólag hatnak.

A táplálék rákkeltő anyagait a ballasztanyagok valaminő össze­tevői megkötik, s a széklettel a szervezetből eltávolítják, úgyhogy azok nem jutnak át a bélfalon.

c) Az is elképzelhető, hogy a ga­bonaneműek magjai (például a szó­jáé vagy a repcéé) olyan összete­vőt tartalmaznak, amelyek ellene hatnak a daganatos sejtek termelő­désének, különösen a változás ko­rában.

A holland élelmiszer-kutatók e kísérletektől és föltevésektől füg­getlenül is azt ajánlják, hogy a táplálék bőségesen tartalmazzon zöldséget, gyümölcsöt és daraké­szítményeket. (Nachrichten von TNO)

Kommentem: A növényi  rostok egyéb előnyei közé sorolhatók a székrekedés – és az ebből fakadó egyéb súlyos betegségek (pl a vastagbél és a végbélrák) megelőzése. A túlsúly karbantartása. A teljes értékű – tehát rostban és ásványi anyagokban  gazdag – kenyér előnye a „kenyérhez hasonló tárgy” és az ebből fakadó emésztési zavarok, a cukorbetegség…stb elleni napi küzdelemben vitathatatlanul óriási segítség. (Dénes Ottó)

Mondja el a véleményét!