A frigyláda és rajta Jézus élő vére megtalálásának cáfolata: Pontokba szedem a cáfoló tényeket: 1. cáfolat: Ellen White ihletett írása szerint a frigyládát 1914-ig biztosan nem találták meg. A Próféták és királyok c. könyvben 1914-ben írta Ellen White, ebből olvasható az alábbi idézet: „A próféta válasza félelmes volt. Azt mondta, a kaldeusok visszatérnek, és elpusztítják […]
Címke: halál
Van, amiről mélyen hallgatnak az orvosok
Sok beteg nem tud arról, hogy a CT-vizsgálatok alatti sugárzás lehet a felelős az USA-ban előforduló rákos esetek két százalékáért – írta szerkesztőségi blogjában a Washington Post. Valószínűleg a CT-vizsgálatok alatti sugárzás a felelős az Egyesült Államokban regisztrált rákos megbetegedések két százalékának kialakulásáért – közölte a Wonkblog. A Washington Post szerkesztőségi blogja szerint erről egy […]
“…bebizonyították, hogy a túlvilág létezik” ..naná!
7 nap kómában: “bebizonyították”, hogy a túlvilág létezik Muzikális trollok, veszélyesen boldog angyalok, K&H és Om nevű istenség Dr. Eben Alexander száz százalékig hiteles, tényfeltáró könyvében, melynek olvasása közben – az eseményeket felgyorsítandó – ujjunk önkéntelenül is a ravaszt keresi. „Amit most elmondok, az fontosabb mindennél, amit valaha bárki el fog mondani önöknek.” Ezzel a drámai […]
Eltűnt az emberi alaptermészet…..?
Eltűnt az emberi alaptermészet a bostoni robbantás perceiben A bostoni bombamerényletek során az emberek hihetetlen segítőkészségről tettek tanúbizonyságot, írja egy amerikai pszichológus. Szerinte ez megkérdőjelezi azt a szakemberek közt is elterjedt nézetet, hogy az ember alapvetően önző lény. Ajánlat Három halott a bostoni robbantásban Ne húzz ujjat Bostonnal! Az április 15-én, helyi idő szerint délután 2 […]
A legsikeresebb kifogás, gyorshajtás esetén . . . . .
„Ez vár majd mindannyiunkra, egy bizonyos napon” Egy fiatal rendőrtiszt azon kérdésére, hogy: „Hölgyem, tisztában van-e azzal, hogy túl gyorsan hajtott?”, a 83 éves asszony, fülig érő szájjal válaszolt neki: „Igen, de ……ezt kizárólag csak azért tettem, hogy odaérjek, mielőtt még elfelejteném, hogy hova is akarok menni? A rendőrtiszt becsukta és a helyére tette a […]
Prosztatarákot okozhat a sült krumpli
Az olajban sült ételek, köztük a sült krumpli, a rántott csirke és a fánk rendszeres fogyasztása összefüggésben van a prosztataráknak – különös tekintettel a betegség agresszívebb formáinak – a megnövekedett kockázatával – derült ki egy új tanulmányból. A seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ szakemberei két korábbi vizsgálat adatait vonták elemzés alá. Ezek összesen 1549 prosztatarákkal […]
“..amikor elakad a lélegzeted…”
JÓ GYAKORLAT „A buddhistáknak van egy jó kis gyakorlatuk: hétvégenként egy füzetbe felírják, hogy a héten mi hozta ki őket a sodrukból. Mitől féltek, miért haragudtak, min háborodtak fel – csak röviden, emlékeztető szavakban. Egy hónap múltán aztán végignézik a listát, és figyelik magukat, mi az, ami még mindig bántja, felháborítja őket, és mi az, […]
A hosszú élet rejtélye: ezért élnek tíz évvel tovább…
A hosszú élet rejtélye: ezért élnek tíz évvel tovább egy görög szigeten Ikaría lakói még a hagyományos mediterrán étrendhez viszonyítva is sok halat, valamint zöldséget esznek, és viszonylag kevés húst fogyasztanak. A kilencven évnél idősebb szigetlakók esetében tízből hatan még mindig nagyon aktívak fizikailag. Ikariát a közelmúltban az úgynevezett „kék zónák” közé sorolták. Ezen területek […]
Alkohol, öregedés, rák: hogyan függ össze?
Az alkoholfogyasztás, az öregedés és a rák közötti sejtszintű kapcsolatot tárták fel olasz kutatók a telomerek vizsgálatával. A kromoszómák végeit lezáró „védőkupakok”, a telomerek fokozatosan rövidülnek az öregedéssel, valamint a nagy mértékű alkoholfogyasztástól is. Andrea Baccarelli, a Milánói Egyetem munkatársa kutatócsoportjával 59 nagyivó ember DNS-ét elemezte, és 197 olyan személyét, akik különböző mennyiségű, de kevesebb […]
Halottak napja és az emberi lélek
Kimentünk a temetőbe, hogy emlékezzünk a két mamáról.A nejem és a magam édesanyjáról. Meg rendbe rakni a sírokat. Közben agyalok a témáról. Mit érnek az ilyen – kampányra épülő – mesterségesen gerjesztett érzelmek, memoárok, elérzékenyülés és egyéb hasonlóan lelki indulatok? Eszembe jut egy régi-régi majdnem barátom, (köztünk jelentős korkülönbség volt, de nagyon jó és eleven […]
Történelmi áttekintés az egyház és az állam viszonyáról, biblikus/protestáns optikával nézve.
Az internetes jelenlét – ma még – létező lehetősége az egyik legfontosabb alapjog: a szabad vélemény-nyilvánítás joga. A világot áthálózó netforgalom egyik kommentjét adom tovább. Kiegészítéssel ellátva, majd a lényeget hagyom szólni a saját módján. A teológiában járatos szerző az akkoriban – 2012 – készült egyházi törvénnyel kapcsolatosan talált (ki)fogásokat.Elolvasás után azok, akiknek a gondolatszabadság […]
Mikrohullám és rák
Most vagyok a bajban! Ha terjesztem ezt a mikrosütőt ellenző-elemző (?) írást, esetleg tényleg “megmentek”életeket – köztük a magamét is.Ha meg nem teszem ki a netre, hát gyötörjön az önvád, úgy kell nekem, miért van annyi levelezőpartnerem. Ha igaz a levelet író személy állítása, úgy az ipari civilizáció remek találmányát ki kell(ene?) dobni és fatüzelésre […]
Agg test, ifjú lélek
Az alábbi sorokat a skóciai Dundee város közelében működő Ashludie kórház elfekvő részlegében elhunyt asszony írta. Hátrahagyott holmija között találták az írást, mely annyira megragadta az intézmény dolgozóit, hogy számos másolatban terjesztették kórház szerte, sőt azon túl is. Mit lát, ha rám néz nővérke? Nyilván rozoga öregasszonyt csupán. Az esze nem forog túl gyorsan már. […]
Hiszel Istenben?
Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki: Prof: Hiszel Istenben? Diák: Teljes mértékben, uram. Prof: Jó-e Isten? Diák: Természetesen. Prof: Mindenható-e Isten? Diák: Igen. Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy […]
Vegetáriánus étrendre kényszerülhetünk
Megfigyelésem szerint az emberek egy része valóságos csapásként értékeli, ha a húsételek helyett – például valamilyen betegség okán – le kell mondania a megszokott húsok (sonka-kolbász- szalonna – sülve-főve-nyersen) élvezetéről. Súlyos betegségek, szervezeti károsodások (pl a sokféle rák) okozóit találhatjuk meg a húsfélékben, illetve ezek mértéktelen és ésszerűtlen fogyasztásában. A bibliai étrend Isteni útmutatásait mellőzve, […]
Mi az öregség?
Sík Sándor: A legszebb művészet A legszebb művészet tudod mi, Derült szívvel megöregedni. Pihenni, hol tenni vágyok, Szó nélkül tűrni, ha van ki vádol.Nem lenni bús, reményevesztett, Csendben viselni el a keresztet, Irigység nélkül nézni végig Mások erős, tevékeny éltit. Kezed letenni ölbe S hagyni, hogy gondod más viselje. Ahol segíteni tudtál régen, Bevallani nyugodtan, […]
Világvége – egy feljövő üzletág?
A modern médiának semmi sem szent, ha jól hangzó fogalmakban üzletet sejt. A biblia központi gondolatának – Jézus második eljövetelének – fenséges témája, és az azt megelőző jelenségek – megfelelő tálalással – felkelthetik a mindig unatkozó, újdonságokra és izgalmakra vágyó bulvársajtó, és egyéb médiák témafelelőseinek figyelmét. Aztán már “csak” a színezés kell és kész a […]
ANYÁM SZAVAI
Elküldöm nektek az egyik legkedvesebb versemet. Csoóri Sándor írta, 1986-ban jelent meg a „Szép versek” antológiában /abban az évben halt meg az anyukám/.Olvassátok el figyelmesen. Szerintem ilyen szépen kevesen írtak a gyermekéért aggódó édesanyjukról az irodalomban!Tudom, hogy manapság nem „trendi” Csoórit olvasni, de én még ma sem tudom végigolvasni könnyek nélkül. Eddig a levél, amit […]
Akupunktúra és reflexológia a biblia hátterén
EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD – BOLDOG CSALÁD Akupunktúra és reflexológia Részletek Dr. Warren Peters adventista orvos Misztikus orvoslás című könyvéből (Mystical Medicine, Hartland Publications, 29-43.1.) Az ősi kínai hagyomány szerint megfigyelték, hogy azok a harcosok, akik bizonyos anatómiai helyeken nyílvessző okozta sebeket kaptak, érzéketlenséget vagy zsibbadást tapasztaltak testüknek egészen más területein. Innét indult ki az akupunktúra gyógymód. […]
Tényleg beteg állatokból származó húst ennél?
Most már nyugodtak lehetünk a vágóhidakkal kapcsolatban? Ez ugye csak egy véletlen eset, ami nem jellemző az állatok leölésének modern technikájára? A kíméletes kiirtás – ami a halálát érző állatban nem hoz létre irreálisan magas stressz-szintet – a fogyasztót védi az ebből fakadóan nagyon káros mérgeződésektől. Ha tehát az ölés szabályait betartanák, ahogyan az a […]