A családunkban a legújabb kisiskolás V.Dénes Benjamin. Az elsősöknél legalább annyira fontos, hogy az éjjeli nyugodt és elegendő alvás – legalább 9-10 óra – egyfolytában és zavarok nélkül teljék. Sajnos az elmúlt időszakban a pollenkoncentráció városunkban a köbméterenkénti 30 db pollen helyett 100 db/m3 volt. Ez azoknál is könnyezéssel és eldugult orrnyílásokkal járt, akiknek eddig […]
Kategória: Közélet
Egészségtelen lelki élet, korai halál
Rosszabbak a mutatók, mint az 1930-as években Magyarországon a 45-65 éves férfiak közül ma többen halnak meg egy esztendőben, mint az 1930-as években – mondta Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Kopp Mária úgy vélekedett, hogy a középkorú férfiak idő előtti elhalálozásának okai között a magatartási, a lelki tényezők […]
Nem a szívroham…
Chicagói egészségügyi kutatók szerint nem annyira a rák vagy a szívroham okozza az amerikaiak halálát, hanem a dohányzás, az egészségtelen életmód, a különböző fertőzések és az alkohol. A Journal of the American Medical Association című szaklapban közzétett felmérés szerint a dohányzás mintegy 400 ezer személy halálához járult hozzá az Egyesült Államokban 1990-ben. – A tanulmány […]
AZ EMPÁTIA MARGÓJÁRA, HARRY POTTER ÜRÜGYÉN
Máglyát a mágiának? Ez az írás nem újabb rókabőrlehúzás- kísérlet a Harry Potter-jelenségtől. Még csak nem is a könyvek vagy a belőlük készült filmek teológiai, irodalmi kritikája. Keresztény tollból ezekből már meglehetősen sok megjelent. Inkább egy útkeresési kisérlet, hogyan érdemes megközelítenünk azoknak a sokakat, netán tömegeket megmozgató jelenségeknek az alanyait, akiket talán éppen ezekkel a […]
A Szövetség Törvényei (a tízparancsolat)
Alábbi cikk archívumomnak egy ősrégi maradványa, amit az Új ember katolikus hetilapból őriztem meg. Tanulságos abból a szempontból, hogy miként változott meg – emberi kezek által – az Isten kimondott, leírt szava, a TÍZPARANCSOLAT az idők folyamán. Bár kétségen kívül elismeri a cikk írója mindazt, amit egy komplett parancsrendszerben az emberiség haszonnal és eredményesen használt, […]
SUTBA DOBVA A BIBLIA?
AMIT A KERESZTÉNYEK TÖBBSÉGE HISZ: A TITKOS ELRAGADTATÁS A Jézusban hívő világ biblikusabban gondolkodó része sem várja manapság Jézus második eljövetelét, hanem egyfajta titkos elragadtatásban reménykedik. Vajon e nézet mennyire állja meg a helyét, a Biblia tanítását mélyebben megvizsgálva? Érdemes ennek nyomába erednünk, mert minden bizonnyal még sűrűn találkozunk majd ezzel a nézettel. Az […]
ARMAGEDDON Egy bibliai szócska hihetetlen karrierje.
Miért esik oly sok szó Armageddonról? „Tudja, visszatérek az Önök ószövetségi prófétáihoz és az Armageddont megjövendölő bibliai jelekre. Jómagam is kíváncsi vagyok, vajon mi alkotjuk-e azt a generációt, amelynek meg kell látnia Armageddont.” — Ronald W. Reagan, az Egyesült Államok elnöke, 1983. október 18-án. „Az apokalipszis ma már nem bibliai leírás; nagyon is valóságos lehetőséggé […]
Egy orvos elmélkedései a biblia jelenlétében IX.
Ha betekintek a bibliámba, szinte megdöbbent az a gondolat, hogy az isteni bölcs előrelátás tekintettel volt erre, amikor meghatározta népének étrendjét s a következő parancsolatot adta: „Beszélt az ÚR Mózeshez, és ezt mondotta: Beszélj Izrael fiaival és mondd ezt: a marhának, a báránynak és a kecskének semmi kövérjét meg ne egyétek. Az elhullott állat kövérje […]
Egy orvos elmélkedései a biblia jelenlétében VIII.
15. Olyan Idősek vagyunk, amilyen Idősek az ütőereink Az élet olyan, mint a vesszőfutás. Jobbról-balról különböző betegségek leselkednek, hogy földre terítsék a futót, annak ellenére, hogy a modern orvostudomány vívmányai némi védettséget nyújtanak. A „futó” nyugodtan elhaladhat pl. a gyilkos „cukorbetegség” mellett, ha inzulint kap. A rákot csak a sebész kése teheti ártalmatlanná. A ma […]
Elkerülhető betegségek VII.(a circumcisio időpontjának jelentősége)
A mai folytatás az ELKERÜLHETŐ BETEGSÉGEK (egy orvos elmélkedései a biblia jelenlétében) című könyv talán legizgalmasabb fejezete. Sok vita és félreértés elkerülhető, ha az alkalmazás eredeti módszerével kerül(ne) át a köztudatba.Részletesebben a cikk utáni kiegészítéssel érthető a maga teljességében(Dénes Ottó) Egy, a körülmetéléssel kapcsolatos másik tényezőre is szeretném felhívni olvasóim figyelmét. Egy amerikai szakfolyóirat / […]
ELKERÜLHETŐ BETEGSÉGEK VI.(Egy orvos érvelései a biblia jelenlétében VI.
Előrebocsájtom, hogy ebben a folytatásban különös tényezők ismertetése következik, ami esetleg vitát, vagy legalábbis megjegyzéseket fog generálni, de kérem, hogy előbb a következő folytatást is várják meg, aztán lehet következtetéseket levonni. A képek Michelangelo Dávid szobrának a témához kapcsolódó részleteit hozzák közelebb (Dénes Ottó) E tények felismerését egy roppant izgalmas történet előzte meg. A XX. […]
Egy orvos érvelései a biblia jelenlétében V. rész
Mielőtt dr. Semmelweis forradalmasította volna a kórházi gyakorlat bizonyos fázisait, Mózes néhány ezer évvel ezelőtt több, ehhez hasonló értelmű rendelkezést adott a kézmosás alkalmazásáról olyan esetekre, ha valaki elhalt vagy fertőző betegségben szenvedő egyént érintett.3 Az orvostársadalom nehezen ismerte el Dr. Semmelweis tisztasági rendelkezéseinek hatékonyságát annak ellenére, hogy kézenfekvő volt az eredmény s igen sok […]
Egy orvos érvelései a biblia jelenlétében IV.
Az előző bejegyzésben a Semmelweis jelenségről olvastunk. Találtam egy eddig még nem széles körben ismert epizódot, amiben sajátos módon ötvöződik a mélyen humánus ember és az “Isteni szikra” – a hirtelen felismerés, – amiből hatalmas tanulságok fognak megszületni. Ezek a tanulságok adják meg azt a töltetet, ami minden olvasó életében mai napig élővé teszi az […]
ELKERÜLHETŐ BETEGSÉGEK III. Egy orvos érvelései a biblia jelenlétében.
A tárgyi bizonyítékokkal szemben támasztott gőgös előítélet Európában lassan megfékezték a mindent elpusztító ragályokat, mert rávették az embereket a biblia higiénikus előírásainak betartására. A betegeket már elkülönítették. Ennek ellenére itt is ott is felütötte fejét egy-egy járvány és tovább tizedelte az emberiséget, de nem olyan méretekben. A bélbetegségek: vérhas, kolera és tífusz embermilliókat követeltek. A […]
Egy orvos érvelései a Biblia jelenlétében II. rész
A félelmetes leprajárvány több száz éven át milliók életét oltotta ki Európa szerte. E borzalmas betegség európai méreteit a Kolumbia Egyetem híres professzora, dr. George Rosa az alábbiak szerint ismerteti: „A lepra szörnyű sok fájdalmat és bajt okozott, s rányomta bélyeget a középkor emberiségének mindennapi életére is. Az egyéb betegségektől való félelem nem hasonlítható össze […]
A biblia egészségügyi törvényei I. Egy orvos érvelései…..
Régi olvasmányélményem ez a könyv. Legalább 40 éve birtoklom. (Kiadó:”Sonnenstrahlen”712 Bissingen/Enz West-Germany) Hívő ember írta, aki tisztelte a zsidóságot, mint az európai és a világ kultúra létrejöttében hangsúlyos és meg nem kerülhető népességcsoportot. Könyvében sok példát, történetet elemez, amiken a mai orvosi és egyéb tudományok képviselői is elgondolkozhatnak, vagy már meg is tették ezt, levonva […]
Kártya, dominó, tenyér, zacc…
A megkezdett téma jelenlegi részében olyan, napi szinten állandósult fogalmakat olvashatunk, mint például: az univerzum titkainak felfedezése, gyógyulások és gyógyítók, bennünk lévő energia,kapcsolat a természetfeletti erőkkel. A „SZAKEMBEREKBŐL” sincs hiány. Asztrológus,grafológus,kineziológus, kártyavető. A különlegességek közé tartozik, bár a lényegét alíg tudja/érti valaki: OKKULTIZMUS,horoszkópok,reinkarnációs utazás, stb. Ember legyen a talpán, aki mindezt a maga helyén, a […]
Okkultizmus, mágia, jóslás és a biblia álláspontja.
Az egyik gyerekkori emlékem, amikor édesanyámat áthívta a szomszédasszony, hogy egy csodálatos képességű jósnő van itt nála és hajlandó – csekély díjazásért – megmondani a jövőnket. Magunkban élő két ember voltunk, a szüleim elváltak és a megélhetési gondok közben jól jött volna valami biztató hír.Nekem azt jósolta a jósnő, hogy apámtól pénzt fogok kapni.Erre várhattam, […]
Hit – plusz hét év?
Több ima, kevesebb stressz, kisebb hajlam az önpusztításra Azoknak az embereknek, akik rendszeresen templomba járnak, és elmélyülten hisznek Istenben, jó esélyük van hét évvel tovább élni, mint az ateistáknak. Sokkal kevesebb közöttük az alkoholista és a dohányos, gyorsabban gyógyulnak, és jobb az immunrendszerük. FARKAS ADRIENNE Valószínűleg soha még ennyi orvos nem jött össze a világon […]
70 éve (az első zsidótörvény születése)
Útkészítők A magyarországi politikai katolicizmus és az első zsidótörvény Korbuly Dezső, München Hetven éve fogadták el a magyar parlamentben az első zsidótörvényként ismert jogszabályt. Néhány hete Karsai László történész (Fajvédõk és csendestársak. Hetek, 2008. június 27.) írt a törvény születésének körülményeiről. A törvény társadalmi és politikai elfogadtatását elősegítette a két háború közötti politikai katolicizmus – […]