Vélemény a pápa legutóbbi kijelentéseiről 2015. 12. 04. Ferenc pápa hatnapos afrikai körútjának utolsó állomásán a Közép-Afrikai Köztársaságban, Banguiban meglátogatott egy mecsetet, ahol cipőjét levéve Mekka felé fordulva imádkozott, majd kijelentette: „A keresztények és a muszlimok testvérek… együtt nemet kell mondanunk a gyűlöletnek, a bosszúnak és az erőszaknak, különösen annak az erőszaknak, amit a vallásnak […]
Címke: ökumenizmus
10 ÉRV, miszerint a szombat nemcsak a zsidóké
Tíz érv annak igazolására, hogy a szombatünneplés nem csupán a zsidóknak adatott 1) Ádám és Éva nem voltak zsidók. „És megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte azt” (1Mózes 2:3), még a bűneset előtt. „Megszentelni” annyit tesz mint szent célokra elkülöníteni. Az Édenkertben egyedül Ádám és Éva számára lehetett elkülönítve a szombat, akik pedig […]
Bélyeg a homlokon, avagy 1984 korszerűen
Amióta a Biblia szinte minden nyelven hozzáférhető fordításai kinek-kinek a saját nyelvén olvashatók, a Jelenések könyvének próféciái a megfejtések/találgatások özönét generálták. Az egyik legkülönösebb, és a legtöbb találgatást “tippelő” szakasz a 13. fejezet 16-17. verseiből áll. “16. Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; […]
Pápai jövendölés: Itt a vég?
A pápa szerint lehet, hogy az idei lesz az utolsó karácsonyunk Ferenc pápa azt mondta a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek, hogy az idei lehet, hogy az emberiség utolsó karácsonya lesz. Komor beszédében a pápa kifejtette, hogy a jelenlegi kaotikus állapot már a „végidők” kezdete, és valószínű, hogy jövőre ilyenkor már felismerhetetlen lesz a világ. […]
…a húsvét, a mindenszentek és a halottak napja?
Vance Ferrell: Honnan ered a karácsony, a húsvét, a mindenszentek és a halottak napja? BIK Könyvkiadó Budapest. Bevezető. Hálásak lehetünk Istennek mindenért, amit Fia, Jézus Krisztus tett és ma is tesz érettünk. Számunkra nem kérdés Jézus születésének ténye, de szeretnénk tudni, honnan ered a karácsony? Miért ünneplik azt éppen december 25-én? Ki tulajdonképpen „Santa Claus” […]
“A” karácsonyfa itt nekünk…
Nagyon helyes és eddig is már megvalósítható eseménynek látom azt, hogy az év egyik kiváltságos napján (esetleg éppen karácsonykor, miért ne?) néhány rászorulót, családot, egyént megajándékozzon a pécsi H.N.Adventista gyülekezeti közösség. Az időpont fényét emelné – és a betérőknek is biztosan kedves látvány lenne – egy szépen feldíszített karácsonyfa. Elvégre is kérdezem: miért nem volt […]
Zsidókereszténység és muszlim istenhit
A szerethető Isten A zsidó-keresztény és a muszlim istenkép eltérései Rembrandt A tékozló fiú visszatérése címû képének részlete. Az apa szeretete mindent felülír. Manapság újra divatos az iszlám istenéről, Allahról azt állítani, hogy azonos a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás Istenével, s hogy a „három ábrahámi, monoteista világvallás” ugyanazt az Istent imádja. Akik azonban komolyan veszik ezt a […]
A rejtélyes iszlám
A Korán két világa: Interjú Bill Warner iszlámkutatóval Elpuhult nyugati férfiak, elnőiesedett kereszténység: többek között ez is hozzájárul az iszlám terjedéséhez a nyugati világban – állítja Bill Warner iszlámkutató, aki sikeres természettudományos karrier után váltott, és az elmúlt évtizedekben a politikai iszlám kutatásával és az ezzel kapcsolatos felvilágosítással foglalkozott. November elején Budapesten járt, akkor válaszolt […]
Lélek és élet a halál után? Ezoteria médium közvetítéssel
Meglehetősen nagy naivitás lenne azt hinni,hogy spiripiszkos (Co. Karinthy) ügyekben az a vélekedés, miszerint ez a “sportág” megmarad idős, bőrfotelekben szivarozó öregurak úri huncutságának, megállja a helyét. Nos a mai napokban egy esemény ezt az illúziómat – immár másodszor ez évben – alaposan megtépázta. A rádöbbenést egy – a témában járatlan, ártatlan és gyanútlan – […]
Prófécia és evangélium
Krisztusra vonatkozó prófétai igék az ószövetségben Alapige: II. Péter 1: 19-21. A biztos prófétai ige, mint lámpás! Kezdésnek az emmausi tanítványok és Jézus párbeszéde: Lukács 24:13-tól. Súlypont. 25-27. Az „idegen” kritikája: „ Balgatagok és rest szívűek..” Balga = gyenge eszű, buta,…? A GONDOLKODÁS hiánya. Eredménye: Rest szív = lusta, közömbös, érdektelen… Az ÉRTELEM nem = […]
Károli Biblia citátumokkal
Forrás: https://github.com/gabordobrei/karoli-biblia-citatumokkal SZENT BIBLIA AZAZ ISTENNEK Ó ÉS ÚJ TESTAMENTOMÁBAN FOGLALTATOTT EGÉSZ SZENT ÍRÁS MAGYAR NYELVRE FORDÍTOTTA KÁROLI GÁSPÁR Könyvtárunkban az 1990-es évek első felében úttörő vállalkozásként elkészült első HTML-kódolású, online elérhetővé tett e-szövegünk: a Biblia, Károli Gáspár magyar fordításában. Forrásszövegként az Arcanum kiadó „Biblia : teljes szövegű adatbázis Károli Gáspár fordítása alapján” című, 1991-1992-ben […]
Engesztelés, vagy valami más?
Az összes világvallás azt vallja, hogy az embereknek valamilyen módon fizetniük kell a bűneikért. Vannak, akik vezekléssel próbálkoznak, mások, tíz- és százmilliók, úgy gondolják, hogy a reinkarnáción keresztül valamelyik jövőbeni életükben fognak szenvedni a bűneikért. A legtöbben úgy gondolják, hogy az életük cselekedeteiről az ítélet napján egy könyörtelen bíró fog ítéletet mondani, míg mások a […]
Jézus Krisztus hét levele (Jelenések 2:1–3:22)
Efézus: az első keresztény korszak (Az Ősgyülekezettől a II. század elejéig) (2:1–7) A kereszténység története szép kezdettel indult. Jézus első levelében az őskereszténységnek megfogalmazott üzenet található. A levél nagy része dicséret: a fáradozásért és tűrésért, az elvhűségért, a teherhordozásért, az áldozatvállalásért és azért is, hogy a sok-sok fáradságban „nem fáradtál el” (2:2–3). Olyan sok az […]
Oscar Culmann: A lélek halhatatlansága vagy a holtak feltámadása?
A protestáns bibliamagyarázók nagyformátumú egyénisége, Oscar Cullmann alaposan és főleg hitelesen fejtegeti azt a mindenkit érdeklő kérdést: Mi lesz velünk a halál után, mivé válik lényünk, intellektusunk.. egész valónk? Csupán az érdeklődés felkeltése okán előlegeztem meg ezt a kis részt a tanulmányból. Áldás – békesség a figyelmes olvasónak! (Dénes Ottó) “Publikációim közül egynek sem volt […]
“Harmadik kultúra? (Mi az és mit mond?)
http://www.hetek.hu/fokusz/201501/a_harmadik_kultura_profetai Az angol író, fizikus és politikus, Charles Percy Snow 1959-ben írta meg a The Two Cultures and the Scientific Revolution (A két kultúra és a tudományos forradalom) című könyvét. Ebben kifejti, hogy a nyugati világban az intellektuális élet két kultúrára szakadt szét, és a közöttük létrejött konfliktusos kapcsolat a gátja annak, hogy az emberiség […]
10 érv, miszerint a szombat nemcsak a zsidóké
Tíz érv annak igazolására, hogy a szombatünneplés nem csupán a zsidóknak adatott 1) Ádám és Éva nem voltak zsidók. „És megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte azt” (1Mózes 2:3), még a bűneset előtt. „Megszentelni” annyit tesz mint szent célokra elkülöníteni. Az Édenkertben egyedül Ádám és Éva számára lehetett elkülönítve a szombat, akik pedig nem […]
A teremtés és az evolúció összebékíthetetlenségéről
Kényszerházasság Komoly reakciósorozatot váltott ki a napokban az interneten Semjén Zsolt evolúcióról szóló nyilatkozata. A miniszterelnök-helyettes néhány hete mondta el rövid monológját a Hír TV-ben a fejlődéselmélet és a bibliai teremtés kapcsolatáról: szerinte az evolúció nem működhetne, ha Isten nem helyezte volna bele az anyagvilágba a fejlődés programját. Szóhasználatából és néhol pontatlan megfogalmazásából egyértelműen kiderül, […]
Ferenc pápa és az “Illési” küldetés
Az Adventista Egyház – és tudomásom szerint még jónéhány protestáns egyház, gyülekezet, kisebb-nagyobb közösségek – küldetésének legfontosabb elemei közé tartozik, hogy minden olyan ismeretet és az üdvösség szempontjából lényeges változást, ami a bibliai próféciákra irányítja a figyelmet, feltétlenül közzé kell tenni . Azok a törekvések és intézkedések, amikkel a pápaság létrehozhatja a világhatalom (irányításának) egyetlen […]
Ferenc pápa első éve
Tavaly januárban még szinte senki nem ismerte, év végére pedig a Time magazin az Év Emberének választotta. Amikor a Szent Péter téren bejelentették a megválasztását, az újságírók lázasan keresgéltek az interneten, hogy kit is választottak pápának. Jorge Mario Bergoglio rövid idő alatt médiaceleb lett, aki laikus hívőket lep meg azzal, hogy rájuk telefonál, stopposokat vesz […]
Akik bemennek – és akik kinn maradnak
Egy hete szombaton Jelenések könyvének 22. fejezetével zárult az évekig tartó sorozatunk, amelynek keretében ezt a különleges bibliai könyvet tanulmányoztuk. Minden fejezet tartogatott tanulságot és elgondolkoztató szempontokat. Különösen igaz ez erre az utolsóra, amely nem csak a könyv, hanem az egész Biblia zárókövét is jelenti. Most csak egy momentumot emelek ki belőle, amely nem kisebb […]