Az elkövetkező időben a kenyérről fogok bejegyzéseket írni. A téma a történelem előző évezredeibe visszanyúló érdekes és ma is használható történeteket tartalmaz. Természetesen a fő vonalat a bibliában olvasható szövegek adják. Mostani képeinket egy hittestvérem – Ripszám János – készítette és, hogy ezt is beágyazzuk a régmúltba, előbb egy ószövetségi históriát olvassunk el, amiben a […]
Címke: Biblia
A modern húsfeldolgozás – személyes élményeim alapján
Mi ebben az érdekes, vagy fontos? Emlékezni csak úgy a nosztalgia kedvéért ? Egy műkedvelő vegetáriánus emlékei a húsevés hátteréről. Akár ez is lehetne cím. Kezdhetnénk a kőbaltás és lándzsás mamutvadászokkal. Az élelem utáni kötelező hajsza és az e téren bekövetkezett fejlődés mit „hozott a konyhára”? Vágjunk bele!A „megtermelt” állat sorsa amikor már egyéb célra […]
A hamuban sült pogácsa II. rész.
Avagy: Descartestől a sziklára épített házig A táplálkozással foglalkozó tudományos, és annak látszó közlemények, híradások csapdája az, hogy a segítségnyújtás helyett inkább bonyolulttá teszik az érdeklődők számára a döntést. A magam részéről már régen eldöntöttem, hogy csakis a leghitelesebb közleményeket fogadom el és építem be az életembe. De hol van az a mérce, ami a […]
A “hamuban sült pogácsa” VII. rész. Ezékiel vitája Istennel a húsételekről
Először idézzük Ezékiel könyvéből a már egyszer említett szöveget. 4. rész 14.verse. Erre így szóltam: „Uram, Isten, még sosem szennyeztem be magam. Gyermekkorom óta egészen mostanáig nem ettem elhullott vagy széttépett állatot, és semmiféle tisztátalan állatot, és semmiféle tisztátalan húst nem vettem a számba.” Mi lehetett az a komoly gond, ami a mélyen hívő prófétát […]
A hamuban sült pogácsa VI. rész. A malom és a húsételek
Ma a malommal és a húsételek Ezékieli szempontjaival foglalkozunk.Valószínű, hogy a téma egyszerre nem fog kiteljesedni. Az alapanyagok elkészítése a legősibb őrlési módon:kézi malommal történt. Az egyik „legöregebb” eszköz, amivel az emberiség előállította a lisztet. Ez a „Mózesi törvényekben” körültekintő módon le volt tisztázva, mivelhogy a mindennapi étel már akkor – kb mintegy 1200 évvel […]
A hamuban sült pogácsa: V. rész
A „hamuban sült pogácsa” V. rész Az Ezékieli tüzelő, a kenyér botja A szegény embereknek a tüzelő beszerzése élethossziglan tartó, rendszeres programot jelentett. Ha a környéken volt erdő, mint például Pécsen a Mecsek, az a lehullott gallyakat, ágakat szedegető és hazacipelő emberek látványától volt gyerekkoromban – főleg nyáron – ismeretes, azon a környéken – a […]
A hamuban sült pogácsa IV. rész. Ezékiel étele és itala
Az EZÉKIEL lepénykenyér hazai születésnapja 2000, 04,05. A HATÁROZAT Ha Ha tényleg igaz lenne, hogy az ókori zsidóknak a biokémiai, biofizikai és anatómiai ismeretei a „modern” ember nagyképűségével nézve messze alattunk voltak, (lásd antiszemitizmus és az ebből kifejlesztett elméletek), akkor mivel lehet megmagyarázni, hogy a napi ételmennyiséget és a folyadékbevitelnek az Ezékiel próféta által leírt […]
A hamuban sült pogácsa III. rész EZÉKIEL lepénykenyere
Először is olvassuk el a történetet. EZÉKIEL könyve 4. rész 9-16. verséig: 9 Azután végy búzát, árpát, babot, lencsét, kölest és tönkölyt; tedd azokat egy edénybe, és készíts magadnak belőlük kenyeret! Ahány napig fekszel az oldaladon, azt edd: háromszázkilencven napig! 10 Húsz sekel súlyú ennivalót ehetsz naponként, mindig ugyanabban az időben egyed. 11 Vizet is […]
A német kormány is az összeomlás küszöbén? Európa szétesik, mint a dánieli agyag-vas kohézió?
Hogy múlik az idő! 2011-ben is összeomlást jósoltak. De még – ha düledezik is – láthatóan együtt van az EU. (kivéve a BREXIT szindrómát! 2016. aug. Dénes Ottó) Egy ókori történet, amiben mi is szerepelünk. (Dániel 2. fejezete.) Angela Merkel kancellár euró-politikáját már a kormánykoalíción belül sem nézik jó szemmel a Spiegel beszámolója szerint. Merkel […]
Transzcendencia, vallásos hit, reinkarnáció,túlvilág.
A természetfeletti vonzásában Nemzetközi pillanatfelvétel a spiritualitásról „A világ számos országában erős a transzcendencia iránti nyitottság, a valamilyen istenbe, felsőbbrendű lénybe, túlvilági erőbe vetett hit” – derül ki az Ipsos Zrt. és a Reuters nemzetközi kutatásából, amit 24 országban, ugyanazzal a kérdőíves felméréssel végeztek el. Magyarország a reinkarnációba vetett hittel áll az élen. A megkérdezett […]
Következetlenség
A reformátusok nagygyűlésük alkalmával határozatot hoztak, amelyben kérik a kormányt, hogy a vasárnap teljes vallásos megülését jobban mozdítsa elő a polgári munkák fokozottabb eltiltásával. Nem új ez a kívánság, mert mi katolikusok már igen sokszor követeltük ugyanezt a kormánytól. Ebben a követelésben most találkozunk Kálvin hite szerinti polgártársainkkal. Nem tudjuk azonban megérteni, hogy a protestáns […]
A vasárnap megünnepléséről
Még alig ültek el a Dominus Iesus c. vatikáni nyilatkozat keltette protestáns nyugtalanság hullámai, úgy tűnik, megkezdődött az igazodás a vészhelyzetbe került ökumenikus kapcsolatok mentése érdekében. Ezt látszanak igazolni azok a nyilatkozatok is, amelyek a közeli napokban hangzottak el protestáns részről a vasárnap megszentelésével kapcsolatos katolikus állásfoglalás mellett. E nyilatkozatok éppúgy nem lepik meg a […]
Hans Küng: Mi az egyház
Hans Küng: MI AZ EGYHÁZ? Szeretném köszönetemet kifejezni lektorom mellett barátaimnak és munkatársaimnak, akik a könyv fordításában teológiai és nyelvi szaktanácsaikkal segítségemre voltak, főképpen Bachát László ny. főiskolai tanárnak. Tekus Ottó Hans Küng MI AZ EGYHÁZ? Fordította Tekus Ottó A fordító kiadása Győr, 2001 A magyar fordítás Hans Kling: „Die Kirche” c. műve ,,Was ist […]
Vérrel írt Biblia. A keresztényüldözések története (17. rész)
A reformáció képviselőit az a buzgó törekvés vezette, hogy a keresztény hitet visszaállítsák tényleges erejébe és hatékonyságába. Meggyőződésük szerint ez csak akkor lehetséges, ha hitüket teljes mértékben a Szentíráshoz igazítják, és az egyházat megtisztítják minden bibliaellenes vallási tradíciótól. Alapvető feladatuknak tekintették, hogy az emberekkel megismertessék a Biblián keresztül Isten akaratát. Ekkorra már a közvélemény részéről […]
Az új egyházi törvény csapdája
A tavaly júliusban elfogadott és december 19-én megsemmisített új egyházi törvény (a továbbiakban Ehtv.), és az újonnan elfogadott Ehtv. 14.§. (2/f.) pontja is megköveteli a január 1-től az egyházi státusztól megfosztott, de újra egyházi regisztrálásukat kérő egyházaktól, hogy Nyilatkozatban deklarálják, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az Alaptörvénnyel. Ez óriási csapda a Bibliában […]
Okkultizmus, Ébredő erő, Star Wars és társaik
Annak az ördögi erőnek, aki mindent megtesz, hogy az embert, Isten elleni lázadásának együttműködő eszközévé aljasítsa le, és végül az örök kárhozatba juttassa, ma már a modern technika minden eszköze és a céljaihoz szükséges hatalmas pénzösszegek is rendelkezésre állnak. Az eredményességhez szükséges, hogy a legfiatalabb generáció figyelmét és érdeklődését is megnyerje. Az animációkkal és a […]
Móricz Zsigmond: Mikor a kövek is megszólalnak
(részletek) Már a lakás egészen tiszta volt. Az asszony, mikor megkapta a levelet, hogy Mihály jön, csak még négy hetet az internálótáborban kell töltenie, napokig nem bírt a remegésével. Örült, hogy jön az ura. Négy hétig takarította a kis házat. Kihordott minden bútort, kimeszelte, kitapasztotta. Az egérlyukakat üvegcserepekkel tömte meg, a kemencét újra tapasztotta. […] […]
Újabb kutatási eredmény a halálközeli élményekről
Az ember eredendő bűnének következményét próbálhatjuk tompítani, vagy kellemessé tenni többrendbeli mellébeszéléssel, de a biblia elég világos és egyértelmű magyarázata kell(ene) vezesse gondolatainkat ebben a lényeges kérdésben is. Ha meg szeretnénk érteni az ember elmúlásának filozófiáját és az erről megélt VALÓDI halálközeli, sőt utáni állapotot, elsőnek Jézus Krisztus halála előtti utolsó döbbenetes erejű csodájának alanyát […]
Vas István: A prédikátor dalaiból
A Jeruzsálemi templom Heródes által kiépített állapotában (rekonstrukció) Vigaszt akarsz? Keress máshol! Ezt mondja a prédikátor, Jeruzsálem királya. Ahogy jöttél, eltűnsz innen, s ha valami történt minden hiába volt, hiába. Kérdezd csak az embert, hogy mi haszna volt, ha munkálkodni jól tudott a nap alatt? Most eszmélne, most már késő. Nemzedék megy, nemzedék jő. De […]
Elmélkedés Goethe: Végrendelet című verse nyomán.
Johann Wolfgang Goethe: Végrendelet A lét semmivé sose válhat! Mindenben örök áram árad, állj boldogan a létbe hát! A lét örök: törvények őrzik mindazt az élő kincsözönt itt, melyet díszül ölt a világ. Az igazat rég fölfedezték, a szellemek közt ő az egység, ragadd meg ezt az ős valót. Ember, hódolj a bölcsnek érte, ki […]