Mostanában nincs belpolitikai elemzés Orbán Viktor zárt körben elmondott, majd kiszivárgott és gyorsan elhíresült jövendöléseinek pertraktálása nélkül;
mindenesetre annak bőséges médiavisszhangja mellett, a többféle értékelés és teória kavalkádjában elsikkadni látszik egy másik, nemkülönben fontos – sőt, bizonyos értelemben alighanem még fontosabb – ellenzéki megnyilatkozás.
Stumpf István, volt kancelláriaminiszter és gyakorló politológus interjút adott múlt szombaton a Kossuth Rádióban, s meglehetős határozottsággal vázolta egy új közjogi szisztéma lehetőségét – már persze arra az esetre, ha a jobboldal nyerné a következő parlamenti választást. Az exminiszter, aki máig közel áll a Fidesz vezető köreihez – egyébként Orbánt is elkísérte az ominózus Kéri-szeánszra -, a beavatottak biztonságával, mondhatni kategorikus imperatívuszban fogalmazva adta elő, hogy először is „át kell alakítani a köztársasági elnöki szerepkört.” A reprezentáló elnök helyett olyan legmagasabb közjogi méltóságra van szükség, aki a mainál hosszabb idejű mandátummal rendelkezik, és olyan jogkörrel, ami lehetővé teszi számára a „nemzetstratégiai érdekek szempontjából fontos döntéseket”.
Stumpf nem rejtette véka alá, hogy „ez a változás érinti az egész alkotmányos szerkezetet, és a végrehajtó hatalmon belüli egyensúlyok rendszerét.” Továbbá természetesen a miniszterelnöki hatáskört is – magyarán szűkítené azt. Mert Stumpf szerint a kancellári rendszert fel kellene szabadítani „az ideológiai vallásháború” terhe alól; végtére nincs rendjén, hogy „kormányzás helyett a pártok iszapbirkózása zajlik”.
Amikor pedig a riporter azt firtatta, interjúalanya vajon elképzelhetőnek tartja-e az elnöki mandátum nyolc évre való meghosszabbítását, mégpedig Orbán Viktorral ezen a poszton, akkor Stumpf egyértelműen megerősítette, hogy igen. Az már csak hab volt a tortán, hogy a politológus-politikus kilátásba helyezte egy második parlamenti kamara, vagyis a felsőház létrehozását is, mert az „kiszélesítené a politika bázisát”, anélkül persze, hogy nehézkesebbé tenné a döntéshozatalt.
Talán nem kell mondani, demokratikus gondolkodású emberben miféle aggályokat szül az Orbán Viktor személyes igényeire igazított közjogi szabásminta. Tekintsünk el attól, hogy bár ismerünk úgynevezett prezidenciális berendezkedést Európában – ott van mindjárt a francia -, de az a köztársasági államforma másféle tradícióira épül. Ettől még akár legitim politikai törekvésnek is tekinthetnénk a magyar közjogi viszonyok átalakítását. Más feltételek mellett, más politikai szituációban. Talán olyankor, amikor a társadalmi viszonyok kiegyensúlyozottak, a pártpolitika úgyszintén a méltányos együttműködésben érdekelt, kormányoldal és ellenzék erőpozíciói pedig kölcsönösen garantálják bármelyikük túlhatalmának megakadályozását. Vagyis politikai konszolidáció idején lehet realitása az elnöki jogállás újragondolásának – bár akkor is felteendő a kérdés: milyen egyértelmű előnyei lehetnek a változásnak az ország számára.
Ma mindenesetre nyilvánvaló, hogy mindazok a szempontok, amelyek alapján Stumpf István kiterjesztené a köztársasági elnök hatalmát, legkevésbé sem az országnak válnának előnyére – annál inkább Orbán Viktornak. Ha a reményei szerint bekövetkező győzelme után kétharmados többséggel átírhatná az alkotmányt, és nyolc évig államfő lehetne, nem kétséges, hogy attól fogva a mindenkori miniszterelnök díszletelem lenne a jobboldal hatalmi szerkezetében, mert Orbán minden lényeges ügyet „nemzetstratégiai érdeknek” tekint majd, amit személyesen kell képviselnie. Biztosra vehetjük, hogy a „végrehajtó hatalmon belüli ellensúlyok rendszere” szintén megváltozna, s bár Stumpf nem részletezi, miért van erre szükség és mit is jelent pontosan, erősen valószínű, hogy nem a hatalmi ágak szétválasztása feletti rigorózus őrködésre utal.
Azon már csak mosolyogni lehet – ha kedvünk engedi -, hogy ez a nagyívű átalakítás felszabadítaná a kormányzást az „ideológiai vallásháború” alól. Hiszen a Fidesz hosszú évek óta mást sem csinál, mint hogy minden eszközzel fenntartja és eszkalálja ezt a háborút; noha minden további nélkül abba is hagyhatná. Persze, ha majd a pártelnök átül a köztársasági elnök székébe, akkor a szakadatlan harc okafogyottá válik
– következhet az ideológiai diktatúra.
Amelynek legengedelmesebb kiszolgálói épp a második kamara kinevezett „civiljei” lennének.
A konstrukció tehát eléggé világos. Ami viszont kevésbé érthető, az a tervezet ismertetésének ténye és időpontja. Mi szüksége volt arra Stumpf Istvánnak, következésképp a Fidesznek és Orbán Viktornak, hogy a Kossuth Rádió hullámhosszán jó előre figyelmeztessék az állam polgárait, mire készülnek? Itt volna az ideje ráerősíteni az amúgy is sokakban működő Orbán-fóbiára, és tudatni a nyilvánossággal, hogy a Jobboldal Megfellebezhetetlen Vezére milyen terveket sző a demokrácia nagyobb dicsőségére? Ez az interjú látszólag ugyanolyan meggondolatlan, mondhatni ahhoz nagyon hasonló „elszólás”, mint amit Orbán engedett meg magának a színművészeti egyetem klubrendezvényén. Csak arra jó, hogy felélessze a demokraták netán szunnyadó ellenérzéseit egy elkövetkezendő Fidesz-uralom iránt.
Csak hát tudomásul kell vennünk, hogy Stumpf nem a demokratáknak üzent. Nem az általa feltételezett kisebbségnek. Hanem mindazoknak, akik a legkevésbé sem bánnák, ha ebben az országban megint lenne egy „jó király”, aki rendet tesz és tart, aki kiterjeszti az állami paternalizmust, aki megóv a parlamenti tehetetlenkedéstől és megszünteti a politikai acsarkodást. Stumpf politológiai ideáljába belefér a legfelső helyről irányított populista hatalomgyakorlás, mert benne látja a stabilitás zálogát – szemben a négyéves ciklusok bizonytalanságával. És arra számít, hogy ezt az eszményképet a nála kevésbé kiművelt emberfők sokasága még inkább kultiválja.
Mi tagadás, a Fidesz csakugyan megkezdte felkészülését a választásokra.
2008-06-22
A cikk forrása: http://www.nepszava.hu/default.aspőcCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1054264