Beszélgettem egy barátommal, aki vendégként jár egy protestáns gyülekezetbe. A házi kiscsoportokat szervező ifjú testvér szinte vért izzadt abbeli törekvésében, hogy egy IDŐPONTOT egyeztessenek a jelenlévőkkel, amikor összejönnek az első csoport-szervezési alkalomra.
Lehetetlenre vállalkozott! Mindenkinek volt kitűnő kifogása. Gyereket kell vinni vívóleckére-zeneiskolába-sportra-…stb. Vagy: nekem ez az időpont nem jó (ezer ok..) Végül is nem lett semmi az önszerveződésből.
Ez EURÓPAI – protestáns – gyülekezeti betegség? Vagy jellemzője azoknak a már kiforrott kisegyházaknak, akiket semmiféle izgalom/idők jelei/növekedési tervek… nem hoznak ki az akol-melegből, a kültérre, ahonnan elveszendőket lehetne behívni a Biblia mellé, némi beszélgetésre? (historia@denesotto kommentje)
Szervezeti növekedés
a. A szervezeti növekedés a gyülekezet felépítésének fejlődése.
Mint minden élő szervezetnek, a gyülekezetnek sem csupán nagyságban, kiterjedésben kell növekednie, hanem szervezetileg is érnie kell. A szervezeti fejlődés a számszerű növekedéssel úgy függ össze, mint az anatómia a fiziológiával, azaz, mint a testi felépítés az életfolyamatokkal. E kettő nem választható el egymástól. Számos tanulmány bizonyítja e kétféle fejlődés összefüggését. Természetesen ez a téma további vizsgálatot igényel.
Több „gyülekezetnövekedés”-sel kapcsolatos mű tanúsítja, hogy Dél-Amerikában azok az egyházak, amelyek azonos alapelvekre épültek, határozott laikus vezetéssel és életképes helyi gyülekezetekkel rendelkeznek, fejlődőképesek, sokkal gyorsabban növekednek, mint a tekintélyelven alapuló hierarchikus felépítésű egyházak.
Ugyanezt mondhatjuk az európai és az észak-amerikai egyházakról is. Figyelembe kell azonban venni, hogy a „gyülekezetnövekedés” általános fogalom és nem lehet egyetlen tényező alapján meghatározni. De fontos szerepük van az egyes tényezőknek is, és a szervezeti felépítés ezek közé tartozik.
A gyülekezeti rend és a szervezet lényegesek voltak az őskeresztyén gyülekezetben is. Ezek azonban nem azonnal és nem teljesen kiforrt állapotban jöttek létre. A tagok egymás közötti kapcsolatát és a gyülekezeti rend külső formáját a folyamatos fejlődés jellemezte. Az új körülmények, új lehetőségek és új feladatok új szervezeti egységet igényeltek. Ilyenkor a szervezeti felépítésben nagy változások történtek. A szervezeti fejlődés, a gyülekezeti felépítés rugalmassága, az a képesség, hogy a gyülekezeti rend alkalmazkodni tudott a misszió új feladataihoz , lehetőségeihez és körülményeihez, pozitív hatással volt a gyülekezet erőteljés növekedésére.
b. A szervezeti fejlődés más szempontból is figyelmet érdemel. A Szentírás szerint, az egyház felépítése és szerkezete nem elsődleges követelmény és sohasem öncélú, tulajdonképpen a misszió eredményeinek természetes velejárója, alárendelt feladata van, és a további fejlődést szolgálja. Szolgálat munkájára rendeltetett. Feladata, hogy segítse a további növekedést és a gyülekezetet abban, hogy küldetését betöltse. Az. őskeresztény gyülekezet ezért választott diakónusokat, véneket és felvigyázókat /Apcs 6:1-7; 11:30; 15:2-23; 20:28; Fil 1:1; lTim 3:1-5; 5:1-2. 17-19; Tit 1:5-9; IPét 5:1-4 stb./. Lényeges volt a tisztségviselők személyisége és jelleme, fontos követelmény volt a rugalmasság, mivel a rájuk bízott feladatokhoz alkalmazkodniuk kellett. így a gyülekezet megváltozott körülmények között is képes volt tovább növekedni. A lelki ajándékok a szolgálat munkájára rendeltettek, és nem tisztséget vagy hivatalt jelentettek. /Rm 12:1; l.Kor 12. fej; Ef 4. fej./ Még akkor sem amikor az egyháztagok létszáma már millió körül volt, és a helyi gyülekezetek ezrei hálózták be az egész akkor ismert világot : Ázsiát, Afrikát és Európát.
Sem szervezetet sem szerkezeti felépítést nem intézményesítettek. Ezek szolgálati jellegüknél fogva nem önmagukért voltak, és nem is önmagukban hordozták fennmaradásuk feltételét. Csupán az volt a feladatuk, hogy támogassák, erősítsék az egyházat misszionáriusi feladatának végzésében és a fejlődésben.
Ezért az Újszövetség nem egyetlen szervezeti modellt mutat be, hanem a szerkezeti felépítés több formáját ismerhetjük meg. Ezeknek az organizációknak sem voltak merev rendszabályaik. Állandóan változtak, alakultak, növekedtek, fejlődtek., Lényeges szempont a szolgálati feladatok végrehajtása és a rugalmasság. Az egyház későbbi fejlődése meggyőzően bizonyítja, hogy ha a szerkezeti felépítés, a szervezet első helyre kerül,: sőt öncélúvá válik, akkor nemcsak a lendület és a szolgálati jelleg sikkad el, hanem a növekedést eddig támogató struktúra gátló tényezővé válik. A következmény pedig megtorpanás a missziómunkában és a gyülekezet növekedésében. Ez a negatív helyzet bekövetkezhet az egyes gyülekezetekben éppen úgy, mint az egész közösségben. Ezeknek a szervezeti formáknak kétségtelenül pozitív jelentősége lehet a gyülekezetek belső életében, gondjaik megoldásában, de akadályozhatják is az evangélium hirdetését és a gyülekezet növekedését. Pedig éppen ebből a célból hívta az Úr életre az egyházat.
c. A H.N. Adventista Egyház növekedése több téren és nagymértékben attól függ, hogy mennyire képes a közösség élni a „strukturalizmus” (a szervezet/adminisztráció/alkalmazottak/ épületek. Tehát a felépítményhez tartozó összes tényező D.O.) és a „funkcionalizmus” (missziós célok,küldetéstudat. Azaz a Nagy Misszióparancs …D.O.) feszültségei között. A gyülekezeteknek óvakodniuk kell a tisztán karizmatikus igehirdetési módtól. Ez ugyan hatásos evangélizációt és gyors növekedést eredményezhet, hiányzik azonban belőle a szilárdság, a következetesség, a stabilitás. Ezzel ellentétben a gyülekezetnek őrizkednie kell a pusztán „strukturális” módszertől is. Igaz ugyan, hogy ez megbízható, egységes és maradandó, ebből viszont a spontán cselekvés, a laikus tagok közreműködése, a lendület és az intenzív fejlődés hiányzik. A H.N. Adventista Egyház csak úgy kerülheti el ezeket a buktatókat, ha a gyülekezet tagjai – átadott szívvel és élettel – az evangélizációt, a missziót, a „gyülekezetnövekedés”-t legfontosabb feladatuknak tekintik. Minden munkának és tervezésnek ez a szemlélet lehet csak az alapja, elengedhetetlen mércéje.
A korai egyházhoz hasonlóan, az adventista közösségnek ma is hatalmas lehetőségei vannak és emberfeletti feladatokat kell megoldania. Ez szervezetileg rugalmasságot és komoly megfontolást igényel. A munkaterület az egész föld. A misszió világszéles feladat. Ez a perspektíva a különböző kultúrák, társadalmi és gazdasági helyzetek, faji és népcsoportok, különböző vallási és ideológiai meggyőződések valamint szociális és politikai nézetek összehangolását igényli. Az eredményes evangélizáció szempontjából figyelembe kell vennünk a fejlődést a nevelés és a technika területén is.
Az emberek világnézete, életstílusa és egész gondolkodásmódja megváltozott. Ez a misszió számára új lehetőséget, új feladatot jelent. Jelenti azonban a belső fejlődés szükségszerűségét is. Az abszolút változhatatlan tényező a gyülekezet létezése, üzenete és megbízatása. A gyülekezeti rend és szervezet felépítését meghatározó tényezők természetesen kapcsolatban vannak az egyház szellemi örökségével és hagyományaival. Ez az összefüggés vonatkozik a sokarcú és állandóan változó környezetre is. A külső és belső körülményeknek legjobban megfelelő gyülekezeti rend kialakításához nagy bölcsességre és alázatra van szükség. A cél: az eredményes missziómunka , a „gyülekezetnövekedés”.
d. Ha az egyház, a kis helyi gyülekezetektől kezdve egészen a Generál Konferenciáig, nem fejlődik szervezetileg, akkor stagnálás, sőt hanyatlás következhet be. Ennek igazolását számos tanulmányban is megtalálhatjuk. C. Peter Wagner pl. arról ír, hogy Észak-Amerika több gyülekezetében a hatvanas és hetvenes években bekövetkezett szembetűnő hanyatlás oka a szervezeti fejlődés hiánya volt. A gyülekezeti bürokrácia negatív hatással volt a döntések zömére. Nem vették figyelembe a helyi gyülekezetek életét meghatározó körülményeket. Sürgősségi listákat állítottak össze, irányelveket dolgoztak ki, költségvetéseket készítettek, programokat szerveztek anélkül, hogy az egyes gyülekezetek és a környezet sajátos igényeit, érdekeit és a rendelkezésre álló eszközöket áttekintették volna.
Ezt tanúsítja az adventista közösség fejlődésével kapcsolatban az alábbi két jelentés is. Az első, a Kínai Divizió egykori titkárától és mártírjától, Dávid Lintól származik, a másikat a Francis W. Wernick testvér vezetése alatt működő bizottság fogalmazta meg. F.W. Wernick 1980-tól a Generál Konferencia alelnöke .
Lin testvér jelentésének címe: „A H.N. Adventista Egyház adminisztratív irányelveinek értékelése és alkalmazása Kínában.” Testvérünk azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy miért omlott össze olyan hirtelen az adventista közösség Kínában Mao-Ce-Tung hatalomra lépése után. Határozottan állítja, hogy ezt a szomorú helyzetet nem a külső körülmények okozták, hanem a kínai adventista közösség számos belső gyengesége! Szerinte ez volt az összeomlás fő oka.
Lin testvér meggyőződése szerint a gyenge pontok között a szervezeti hiányosságoknak volt a legnagyobb szerepük. A közösség megalakult és továbbfejlődött. A különböző intézmények és a szerkezeti felépítés segítették ezt a növekedést. Végül azonban az intézmények lettek az evangélizálás, a gyülekezeti élet centrumai. A rendelkezésre álló anyagi eszközök alig 3 %-át fordították az igazán kínai környezetben és kultúrában élő helyi gyülekezetek szervezésére és fejlesztésére. Ezek a kis bázisok voltak az Úr szőlőskertjének legjobban elhanyagolt részei, Lin testvér megállapítása szerint. A későbbi fejlődés azonban azt igazolta, hogy éppen ezek a helyi gyülekezetek váltak a misszió, a „gyülekezetnövekedés” bástyáivá. A föld legnépesebb országában még ma is betöltik ezt a küldetésüket.
Hasonló módon elemzi a Wernick bizottság is a valóságos helyzetet figyelmen kívül hagyó, túlzott centralizálás hátrányait. A legfelsőbb vezetéstől érkező, a körzeti prédikátorokat folyamatosan elárasztó programok, tervek, irányelvek a „gyülekezetnövekedés” és az evangélium előrehaladásának megtorpanásához vezettek, mert szinte semmi közük nem volt a helyi gyülekezetek különleges szükségleteihez és erőfeszítéseihez, és a környezet politikai és egyéb viszonyaihoz. Egyre világosabbá vált, hogy ezek a központilag irányított tervek és programok akadályozzák a tagokat az egyéni fejlődésben, a kezdeményezésben, és abban, hogy a felelősséget átvegyék, továbbá, hogy a munkából minél nagyobb részt vállaljanak.
A következmény: a gyülekezetek többé nem növekedtek. Ennek a stagnálásnak később pozitív reakciója lett. Óriási fordulat következett be az egyház életében. A helyi gyülekezetek újra a misszió és az evangélizáció központjaivá, bástyáivá váltak. Ez a lépés a szervezeti növekedés legnagyobb csodája. Ezért a Divizió is köszönetet és elismerést érdemel. Az Észak-Amerikai Divizió elöljárója az FAA bizottság vezetésével új szervezeti szabályokat dolgozott ki abból a célból, hogy létrejöjjön a bibliai szervezeti forma és egészséges kapcsolat alakuljon ki a gyülekezetek között. Az eredmény néhány unióban máris szemmel látható. A helyi gyülekezetek számtalan laikus tag részvételével újra elkezdtek dolgozni a misszió és az evangélizálás munkájában. A gyülekezetek létszáma pedig kimutathatóan növekedni kezdett. Az adminisztráció és az osztályok pedig azzá lettek, amivé Pál apostol szavai szerint lenniük kellett: „Nem hogy uralkodnánk a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk a ti örömeteknek…” /2Kor 1:14/
e. McGavran is többször kifejtette, hogy közösségeket vagy egyes gyülekezeteket éppen sajátos szervezeti formájuk akadályoz abban, hogy az Isten által előkészített nagy aratásban részt vegyenek. Ilyen esetekben a hiányzó számszerű növekedés problémájának megoldása a szervezeti fejlődésben rejlik. Ez pedig a bibliai kijelentések alapján úgy történik, hogy a kívánalmaknak megfelelő rugalmasság és ésszerűség alapján segítőkészség és a szolgálat lelkülete hatja át az egész gyülekezetet.
Így válik lehetővé a gyülekezetekben a szinte mindenütt adódó ezernyi lehetőségek kihasználása. A „Princeton Religious Research Center” és a „Gallup-Organizacion-Inc.” megállapította, hogy Észak-Amerika 60 millió felekezet nélküli felnőtt lakosának több mint felét annyira érdeklik a vallásos kérdések, hogy szívesen tartoznának valamilyen egyházhoz és aktívan részt vennének a gyülekezet munkájában. Örömmel, nyitott szívvel várják a meghívást. Éppen a kis, független közösségek vannak abban a helyzetben, hogy ezt a lelki „termést” betakarítsák.
Hasonló körülmények tapasztalhatók az un. volt keresztyén országokban, Észak- és Nyugat-Európa területén. A lakosság többsége az egyházat, mint szervezetet és intézményt visszautasítja. Egyre több jelentés érkezik azonban a Bibliát tanulmányozó kis csoportok százairól, amelyek házaknál jönnek össze. Közülük többen szívesen tartoznának valamelyik egyházi közösséghez. Érdeklődnek, hogy miképpen vehetnének részt hasonló felfogású vallási mozgalmakban, vállalva tanításaik és cselekedeteik minden felelősségét.
Hogy ez a csodálatos lelki aratás megvalósulhasson Európában, annak legfontosabb feltétele az, hogy önálló, felelősséggel felruházott kisebb, esetleg házi gyülekezetek alakuljanak, amelyek aztán terveket dolgoznak ki az evangélium hirdetésére, figyelembe véve a környezet különleges szükségleteit. A h.n. adventista közösségnek bölcsességre, bátorságra és alázatra van szüksége, hogy az egyház szervezeti növekedése érdekében felnőjön a bibliai mintaképhez.
És miért ne valósulhatna ez meg? A lényeges az, hogy a szervezet rugalmas és erőteljes maradjon és hogy szüntelenül növekedjen. Ha ez nem történik meg, akkor a nagy lelki aratás lehetőségei kárba vesznek, és ezért számot kell adnunk Istennek.
f. A szervezeti fejlődés hiánya más módon is akadályozhatja a közösség evangélizációs törekvéseit. Ez pedig a szervezeti forma megkövesedése és a mindent konzerválni akarás betegsége. Némely egyházi szervezet nagyon hasonlít templomának szegletköveihez , amelyek betonba vannak ágyazva.
Ezek a gyülekezetek görcsösen ragaszkodnak a régi időkből értékes örökségként átvett szervezeti formákhoz. Ezt a szerkezeti felépítést aztán a szentség köpenyébe burkolják és isteni pecséttel látják el.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy az egyház szervezetének lényeges részét nagyobb mértékben alakították a történelmi és kulturális hatások, mint a kinyilatkoztatás és az apostoli hagyományok. A szerkezeti felépítésben a tradíció önmagában semmit sem tesz szentté. Az ilyen irányú téves felfogás figyelmen kívül hagyja azt a szükségszerűséget, hogy az egyháznak, a Biblia tanítása szerint, szervezetileg állandóan fejlődnie kell, hogy a gyülekezet strukturális /szerkezeti/ és funkcionális /tevékenységi/ motívuma egyensúlyban maradjon.
A szervezet megkövesedése több szempontból gátolja a gyülekezet fejlődését.
– Visszatartja a gyülekezetet attól, hogy új célokat tűzzön ki, és attól is, hogy a misszió és a „gyülekezetnövekedés” minden lehetőségét kihasználja.
– Akadályozza a modern időknek megfelelő szervezeti egység kibontakozását, és így a gyülekezet nem tudja betölteni küldetését.
– Arra ösztönözhet, hogy bizonyos belső fejlődést előtérbe helyezzünk a külső növekedéssel szemben.
– És arra is, hogy túlértékeljük a már elért eredményeket /sikerélmény/, ahelyett, hogy az előttünk álló feladatokra koncentrálnánk /szolgálatszemlélet/.
– Ez azt eredményezheti, hogy mérhetetlenül sok pénzt, időt, energiát és emberi eszközt áldozunk a „fenntartási” szolgálatra .
– A „gyülekezetnövekedés” egyik legfőbb akadálya éppen ebben rejlik.
– Ez klerikalizmushoz és az intézmények túlértékeléséhez vezethet .
– Arra késztet, hogy pénzügyi megfontolások alapján döntsük el az evangélizáció és a misszió céljait és a célok elérésének lehetőségeit .
– Elhomályosíthatja a misszió valóságos céljával kapcsolatos tiszta látásunkat.
A fenti állításokat a következő adatok szemléltetik: Az Észak-Amerikai Divizió alkalmazottainak száma 1979-ben körülbelül 39 ezer volt.
Ebből mindössze 2700 munkatárs, vagyis az összes alkalmazott 7 %-a végzett evangélizációs és pasztorális szolgálatot.
Ha a könyvevangélistákat is odasoroljuk a lelkészi feladatokat végzők közé, akkor is csak 9 %-ra emelkedik ez az arány, amely az 1965. évhez viszonyítva 2,5 %-os visszaesést jelent. Miközben egyre kevesebben vettek részt a lelkészi és az evangélizációs szolgálatban, az adminisztrációban dolgozók száma 1979-ig majdnem 10 %-kal emelkedett.
Egyre több az intézményeinkben dolgozó alkalmazottak száma is. Napjainkban a felhasznált pénzmennyiség elosztásánál is hasonló a helyzet, és a jövőben is hasonló tendencia várható.
Ez azt jelenti, hogy a misszióra, evangélizációra és „gyülekezetnövekedésre” mindig kevesebb pénz áll rendelkezésre,ugyanakkor egyre több anyagi eszközt emészt fel az egyház fenntartása.
Őszinte önvizsgálatra, bátorságra és alázatosságra van szükségünk , hogy a csupán „fennmaradni mindenáron” betegségtől megszabaduljunk . Észak-Amerikai közösségünk azonban már több esetben is bizonyította, hogy rendelkezik ezzel a bátorsággal és alázatossággal. Ezt igazolta a közösség újjászervezése az 1901-es Generál Konferencia idején. E döntő lépés után a közösség számszerűleg is növekedni kezdett, és az üzenet eljutott az egész világra. Az ilyen lelki magatartás az egyik feltétele annak, hogy a közösség megújuljon, és modern korunk követelményeinek megfelelő módszereket dolgozhasson ki. Csak úgy lesz képes felkészülni a nagy aratásra, ha a szervezeti fejlődés bibliai példáját követi.
Forrás: Gottfried Oosterwal: Gyülekezetnövekedés – Gyülekezetépítés (67 –75. oldal)