Mi lesz lelkünkkel a halálunk után? (Új ember cikke)

AZ ESZKATOLÓGIÁRÓL

Ez a kérdés mindig feszült figyelem középpontjában állt, amióta csak ember élt és meghalt. Az utódokat – érthetően – izgatta, hova lett a meghalt papa…lelke, szelleme, intelligenciája, alkotókészsége…?

Nem nyugszik a kíváncsi emberi szellem ebben a kérdésben. A kereszténységet átitatta a pogányságból átszármazott “halhatatlan lélek” eszméje.
Bár erre semmi egzakt, egyértelműen bibliai igazolást eddig még egyetlen egyház, egyetlen teológus sem tudott kitenni a “köz asztalára”, mégis ez a téves hiedelem éli önálló (bibliafüggetlen) életét. Ha annyira biztosak lennének a lélek, halál után létében, nem volna a “viták KÖZÉPPONTJÁBAN”, hanem nyugalom és biztonság lengené körül ezt a fontos tételt is.
Az “Új ember” (katolikus hetilap) cikke ezt röviden, de további kérdéseket felvetve adja közre. (Dénes Ottó)
—————————————————————————————
AZ ESZKATOLÓGIÁRÓL, a végidőről szóló viták középpontjában már jó néhány éve az ún. „Zwischenzustand”, az egyes ember halála és a végső feltámadás közötti „közbülső idő” kérdése áll.
Luca Giordano: Kharón bárkája, freskó, Medici Palota, Firenze

A Hittani Kongregáció 1979. május 17-én hozott döntésében annak elfogadását ítélte elengedhetetlennek, hogy az ember tudattal és akarattal rendelkező szellemi összetevője, „énje” a halál után is fennmarad, testi összetevő nélkül is. Az embernek ezt a szellemi elemét nevezi a döntés „léleknek”. A megfogalmazás mögött sokak szerint a kongregáció prefektusának, Ratzinger bíborosnak a véleménye áll, aki legtöbbet har­colt azért, hogy a teológia továbbra is használja a lélek fogalmát. Igaz, egyúttal új tartalmat is kívánt adni ennek az ősi szónak. Nem annyira az ember egy „részének” látja, amit birtokolunk, mint valami­lyen tárgyat, hanem azt fejezi ki vele, hogy az ember nyitott a végte­lenre, Istennel párbeszédre lépni képes lény.

Ez az Istenre-nyitottságunk ér a célba rögtön a halál után, hangoztatja.
A Kongregáció dön­tése azonban nem jelentette azt, hogy ezzel minden vita lezárult az ember halál utáni sorsára vonatkozólag.
A döntésben leginkább érin­tett Gisbert Greshake, Lohfink-kal közös könyvük múlt évi, legújabb kiadásában továbbra is kiállt amellett, hogy ez a nyitottabb lélekértelmezés nem zárja ki azt, hogy az ember „testi” vonatkozása is cél­ba érjen a halál után, magyarán, hogy „azonnali feltámadásról” be­széljünk.
A test fogalmán azonban- akárcsak sok más teológus – nem egyszerűen a „Körper”-t, szervezetünk molekuláit érti, hanem az embertársakkal és a világgal való kapcsolatteremtés eszközét (Leib), amelynek már a közbülső állapotban is meg kell lennie ahhoz, hogy „üdvözültek közösségéről” beszélhessünk, még ha ennek a vonatko­zásnak kiteljesedése az „utolsó napra” marad is, amikor, mint mond­ja, a halottak a „világ számára” is feltámadnak majd.
(cselényi)

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük