Mi az oka a hirtelen szívhalálnak? Különös “gyógymódok”.

Szívinfarktus után az első hónapokban gyakoribb a hirtelen szívhalál, de ennek oka legtöbbször más, mint eddig hittük. Egy nagy vizsgálat váratlan eredményét a szívgyógyászati világlap, a Circulation közölte. Szív_1

A tünetek kezdete után hamar megfelelő szakintézetbe kerülő szívinfarktusos betegek túlnyomó többsége egy-két hét után távozik a kórházból, de ezzel az életveszély még nem múlt el: az első néhány hónapban a hirtelen szívhalál esélye lényegesen nagyobb, mint korábban volt. A hirtelen szívhalál általában ritmuszavar: legtöbbször a szívkamra remegni, fibrillálni kezd, vagyis megszűnik a ritmusos szívműködés és ezzel a vérkeringés. Ha az agy nem kap vért, eszméletvesztés következik be és ezt csak azzal lehet visszafordítani, ha a szívműködést sikerül helyettesíteni, vagy lehetőleg újra indítani. A kamraremegés elektromos áramütéssel legtöbbször megállítható és ilyen műszerek, defibrillátorok, mind több helyen – repülőterek, bevásárló központok, pályaudvarok – megtalálhatók, ahol szükség lehet rájuk.

Néhány éve már olyan defibrillátorokat is készítenek, melyek nem nagyobbak, mint egy baba ökle, ezeket beültetik olyan emberek szervezetébe, akiknek már volt életveszélyes ritmuszavara. Logikusnak tűnt, hogy az infarktus utáni első hónapokban a hirtelen halál szempontjából fokozottan veszélyeztetett embereknek – az esetleg végzetes esemény megelőzésére – minden esetben beültessék a kis defibrillátort. Ez a próbálkozás azonban eredménytelennek bizonyult: két vizsgáló csoport tapasztalatai is azt bizonyították, hogy a defibrillátorral ellátott betegek infarktus utáni első néhány hónapban ugyanolyan gyakran meghaltak, mint korábban defibrillátor nélkül.  A most közölt tanulmány egy olyan vizsgálat újraelemzésén alapult, melyben 14 703 szívinfarktus után megfigyelt szívbeteg adatait gyűjtötték össze gyógyszeres kezelés végett. A vizsgálat évei során 105 beteg vesztette életét hirtelen szívhalál miatt. A meglepő eredmény az volt, hogy az infarktus utáni első hónapban a halálesetek 80 százaléka, a későbbi két évben a fele, nem ritmuszavar miatt következett be. Ez a vizsgálat is megmagyarázza, miért nem segít a behelyezett defibrillátor a szívinfarktus utáni időszakban a hirtelen szívhalál veszélyének csökkentésében. Hatásos gyógyszerek kutatása világszerte folyik. Ide kattintva a cikket az eredeti helyen olvashatja.

Az alábbi idézeteket és még több hasonlóan szép gondolatot olvashatunk itt. http://idezet.wordpress.com/category/sziv/

Néhány bibliai és irodalmi idézet az itt közölt link ajánlásaiból kissé jobban megvilágítják, miért olyan nehéz a HIRTELEN SZÍVHALÁL  mai orvosi eszközökkel való megelőzése, illetve gyógyítása. Hitem és eddigi ismereteim szerint az egyéniség megváltoztatása, azért, hogy az említett jelenséget – is – megelőzze, vagy kezelje, csak a Mindenható Isten csodája által valósulhat meg. A lobbanékony, vagy felgerjedő, vagy robbanásszerűen reagáló ember szívének kicserélését az tudja megtenni, aki teremtette. Természetesen ez elsősorban a HIT és az ima segítségével megy végbe. Első lépés: a  probléma forrásának a FELISMERÉSE. Rá kell döbbenni a saját hibáinkra, alaptermészetünk gyenge pontjaira.  Azután már könnyebben megy, mert olyan segítőnk van, aki pontosan azokat a helyzeteket élte át, amiken mi naponta átmegyünk, de NEKI erőt adott a küldetéstudat és ennek végbevitele  a mennyei Atya segítségével. Ezt kérheti mindenki, ugyanúgy meg is kapja.

“Boldog ember az, a kinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében.” (Zsoltárok 84:6)

– Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
– Nem találják meg – mondtam.
– Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
– Minden bizonnyal – feleltem.
– Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

“Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.”(Példabeszédek 27:19)

“A bolond kibeszéli a szívét, a bölcs viszont a szívével beszél.”(Benjamin Franklin)

“Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja.”
(Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája – Példabeszédek könyve 12:25)

“A szív hangja – az igazság első szava.” (Tatiosz)

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? – s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?