KONFERENCIA A MILÁNÓI RENDELET 1700. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

  Konstantin és Licinius császár 313-ban, Milánóban rendeletet adott ki arról, hogy a keresztények számára – más vallásokhoz hasonlóan – biztosítani kell vallásuk szabad gyakorlását, és vissza kell adni azokat a javakat, amelyek korábban a keresztény egyének és közösségek birtokában voltak. A Vatikán kezdeményezésére előbb Nis városban, Nagy Konstantin szülőhelyén emlékeztek meg a rendeletről, majd számos más városban is. A megemlékezés nemcsak a történeti visszatekintésre adott lehetőséget, hanem a keleti és a nyugati egyházak közeledésére is.

Magyarországon Bábel Balázs, kalocsai érsek kezdeményezésére, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága hívta össze a konferenciát, amit Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházában tartottak, 2013. november 21-én. A konferencia négy szekciójából egy inkább egyházpolitikai jellegű volt, három pedig elsősorban szakmai (történeti, jogi, vallásszabadsági) kérdésekkel foglalkozott. Az első szekció felszólalói – Hölvényi György, államtitkár, Erdő Péter, bíboros, Huszár Pál, református főfelügyelő, Gács Péter, evangélikus püspök és Bábel Balázs, kalocsai érsek – elsősorban a mai, hazai egyházpolitikai helyzet szempontjából értékelték a rendeletet, de az aktuálpolitikai szempontok a szakmai előadóktól sem álltak távol.
A Nemzeti Erőforrások Minisztériuma meghívta a Magyar Unió elnökét, valamint az Adventista Teológiai Főiskola rektorát a rendezvényre. Egyházunkat – az unió elnökének külföldi szolgálata miatt – a főiskola rektora megfigyelőként képviselte.images-9

A konferenciáról rövid sajtójelentéseket jelentetett meg a Magyar Kormány, valamint három történelmi – római katolikus, református és evangélikus – egyház, ennek ellenére indokoltnak tartottam, hogy – személyes jegyzeteim alapján – magam is szóljak a hallottakról….
A konferencia első felszólalója a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Fischl Vilmos a konferencia alaphangját fogalmazta meg, amikor rámutatott, hogy a történeti visszatekintés célja az egyházak szerepének pontosabb körülírása a mai társadalomban. Ezt a gondolatot folytatta Hölvényi György, államtitkár is, aki miután felsorolta a vallásszabadság nemzetközi jogi dokumentumait, kiemelte, hogy a 2011-ben elfogadott magyar vallásszabadsági törvény lehetővé teszi, hogy az állam együttműködési megállapodásokat kössön az egyházakkal. Erre azért van szükség, mert a sorozatos válságok következtében „Európa szellemi kohézió nélkül maradt„, elhallgatja keresztény gyökereit, ami politikailag korrekt magatartásnak tűnhet, de az európai kultúra kiüresedéséhez, a közösségek széteséséhez, és az emberek elmagányosodásához vezet.
A mai európai ember – hangoztatta az államtitkár – nem valakitől, hanem valamitől akar szabaddá válni, azaz nem külső, hanem belső szabadságot keres, és ebben a törekvésében nagy szüksége lehet az egyházakra. Egyházakra nem azok miatt a szociális és oktatási tevékenységek miatt van szükség, amit elvégeznek, hanem azok miatt a spirituális értékek miatt, melyek az egyházakban felhalmozódtak.

Szólt az államtitkár arról is, hogy az állam és az egyház szétválasztása már befejeződött, az együttműködés kibontakoztatása területén azonban még sok feladat vár ránk.

(A két fogalom – szétválasztás … együttműködés -) mintha ütné egymást, de megfelelő megmagyarázással ehetővé lehet puhítani.Vannak országok –pl Franciaország – ahol az egyházak semmiféle anyagi jellegű “támogatást” nem kapnak az államtól, kizárólag a híveik pénzére támaszkodnak és mégis léteznek. Ahol az állam befolyást (szavazatokat) akar szerezni, azt  legkönnyebben a nagy tömegeket szószékeiken keresztül manipulálható papok segítségével tudja megvalósítani.

Mai hír: HÁROMSZÁZMILLIÁRD PLUSZ AZ EGYHÁZAKNAK Dunántúli napló 2013 11.22. (Dénes Ottó)

Ezek között említette az anyagi kérdések rendezését, ami egészen speciális terület hazánkban, hiszen az egyházakat korábban megfosztották vagyonuktól, ezért az egyházak anyagi függetlenségének megteremtése olyan feladat, amiben nincs előttünk más országokból származó minta. Nekünk, magyaroknak saját magunknak kell kialakítanunk egy olyan gyakorlatot, amiben a politika az anyagiak ürügyén nem telepszik rá az egyházakra, és az egyházak sem szenvednek hiányt anyagi téren.
Erdő Péter, bíboros óvta a konferencia résztvevőit attól, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítsanak a Milánói rendeletnek, mert csupán két területen változtatta meg az egyház helyzetét: (1) véget vetett az egyház üldözésének, (2) megváltoztatta az egyház és a birodalom viszonyát. Nem szabad azonban azt feltételezni, hogy a Milánói rendelet a szó mai értelmében meghozta a vallásszabadságot, és azt sem, hogy e rendelet azt jelentette, hogy Konstantin egyik napról a másikra keresztény lett. Konstantin nem tette a kereszténységet államvallássá, ezt Nagy Theodosius tette meg jóval később. Nagy Konstantin kora átmeneti korszak volt, ami számos hagyományos, római értéket őrzött meg miközben új lehetőségeket nyitott meg az egyház előtt.
A régi, pogány római értéket közé sorolta a bíboros azt, hogy a vallás nem személyes lelkiismereti, hanem közjogi kérdés volt, az volt a feladata, hogy megalapozza a hatalmat. A császár nem pusztán világi uralkodó volt, hanem Ponifex Maximus (legfőbb pap), és ennek értelmében Konstantin jogot formált arra, hogy 325-ben elnököljön a Niceai Zsinaton, döntsön a katolikusok és az ariánusok közötti hitvitában, miközben a keresztény hitet csak halálos ágyán vette fel.
A konstantini valláspolitika második fontos eleme, ami viszont rendkívül tanulságos a későbbi korok szempontjából, az elkobzott vagyontárgyak természetben való visszaszolgáltatása.

A bíboros arra is kitért, hogy Nagy Konstantin valláspolitikája milyen változást hozott az egyháznak a hatalommal kapcsolatos magatartásában. Egy második századi keresztény egyházfegyelmi iratgyűjtemény (a Traditio Apostolica) szerint csak abban az esetben volt szabad megkeresztelni azokat a hivatalnokokat, akik pallosjoggal rendelkeztek, ha lemondtak hivatalukról, a keresztény hitre térő katonától pedig elvárták, hogy vonja vissza esküjét. Konstantin 314-ben az Arlesi Zsinaton elérte, hogy az egyház módosítsa ezeket a határozatokat, eszerint azokat a katonákat, akik béke idején eldobták a fegyvert, ki kellett közösíteni az egyházból. A hivatalnokoknak viszont egyházi ajánlólevelet kellett adni, és csak akkor lehetett kizárni őket az egyházból, ha intézkedésük kánonjogba ütközött.

A Milánói rendelet nem a szó szoros érelmében vett vallásszabadsági dokumentum volt tehát, hanem egy olyan rendelkezés, ami elhozta a vallásbékét a birodalom és a keresztény egyház között, és olyan átmeneti helyzetet teremtett, amiből száz év alatt kifejlődött az a körülmény, hogy a kereszténység államvallás lett.
Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház főgondnoka, markánsabban fogalmazta meg a Milánói rendelet távlati kihatásait az egyházra nézve: az egyház „kijött a föld alól, de beépült egy kétes, széthullás felé menő hatalomba”, így az egyház súlyos árat fizetett a trón és az oltár kétes értékű szövetségéért.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök püspöke azzal kezdte mondanivalóját, hogy egyháza a reformáció 500. évfordulójára készül. Ennek jegyében 2013-at a tolerancia évének tekinti, ami több annál, hogy elszenvedjük egymást. Egymásért, és nem csupán egymás mellett akarunk élni, mondta, de hozzátette, hogy eközben tiszteletben kell tartanunk az illetékesség különböző köreit. Az Ágostai Hitvallás XXVIII. cikkelyét idézve rámutatott, hogy nem lehet összemosni az egyházi és a világi hatásköröket. El kell választani a világ és az egyházi hatásköröket ahhoz, hogy korrekt módon tudjon az állam és az egyház együttműködni azokon a területeken, ahol szükség van az együttműködésre.

Végül Bábel Balázs, kalocsai érsek rámutatott, hogy a konstantini vallásbéke rendezett viszonyt teremtett a birodalom és az egyház kapcsolatában, és erre a rendezett viszonyra ma is szüksége van az egyháznak. Ő is szólt azonban azokról a kísértésekről, amelyek az új helyzetben érték az egyházat, és azt mondta: az egyház azzal tud úrrá lenni a világi hatalommal kötött béke kísértései felett, ha folyamatosan megújul, és ebben nagy szerepe van a kisközösségeknek.

A szakmai előadásokból érdemes kiemelni Korányi András, evangélikus professzor szavaiból azt, hogy a konstantini modell, ami a Milánói rendelettel vette kezdetét, a végét járja ma, vagy legalábbis nagy átalakuláson megy át. Ezzel összefüggésben Gonda László, református lelkész arról beszélt, hogy ma három út áll az állam és az egyház kapcsolata előtt: az első a konstantini modell restaurálása, a második a fundamentalista elszigetelődés, míg a harmadik a kereszténység újrafelfedezése a mai kultúrában. Ez a modell nem zárkózik be, de nem is lép ki a kereszténység keretein kívülre, hanem újrafogalmazza azt. PDVD_122
Jelenések könyvében az utolsó kegyelmi üzenetet közlő három angyal (Jel.14. 6-12)
Mit mondjunk mindezekre? Azt, hogy mindazok a felismerések, amelyekre egyházunk (H.N.Adventista Egyház) eljutott Dániel és Jelenések könyve alapján, ma éppen olyan időszerűek, mint úttörőink korában voltak. Kérdés, hogy készek és képesek vagyunk-e újragondolni ezeket a felismeréseket, és meglátjuk-e bennük azokat az elveket, melyek biztosan irányíthatják lépteinket? (Szif)
  A rendelet szövege

Lactantius: De mortibus persecutorum, 48; Euszébiosz: Hist. Eccl. X,5,2-3; m-ul: Vanyó IV:425. Baán István ford. 
Mivel már régóta fontolgatjuk, hogy a vallás szabadságát nem szabad elutasítani, hanem minden egyes ember értelmének és akaratának meg kell adni azt a jogot, hogy saját döntése szerint foglalkozzon az isteni dolgokkal, már korábban arra buzdítottuk a keresztényeket, hogy saját szektájuk és vallásuk hitét őrizzék. De mivel ugyanabból a leiratból, amelyben ilyen engedményt kaptak ezek a keresztények, világosan kitűnt, hogy sok és különféle feltétel is járul ehhez, talán ezek nemsokára eltávolítottak egyeseket attól, hogy ezt megtartsák. Fájl:Constantine multiple CdM Beistegui 233.jpgI. Constantinus 313-ban vert érméje, a pogány római vallás Napistenével (Sol Invictus) ábrázolval
Amikor én, Constantinus Augustus, és én, Licinius Augustus, kedvező előjelektől kísérve Mediolanumba érkeztünk és mindent fontolóra vettünk, ami a köz hasznára és javára szolgál, a többi dolog közt, melyekről úgy tűnt, hogy mindenkinek hasznára válnak, úgy döntöttünk, hogy mindenekelőtt és elsősorban olyan rendeleteket bocsátunk ki, amik biztosítják az istenség iránti tiszteletet és imádást, azaz hogy megadjuk a keresztényeknek és mindenkinek azt a szabad választást, hogy azt a vallást kövesse, amelyiket akarja, úgyhogy bármelyik istenség vagy mennyei hatalom jóakarattal lehessen irántunk és mindenki iránt, aki hatalmunk alatt él.

Ezt a döntést üdvös és teljesen helyes megfontolás alapján hoztuk, nehogy valakitől egyáltalán megtagadjuk azt a jogot, hogy a keresztények szabályát vagy vallását kövesse és válassza, és mindenkinek joga legyen hozzá, hogy amellett a vallás mellett döntsön, amiről úgy véli, hogy megfelel neki, hogy az istenség mindenben megadja nekünk a szokásos gondviselését és jóindulatát.
Következésképp úgy tetszett nekünk, hogy kibocsássuk ezt a leiratot, hogy miután teljesen eltöröltük azokat a feltételeket, melyeket a keresztényekkel kapcsolatban korábban Méltóságodnak küldött leveleink tartalmaztak, megszűnjön mindaz, amiről kiderült, hogy teljesen a fordítottja szelídségünknek és ellentétes azzal, és most mindegyikük, aki úgy döntött, hogy a keresztények vallását tartja meg, szabadon és egyszerűen, minden zavar nélkül tarthassa azt.

Elhatároztuk, hogy ezeket az intézkedéseket teljesen tudtára adjuk Méltóságodnak, hogy tudjad: szabad és akadálytalan jogot adtunk ugyanezeknek a keresztényeknek ahhoz, hogy saját vallásukkal foglalkozzanak.
Mivel Méltóságod látja, hogy korlátlanul megadtuk nekik ezt a szabadságot, azt is megérti, hogy másoknak is megadtuk, akik saját parancsaikat és vallásukat akarják követni, amiről, világos, hogy illik a mi időnk nyugalmához, hogy mindenkinek joga legyen azt az istenséget követni és azt a vallást gyakorolni, amelyiket csak akarja. Ezt azért döntöttük el, nehogy olyan színben tűnjünk fel, hogy valakit is megcsorbítunk bármilyen szertartásában vagy vallásában.

A továbbiakban pedig úgy döntöttünk a keresztények felől, hogy azokat a helyeiket, ahová korábban össze szoktak gyülekezni, és amikről a korábban Méltóságodnak küldött levélben az elmúlt időben más szabályt szögeztünk le, ha egyesek az államkincstárunktól vagy valaki mástól megvásárolták volna, azokat fizetség és mindenféle kártérítés követelése nélkül, minden hanyagságot és kétértelműséget félretéve adják vissza ugyanazoknak a keresztényeknek, és ha egyesek ajándékba kapták ezeket a helyeket, a lehető leggyorsabban adják vissza ugyanazoknak a keresztényeknek.
Így aztán ha azok, akik vagy vásárolták ezeket a helyeket, vagy ajándékba kapták, valamit kérni akarnak jóakaratunktól, forduljanak a helybeli elöljáróság bíróságához, hogy róluk is gondoskodjon bőkezűségünk. Mindezeket a javakat a te gondoskodásod által kell haladéktalanul és egészében a keresztények testületének visszajuttatni.

És mivel ugyanazoknak a keresztényeknek nemcsak azok a helyek voltak birtokukban, ahol össze szoktak gyülekezni, hanem más helyek tulajdonosaiként is ismeretesek, melyek nem egyenként voltak az övék, hanem testületileg, vagyis a keresztények testületéé voltak, parancsold meg, hogy mindezeket annak a törvénynek az alapján, melyről az előbb beszéltünk, minden tiltakozás nélkül, teljesen adják vissza a keresztényeknek, vagyis testületüknek és mindegyik gyülekezetüknek. Természetesen érvényes az előbbi megjegyzés, hogy azok, akik ezeket a helyeket térítés nélkül visszaadják, amint mondtuk, jóakaratunktól reméljék kárpótlásukat.

Mindezek folyamán a legbuzgóbban kell eljárnod a keresztények említett testületével szemben, hogy amit megparancsoltunk, a leggyorsabban végre legyen hajtva, és hogy ebben is gondoskodjon jóakaratunk a közös és általános nyugalomról.

Ennek a rendelkezésnek a következtében, mint már az előbb is mondtuk, az irántunk megnyilvánuló isteni gondoskodás, melyet már sok dologban megtapasztaltunk, minden időben szilárdan megmarad.
Hogy pedig eme törvényhozásunknak és nagylelkűségünknek döntését mindenki tudomásul vehesse, illik, hogy azt, amit írtunk, a te parancsodra mindenütt kifüggesszék, és mindenki tudomására hozzák, hogy senki előtt se maradhasson elrejtve a törvény, ami eme nagylelkűségünkből fakadt.

PDVD_064

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?