“..már soha többé nem lesz olyan, mint…” (kitekintés a polgári létből a vallásos térbe)

Ehhez sokban hasonló nyilatkozatok hangzottak el az elmúlt kb 3-4 hónap során felelős poziciókban lévő államférfiak-pénzügyi/gazdasági/egyházi szakemberek és nem ritkán az életet már bőven megjárt polgárok szájából.

Ha összevetném a koronavírusos témában nyilatkozó – véleményező – rengeteg cikket, jóslatot, tanulmányt és előrejelzést, hát a papíroshegyek (posztok,megosztások,egyéb elektronikus és hagyományos médiák) árnyéka alatti térben elférne el egy ország egésze.

Egy rendkívüli szónok, aki 13 évig volt misszionárius Afrikában: Borge Schantz

De most félre a közhelyekkel. Mit hozott a “konyhára” (templomba, imaházba,…) a karanténos életmód és már sejthető következménye?

Mai összegezés népes  ismerősgárdát  és baráti információsorozatot is integráló vélemény(ek) után. “nekem ez a bezártság sokat adott, hogy volt végre bőven időm a munkám mellett olvasni.”

Vagy: van már egy olyan – home office jellegű – otthoni “istentiszteleti” forma is, ahol a Messengeren elférő kiscsoportos társaság olyan jól el tudott tölteni (szombat)iskolai tanulmányt, hogy a végén szinte sajnálkozva búcsúzott el egymástól az a pár család, akik erre időt szántak.

Felrémlett a horizonton az a kilátás, hogy az imaházak kinyítnak és ott lehet folytatni a már jól bejáratott “istentiszteleteket”. Ez érdekes módon nem váltott ki eufóriát, vagy legalább  egy jól felsóhajtott hálaadást.

Mi lehet ennek oka és miért is alakul ki egyesekben (esetleg sokakban?) az a vélemény, hogy a magányosság – kisközösség az internetes térben és egyébként – nem is olyan borzasztó, mint azt sulykolni próbálják az “imaláncok a kinyításért” megmozdulást mozgató erők. Itt most nem tennék különbséget kis, vagy nagy egyház (közösség, gyülekezet…) között. Nyilván másként élte meg a társasági létformát és a szokásra épülő, hagyományos összejöveteleket nélkülöző nénike/bácsika, vagy az az unatkozó (templomi) fiatalság. Vagy azok a vírusmagányra és az otthoni, iskolai elfoglaltságra jól berendezkedett tinik, ifjak, akiket az öregekkel összezártság befelé élő módja, (ahol csak egy irányba bámulva lehetett időt tölteni), tömény válságot eredményezett. De a szülők “következetessége” – a minden héten kötelező imaházbajárás – semmiféle szellemi-lelki élményt nem adott. Esetleg néha egy-egy jól beszélő szónok “feldobta” az igényes fiatalt, de végül a vonzás hiánya kiégést – is – hozhatott.

Bizonyítékul egy már látható statisztikai tény. Az igazán ifjú lányok-fiúk megmaradása a szülők hite melletti térben csak akkor működik, ha vannak többen, akikkel lehet azonos módon kommunikálni, “bulizni-bandázni”. De persze kültérben. A morc komolyságot és ünnepélyes (farizeusi) arcot alapból elutasító lények nem érzik sokáig jól magukat a szigorúságot, rengeteg szabályt/paragrafust kötetekbe rendezett – néha nagyon rideg – egyházi közegben.

Maradtak az öregek, akik amúgy eléggé leadták igényeiket a tartalmas tanításokat és lelki fejlődést tartalmazó ünneplések/tanítások tekintetében. Maga a puszta imaházasdi/templomosdi kielégíti igényüket. A pap – atya – lelkész…stb kenetteljessége elég. Hazáig akár el is kíséri a mamát/papát.

Ezt -is – látta az otthoniságra kárhoztatott hívő lélek. Akik amúgy azt az Istent keresik, aki nem kötegeli merev rendszerbe a hitet és annak őszinte megélését. Az összejöveteli  forma ezek után hamarosan lényegtelenné válik.

Egyeseknek “beugrik” az a párbeszéd, ahol maga az Üdvözítő mondott ki egy ma már érzékelhető “jóslatot”.

” János evangéliuma 4,20A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.” 21Jézus így válaszolt: „Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. …. 23De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. 24Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” 

Nehéz szavak. De csak azoknak, akiket el lehetett bűvölni a liturgiákra, üres külsőségekre  épített programokkal és a heti mókuskerék-pörgetésekkel.

A HELY, mint a hitélet és az Istennel való találkozás okából lényegessé tett objektum kialakulása egyébként nem mai keletű. Ezt a következő elmélkedésben kissé körüljárjuk.  A valódi lényeget lassan -lassan le lehetne – le fogjuk – vonni, mint egy fontos  jövőbemutató tanulságot.

Egyháza és embere válogatja, hogy ki-ki miként fog a már látható jövőben buzgólkodni és hinni egyházi vezetői felhívásában. Utasításokat és rendszabályokat bőven tartalmazó – de az üdvösség szempontjából csak nehezítő – rendszerekben.

Folytatása következik.

 

Mondja el a véleményét!