Vegyszer a zöldségeken

Vegyszermaradék a zöldségeken

Egészségre káros, korábban betiltott vegyszert tartalmazó paradicsomra és uborkára bukkantak a Levegő Munkacsoport szakemberei budapesti áruházláncokban.

A Levegő Munkacsoport szakemberei uborkát, paradicsomot és epret vásároltak öt áruházlánc egy-egy budapesti üzletében, majd ezeket egy holland laboratóriumban megvizsgáltatták. Az egyik boltban epret nem lehetett vásárolni. A 14 vizsgált minta közül háromban, egy uborkában, egy paradicsomban és egy eperben nem találtak semmilyen szermaradékot. Egy budapesti áruházban vásárolt – a szóbeli tájékoztatás szerint hazai termesztésű – paradicsommintában viszont öt különféle vegyszermaradékot mutatott ki a vizsgálat. A zöldségekben többek között az uniós forgalomból kivont procimidon nevű hatóanyagra is bukkantak. Ugyanezt a hatóanyagot megtalálták egy másik áruházban vásárolt uborkában is.

A procimidont a magyar hatóság 2007. július 16-án kivonta a forgalomból és a türelmi idő is lejárt 2009-ben. Az USA Környezetvédelmi Ügynöksége szerint lehetséges, hogy a procimidon rákkeltő. A hatóanyagot az Európai Unió szaporodási képességet károsító anyagként tartja nyilván, valamint felkerült a hormonrendszert károsító anyagokat tartalmazó listájára is.

A civil szervezet az eredményekről értesítette az érintett áruházakat, valamint az élelmiszerbiztonságért felelős hatóságot, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt (MgSzH) is. Eddig nem tapasztaltunk procimidon, gombaölőszer-hatóanyag határérték túllépést az általunk vizsgált mintákban – közölte a Magyar Távirati Iroda kérdésére Tóthné Lippai Edit igazgató, az MgSzH Növény- és Talajvédelmi szervezetének vezetője. A szervezet rendszeresen, évente 3 ezer alkalommal vizsgálja, hogy mennyi növényvédőszer-maradék van a zöldségekben, gyümölcsökben.
A hazai és import paradicsomra kiemelten figyelnek, de mint az igazgató elmondta, eddig nem tapasztalt procimidon, gombaölőszer-hatóanyag határérték túllépést a vizsgált mintákban. A vizsgálati eredményekről folyamatosan tájékoztatást ad a szervezet az agrártárca honlapján. Fontos hangsúlyozni – húzta alá Tóthné Lippai Edit – a kereskedelmi lánc valamennyi szereplője felelősséget visel az általuk forgalmazott tételek biztonságának szavatolásáért. Önellenőrzés keretében javasolt a friss fogyasztásra kerülő zöldségek, gyümölcsök analitikai laboratóriumi vizsgálata növényvédőszer-maradék tartalomra – közölte az igazgató.

Simon Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy önmagában a határértékek betartása sem mindig elegendő. Hiszen ha egy zöldségfélében 6-8 féle vegyszermaradékra bukkannak, az akkor is káros lehet az egészségre, ha egyenként mindegyikből kevesebb van a termékben az előírtaknál.
(penzcentrum.hu)

2010. december 14.
Hírek FMCG-piaci hírek

Hozzászólások

dr. Kelen Andrásné
0
miért kell nekünk minden szemetet behozni, mikor Magyarország mezőgazdaságági termékei valamikor a legjobb minőségűek voltak. Tudom, a kereskedelem mindenhatósága az első, de ahhoz azért jogunk van, hogy megválogassa az ország, hogy mit enged be. Ezért tartom bűnnek, hogy a korábbi kormány megszűntette, ill. kivéreztette a korábban szakmailag jól felkészült vizsgálati laboratóriumokat és szélnek eresztette a szakembereket, aztán sajnálkozott, hogy sokba kerülnek a vizsgálatok, stb. Igaz, a kormányt nem is érdekelte az emberek egészsége, csak a csókos haverok ( H1N1, tesztanyagok, OPNI bezárás és oldalakon lehet sajnos sorolni). Úgy gondolom, ha a Levegő Munkacsoport meg tudta fizetni a vizsgálatokat, akkor a magyar államnak is lenne pénze, hogy akreditált laboratóriumokban vizsgáltasson, amig a hazaiakat újra fel nem állítja. Nagyon furcsa, hogy a h a z a i h a t ó s á g soha nem talál semmit… ld. méz esete is, VAjon miért?????
———————————————————————————————-
Mondtam én már nem egyszer, hogy a legveszélyesebb ételeink között tartható számon a primőrök mellett, az importból származó, bizonytalan méregtartalmú növényi élelem. A védekezés szinte egyetlen módja, hogy azt az időt, amit a termelőnek kötelezően ki kellene várni, a permetezőszer lebomlása miatt, lényegében nekünk a vásárlónak kell biztosítani. A zöldség hűtőben eláll a vásárlástól számítva még mondjuk kb két hétig, ez minimálisan elegendő idő. Tegyük hozzá, hogy a piacra érkezésig is eltelt már időmennyiség. Így összeadunk kb minimum három hetet (import esetén). A legjobb az lenne, ha bízhatnánk az élelem biztonságos mivoltában. Ez azonban illúzió, sohasem következik be. Marad a józan ész, mint túlélési stratégia. (Dénes Ottó)
2010. június 22. kedd, 12:21

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.