Kész baktériumtelep a mobiltelefon

       Saját családomban történt meg, hogy a császármetszéssel világra jött kis unokám édesanyja súlyos – valószínűleg műtéti – fertőzést kapott. Amikor már nagyon kritikussá vált az állapota, orvosi konzílium után ismét felnyitották. A kivezető cső nem teljesítette feladatát, minek következtében  a hasüregben összejött fertőző anyagok nem tisztultak ki.

Alig tudták megmenteni. Amikor elhagyta a klinikát az orvos elmondta, hogy hasonló okból ÉVENTE ÁTLAG KÉT ANYUKÁT  elveszítenek. Minden klinikának, kórháznak megvannak a saját baktériumai, amiket lehetetlen kiirtani. Elgondolkoztató, nemde?

Kérdésem: hogyan lehet egy mobilt fertőtleníteni? (Dénes Ottó)

Antibiotikumoknak is ellenállnak

Kórházi dolgozók mobiltelefonjainak 95 százalékán találtak baktériumokat, ráadásul minden nyolcadikon különösen virulens, antibiotikumoknak ellenálló törzset – közölték pénteken török kutatók a BioMed Central elnevezésű tudományos portálon.

Kétszáz, műtőben és intenzív osztályon dolgozó orvos és nővér mobiltelefonját vizsgálta Fatma Ulger, az Ondokuz Mayis Egyetem munkatársa. Megállapította, hogy a mobilok 95 százaléka egy, 35 százaléka két, 11 százaléka három vagy több baktériummal szennyeződött.

A legijesztőbbnek azt találták, hogy minden nyolcadik maroktelefonon az úgynevezett meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) baktériumtörzs is jelen volt, amely ellenáll a széles spektrumú antibiotikumoknak is, és világszerte egyre több kórházi halálért felelős.

A felmérésben részt vevő szakdolgozóknak csak tíz százaléka tisztította rendszeresen mobilját még azok közül is, akik szigorúan betartották a kézmosásra vonatkozó higiéniai előírásokat.

Ide kattintva a cikket az eredeti helyen olvashatja.

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?