Kiemelkedő vénavédelem a visszeres panaszok kezdetétől

A visszérbetegség tünetei fokozatosan fejlődnek ki, ám a betegek egy része sokáig nem veszi komolyan lábpanaszait, azokat a kor vagy munkája természetes velejárójának véli.
Visszérbetegségre utalhat, ha fáj, ég a lába, ha nehéznek, fáradtnak vagy forrónak érzi, de a lábfeszülés, lábszárgörcs vagy a lábak viszketése is tipikus lehet. A panaszok előfordulására jellemző, hogy fokozódnak tartós álláskor/üléskor, a nap végére, melegben vagy menstruációt megelőzően.

Panaszait ne hanyagolja el, de ne is kezdjen öngyógyításba ismerősei tanácsai alapján, hanem mielőbb keresse fel orvosát! A pontos diagnózis felállításával és a kezelés korai megkezdésével megelőzhető betegsége súlyosbodása és elkerülhető a téves önkezelésből származó kockázat.

A visszérbetegség kialakulása szempontjából fokozott rizikót jelent a mozgásszegény életmód, a tartós álló vagy ülőmunka, az életkor előrehaladása, a túlsúly, az öröklött hajlam, a korábbi vénás trombózis és egyes hormonkezelések.

A panaszokat csökkenteni, súlyosbodásukat, illetve a későbbi szövődmények kialakulását pedig késleltetni lehet az életmód megfelelő változtatásával, valamint vénavédő gyógyszeres kezeléssel, melynek időtartamát az orvos határozza meg, a panaszok jellegét és a vénás rendszer károsodását figyelembe véve.

A vénás keringést serkentő gyógyszerek a visszeres panaszok csökkentésére már a betegség kezdetétől ajánlottak. A venoaktív tabletták hatóanyaga a vérkeringéssel a hajszálerektől a nagyobb vénákig is eljut.

A Detralex® tabletta egy narancsféle héjából származó, tisztított, mikronizált flavonoid (diozmin, heszperidin) hatóanyagú, vény nélkül kapható gyógyszer. Gyorsan enyhíti a visszeres panaszokat (fájdalom, nehézláb-érzés, lábfeszülés, lábikragörcs) már a betegség kezdetétől. Erősíti a vénák falát, serkenti a keringést, csökkenti az ödémát, késlelteti a betegség súlyosbodását.

Érvédő hatású a felületes és mélyvénákban is. Egyedi gyártási módjának köszönhetően (mikronizálás) a Detralex® könnyen felszívódik a bélrendszerből, hatása gyors és erőteljes. Alkalmazásának időtartama nem korlátozott, a panaszok meglétéig napi rendszerességgel javasolt szedni. Javasolt adagja 2 tabletta naponta, 2 részletben, étkezés közben bevéve, ami tartós, egyenletes vénavédelmet biztosít.
1 – www.ogyi.hu Gyógyszeradatbázis


Ide kattintva a cikket az eredeti helyen olvashatja.
Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük