Az előbbiekben egy katolikus tudós munkájának egy részét idéztem az EGYHÁZ fogalmának a meghatározásáról.
A PROTESTÁNS választ egy irodalomtörténész (dr Reisinger János) munkájában keressük.
Nem a “Történelmi” egyházak között tallózok, hanem egy másik “eretneket” idézek. A “Nagyokat” az elbizakodottság és a múltba révedő, kőkonzervatív magatartás miatt csak egyedeiben tudom elfogadni.
Bevezetés
“Az egyház szó jelentését számtalan ember tudatában a talányok köde burkolja. Szinte mindenki mást ért rajta. „Vallási intézmény”, „hierarchikus rend”, „önkéntes társulás” — íme csak néhány az egymásnak ellentmondó megfogalmazások közül. Ebben vagy abban az „egyházban születtem” — hangzik egyfelől; ezt vagy azt az „egyházat választottam” – mondják másutt. Vérség vagy választás dolga-e az egyházhoz tartozás? Mi az egyház feladata és felelőssége? Kiváltságos helyzetét ki határozta vagy határozza meg? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a válaszokat, a Biblia megvilágító tömörségének és egyszerűségének a segítségével.
Az „egyház” szó. Magyarázatot igényel már maga a szó, az egyház kifejezés is.
A magyar nyelvben a fogalomban rejlő „ház” egyértelműen épületre utal, amiképpen I. István király idején törvény kötelezte a népet, hogy minden tíz település egy házat — Isten házát, templomot — építsen. Ahol templom áll, ott van az egyház, vagyis istentisztelet céljára emelt építmények adják az egyház eszmei és gyakorlati alapját. Más európai nyelvekben is a Kirche, Eglise, Church egyaránt jelöli az épületet és az intézményt.
Ezért fontos tudnunk, hogy a Biblia egészen más egyházfogalmat hirdet. Az újszövetségi görög ekklészia (innen a magyarosított eklézsia) „kihívottakat” jelent. Olyan emberek csoportját, közösségét, akik Isten hívásának engedelmeskedve, az önző világból lelkileg kiszakadva Jézus Krisztus önzetlenségen alapuló közösségéhez, követőihez kívánnak csatlakozni. Az elnevezés már önmagában jelöli a felnőttkori, önkéntességen alapuló, személyes választást. Hiszen Isten hívásának csak így és ekkor lehet engedelmeskedni. Hogy összejöveteleikhez külön(leges) házat emelnek-e vagy sem, az az egyház minősége szempontjából tökéletesen közömbös.
Az őskeresztények magánházakban, jó idő esetén természeti környezetben gyűltek össze. Nem helyszín vagy épület, hanem Istennek engedelmes lelkek teszik egyházzá az egyházat. A XVI. századi reformációt követően újra az őskeresztény minta alapján szerveződnek keresztény közösségek.”
———————
Elemzés a PROTESTÁNS nézőpont szerint, amiben a világon létező mintegy 20 ezer – vagy inkább meghatározhatatlanul több, és naponta sokszorozódó – kisegyházi, gyülekezeti, közösségi…tagság mit lát, mit hisz erről.
Sok bemerítéses keresztséget láttam/éltem meg, mint hithű protestáns. Mindegyik alkalommal elhangzott,hogy ….. Amire az aspiránsnak igennel illett válaszolnia.
Ezzel automatikusan azt nyilvánította ki, hogy magára nézve elfogadja, követi és éli az egyház – vallásfelekezet, közösség…- egész eszmerendszerét, kötöttségeit. Meggondolandó, hogy a szabályok regimentje esetleg csak arra jó-e, hogy fegyelmezhessék azokat, akik netán önállóan is képesek gondolkodni, újítani, előre mutatni egy avíttas örökséget gyakorló liturgiában. Vagy javítani szándékoznak egy-két dologban.
Ha ezt a jelenetet képzeletben megszorozzuk sok ezer hasonló eseménnyel és történettel, máris előjön az első kérdés. És azokkal, akik ezt a kötöttséget nem ismerik, fogalmuk sincsen a szabályok, paragrafusok, dogmák…létezéséről, de lelkük mélyén él az isteni Lélek (például a lelkiismeret által, hogy csak egyet említsek a sokféle lehetőség közül, amik az istennek jó eszközei egy ember jó úton való vezetésére). Velük mi lesz, ha soha nem csatlakoznak egyetlen hivatalos egyházhoz, vallásfelekezethez?
Vagy akik bent voltak egy kisegyházi közegben, belefáradva a sok tartalmatlan prédikációba, a liturgiába csomagolt ürességbe, a hiábavaló kezdeményezésekbe, amivel kis valódi tartalmat szerettek volna bevinni az összejövetelek, az istentiszteletnek mondott ülésezésekbe…egyszerűen kilépnek a fárasztó mókuskerékből.
Kisegyházi ismerőseim között körülnézve jobbára a fiatalok – mind egy szálig házasok, gyerekekkel – mentek ki a „világba”. Nem bánva, hogy magukra maradtak és „el fognak kárhozni” az anyaegyház nélkül.
Ki, vagy kik viselik az ehhez hasonló történetek felelősségét? Nagyon rossz emléket idézek.
Az őskommunizmus idején egy kisegyház elnöke, aki – eléggé elbizakodottan ÁEH kötődései okán,- már a jövő papi utánpótlásait szervezve mondta egy szűk körű vezetői gyűlésen:
„…Csak olyanokat kell beállítani a munkába, akik MÉLYEN A MI FEJÜNK ALATT VANNAK!”
Nos ezt a szabályt aztán a lelkészképzésben vaskövetkezetességgel meg is valósították.
Eredménye borzasztó lett. A gyülekezetekbe olyan tehetségtelen kispapok kerültek, akiknek egyetlen tulajdonságuk az abszolút lojalitás volt. Ezzel elboldogultak akár egy életen át. Tanulni, fejlődni a szolgálat különböző helyein, nem volt szempont. A nyáj ellátása szokvány panelekből összefércelt prédikációkkal meg volt oldva.
