A Bibliai Szabadegyetem előadásairól hangfelvétel készült. Ebből közlök egy páli levelet. (Dénes Ottó) BSZE Pécs. I. Thesszalonikai levél (dr Szigeti Jenő) Sok szeretettel köszöntöm Önöket. Egy nagyon izgalmas problémával szeretném kezdeni ezt az előadást. Pál apostolnak az Első Thesszalonikai leveléről van szó, ami talán Pálnak az első levele, és esetleg a legrégebbi újszövetségi irat. Ezt […]
Szerző: admin
Uramisten, mire megyünk?
FERGE ZSUZSA A RÜKVERCBEN HALADÓ SZOCIÁLPOLITIKÁRÓL A közfeladatok ellátását megtagadó állam asszisztálása mellett mélyülő szegénység a társadalmi békét veszélyezteti. A politikai rendszer okozta demokráciadeficit pedig a mindennapi kapcsolatokat mérgezi – véli írásunk szociológus szerzője. Az az érzésem, hogy visszafelé rohanó időgépben ülök, ami az „európai civilizáció” irányába eddig nagyon keservesen megtett úton megy hátrafelé. Hogy […]
Látogatás egy ókori spiritisztánál.
Saul látogatása Endorban Saul Izrael első királya volt, akinek uralkodása biztatóan indult, később azonban gyászos véget ért. Sorozatos engedetlenségei látszólag nem olyan súlyosak, mint pl. később Dávid király szörnyű bűne felebarátjának élete és becsülete ellen, mégis, megbánás hiányában rettenetes csapdának bizonyultak az Isten akaratából felkent uralkodó számára. Saul fokozatosan szakadt el Istentől, míg végül elvettetett […]
A pápaság vége?
A jelenkor történeteit – és a címben felvetett kérdést – jobban megértjük, ha visszanézünk a múltba. A feltörekvő katolicizmus világszerte érzékelhető uralmi vágyait megérteni akkor lehet, ha mélyebbre ásunk. A pápaság vége a bibliában jól körvonalazható eseményekhez köthető. Erről futólag beszélni nem lehetséges, nem korrekt. A próféciák terén terjengő kuszaságot növelni lehet bedobott ötletekkel (Maya […]
“….nem jog, hanem kegy…”
Próbálom a KEGY szóból képezett szavakat megtalálni. Kegyelem – kegyetlenség – kegyurak – kegyhely – …stb. A hétköznapi használat ezernyi változatában nekem a legfontosabb az isteni kegyelem fogalma, amihez naponta fordulok köszönettel, néha kéréseimmel. Ennek a lefelé menő ágán vannak a most immár politikai használatra – is – alkalmas mondatokat alkalmazó gombfocisták. Nem szóbotlás: akiket […]
“…a katolikus egyház lándzsája….”
Spirituális politika Gábor György morálról és misékről Idehaza tavaly sorozatos támadások értek romákat, zsidókat, melegeket. A keresztény egyházak nem tiltakoztak az erőszak ellen. Holott 2008-at ők a Biblia évének nyilvánították. Szimptomatikusnak tartom a helyzetet. A Biblia alapelve: jure divino. Azaz: egy az Isten, s az emberiség Isten teremtményeként egységes. A tízparancsolat az egész nyugati civilizáció […]
…meggyógyítunk mindenkit..
A minden időkben jól jövedelmezhető misztika és ezen belül az alsóbbrendű elágazások ( kézrátétel, reiki,kés nélküli hasfelmetszés ,távgyógyítás, energiaátadás,jóslás,…)meg az egyéb remek pénzszerzési módszerek tombolásai jellemzik a közélet jelentős szeletét. Miért ez a hatalmas “siker” ezen a területen? Hová tud lesüllyedni az ész, ha beüt egy betegség, vagy egyéb nem várt, de megjött/bekövetkezett stresszor? Ma […]
A Velencei Bizottság is aggódik az egyházi törvény miatt
Az MSZP kezdeményezi, hogy a Velencei Bizottság március 15-16-án születő állásfoglalásáig a kormány ne „törjön-zúzzon” tovább a vallási közösségek között, hanem minden, a törvényi feltételeknek megfelelő egyháznak biztosítsa jogállása megőrzését – közölte Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő. Az Országgyűlés az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ellenzéki tagja azt követően juttatta el állásfoglalását az […]
Az egyházügyi törvény tétje
Miért kellett olyan nagy sietséggel (december 28–30.) keresztülvinni a megújított egyházügyi törvény vitáját és megszavazását? Bizonyára azért, mert az egyházügyi törvény alapvető jelentőségű a korszakváltás szempontjából, aminek a megalapozását viszont be akarta fejezni a kormány a múlt esztendő végeztével. Tudatosan használom a korszakváltás kifejezést a gyakran emlegetett politikai rendszerváltás helyett, mert valójában egy nagyobb ívű […]
Van Isten, vagy ….
Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki közöttük: Prof: Hiszel Istenben? Diák: Teljes mértékben, uram. Prof: Jó-e Isten? Diák: Természetesen. Prof: Mindenható-e Isten? Diák: Igen. Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, […]
A bibliai próféciák: Isten lámpásai
Mi a valódi prófécia ismertetőjele? Amit emberek saját belső indításuk, vagy érzéseik alapján próféciának neveznek, valójában az-e? Vagy netán olyan eleme a napi életünknek, amit hangulati, érzelmi, indulati, vagy egyéb úton-módon elő lehet csalni? Mi bizonyíthatja a hitelességét? Hol van a bizonyíthatóan hiteles, egzakt válasz ezek és a hasonló gondolatok, kérdések özönére? Elsőként a múltat […]
…a közjó és az igazságosság szellemében…
Részlet a Pásztorbotot Orbánnak c. cikkből 2006. MÁRCIUS 31.Hetek Mikola, Semjén, Orbán, Seregély, Kerényi mondta…..a közjó és az igazságosság szellemében (?) Kérdésem: ki határozza meg, hogy mi a közjó? És az IGAZSÁGOSSÁG? „Ha nemcsak kormányozni akarunk négy évig, hanem országot és nemzetet is akarunk építeni, akkor a magyar oktatásügy teljes áttekintésével kell kezdeni a hosszabb […]
13 kisegyházi prédikátor és vezető…
Kisegyházakat faggattak A napokban (2012 01 27) jelent meg 13 kisegyházi prédikátor és vezető portréja Vallomások címmel. A szerző a HVG korábbi Portré-interjúinak készítője, Izsák Norbert. 2012. január elsejével lépett életbe az új egyházi törvény, így kézenfekvőnek tűnik, hogy először azt kérdeztük meg Izsák Norberttől, vajon tudatos időzítés eredményeképpen jelent-e meg a minap 13 kisegyházi […]
Illyés Gyula: Kháron ladikján
Kháron ladikja nem akkor indul velünk midőn lezárul és befagy a szem. Zord átkelők soká nyitott szemmel megyünk a végzetes vizen. Esztendőkkel előbb irigy sorsunk behajt s ringat a csónakon, amely – bár nem kedvünk szerint – épp oly gyönyörű part hosszában suhan el; épp oly szép Canalén s lagunákon, akár a nászutasoké! Hisz minden […]
Van-e jövője az állami kereszténységnek?
Róma – Andrea Gagliarducci olasz újságíró a Mondayvatican.com című, angol nyelvű blogjában a katolikus egyház állapotát elemzi, jelen írásában külön kitérve Magyarországra. A pápa volt diákjaiból álló Ratzinger Schulerkreis ez évi találkozójának témája az új evangelizáció. A Ratzinger-Schülerkreis, azaz Ratzinger Diákkör keretében évente egyszer találkozik a ma XVI. Benedek néven ismert teológiaprofesszor és egykori diákjai, […]
Miért voltak „okosabbak” nálunk a skótok?
Adam Smith, David Hume, Robert Burns, Lord Kelvin, Maxwell, James Watt, skót felvilágosodás, a világ első sikeres közoktatása. A John Knox, a „skót Kálvin” alapította Skót Egyház példa nélküli sikereket ért el a kultúra, a tudás demokratizálása terén. Oszd meg és imádkozz! Budapesten tárgyal a Skót Egyház moderátora, egy évre választott vezetője, David Arnott, aki […]
Az engedetlen (Bulányi György emlékére)
Minden ember szabadnak születik, ha mégis valamilyen nyomás hatására – rendszerint érdekből – rabbá válik, akkor először a lelkiismeretével kell megalkudnia. Ha erre a hatalom rájátszik és sikerrel beállítja szolgahadseregébe, úgy már a bábok öntudatlan sorát növeli és innen már nincs megállás. A lejtő törvényei szerint működik a dolog. A pártállami bürokrácia az egyházakat nem […]
A Biblia kritikája
Akik mítosznak vélték a Szentírást „Az evangéliumok megírásának idején még több ezer szemtanú életben volt azok közül, akik látták Jézus csodatetteit, és hallották tanítását” – írja 2012-re szóló újévi üzenetében Billy Graham. A 93 éves világhírű evangélista emlékeztet arra, hogy a kortársak nyilvánvalóan tiltakoztak volna, ha a beszámolók kitalált eseményeket tartalmaztak volna – ám nem […]
Az új egyházi törvény csapdája
A tavaly júliusban elfogadott és december 19-én megsemmisített új egyházi törvény (a továbbiakban Ehtv.), és az újonnan elfogadott Ehtv. 14.§. (2/f.) pontja is megköveteli a január 1-től az egyházi státusztól megfosztott, de újra egyházi regisztrálásukat kérő egyházaktól, hogy Nyilatkozatban deklarálják, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az Alaptörvénnyel. Ez óriási csapda a Bibliában […]
10 ÉRV, miszerint a szombat nemcsak a zsidóké
Tíz érv annak igazolására, hogy a szombatünneplés nem csupán a zsidóknak adatott 1) Ádám és Éva nem voltak zsidók. „És megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte azt” (1Mózes 2:3), még a bűneset előtt. „Megszentelni” annyit tesz mint szent célokra elkülöníteni. Az Édenkertben egyedül Ádám és Éva számára lehetett elkülönítve a szombat, akik pedig nem […]