Látogatás egy ókori spiritisztánál.

Saul látogatása Endorban

Saul Izrael első királya volt, akinek uralkodása biztatóan indult, később azonban gyászos véget ért. Sorozatos engedetlenségei látszólag nem olyan súlyosak, mint pl. később Dávid király szörnyű bűne felebarátjának élete és becsülete ellen, mégis, megbánás hiányában rettenetes csapdának bizonyultak az Isten akaratából felkent uralkodó számára. Saul fokozatosan szakadt el Istentől, míg végül elvettetett és elméje is megzavarodott.
Ebben az állapotában érte életének talán legnagyobb uralkodói kihívása: a filiszteusok döntő ütközetre készültek Isten választott népe ellen. Hogy mennyire fontosnak tartották a küszöbön álló összecsapást, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még a területükön bujdosó Dávidot is hadba szólította a neki menedékjogot nyújtó filiszteus fejedelem (I. Sám. 28:1).
Sault különösen nyomaszthatta, hogy Istentől elszakadva, magára hagyatva kellett szembenéznie az ellenséggel. Pedig népének nagy kiváltsága volt, hogy nemcsak a hitéletüket hatotta át Isten jelenléte és az annak tudatát erősítő jelképek sora, nemcsak a polgári életüket szabályozták közvetlenül Istentől származó törvények, hanem hadi vállalkozásaikban is Istenre támaszkodhattak, amennyiben parancsára vagy jóváhagyásával indultak a küzdelembe. Ilyen esetekben nemegyszer a hadművelet terveinek kialakításában is közvetlen segítséget kaptak a mennytől (lásd pl. Jerikó vagy Ai bevétele: Józs. 6:2-5, 8:2).
Ehhez mérten terhelhették különösen nyomasztó gondolatok és előérzet Saul lelkét a döntőnek ígérkező összecsapás előestéjén. Miután a prófétai szót többször megvetette és többször is engedetlennek bizonyult iránta, Isten választott királyát üldözte, papjait pedig megölette (I. Sám. 22. fejezet), minden olyan szálat elvágott, amelyeket Isten rendelt a mennyel való kapcsolattartás eszközéül.

Így aztán végső kétségbeesésében tiltott területre merészkedett. Szomorú alátámasztása ez annak a bibliai igazságnak, hogy a bűnös a “saját bűnének köteleivel kötöztetik meg” (Péld. 5:22). Korábbi hibáinak halmozott hatása most még súlyosabb bűnnek készített utat.
Uralkodása elején – hűségesen követve Isten rendelkezését – kiirtatta a halottidézőket az országból. Csupán egyetlen nő maradt életben azok közül, akik ilyen praktikákat űztek, sajnos azonban ez az egy is elégnek bizonyult ahhoz, hogy Saul vesztét okozza. A Biblia szerint azzal, hogy végső kétségbeesésében a halottidézőhöz folyamodott segítségért, minden korábbi bűnét csak öregbítette: “Meghalt azért Saul az ő gonoszsága miatt, mivel vétkezett az Úr ellen, az Ő igéje ellen, melyet nem őrzött meg, sőt az ördöngőst is megkereste… Ezért elveszté őt…” (I. Krón. 10:13-14).
Vajon miért ítéli meg Isten olyan súlyosan az ilyen jellegű, ma okkultnak vagy spiritisztának nevezett tevékenységet, illetve érdeklődést, hogy minden esetben halállal büntetendőnek nevezi (lásd pl. III. Móz. 20:27), és Saul esetében is ezt emeli ki mint legsúlyosabb bűnét a sok-sok engedetlenség között?
Választ kapunk erre a kérdésre, ha jobban megértjük, hogy mi történt Endorban. A történet leírását I. Sám. 28. fejezetében találjuk.
Sokan azt gondolják, hogy Saulnak ott – szándékának megfelelően – valóban Sámuel prófétával sikerült találkoznia, hiszen egyrészt azt olvassuk, hogy “megismerte Saul, hogy az Sámuel“, másrészt nagyon meggyőző, hogy a másnapi csata kimenetelével kapcsolatban elhangzott kijelentések végül pontosan beteljesedtek.
A figyelmes olvasás azonban ezúttal is segít, részben mert magyarázattal szolgál a fenti felvetésekre, részben pedig újabb, a tisztázás irányába ható kérdéseket PDVD_086vet fel:

  1. A nő Saul kérdésére, hogy “milyen az ábrázata?” (14. v.) mintegy leírja, hogy kit lát (idős ember, köpenyben, feljön a földből – I. Sám. 28:13-14). Ezek alapján nyilvánvaló, hogy Saul csupán a hallottak és nem a látottak alapján azonosította a megidézettet. Itt az emberi léleknek azzal a jól ismert törvényszerűségével találkozunk, hogy amit nagyon szeretnénk vagy nagyon várunk, azt hamar felismerni véljük, anélkül, hogy tüzetesen és fenntartással megvizsgálnánk. Saul fentebb leírt kiszolgáltatott helyzetét ismerve nincs is mit csodálkozni azon, hogy a megkeresésére érkező pozitívnak tűnő választ azonnal pozitívan is értékelte.
    Saul megállapítása tehát nem igazolja a megidézett személy kilétét.
  2. További kérdés, hogy lehetséges volt-e egyáltalán a halott próféta megidézése?
    Amennyiben komolyan vesszük a Biblia tanítását a halottak állapotáról (öntudatlan nyugalom a feltámadásig – ld. Pl. Préd. 9:7-8, Dn. 12:13), ez nem kevesebbet jelentene, mint hogy a halottidéző asszony isteni hatalmat gyakorolt, és újra életet adott PDVD_080a halottnak. Ezt nyilván senki sem gondolja komolyan.
    Még érdekesebb a helyzet, ha abból a közkeletű elgondolásból indulunk ki, amiből minden ilyen hiedelem és gyakorlat táplálkozik: a lélek halhatatlansága és halál utáni továbbélése. Ez esetben kérdés lenne, hogy
    – a megholt igazak, illetve szentek a földből jönnek-e fel,
    – úgy néznek-e ki, ahogyan itt olvassuk: “vén ember palástban“,
    – értelmezhető-e ezen a háttéren a “holnap velem leszel” bejelentés, hiszen senki sem gondolja, hogy a két élet azonos megítélés alá eshet, és a két személy azonos helyre kerül,
    – ha Sámuel valóban a “mennyei udvarokban” volt (merthogy kétség nélkül az illetné meg, ha elhisszük, hogy időközben feltámadt, vagy tovább élt volna), vajon van-e hatalma egy halottidézőnek onnan Isten prófétáját visszacitálni – Isten akarata ellenére?
  3. További kételyt ébreszthet az állítólagos Sámuel kiléte iránt a mondandója is, függetlenül attól, hogy megvalósultak-e a benne foglaltak. Igen keményen és ridegen beszél a lelkileg meggyöngült és kétségbeesett királlyal. Ez talán fel sem tűnik, mert Saul erre rá is szolgált. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy amikor Isten korábban közölte Sámuellel Saul elvettetését, a próféta annyira fájlalta ezt, hogy végül maga Isten intette Sámuelt, hogy hagyjon fel a bánkódással (I. Sám. 16:1). Az igazi Sámuel sohasem beszélt volna így vele, bármennyire megérdemelte is ezt Saul. Ez a hang, amely a Sault amúgy is gyötrő önvád szavát szólaltatta meg, méghozzá annyira keményen, hogy azzal immár végképp összeroppantsa, máshonnan eredt.PDVD_081

Egyetlen kérdés maradt csupán: Mi történhetett valójában? Kinek a hatalma művelte mindezt? Isten nyilván nem állhatott az események hátterében, több oknál fogva sem, amelyek közül elég megemlíteni a két legkézenfekvőbbet: – egyrészt maga Saul állította, hogy Isten eltávozott tőlem, és nem felel már nékem” (15. v.), – másrészt nyilván még ha felelne sem tenné ezt éppen olyan úton és módon, amelyet korábban átkosnak és halállal büntetendő bűnnek ítélt. Akkor viszont csakis az lehet a magyarázat, hogy az asszonyt megcsalta valaki, ő pedig Sault. Kinek a céljait szolgálta Saul végső kétségbeesésbe kergetése? Kinek az érdeke volt, hogy ne csupán Saulnak, hanem a lelkileg-idegileg alkalmatlan király és hadvezér révén az izraeliták tömegeinek is a vesztét okozza? Erre egyetlen válasz lehetséges: annak, aki “emberölő volt kezdettől fogva” (Jn. 8:44), azaz Sátánnak.

Így jobban érthetővé válik az is, hogy miért ítéli meg Isten olyan szigorúan a halottidézést: mert az az ősellenség működési területe. Ez esetben azonban joggal vetődik fel a kérdés: hogyan hangozhatnak el sokszor valósnak tűnő dolgok az ilyen és ehhez hasonló alkalmakon, ahogy az ebben az esetben is történt, hiszen Saul és a fiai, sőt a nép nagy része is valóban elvesztek másnap? A válasz kézenfekvő: – Egy olyan képességekkel rendelkező lénynek, mint Sátán, nem jelenthet gondot a múlt eseményeinek, vagy adott esetben pl. emberek hangjának felidézése (elég az első bűnesetre gondolni, ahol a kígyót is szóra tudta bírni). – Ami pedig a jövendőt illeti, sokszor még mi emberek is – kellő élettapasztalat birtokában és a körülmények ismeretében – fel tudunk mérni törvényszerűségeket. Ebben a helyzetben sem kellett hozzá különösebb előrelátás, hogy egy ilyen idegállapotba került, a lelkierő igazi forrásától elszakadt király mire lesz képes a másnapi csatában. A történet tanulságai tehát messze túlmutatnak egyetlen élet egyetlen tapasztalatán. Leleplezik, miként tudja Sátán az ilyen jelenségeknek hitelt adó, vagy arra éppen csak kíváncsi embereket félrevezetni, és önmaguk és embertársaik érdekei ellen felhasználni. Valamint azt is, hogy nem véletlenül vonatkoznak a legszigorúbb büntetések a Bibliában azokra, akik ezeket a praktikákat űzik. Hiszen ez nem más, mint kacérkodás az ősellenséggel, aki ártó szándékát adott esetben sokkal eredményesebben tudja megvalósítani ezen az úton, mint pl. közvetlen fizikai támadás révén. Stramszki István

-- 
Stramszki István
www.stramszki.tk - Érdekes cikkek, programok egy helyen
www.stramszki.bplaced.net
Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük