Jézus Dániel könyvében

(Csizmadia Róbert előadása 2012. 11. 15-én a Pécsi Bibliai Szabadegyetemen) Nagyon sok szeretettel köszöntöm Önöket, ma egy különleges napunk van. Nemcsak azért, mert Jézusról lesz szó, hanem azért is, mert ennek a mai estének a témája egy különleges téma. Igazából a mai estén csupa olyan dologról szeretnék Önöknek beszélni, amiről már olvastunk, csak talán annyira […]

Dániel könyve 8. fejezet

(Dr. Szigeti Jenő előadása a pécsi Bibliai Szabadegyetemen 2012 október 24-én) Nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit. Megtisztelő, hogy eljöttek, és végighallgatják ezt az előadást. Ez a fejezet egy kicsit a szívem csücske.  Sok ember azt gondolja, Dániel próféta könyvében azok a nagy, nagy történelmi képek állatokról, szoborról stb. tulajdonképpen nem mások, mint előre megírt történelem, […]

A ceruza meséje

A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle: – Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz? Nagyapja, félbe hagyta az írást, és mosolyogva ezt mondta unokájának: – Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza, amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is, […]

Halottak napja és az emberi lélek

Kimentünk a temetőbe, hogy emlékezzünk a két mamáról.A nejem és a magam édesanyjáról. Meg rendbe rakni a sírokat.  Közben agyalok a témáról. Mit érnek az ilyen – kampányra épülő – mesterségesen gerjesztett érzelmek, memoárok, elérzékenyülés és egyéb hasonlóan lelki indulatok? Eszembe jut egy régi-régi majdnem barátom, (köztünk jelentős korkülönbség volt, de nagyon jó és eleven […]

Történelmi áttekintés az egyház és az állam viszonyáról, biblikus/protestáns optikával nézve.

Az internetes jelenlét – ma még – létező lehetősége az egyik legfontosabb alapjog: a szabad vélemény-nyilvánítás joga. A világot áthálózó netforgalom egyik kommentjét adom tovább. Kiegészítéssel ellátva, majd a lényeget hagyom szólni a saját módján. A teológiában járatos szerző az akkoriban – 2012 –  készült egyházi törvénnyel kapcsolatosan talált (ki)fogásokat.Elolvasás után azok, akiknek a gondolatszabadság […]

Egyházi iskola kiemelt támogatással ( 2x 1.2 milliárd)

Elárulták a piaristák, mire kell az Orbántól kapott pénz A Piarista jelvény  Igazán semmi bajom egyik, vagy másik egyház tanítói munkálkodásával, iskolafenntartásával. Azonban  kutathatok bármennyit a más vallásúak iskoláinak adott állami pénzek után, akár pályázati, akár egyéb forrásokat keresve. De nem sikerült ekkora summát EGY ÖSSZEGBEN ÉS KÉT ÉVEN ÁT  találni. Ha valaki tudná ebben […]

Spejzolás hívő módra

Kedves Palánta-Olvasóm! Legutóbbi levelünkben beszéltünk egy férfiról, Zoltánnak neveztük, akit meggyógyított az Úr rákos daganatból. Ő mesélte el, hogy korábban mindig elhunyt apukájához imádkozott, hogy gyógyítsa meg őt, de egyszer csak egy hang hallatszott – ahogy ő mondta: a huszonötödik órában – s így szólt hozzá: „A te apukád meghalt, én a te Atyád vagyok, […]

Miért kiabálnak egymással,akik dühösek?

Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte: – Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek? A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt: – Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk. – De miért kell kiabálni, amikor az, akihez […]

Hiszel Istenben?

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki: Prof: Hiszel Istenben? Diák: Teljes mértékben, uram. Prof: Jó-e Isten? Diák: Természetesen. Prof: Mindenható-e Isten? Diák: Igen. Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy […]

A LELKIISMERETI ÉS VALLÁSSZABADSÁG (iskolareform kapcsán 2012-13)

A Hogyan Tovább? című Győr-Moson-Sopron megyei pedagógiai lap 1991/2-es számában megjelent „Féltem a kereszténységet” című írásból idézzük az alábbiakat: Félve fogalmazom levelemet, mert tapasztaltam, hogy ebben az országban pillanatok alatt rásütik a kisebbségi véleménnyel rendelkező emberre, hogy valami ELLEN harcol vagy szólal meg. (…) Miért szólalok meg? Mert szeretném jelezni, hogy a keresztény hit alapján […]

Mi az öregség?

Sík Sándor: A legszebb művészet A legszebb művészet tudod mi, Derült szívvel megöregedni. Pihenni, hol tenni vágyok, Szó nélkül tűrni, ha van ki vádol.Nem lenni bús, reményevesztett, Csendben viselni el a keresztet, Irigység nélkül nézni végig Mások erős, tevékeny éltit. Kezed letenni ölbe S hagyni, hogy gondod más viselje. Ahol segíteni tudtál régen, Bevallani nyugodtan, […]

Világvége – egy feljövő üzletág?

A modern médiának semmi sem szent, ha jól hangzó fogalmakban üzletet sejt. A biblia központi gondolatának – Jézus második eljövetelének – fenséges témája, és az azt megelőző jelenségek – megfelelő tálalással – felkelthetik a mindig unatkozó, újdonságokra és izgalmakra vágyó bulvársajtó, és egyéb médiák témafelelőseinek figyelmét. Aztán már “csak” a színezés kell és kész a […]

Akupunktúra és reflexológia a biblia hátterén

EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD – BOLDOG CSALÁD Akupunktúra és reflexológia Részletek Dr. Warren Peters adventista orvos Misztikus orvoslás című könyvéből (Mystical Medicine, Hartland Publications, 29-43.1.) Az ősi kínai hagyomány szerint megfigyelték, hogy azok a harcosok, akik bizonyos anatómiai helyeken nyílvessző okozta sebeket kaptak, érzéketlenséget vagy zsibbadást tapasztaltak testüknek egészen más területein. Innét indult ki az akupunktúra gyógymód. […]

A bajok – nem kizárólag ártalmunkra jönnek!

Subject: A bajok – nem kizárólag ártalmunkra jönnek! ÉN: Uram, kérdezhetek Tőled valamit? ISTEN: Természetesen. ÉN: Ígérd meg, hogy nem leszel mérges rám… ISTEN: Ígérem. ÉN: Miért zúdítottál ma annyi mindent a fejemre? ISTEN: Ezt hogy érted? ÉN: Hát, reggel elaludtam. ISTEN: Igen… ÉN: Egy örökkévalóságig tartott, míg beindult az autóm. ISTEN: Aha… ÉN: Ebédre […]

Vallásszabadság és piacgazdaság

Érdekes összefüggést vél felfedezni egy közgazdászprofesszor a merőben transzcendentális terület és a nagyon is racionális szféra között. Utánagondolva van logikája, hiszen az európai közgondolkodásban is akkor jelent meg a gondolat-lelkiismeret-gyülekezés…stb (tehát az alapvető emberi jogok) utáni kívánság, amikor a nagy francia forradalom eszméiben a vallási tételek is – bár erősen kritikus hangon – megjelentek. Nem […]

Vita a körülmetélésről (Németországban)

Egy ősi rituális rendelkezésről folyik a vita, bírósági eljárás kapcsán Németországban. Amikor isten egy olyan testi jelet hagy meg az általa kiválasztott népének, aminek nem mellékesen jelentős egészségügyi hatása is van, a hozzá nem értők között dúl a megfellebbezhetetlen és felsőfokú jelzőkkel tarkított kommentek dömpingje. Néhányat kimazsoláztam és a nevek közlése nélkül kitettem olvasásra/átgondolásra. Erről […]

Engedelmes és engedetlen egyházak és az adógaras (helyzetkép 2002-ből)

A 12 pont még hátravan.  Szabadság, szeretem „Aki azt mondja: én felmondom a függést az államnak, nem tűröm semmi rendelkezését, semmi avatkozását …annak azt is kell mondania, hogy: de nem is veszek igénybe semmi javadalmat, semmi ellátást az államtól” (Kossuth Lajos – Visszapillantás 48-ra – Turin, 1871. január 12.) A történelem tanúsága (eretneküldözések, inkvizíció) szerint […]

Mai végítélet-jóslatok

  Haladó katasztrófavallás A környezeti katasztrófajóslás a baloldali értelmiség újabb kísérlete, amellyel a többségben bűntudatot igyekszik kelteni. Legalábbis Pascal Bruckner úgy ítéli meg, hogy régi ellenfelei most ebben az új köntösben jelentkeznek, de indítékaik a régiek. „Az emblematikus áldozatok, a zsidók, a feketék, a rabszolgák, a proletárok, a gyarmati népek hosszú sora helyébe maga a […]

“Vallásos” világ épül Amerikában?

wide road with vehicle traveling with white dome building

A klasszikus protestáns amerikai vallásosság, amit az európai puritánok által (újra)megteremtett , és az alkotmányba is foglalt valódi lelkiismereti szabadság jellemzett, ma már csak egy nosztalgikus emlék. Ha a mai AMERIKAI vallásos “piacot” nézzük, ott egyre erősebben tért nyert (4.hely EÁ-USA 64.621.000(63.188.000)katolikus más adat szerint 81 millió katolikus 22,63%) és egybefüggő tömegével meghatározó tényező a […]

Híres emberek Jézusról

KOMMENTÁR NÉLKÜL Ernest Renan francia gondolkodó, ateista: „Bármi­lyen meglepetéseket hoz is a jövő, egyvalami biztos: Jézust senki sem fogja felülmúlni.” Rousseau Jézust Szókratésszel összehasonlítva ezt mondta: „Ha Szókratész élete és halála egy bölcs élete és halála volt, akkor Jézus élete és halála egy is­tené.” Napóleon: „Én ismerem az embereket, de Jézus Krisztus nem pusztán ember […]