A KDNP a katolikus klérushoz kötné a FIDESZ jövőjét. Azt várják Orbán Viktortól, hogy ideológiai-világnézeti párttá formálja a Szövetséget Mikola és Semjén a Fidesz „megtérését” ígéri.
„A Fidesznek kereszténydemokrata párttá kell lenni. Ezért kötött szövetséget a KDNP-vel” – jelentette ki Mikola István februárban egy katolikus rendezvényen.
Mikola szerint a Fidesz ideológiai-világnézeti párttá való átalakítása több mint három éve kezdődött. A keresztény kurzus hívei mindenesetre apró sikereket máris elkönyvelhetnek: Orbán Viktor egy európai néppárti delegációval a héten pápai audiencián vesz részt, egy kaposvári fórumon pedig ígéretet tett győzelmük esetén az oktatási rendszer „fundamentalista” átalakítására, és a hitoktatás bevezetésére. A kereszténydemokraták arra számítanak, hogy komoly pozíciókat kaphatnak Orbántól: Mikola egy új csúcsminisztériumról ábrándozik, amely az oktatástól a családügyekig több tárcát egyesítene, Semjén Zsolt pedig miniszterként felügyelné a vallásügyeket. A lapunknak nyilatkozó Pelle János történész szerint azonban őt mint „liberális Fideszest mélyen aggasztaná” egy ilyen fordulat. Orbán Viktornak fel kellene adnia a vezérszerepet egy KDNP-sített Fideszben – véli Giczy György katolikus teológus, aki a történelmi példák alapján nem zárja ki, hogy egy református vezetőn keresztül a katolikus klérus politikai érdekei valósuljanak meg.
ÚJ SZÖVETSÉG
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke március 27-én tíz kisebb történelmi keresztény egyház vezetőjével találkozott; a résztvevők egyetértettek abban, hogy Magyarországnak erkölcsi, lelki megújulásra van szüksége, s ehhez a maga helyén mindenkinek hozzá kell járulnia.
A találkozón részt vett a baptista egyház, a metodista egyház, a Szabad Keresztény Gyülekezet, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség, az Őskeresztény Gyülekezet, az Agapé Gyülekezet, a Salom Gyülekezet, a Budai Autonóm Gyülekezet, az Üdvhadsereg, valamint a Mahanaim Gyülekezet. (mti – fidesz.hu)
MORVAY PÉTER
„Ez egy keresztény ország, nehogy elfelejtsük. Ennek az országnak az ezer év tragédiáit túlélő hatalmas energiái a hitből fakadtak. … Kell egy kormány, amelyik tudomásul veszi, hogy ez egy közösségépítő, keresztény megalapozottságú ország, és ezt újra kell építeni” – mondta Mikola István, a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje február végén Szegeden, egy katolikus fórumon. A nyolcvanas évek végén a Hazafias Népfront alelnökeként tevékenykedő, majd a Kereszténydemokrata Néppárt környékén is megfordult politikus azt állítja, hogy már évek óta igyekszik rávenni Orbán Viktort arra, hogy a Fideszt világnézeti párttá formálja át.
„A Fidesznek kereszténydemokrata párttá kell lenni. Ezért kötött szövetséget a KDNP-vel…. Elkezdődött egy ilyen megtérés. Nem megy gyorsan, de kínlódunk vele. Orbán Viktor azt mondta nekem: értsd már meg, hogy ez lesz a Kereszténydemokrata Néppárt. Mondtam neki: megértem, de akkor tegyünk is érte. Ez három, három és fél évvel ezelőtt volt” – mondta Mikola, aki ugyanezen a rendezvényen kijelentette: „Az országnak egy nagyon kemény irányításra és rendteremtő akaratra van szüksége. Nem lehet ezt csinálni.” A volt egészségügyi miniszter arra készül, hogy a második Orbán-kormányban új csúcsminiszterként megvalósíthatja a rendteremtést: „Igenis, fel kell vállalni a kormánynak, hogy a közjó és az igazságosság szellemében korlátozza az egyénnek a parttalan szabadságvágyát.”
Savonarola és társainak kivégzése Firenzében
A „humán erőforrás” csúcsminisztérium alá tartozna az oktatás, a környezetvédelem, az ifjúság, a család és a sport, a vallás-‘ ügyeket pedig a hírek szerint Semjén Zsolt vinné. Mikola egyébként már február 23-án, tehát közel egy hónappal a Fidesz-kongresszus előtt arról beszélt Szegeden, hogy megkell adni a választójogot a határon túli magyaroknak. „Ha egy jó nagyot nyerünk a választásokon, el tudom képzelni, hogy olyan húsz évre bebetonozzuk magunkat. Meg lehet csinálni. Mert ha valóban tudunk állampolgárságot adni a magyarnak határon túl, és muszáj neki állampolgárságot adni, akkor húsz évre berendezkedhetünk, és húsz év^alatt föl lehet zárkóztatni ezt az országot. Én ebből nem engedek” – mondta Mikola István. Mint emlékezetes, Mikola szinte szó szerint ugyanezt mondta el a márciusi Fidesz-kongresszuson. A vihart kavart kijelentést a Fidesz vezetői igyekeztek gyakorlatlanságból fakadó elszólásként beállítani, ennek azonban a fenti idézet ellentmondani látszik.
Giczy György katolikus teológus, a Kereszténydemokrata Párt tanácsadója szerint Semjén Zsolt régóta arra törekszik, hogy a történelmi egyházakat a kampányban a jobboldal érdekében felhasználja. A teológus számára azonban kérdéses, hogy – mint mondta – a Fidesz hajlandó-e ezért cserébe „megtérni”. „Nem vagyok biztos, hogy Orbán ilyen egyházias irányba akarná elvinni a Fideszt, mert ekkor nem tudna tovább vezéregyéniség maradni. Semjén sokkal többet tud, Orbán nagyon bizonytalan a teológiai kérdésekben, ez látszik a nyilatkozataiból is. Nekem úgy tűnik, sem megvédeni, sem pontosítani nem tudja őt” – nyilatkozta lapunknak Giczy.
Semjén Zsolt szerint a KDNP újjászervezésére a volt örökös elnök, Varga László politikai testamentuma a vezérfonal. „Két dolgot kell egyszerre megcselekednünk: egyfelől egy karakteres, világnézeti keresztény pártot építeni, másfelől pedig az Orbán Viktor vezette Szövetségnek a kovásza lenni” – nyilatkozta a KDNP elnöke a kdnp.hu-n március közepén megjelent interjúban.
Giczy szerint Mária országának az Eperjes Károly és Kerényi István által vizionált eljövetele (Politikai okkultizmus. Hetek, 2006. március 24.) a Fidesz táborát is megosztaná. Eperjes a Fidesz-kongresszuson az Orbán-kormány legfontosabb tettének nevezte, hogy Magyarországot újra felajánlotta Márián keresztül. Eksztatikus felszólalását azonban a Fidesz vezetői közül nem mindenki tapsolta meg. Ők vélhetően Kerényi Imre nyílt levelével sem értenek egyet. „Klára, Önök mint Nyikolajev és Elena Ceausescu, a véreskezű Apró Antal villájából akarták legyűrni Szent István és Mária országát. Ez rossz ötlet volt, cseréljenek lakást!” – idézte a rendező Gyurcsány Ferenc feleségéhez írt levelét Tápiószecsőn, a helyi Fideszes képviselőjelölttel, Czerván Györggyel tartott lakossági fórumon.
A radikális nyilatkozatok csak részben szolgálnak a szélsőjobboldali szavazók megnyerésére. Pelle János történész szerint egyértelmű, hogy Semjénék szeretnék Orbán Viktort az eddigieknél szorosabb és egyértelműbb ideológiai-világnézeti állásfoglalásra kényszeríteni. „Ez a csata azonban nem dőlt még el. Az abortuszkérdésben például látszik a Fideszen belül a pluralizmus: Semjén vallja, amit vall ebben a kérdésben, de ezeket a nézeteket a Fidesz vezetőinek többsége nem osztja.” Pelle azt állítja, őt mint „liberális Fideszest mélyen aggasztaná” ha a Fideszt világnézeti alapon szerveznék át, és „megtörténne a Mikola István által felvázolt ideológiai fordulat”. A történész azonban bizakodik: „Nem látom eldöntöttnek ezt, hiszen Orbán egy lapinterjúban nemrég épp a liberális szavazókat szólította meg, mondván, a hajó tőkesúlyának középre kell húznia.”
„Örülök, hogy fölismeri, hogy van itt egy olyan erő, amivel számolni kell, nem úgy, hogy félni tőle” – mondta Balás Béla kaposvári püspök Orbán Viktornak tavaly decemberben a KÉSZ és a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett közönségtalálkozón. „Orbán Viktor tanúságtétele” címmel hirdették meg Kaposvárott Balás püspök és a volt mi miniszterelnök beszélgetését, amelyet Balog Zoltán református lelkész vezetett „Azt javasoltam – mondta Balás Béla – hogy hívjuk meg egyszer a Viktort, mer a kampánybeszédek orgiájában – már bocsánat – mindenről van szó, csak éppen nem az Istenről meg etikáról, erkölcsről, pedig ez engem roppant érdekelne.”
Orbán elmondta, hogy nehezen mondott igent a felkérésre. „Hogy miniszterelnöknek a saját keresztény hitéről beszélni okos dolog-e, ezt az utókor eldönti” – kezdte a személyes vallomást Elmondta, hogy bár nagyszülei sürgetésére megkeresztelték reformátusnak, családjában nem kapott semmilyen vallási nevelést. „Vallástalan közegben nőttem fel, így is jártam iskolába, még az egyetemi éveim elején is így volt ez egészen addig, amíg nem ismerkedtem meg a későbbi feleségemmel, aki egy hívő gyakorló katolikus családból származik, és onnantól kezdve mindenfajta változások álltak be az életemben.” Orbán a katolikus házastárs mellett is megmaradt reformátusnak. „Miután engem református hitben kereszteltek…, ezért mikor az a pillanat eljött, akkor konfirmáltam.” Azóta hívő kereszténynek vallja magát, akinek erőt ad, hogy „a magyar nemzet evilági országa” mellett „Isten országát” is szolgálhatja.
Orbán arról is beszélt, hogy szerinte mit jelent ez a gyakorlatban. „Ha nemcsak kormányozni akarunk négy évig, hanem országot és nemzetet is akarunk építeni, akkor a magyar oktatásügy teljes áttekintésével kell kezdeni a hosszabb távú munkát, és ennek az áttekintésnek a kulcskérdése. .., hogy megadjuk-e a lehetőséget a gyerekeinknek arra, hogy megkapják azt a lelki nevelést, hittanon, etikaoktatáson keresztül, amely nélkül a későbbiekben nem fognak tudni helyt állni.” Orbán hangsúlyozta, elkötelezett a vallási-etikai nevelés kötelezővé tétele mellett. „Én szeretnék egy fundamentalista választ adni majd erre a kérdésre…, és örülnék, ha a magyar oktatási rendszer elfogadná majd a választások után, hogy erre az alapra érdemes építkezni.”
Kérdés, hogy a KDNP-s blokk mennyire tudja meggyőzni Orbánt arról, hogy felvállalja a katolikus klérus politikai programját. „Orbán Viktor ráadásul nem is katolikus, bár Horthy alatt is láttunk olyant, hogy református vezette a keresztény kurzust, ami valójában a katolikus klérus politikai érdekeit szolgálta. A kormányzó esetében katolikus felesége volt a kapocs a püspökök felé, rajta keresztül érvényesült a befolyás” – állítja Giczy György
A katolikus vezetők mindenesetre optimisták. Balás püspök a kaposvári rendezvény végén egy somogyi faragású pásztorbotot nyújtott át a volt miniszterelnöknek. „Nem úgy adom át mint felségjelvényt, hanem mint munkaeszközt, mint a betlehemi pásztoroknak a botját” – mondta a püspök. Hogy a pásztorbot kinek a kezébe való, azt a Balás püspök kollégája, Seregély István által alapított Szent István Rádióból a választópolgárok egészen pontosan megtudhatták: „Templomjáró emberként meghallgattad a püspöki kar körlevelét a választásról, amelyben felelős döntésre hívják fel az emberek figyelmét. Tudom, hogy számodra is egyértelmű, hogy a konzervatív oldalon találhatod azokat az értékeket, amelyekkel azonosulni tudsz” – szólított fel a Fidesz melletti szavazásra heti műsorában Dr. Gábor László, a Szent István Rádió irodavezetője.
Mikola, Semjén, Orbán, Seregély, Kerényi mondta
„Ha nemcsak kormányozni akarunk négy évig, hanem országot és nemzetet is akarunk építeni, akkor a magyar oktatásügy teljes áttekintésével kell kezdeni a hosszabb távú munkát, és ennek az áttekintésnek a kulcskérdése az éppen az, amit te vetettél most itt föl, püspök úr, hogy megadjuk-e a lehetőséget a gyerekeinknek arra, hogy megkapják azt a lelki nevelést hittanon, etikaoktatáson keresztül, ami nélkül a későbbiekben nem fognak tudni helytállni…. Én szeretnék egy fundamentalista választ adni majd erre a kérdésre. Ami azt jelenti, egy pozitív kifejezés volna, hogy komolyan venni az alapokat…. Én ezen a fundamentalista alapon állok személy szerint, és örülnék, ha a magyar oktatási rendszer elfogadná majd a választások után, hogy erre az alapra érdemes építkezni…. Az Istent nem félő politikusoktól mentsen meg minket a jóisten.” (Orbán Viktor és Balás Béla püspök a kész Kaposvári Csoportja és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében létrejött közönségtalálkozón, Kaposvár, 2005. december, forrás: www.plebania.net)
„Azért szeretném hangsúlyozni, azért ez egy keresztény ország, nehogy elfelejtsük. Ennek az országnak az ezer év tragédiáit túlélő hatalmas energiái a hitből fakadtak. … Kell egy kormány, amelyik tudomásul veszi, hogy ez egy közösségépítő, keresztény megalapozottságú ország, és ezt újra kell építeni.”
Zsidó temető (Prága)
„A Fidesznek kereszténydemokrata párttá kell lenni. Ezért kötött szövetséget a KDNP-vel. A Fidesznek kereszténydemokrata néppárttá kell válnia. Miért? Elkezdődött egy ilyen megtérés. Nem megy gyorsan, de kínlódunk vele. Orbán Viktor azt mondta nekem: értsd már meg, hogy ez lesz a Kereszténydemokrata Néppárt. Mondtam neki: megértem, de akkor tegyünk is érte. Ez három, három és fél évvel ezelőtt volt….
A “PARTTALAN SZABADSÁGVÁGY” alanyainak ősi sírkövei (Prága, zsidó temető)
„Európa reevangelizálása a magyarságnak a missziója.” (Mikola István a Képmás című katolikus folyóirat estjén, Szeged, 2006. február 23., forrás: www.plebania.net)
(Semjén Zsolt a Fidesz-kongresszuson, 2006. március 19.)
„Hadd legyek levelibéka, ez a 2006. április 9-ei választás, ez meg van nyerve,(…..) miénk a parlamenti többség. … Én már alig várom, hogy … kipukkadjon, nézem a vágóasztalon, közel van már hozzá, lehet még pár nap és túlcsordul a pohár, és akkor elvét egy olyan hibát, ami nekünk kedvez … reménykedjünk abban, hogy a Ferenc testvér nem bírja.” (Gy.Ferencre utal)
„Írtam Dobrev Klárának, felolvasom: Tisztelt Dobrev Klára! Vegye elő ön a sifonérból a gyászruhákat. Ne féljen, önnek, szeretteinek és ügyfeleinek haja szála sem görbül meg, de temetés lesz, nagy temetés, kiszesek, komcsik és posztkomcsik, elő a gyászruhákat, április 9-én és 23-án eltemetjük a kommunizmus kísértetét. 9-én a fejét, 23-án a ronda vörös farkát.” (Kerényi Imre a Fidesz tápiószecsői választási gyűlésén, 2006. március 28.)
„Templomjáró emberként meghallgattad a püspöki kar körlevelét a választásról, amelyben felelős döntésre hívják fel az emberek figyelmét. Tudom, hogy számodra is egyértelmű, hogy a konzervatív oldalon találhatod azokat az értékeket, amelyekkel azonosulni tudsz.”
„…elég, ha felidézed magadban a folyton pózokban tetszelgő kormányfőt, aki, ha kell, dervistáncot is jár…” (Elhangzott a Szent István Katolikus Rádió Heti hírlevél című adásában. A szerző: Őr. Gábor László, a rádió irodavezetője, 2006. február-március. Forrás: www.szentistvanradio.hu)
„A Szent István Rádió hivatása, célja azonos az Egyház küldetésével: mindenki
Üdvösségének a szolgálata.” (Dr. Seregély István egri érsek, a rádió alapítója)
2006. MÁRCIUS 31.Hetek
Megjegyzés: az egyház és állam várható szövetsége nem sok jót ígér, ha a régi terveket újra csomagolva „eladják” a magyaroknak.Az első zsidótörvény megalapozói is a „konzervativ értékek” szószólói voltak. Az „eredményt” magyar állampolgárok hullahegyei fémjelezték.(Dénes Ottó)