Egyháznak el nem ismert egyház,..

Debrecenit esznek a jó képviselők, mustárral, úgy finom. A fölött gondolják meg, miközben a kenyérhajával feltunkolják a mustáros szaftot: hát lehes­sen-e ezeknek a hívőknek egyháza, s lehes­sen-e amazoknak.letöltés

Ilyen szégyen nem volt még a rendszerváltás óta az Országgyűlésben.

Emlékszem, milyen szépnek találtam, hogy a gyűlölt és megvetett Állami Egyházügyi Hivatal hajdani székházába a hallgass a szívedre lányok és fiúk költöztek, a Lendvay utca ócska, diktatórikus bűzét, ahol Kádár alatt a legszentebb magánügyekbe, a hitéletbe mertek beleszólni, kiszellőztették a lelkes, okos, fiatal demokraták.

Hát rég volt.
Egyháznak el nem ismert egyház, államilag túlszeretett egyház, édes istenem, mivé lett két pillanat alatt az ország?

Tudom, a mi ’89-es rendszerváltásunk meg se történt, vagy ha mégis, azok csak zavaros évek voltak az új rend narratívája szerint. Ám volt egy másik ’89-es is ama hanyatló Nyugaton, az 1789-es.
Azóta civilizációs alapeszmény: az államnak nincs dolga beleszólni az egyház ügyeibe, az egyháznak az államéba. Az ősbűnt persze Horn Gyula követte el, amikor a Vatikánnal nevetséges kompenzációs kényszerében kivételezett szerződést kötött az ország nevében.images

Ám amit most kotyvasztottak, az bizony mérgezett hab az amúgy is keserű tortán.
Nem egyszerűen az ország antimodernizációs hajszájának egy ügydöntő stációja ez.

Nem, ez százezrek megalázása, százezreké, akik éltek lelkiismereti és vallásszabadságukkal a maguk választott egyház normái szerint.
Ezeknek a képviselő urak azt mondták, coki, mától a tiéd nem egyház.

 

Mondja el a véleményét!