Róma és a zsidók Jézus perében
(Kr. u. 30 körül)
Részlet Alexander Demandt: A történelem nagy perei c. könyvéből.
„Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.”
E szavakat vágják oda a zsidó főpapok és csatlósaik Poncius Pilátus praefectus Judaeae-nak, amikor az kilép hivatala kapuja elé, s tudatja velük, hogy azt a Jézust, akit nála megvádoltak, ártatlannak ítéli, és szabadon óhajtja engedni. Miután az általa észleltek ellen ilyenképpen protestáltak, Pilátus visszatér bírói termébe, hogy az általa voltaképpen már eldöntött ügy tárgyalását folytassa. Inkább csak zavarában megkérdi Jézust:
„Honnan való vagy te?”
Nem kap választ. A vádlott magatartása fölingerli, hiszen a saját népéből valók ellen védené meg, ráadásul mindeddig több elképesztő szót hallott tőle, mint személyét illető tájékoztatást, ezért ráripakodik:
„Nekem nem szólasz-é? Nem tudod-e, hogy hatalmam vagyon megfeszítésedre, és hatalmam vagyon elbocsátásodra?”
Evvel a fenyegetéssel Pilátus megtöri a vádlott hallgatását. Jézus azonban nem kedvét keresi, hanem kíméletlenül szemébe vágja, hogy valójában miben áll a helytartó hatalma:
„Nem volna semmi hatalmad ellenem, ha teneked onnan felülről nem adatott volna; azért annak, ki engem neked átadott, nagyobb bűne vagyon.”
A világirodalomban kevés jelenet ábrázolja olyan hatásosan a hatalom és a törvény viszonyának kérdését, mint János evangéliumának ez a részlete (19, 7-11). Jézus perének képei idestova kétezer éve elevenek a keresztények szeme előtt, írókat, festőket és muzsikusokat ihlettek meg, és ez talán inkább köszönhető a negyedik evangélista gondolkodás – és kifejezésmódjának, mint a három szinoptikus evangélium józan beszámolóinak. Képszerű hatását megtetézi a tény, hogy számtalan hatalomnak kiszolgáltatott és jogoktól megfosztott ember saját sorsának tükrét látta a per archetipikus jeleneteiben, ezzel vigaszt is kapva.
Ugyanakkor világtörténelmi jelentőségű a négy evangélista leírása Jézus kínszenvedéséről, mert mintegy alapító levelei annak a vallásnak, amelyben ma az emberiség egyharmada hisz.
Folytatás: A források