Mi ebben az érdekes, vagy fontos? Emlékezni csak úgy a nosztalgia kedvéért ?
Egy műkedvelő vegetáriánus emlékei a húsevés hátteréről. Akár ez is lehetne cím.
Kezdhetnénk a kőbaltás és lándzsás mamutvadászokkal. Az élelem utáni kötelező hajsza és az e téren bekövetkezett fejlődés mit „hozott a konyhára”?
Vágjunk bele!A „megtermelt” állat sorsa amikor már egyéb célra – tej, tojás,gyapjú… stb – nem alkalmas és sorsa bevégződni látszik, néhány út között választhat(na) HA megkérdeznék!Azonban magasabb hatalmak döntenek a maguk intelligens(nek vélt) pozíciójából. Tehát elindul a „minden élő közös útján” az akkor még nem sejtett vég felé.
Azaz hogy a sejtés ? Nem szabad lebecsülni az állatok – néha- hozzánk képest is sokszorta magasabb képességét: az intuíciót, a megérzés, az előre nem látható dolgok, történések, vagy például a veszélyhelyzetek megsejtésének adottságát. Megérzik finom ösztöneikkel a halál felé vezető útnak, egyáltalán az egész ölési folyamatnak a bekövetkeztét, Mindezt az emberi brutalitás „természetesen” a betervezett haszon érdekében semminek veszi. A „buta állat” érzelmeinek negligálását, lebecsülését tekintjük valósnak.
Úgy adódott, hogy egyéb okból az XXX városi vágóhídon volt dolgom. Amíg az udvaron várakoztam, beérkezett egy sertés szállítmány, állatok szállítására kiképzett autón. A dráma karmesterei a hentesek rutinosan végezték megszokott dolgukat, láthatóan nagy gyakorlattal.
Az állatok első élménye egy bádoggal kibélelt csúszda, amin a legkülönbözőbb testhelyzetekkel leszánkáztak a tükörsima betonpadlóra.Itt több ember fogadta és időt nem hagyva nekik rögtön nekiláttak az elpusztítás folyamatának. Az egyik egy elektromos kábító szerkezetet fogott, ami két kisebbforma palacsintasütőhöz hasonlított.
Ez volt a SOKKOLÓ. 
Csak sejtem, hogy ebben a szerkezetben a villanyáramnak az emberre nézve kevésbé veszélyes formációja lehetett jelen, hiszen, ha ezzel akartak volna halált előidézni, ahhoz legalábbis a villamosszékben alkalmazott 600 volt és 2000 (kétezer) amper erősségű feszültség/áramerősség lett volna, amit egy ide-oda futkosó ember kezei közé biztosan nem adnak.
Ezzel a kábítómester az állat fejének két oldalához illesztve elkábító hatású áramütést adott.
Ezt a ténykedését azonban a sertés az össze-vissza rohangálásával nagyon megnehezítette. A padlót előzőleg fellocsolták, így az állat körmei szétcsúszkáló és semmiben meg nem kapaszkodó, dülöngélő, billegő, de mégiscsak nagyon zavart állapotot idéztek elő. Nem kell nagy fantázia, hogy elképzeljük az ideges, halálfélelemben lévő állatnak a visításával megtetézett, nem koordinálható mozgású csapat és az „elítélt” zűrzavarát. Amikor a „sütőlapátot” a fej két oldalára sikerült végre tenni, ugyanis az állat ereje a vég nélkülinek látszó küzdelemben elfogyott, kapta a sokkot és egy utolsó röffenéssel megállva, mintha várta volna a küzdelem befejezését, érkezett a másik szakember által hatalmas lendülettel a homlokra csapó TAGLÓ.
Ez egy nagyobbfajta fakalapácshoz hasonlított, kb lehetett úgy néhány kiló.Hosszú nyele volt aminek a lendület adta meg a halálhoz szükséges csapás hatását.
Ekkor a segítők felhúzták a RÉNFÁRA. Hasonlított egy két oldalon megtámasztott akasztófára, amin voltak hegyes vaskampók, ezekre az állat két hátsó lábát felakasztották.
Ezután már csak a láncfűrész sajátos hangja hallatszott, ahogyan a húsba, csontba vágva a testet függőlegesen kettévágták. Egyszer, van annak kb 10-12 éve, amikor Schirilla György előadását hallgattam, elmondta hasonló emlékét fűszeres, élményszerű stílusban előadva. A különbség csak abban volt, hogy a fűrészelés közben üzemi baleset történt.A szétvágás közben a szétrepülő csontdarabkák a hentes fogát verték ki.
Nézzünk meg egy AMERIKAI vágóhidat működés közben.
Itt a szarvasmarhákból készül a hamburger alapanyaga, a darált hús.
Az ölés rítusa hasonlóan zajlik le, mint a hasonló magyar intézményekben.A különbség csupán a felszerelés, ugyanis itt a TAGLÓT egy légpisztoly képezi, amivel fejbe lövik az állatot egy acélnyíllal. Ettől azonban csak elkábul. Előfordul, hogy a lövés célt téveszt,ami miatt egyes állatokra kétszer is rá kell lőni.Amikor az állat összerogy egyik hátsó lábánál fogva levegőbe emelik.Előfordul, hogy lecsúszik a láncról és lezuhan, vagy a feje beszorul a futószalagba. Ekkor a szalagot leállítják, míg a magatehetetlen, de olykor még élő állatot ki nem szabadítják a gépből.
A láncon lógó marhák éppen olyanok, mint a társaik egy tanyán, csakhogy itt fejjel lefelé függve, élettelenül és sokan vannak, mintha egy horror szereplői lennének, vagy egy Dantei képzelgés a pokolról, azonban ez „élő” valóság, amit a felfüggesztett tetemek közül néha megránduló láb(ak) tesznek hitelessé és valószerűvé.
A hentesek napi munkaidejükben, végig a vérben állva rutinosan vágnak – vágnak a marhák nyaki ütőerén, hosszú késsel és mindig a pontosan a legmegfelelőbb pontra lecsapva, ha „humánusan” akarják megölni, miután a taglózó után a valódi kivégzésre kerül a sor.
A nagyfokú gépesítés dacára a munka javát még mindig kézzel végzik. A marhákat még nem sikerült szabványméretűre legyártani,mint a csirkéket, ezért az emberi erő és a kés a legfontosabb szerszám. A húsipari munka a legveszélyesebb munka az Egyesült Államokban. Az ipari átlagnál háromszorta nagyobb arányú a súlyos sérülések száma. A szalagmunkásoknak átlagosan három másodpercenként kell egy-egy vágást ejteni, ami naponta mintegy 10 ezer vágást jelent.
A munkatempót fokozva – a nagyobb hatékonyság érdekében – a szalagsebességet növelik, ebből automatikusan adódik a több sérülés, vágott sebek formájában,mivel a szorosan egymás közelében dolgozók csak néhány centire vannak egymástól.
Egy hagyományos Chicagói vágóhídon óránként mintegy 50 szarvasmarhát mészároltak le 30 éve. Ma ez a szám 170-180 darab. De némelyik húsüzemben ez a szám eléri az óránkénti 400 darabot.
A munkások kétségbeesett erőfeszítéssel tudják csak tartani az öldöklő iramot. A profit – a piac hatalmas nyomása miatt – kicsi, ezt a darabszám fokozásával lehet szinten tartani. A kör ugyanazt a görbét írja le.
A kapitalista társadalom lényege – a piac – határoz meg itt is mindent.
A végtermék minősége egy másik téma, erről még érdemes lesz beszélni, különösen a fertőzésveszély miatt, ami „természetesen” a vevőnél jelentkezik végül.
A téma folytatása a létező legprecízebb és legtisztességesebb állatelpusztítási módszer ismertetése. Az emberi táplálkozáshoz megengedett állatfajták leölésének valóban „humánus” módja.
Érdemes kielemezni az állatok halála előtti és utáni állapot következményeit is. Elsősorban a betegségek, illetve az elfogyasztás következtében beálló hatások miatt.
Tehát EZÉKIEL reklamációja, az elhullott, illetve széttépett állatok fogyasztása, a vér kérdése következik.
Dénes Ottó
Köszönöm a cikket – annyira borzalmas egyébként, hogy a legminimálisabb tisztelet sem adják meg Isten teremtményeinek. Lehet, hogy keresek egy kóser hentest.