Vatikáni hírek (puccs Benedek ellen?)

http://www.hetek.hu/kulfold/201510/maffia_a_nagy_reformerert

Maffia a Nagy Reformerért

A belga bíboros szerint puccs zajlott XVI. Benedek ellen

Munkatársunktól 2015. 10. 09. (XIX/41)Továbbítás emailben

Ferenc pápa személyes meghívására szavazati joggal vesz részt a héten kezdődött vatikáni családszinóduson Godfried Danneels, Brüsszel nyugalmazott érseke, akinek a neve nemrég megjelent önéletrajzi könyve nyomán bejárta a világsajtót. Danneels ebben nem kevesebbet állít, mint hogy tagja volt annak az egyházon belül működő titkos csoportnak, amely azon dolgozott, hogy elmozdítsa a konzervatív Benedek pápát. A tagok által csak a „Maffiaként” emlegetett konspirációs csoport másik prominens képviselője, Walter Kasper német bíboros szintén pápai delegátusként vesz részt a szinódus elnökségében.

A nyolcvankét éves nyugalmazott Godfried Danneels bíboros személyesen mutatta be a róla készült életrajzi könyvet, amelyről hangsúlyozta, hogy az általa jóváhagyott, „hivatalos” mű, amelyet két katolikus újságíró készített. Mint kiderült, a bíboros nem véletlenül tartotta fontosnak megerősíteni a könyv tartalmát, abból ugyanis kiderült, hogy Danneels egy 1996 óta működő titkos csoport tagja volt, amely a svájci Sankt–Gallen városában tartotta találkozóit, és azért jött létre, hogy előkészítse Bergoglio bíboros megválasztását. Az elmúlt években kibontakozó programot a St. Gallen-i társaság – amelynek Danneels és Kasper mellett a néhai Carlo Maria Martini jezsuita bíboros is vezető tagja volt – már a 2000-es évek elején kidolgozta. Eredetileg II. János Pál halála után szerették volna Bergogliót a pápai trónra emelni, de ez 2005-ben nem sikerült, és a konklávé az általuk maradinak és ókonzervatívnak tartott Joseph Ratzinger bíborost választotta egyházfőnek.

Godfried Danneels. A titkos csoport tagjaként részt vett XVI. Benedek eltávolításában.

A csoport – amelyet Danneels szerint a tagok egymás között csak „maffiának” neveztek –, ettől kezdve azt kereste, hogyan tudnák XVI. Benedek befolyását csökkenteni az egyházban. Danneels a könyvbemutatón elmondta, hogy a „Maffia” püspökökből és bíborosokból állt, akiknek a találkozóiról nem készült jegyzőkönyv, a résztvevők így szabadon beszélhettek, „kiengedhették a gőzt”. Egyértelműen csalódottak voltak a 2005-ös választás után, de programjukat nem adták fel.

Danneels belgiumi ténykedése előre jelezte, milyen reformokat szeretnének világméretekben elérni. A belga érsek kiállt a melegházasság elismertetéséért, és örömét fejezte ki, hogy a törvénnyel megszűnt az „LGBT-emberek hátrányos megkülönböztetése”.  Danneels kiváló kapcsolatot ápolt Guy Verhofstadt belga liberális kormányfővel, akinek a vezetése alatt 1999 és 2007 között sorra fogadtak el új, radikálisan liberális törvényeket nemcsak a melegházasság terén, hanem az eutanáziával, az emberi magzatokkal való kísérletekkel és a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban is. Danneels már 1990-ben támogatta az abortusztörvény liberalizálását, hogy a nemi erőszak áldozataivá lett nők szabadon elvetethessék magzataikat.

 

Mondja el a véleményét!