RÉGÉSZET ÉS BIBLIA
A régészettudomány megszületése óta kutatók ezrei fordították figyelmüket a Biblia országai felé. Kétkedő és hittel teljes tudósok közös kérdése az volt, vajon a Bibliában leírt események mennyiben tekinthetők igaznak, mennyiben igazolhatók vagy cáfolhatók az egyre bővülő tárgyi leletek tükrében.
A nyugati civilizációk bölcsőjeként számon tartott Szentföld a mai napig szinte kiapadhatatlan forrása a Biblia világának. Az előkerült leletek azonban sokszor nem közvetlenül kapcsolódnak a bibliai leírásokhoz, hanem inkább egyfajta háttérismeretet nyújtanak azok jobb megértéséhez. A bibliai régészet fogalma ma már meglehetősen tág határok között mozog.
A témában járatlan olvasó könnyen áldozatul eshet két végletnek. Az egyik szélsőség a bibliai régészet fogalmát sem ismeri el tudományos terminológiának, mondván, ilyen nincs is. Hiszen nem került elő Noé bárkája, nincs nyoma a pátriárkáknak, nem ismerjük Mózes vagy József személyét az egyiptomi forrásokban stb.
A másik végletet követők túlzó következtetéseket vonnak le egy-egy bizonytalan értékű régészeti leletből, és a Biblia minden szavára, történetére lázas igyekezettel kétségtelen bizonyítékot keresnek és rendszerint találnak is. Mindkét szélsőség káros következményekkel jár. Az előbbi tudományos körökben teszi szalonképtelenné a Bibliát, az utóbbi kényszeres igyekezet pedig azokat a fogódzókat is hitelteleníti, amelyekbe pedig bizton kapaszkodhatnánk.
A Biblia igazolása vagy tagadása nem a régészet feladata. A bibliai régészet és a hozzá kapcsolódó kortörténet legfeljebb arra világít rá, hogy a bibliai események beleilleszkednek-e a korabeli valóságba, vagy sem. Még egy olyan egyszerű, illetve alapkérdéssel kapcsolatban is, mint az emberi történelem kezdete, maga a Biblia egyértelműen állítja: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.” (Zsidókhoz írt levél 11,3)
Azaz a Biblia Istene a racionális megtapasztaláson túl teret hagy az irracionálisnak, a hitnek is. Bár hagyott annyi bizonyságot a földön (természet, lelkiismeret, Biblia, régi korok emlékei), hogy azokból megismerhető legyen, de ha valaki ezek ellenére is kételkedni akar, megmaradhat kételyeiben.
Összefoglalva az eddigieket: régészeti szempontból nincs perdöntő bizonyíték a Biblia igaz volta mellett, azonban számos elgondolkodtató adalék sorakoztatható fel, amelyeket megismerve a Szentírás történetei sokkal nagyobb hitelt érdemelnének. Ezekből következik néhány, mintegy ízelítőül.
Be nem illeszthető régészeti leletek
A fejlődéselmélet azt vallja, hogy az ember egy alacsonyabb, primitívebb létformából emelkedett ki és vált városépítő, élelmiszer-termelő, társadalomban élő civilizált polgárrá. A régészeti leletek azonban ezzel kapcsolatban nem egyértelműek. Vannak misztikusnak tűnő, nagyon ősi kultúrák, városok, tárgyak és jelenségek, amelyeket nem tudunk besorolni a hagyományos régészeti kultúrákba. Vannak, akik idegen, földön kívüli civilizáció nyomaiként értékelik ezeket. A Biblia szerint azonban az ősi múltban létező, nagyon magas szintű emberi kultúra emlékei, amelyet Isten megítélt és vízözönnel sújtott. A legtöbb nép ősi tudata aranykornak nevezi ezt a kezdeti, harmonikus időszakot, amelynek bukása után minden rosszabbra fordult.
Ábrahám városa: a káldeai Ur
Kételkedő tudósok hosszú évtizedeken át cáfolták a Biblia által említett városok létezésének lehetőségét. 19221934 között Leonard Wooley a mai Dél-Irak területén feltárta Tell el-Mukajjar ókori telephalmát, amelyet Ábrahám városával, a káldeai Urral azonosított. A településen egy átlagpolgár tíz-húsz szobás, emeletes házban lakott, gyermekeit iskolába járatta, fejlett matematikai-geometriai, nyelvi és csillagászati ismeretei voltak. A kézművesek által készített használati tárgyak gazdagságról és magas szintű technikai tudásról tanúskodnak. Ábrahám a Biblia szerint ebben a fejlett civilizációs közegben nőtt fel, és innen indult el Isten felhívására a mai Izrael, az ókori Kánaán területére.
Ókori levéltárak
A 1920. század folyamán több olyan, az i. e. 32. évezredben írt levéltár is előkerült (Ebla, Mari, Nuzi), amelyek igazolják a mózesi könyvekben szereplő települések létezését, illetve az Izrael ősatyái (pátriárkák) körében gyakorolt szokásjogot. Az eblai iratok például Szodomát, Gomorát és Cóárt is megemlítik. (Mózes I. könyve, 19. fejezet)
Baál és Asera
A Kánaán területén élő őslakosság Biblia által sokat emlegetett főistenei Baál és felesége, Asera voltak. A valláskutatók hosszú ideig úgy értelmezték a velük kapcsolatos ószövetségi utalásokat, hogy azok a zsidó nép túlzó és elfogult megítélései egy talán soha nem is létezett kultúrával-hittel kapcsolatban.
1928-ban egy szíriai földműves véletlenül egy ókori sírra bukkant Rász-Samra közelében, ahol hamarosan az ókori Ugarit városának romjai is felszínre kerültek. A leletek között a legjelentősebb 1500 ékírásos agyagtábla volt, amelyek babiloni és helyi, ugariti nyelven íródtak. A legtöbb dokumentum a várost vezető király hétköznapjairól (bútorzat, kormányzati tevékenység) és diplomáciájáról (szövetségkötések, házasság, hozomány) tudósít, számunkra azonban a vallásos tárgyú agyagtáblák a legjelentősebbek. Ezek olvasása közben a Bibliából is jól ismert kánaáni istenvilág elevenedik meg előttünk. A történetek középpontjában a fiatal, harcos eső- és viharisten, Baál, valamint az istenek anyja, Asera termékenység-istennő áll.
Izrael-sztéle
Izrael mint nép nevének első, Biblián kívüli említése kb. i. e. 1220-ból való. Thébából került elő Merneptah fáraó (kb. i. e. 12241214) győzelmi felirata, amelyben egy Kánaán területe fölött aratott diadaláról számol be. Izrael neve szerepel a leigázott népek felsorolásában. „Kánaán gonoszul ki van fosztva. Askelont elhurcolták, Gézert megtagadták, Jenoámot nem létezővé tették, Izrael el van pusztítva, nincsen termése…”
Góliát, a filiszteus
A Biblia filiszteusoknak, az egyiptomi források tengeri népek-nek nevezték a görög szigetvilágból érkező hajós népeket, amelyek i. e. 12001170 körül árasztották el a termékeny félhold területét. Feltehetően nagy éhínség miatt, több hullámban indultak útnak hazájukból, hogy élelmet és új otthont találjanak maguknak. Hajókon és szárazföldön át érkeztek, és inváziójukat csak a nagy egyiptomi birodalom tudta megfékezni.
III. Ramszesz fáraó Medínet-Habuban lévő templomának falán képregényszerűen örökítette meg győzelmét. A peleszetek (filiszteusok) ezeken az ábrázolásokon sajátos fejdíszt és bojtos rövid szoknyát viselnek. Az egyiptomi kormányzat bölcsen járt el: a fogságba ejtett filiszteusokat letelepíttette Egyiptom előterében, a legfontosabb kereskedelmi út, a későbbi Via Maris mentén.
Az egyiptomi birodalom meggyengülése után a filiszteusok önálló uralomra jutottak területükön, és állandó harcban álltak a szomszédos, zsidó törzsekkel. Öt központi városuk ma is ismert: Askelón, Asdód, Gáza, Ekron és Gát. Mindegyiket feltárták, és igazolódott, hogy valóban a filiszteus törzsek központi városai voltak a bibliai időkben. A Biblia szerint Gát városából származott Góliát, az óriás termetű harcos. Sámuel I. könyve 17. fejezetében Góliát szinte görögös fegyverzetének leírása teljesen megfelel a valóságnak. 2005-ben a Gát városában folytatott feltárások során előkerült egy i. e. 900 körüli cserépfelirat Góliát nevével.
„Bár még nem találtam rá Góliát csontvázára egy lukkal a homlokán, mindenesetre ez az első hiteles régészeti bizonyíték, amely (vele kapcsolatba hozhatóan N. V.) egykori filiszteus területről származik” – nyilatkozta Aaron Meir professzor a Reuters hírügynökségnek.
Dávid, az aranykor királya
Tel Dan (Tell el-Quadi) régóta ismert, ősi lelőhely Izrael északi határán. Az ókori erődített város egyik kaputornyának közelében 1993-ban, majd 1994-ben két bazaltkődarab került elő, amelyek eredetileg egyetlen egybefüggő, feltehetően győzelmi felirat részei lehettek. A felirat szövegét csak hiányosan lehet rekonstruálni, de abban mindenki egyetért, hogy az elsőként megtalált bazalttömbön olvasható arám nyelvű szöveg 9. sorában a BYTDWD kifejezés Dávid háza-ként értelmezhető.
Az egyébként nagy valószínűséggel az i. e. 9. századra keltezhető felirat egyedülálló, mivel a feliratot egy damaszkuszi király (a tudósok szerint Hazael vagy Ben-Hadad, akiket a Biblia is említ) készíttette egy Izrael felett aratott győzelem emlékeként, és az északi zsidó királyság uralkodóira jó 150 évvel a dávidi kor után még mindig mint Dávid házára hivatkozik. Mindez jól tükrözi, hogy Dávid meghatározó formátumú uralkodó lehetett, akinek legendás emlékét egy évszázaddal később is őrizték a szomszédos állam uralkodói.
Bölcs Salamon építkezései
A bibliai Királyok könyve szerint Salamon király erődvárosokat építtetett királysága területén: Meggidót, Hácórt és Gézert (Királyok I. könyve, 9,15). A régészeti kutatás mai álláspontja szerint ugyan mindhárom települést jóval a zsidó honfoglalás előtt alapították, de éppen Salamon korára i. e. 10. század közepére keltezhetően, ugyanabban az időben, jelentősen átépítették. Yigael Yadin jeruzsálemi régész fedezte fel, hogy az említett városok védműveinek a hatkamrás, kéttornyos kapunak és a hozzá kapcsolódó kazamata falrendszernek (kettős fal, keresztfalakkal) szerkezete, alapanyaga, megmunkálása, sőt még a mérete is (!) közel ugyanaz. Ez a jelenség tudatos, összehangolt, központi tervezésre és kivitelezésre utal, amiről Királyok könyve rendkívül pontosan megemlékezett. Yadint éppen a bibliai feljegyzés indította arra, hogy hácóri ásatásának eredményeit összevesse a meggidói, majd a gézeri falmaradványokkal, illetve dokumentációkkal, és legnagyobb megdöbbenésére egyezéseket talált.
I. Jeroboám kultusztemploma
A Biblia beszámol arról, hogy Salamon király halála után a zsidó királyság kettészakadt (Királyok I. könyve, 12. fejezet). Az északi területeken uralkodó I. Jeroboám félt attól, hogy a jeruzsálemi templom és kultusz esetleg visszacsábítja népét a déli országhoz, ezért felújította az aranyborjú tiszteletét, és két templomot emeltetett az ország két határvárosában, északon Dánban és délen Bételben. A dáni kultuszhelyet feltárták: építtetése I. Jeroboám korára tehető, de Akháb korában kibővítették. 
Omri és a moabita kő
1868-ban egy német misszionárius véletlenül egy fekete követ talált a bibliai Dibónban (Jordánia). A feliratos bazaltkő az i. e. 9. századra datálható, és Mésa moáb uralkodó Izrael elleni lázadásáról és győzelméről mesél. (Királyok II. könyve, 3,45) A szövegemlék jelentősége kettős: egyrészt hitelesít egy bibliai leírást, másrészt megemlíti Izrael uralkodóit, Omrit és Omri fiát.
Feliratok, pecsétek, városok a királyok korából
Megszámlálhatatlanul sok felirat és pecsét említi a Bibliából is ismert királyok nevét és a velük kapcsolatos eseményeket (például Akháb, Jézabel, Jórám, Jéhu, II. Jeroboám, Ezékiás, Jójákin, Sedékiás stb.). A Biblia és a Biblián kívüli források közötti kapcsolat cáfolhatatlan. A zsidó királyi udvarokban működő krónikások folyamatosan feljegyezték az eseményeket. Ma már a Biblia által említett idegen uralkodók neveit és tetteit is pontosan ismerjük (például Sisák = I. Sesonk, Nékó egyiptomi fáraók, Tiglát-Piléser vagy Pul = III. Tukulti-apil-Ésarra, Szalmánasszár = V. Sulmánu-asarídu, Szalmánasszár = II. Sarrukin, Szancherib = Szín-ahhé-eriba asszír uralkodók stb.).
Nem beszélve a Biblia által emlegetett nagy ókori városokról, amelyeknek sokáig a létét is megkérdőjelezte a történettudomány: Ninive, Nimrúd, Babilon. A régészeti feltárások egymás után hozták felszínre azokat a nagy múltú, ókori városokat, amelyek létéről csak a Biblia tudósított.
Ezékiás alagútja
A Biblia leírja, hogy Ezékiás júdabeli király idejében Szín-ahhé-eriba asszír király megtámadta Jeruzsálemet (Krónika II. könyve, 32,34). Az asszír veszedelem idején Jeruzsálem uralkodója elhatározta, hogy a város vízellátását biztosító Gíhon-forrás vizét egy titkos alagúton keresztül bevezeti a városba. 1838-ban egy arab kisfiú fedezte fel az ezékiási vízakna bejáratát. A csatorna mintegy 540 méter (!) hosszan kanyarog a föld alatt, magassága néhol a 4,56 métert is eléri. Építési felirata Ezékiás király korára (i. e. 700 körül) keltezhető.
Jeremiás próféta és a lákisi levelek
I. e. 586-ban a zsidó királyság intézménye megszűnt. Mind a Biblia, mind a történeti források egybehangzóan számolnak be arról, hogy Nabukodonozor király (= II. Nabuú-kudurri-uszur) seregei bevették Júda utolsó erődjeit, Lákist, Azekát, majd Jeruzsálemet. Júda végnapjairól drámai élénkséggel tanúskodnak az ókori Lákis egyik kaputornyából előkerült, cserépre írt levelek (osztrakon). A levelekből kiderül, hogy Azeka, a szomszédos erőd elesett, az országban nagy a félelem és káosz, sokan a király környezetében is inkább a béke pártján állnak, és hatékonyan tevékenykedik a Próféta, aki megadásra biztató szavaival megerőtleníti a katonák kezeit, ezért a félreállítását tervezik. A Bibliában az előkelő nemesek szinte szó szerint ugyanezt a vádat hangoztatják a kor egyik legkiemelkedőbb prófétájával, Jeremiással szemben:
És mondának a fejedelmek a királynak: Kérünk, ölettesd meg ezt az embert, mert megerőtleníti a vitézek kezeit, akik megmaradtak a városban, és az egész nép kezeit, hogy efféle szókat szól nékik, mert ez az ember nem a nép megmaradására igyekszik, hanem veszedelmére. (Jeremiás 3,4)
Egy elfelejtett király, Belsacár
Babilon utolsó uralkodója a Biblia szerint Belsacár volt (Dániel könyve, 5. fejezet). A történészek ezzel szemben görög forrásokra alapozva azt állították, hogy Babilon utolsó királya a Nabú-naid nevet viselte. Feltételezték, hogy Dániel könyve adatai későiek és pontatlanok. A legújabb régészeti felfedezések azonban tisztázták a Biblia látszólagos tévedését.
Babilon utolsó éveit furcsa társuralkodás határozta meg. Nabú-naid, a különc, nagy terveket dédelgető uralkodó hosszú évekre eltávozott királyi fővárosából és maga helyett fiát, Belsacárt (= Bél-sar-uszur) bízta meg az ország irányításával. Dániel könyve szerzőjének tehát sokkal pontosabb információi voltak az eseményekről, mint a történetírás klasszikusaiként számon tartott későbbi görög bölcseknek.
A Biblia történelmi hitelessége a régészeti felfedezések fényében
A példákat bőven lehetne még sorolni annak illusztrálására, hogy a Bibliában foglalt történetek, szereplők és helyszínek valódiságát sok ponton megerősítették a legmodernebb felfedezések. Cikkünk terjedelme nem teszi lehetővé minden adat felsorolását. Álljon itt zárszóként a bibliai régészettel is foglalkozó John Elder összegzése:
„Egyáltalán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a régészet tudományának fejlődése döntötte le a történészek és a konzervatív keresztények között emelkedő falat. A régészeti kutatások nyomán egyik város a másik után, egyik civilizáció a másik után, egyik kultúra a másik után, melyekről csak a Biblia tudósít, visszakapta az őt megillető rangot az ókori történelemben. A Biblia történelmi hitelességét egyetlen régészeti felfedezés sem cáfolta meg.” (John Elder: Prophets, Idols, and Diggers, Bobbs Merill, New York, 1960, 16. o.)
Forrás: felfedezesek.hu