Olvasói levél egy hazai hetilapban (168 óra)
EGYHÁZI ISKOLA? – ISTEN MENTS!
Még egyszer visszatérnék a Friderikusz-klubra, illetve Domonkos István levelére (18. szám), aki az egyházi nevelés hiányában és általában az egyház térvesztésében véli megtalálni minden bajok gyökerét.
Nos, mi, akik az ötvenes években jártunk szigorúan világi iskolába, valljunk színt: mire tanítottak? Arra, hogy lopjunk, csaljunk, hazudjunk? Ellenkezőleg! A „szocialista embertípus” a legbecsületesebb, legerkölcsösebb ember lett volna, ha egyszer megszületik. Arra tanítottak, hogy gázoljunk át mindenkin, és csakis a magunk érdekét nézzük? Nem, éppen hogy az volt az elvárás, hogy segítsünk a lemaradóknak, a jók foglalkozzanak a gyengékkel. (A kisdobos/úttörő ahol tud, segít!)
Meglehet, nem Isten nevében, de mindenképpen a jóra buzdítottak.
És most, mi a különbség az egyházi és állami iskola között?
Egy rokon kislány nemrégiben érettségizett egy nagy hírű, fővárosi, egyházi gimnáziumban, ezért négy évig nálunk lakott. Mit mondjak, ott is volt kábítószeres probléma, az osztálykiránduláson ott is lerészegedett a fél osztály, a lányok ott is kifestve-kikenve jártak-be – tiltás ellenére -, és ott is kiröhögték azt a néhányat, akik még szüzek voltak 18 évesen. Természetesen ott is puskáztak, csaltak, ilyen szempontból semmiféle különbséget nem észleltem azon kívül, hogy hétfőn reggel korábban kellett menniük az áhítat miatt.
Tartalmilag annál inkább. Ott ugyanis dúlt a kirekesztés, az intolerancia, a másként gondolkodók hazaárulózása. Ilyesmi a világi iskolákban elképzelhetetlen volt. (Az én négy gyerekem világi iskolába járt.)
De nézzünk körül a felnőttek között, a munkahelyeken, a tömegközlekedés, az üzletek, az utca színterein. Van különbség azok között, akik templomba járnak, és akik nem?
Mi, hívő, vallásos emberek, egyházak tagjai, jobbak vagyunk? Türelmesebbek? Becsületesebbek? Nem csalunk adót? Mindig veszünk jegyet? Segítünk, ahol tudunk? Nem áskálódunk? Nem törünk házasságot? Tudunk osztozni?
A nevükben keresztény politikusok vajon „szelídek és alázatosak”, ahogy Jézus kéri őket? Szeretik ellenségeiket? A békességet munkálják? Nem inkább szégyent hoznak-e a „keresztény” névre?
Én hiszem azt, hogy csakis Isten végtelen kegyelme változtathatja meg ezt a világot, fordíthatja jó irányba, a helyes útra az embert, de egyáltalán nem hiszem, hogy ezt ezeken a mai egyházakon keresztül teszi.
RÁCZKEVY SÁNDORNÉ
Budapest