Kávé és amfetamin – a vizsgaidőszak sötét oldala

Nyúzott arc, karikás szemek, kialvatlanság – ezekről a tünetekről könnyen fel lehet ismerni a vizsgára készülő hallgatókat. Van, aki kávéval és koffeintablettával, más fekete teával és energiaitallal tartja ébren magát. És egyre többen vannak olyanok, akik amfetaminszármazékokkal küzdenek az álmosság ellen.

Kávé, kóla, koffeintabletta – ki mit választ

Tanítás„Az utolsó vizsgaidőszakomat soha nem felejtem el. Az írásbeli és szóbeli megmérettetések mellett az államvizsgára is készülnöm kellett, ezért hetekig alig aludtam, hogy minél többet tudjak tanulni” – mondja a frissdiplomás Nóra, aki legtöbbször energiaitallal próbálta elűzni az álmosságot. „Volt egy bevált márkám, naponta két-három dobozzal megittam belőle. Hajnalig tanultam, aztán aludtam pár órát, és kezdődött elölről a magolás. Idegőrlő és fárasztó volt, de a vizsgáim sikerültek. Utána hetekig tartott, mire kipihentem magam” – teszi hozzá. A 22 éves Lilla Szegeden tanul, ő a kávéra esküszik. Azt mondja, a vizsgák előtti napokban igyekszik minél többet aludni, mert álmosan nem megy a tanulás. Inkább a vizsga napján kel hajnalban, ilyenkor jön a kávé. Hét nap alatt tíz óra alvás – itt elolvashatod, hogyan nem szabad készülni a vizsgákra.

Egy kis egészségtan: túlélőprogramon a tested

Tanulás közben a fáradtság és az oxigénhiány miatt egy idő után lelassul az agy működése, ezért szinte mindenki kipróbál valamilyen serkentőszert vizsgaidőszakban: az energiaital, a kávé, a fekete tea és a kóla mellett egyre népszerűbb a koffeintabletta is, ugyanis hatása sokáig tart, ráadásul vény nélkül kapható a gyógyszertárakban.

A dietetikus szerint azonban ezeket a serkentőszereket is csak mértékkel szabad fogyasztani, mert – bár hatásuk valóban imponáló a napi 12-15 órát tanulóknak – egészségkárosító mellékhatásuk is lehet. Bíró Ariella a kóláról és az energiaitalról magas cukortartalmuk miatt beszélné le a diákokat. „Ezek az italok hozzájárulhatnak az elhízás és a cukorbetegség kialakulásához, ráadásul semmilyen hasznos anyag nincs bennük” – mondja a szakember, aki a kávét tartja a legkevésbé káros megoldásnak. „Minél kevesebb cukorral igyuk a kávét, és lehetőleg napi két-három csészénél ne fogyasszunk többet” – javasolja.

A szakember szerint a hallgatók egy részénél a vizsgaidőszak négy-öt hete alatt akár koffeinfüggőség is kialakulhat. „Ma már a fiatalok között is van, akinek magas a vérnyomása. A koffeinbevitel náluk még komolyabb problémát okozhat” – magyarázza a dietetikus. Sokan próbálják ki a kávéból és energiaitalból, valamint a feketeteából és koffeintablettából álló „koktélt” is, pedig a hirtelen nagy dózisban bevitt koffein túlságosan megterheli a szervezetet.

Amfetaminszármazékokkal pörgetik magukat – ráfázhatnak

Ahogy a drogok is – mégis sokan próbálnak kábítószerek segítségével ébren maradni egy-egy nehezebb vizsga előtt. Egy – neve elhallgatását kérő – 23 éves egyetemista azt mondja, aki droghoz nyúl a vizsgaidőszakban, leggyakrabban amfetaminszármazékokkal pörgeti fel magát. Ő korábban speedet használt, attól ugyanis tíz-tizenegy órán keresztül tudott tanulni. Kérdés, hogy megéri-e, a rászokás veszélye mellett ugyanis szédülés, hányinger és verejtékezés is jelentkezhet azoknál, akik így próbálják serkenteni az agyműködésüket.

Napi több csésze kávé és több doboz energiaital - visszaüthet
Napi több csésze kávé és több doboz energiaital – visszaüthet

Ráadásul a szer használata vissza is üthet. „Egyszer alaposan elszámoltam magam, és a bár több mint egy hetet tanultam a vizsgára, a drog hatásai miatt egy szót sem bírtam kimondani a tanár jelenlétében, mintha teljesen leállt volna az agyam működése. Utána pedig legalább egy hétig teljesen használhatatlan voltam, folyamatosan aludtam” – emlékszik vissza.
Így is lehet
Persze léteznek alternatív – és kevésbé veszélyes – módszerek is. „A tea sok fajtájában szintén van koffein, ha nem is annyi, mint a kávéban. Ezért többet is fogyaszthatunk belőle, ha pedig cukor helyett mézzel isszuk, az egészségünkre is vigyázunk” – magyarázza Bíró Ariella. Érdemes szétnézni a gyógynövényboltokban, ahogy egyre népszerűbb a homeopátia is: a szakemberek mindenkinek személyre szabottan ajánlanak élénkítőszereket.
A sportolás sem árthat. Márta a Budapesti Gazdasági Főiskola végzős hallgatója, ő a táncra esküszik. „Nem hagytam abba a táncot a tanulás miatt. Úgy gondolom, nem árt egy kis kikapcsolódás néha: a mozgás felfrissít, utána könnyebben koncentrálok” – magyarázza. Ha pedig valakinek végképp nincs ideje sportolni, már az is segít, ha kinyitja az ablakot vagy sétál egyet, a friss levegő ugyanis felfrissít.

Forrás: Szűcs Dóra, eduline

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?