A SÓHIÁNYTÓL A SÓÁRTALOMIG

Az utóbbi években kevesebb sót használunk, mert tudjuk, hogy a túlsózott ételek a magas vérnyomás – betegség kifejlődéséhez vezethetnek. A magas vérnyomás feltétlenül összefügg a túlzott sófelvétellel és a sónak a szervezetben való visszatartásával, habár ez a kérdéskör ma még nincs maradéktalanul tisztázva.

A SÓHIÁNY
Az emberiséget fejlődése folyamán leginkább a vadállatok, az elemi csapások, a járványok és az éhínség veszélyeztette. Ma nehezen elképzelhető, hogy a sóhiány is a megpróbáltatások közé tartozott. Valaha a táplálékkal bevitt só mennyisége igen csekély volt. Az embert állandóan fenyegette az izzadás, a betegség vagy a sebesülés (az égési sebek) következtében fellépő sóhiány. A só ínség csak akkor szűnt meg, amikor az ember feltalálta a só párlást, később pedig nekilátott a kősó kitermeléséhez.images (2)

Szervezetünkben a só úgy oszlik meg, hogy a sejtközi állományban (melynek sótöménysége megegyezik a tengervizével) több van belőle, mint a sejtekben, vagyis töménysége a sejtekben levőhöz viszonyítva 14-szer nagyobb. Ennek következményeként a vegyi folyamatok során a sejthártyán keresztül a konyhasó állandóan a sejt közötti térbe áramlik. Ebben a folyamatban legjelentősebb feladata az un. nátriumszivattyúnak van. A sejthártyának ez az érdekes működése két dologra hívja fel figyelmünket. Először is a bonyolult anyagcsere forgalom következtében a sejtmag és a sejtközi állomány közt elektromos feszültség alakul ki, melynek a legkisebb változása is hat a sejt működésére. Ezek a feszültségingadozások hirtelen megváltoztatják a só töménységét, és a só főleg a vérben és a sejtközi állományban szaporodik fel.

A hosszabb ideig tartó minimális sóveszteséghez hasonlítható. Só veszteséget közvetlenül izzadás, hasmenés, hányás meg égési sérülések okoznak. Az égési sérülés felületéről ürülő sebváladék (nagyrészt vérsavó) sok konyhasót tartalmaz.

Sóveszteséget okoznak a hidegrázással járó betegségek, a kolera, a tífusz, az ételmérgezés és a hasmenés.

A tünetek alapján ma már minden orvos könnyen felismeri a szervezet konyhasóegyensúlyának megbomlását. A beteg álmos, és ha semmit sem teszünk, elájulhat, az ájulás pedig az eszméletlenségig, a kóma állapotáig mélyülhet. Álmosságot az agy rossz vérellátása miatt érez, és ennek fokozódása váltja ki az előbbiekben leírt tüneteket. A sejt közi állományból eltűnő nátrium a vizet is magával vonja, ezért a vér mennyisége megcsappan. Emiatt csökken a vérnyomás, mely nagyon alacsony is lehet. Ilyenkor az érverés alig kitapintható. A vizelet kis mennyiségű, mert a vese a vizelet kiválasztást nem tudja hiánytalanul elvégezni. Ha nem gondoskodunk idejében a só- és vízfelvételről, a vérnyomás zuhanás miatt a vizelet kiválasztás megszűnik, és beáll a halál.

AZ EGÉSZSÉG, A SÓFOGYASZTÁS ÉS A FÜGGŐSÉG
Csak néhány évtizede, hogy az emberiség a sóhiány minden veszélyét elhárította. Annak ellenére, hogy már elég régen termelünk sót, s könnyen be is szerezhető, a szervezet sóháztartását és a sóhiány következményeinek felszámolását csak nem régen ismertük meg, és ezeknek az ismereteknek a kamatoztatásával is késünk.images (13)

A só termelés akadályait fokozatosan legyőzték, de végleges megoldás csak századunk elején született, amikor a só lepárlókban és a sóbányákban gépesítették a munkát.

Ételeinket azért ízesítjük főleg konyhasóval, mert sokkal olcsóbb a keleti fűszereknél. Az égési sebek és a bőr más sérüléseinek hámosodására kedvezően hat. Ezenkívül az élelmiszerek (hús, hal, tejtermékek) tartósítását akár hónapokon át is lehetővé teszi. Ez pedig az ember számára megkönnyítette a hosszú tél átvészelését. Azokon a területeken, ahol a földműves nem tudott elegendő élelmet tartalékolni, sóval tartósított.

A só fogyasztás a civilizált népek között gyorsan elterjedt. Vitathatatlan előnyei mellett a sónak árnyoldalai is vannak.
Mivel a só az ember természetes szükségletét elégíti ki, azt hihetnénk, hogy használata minden esetben indokolt. Két példa ennek az ellenkezőjére utal:

A gyermekek felénél semmiféle sóigényt sem tapasztaltak. 2004-09-22 022
Az egyesült államokbeli Táplálkozástudományi Intézet megállapítása szerint a gyermekek 15 éves korukig jól megvannak a 0,29%-os sótartalmú táplálékkal. Ennél a sómennyiségnél a szüleik tápláléka 10-szer több sót tartalmazott. A gyermektápszerek előállítói tehát a nagy sótartalommal nem a gyermekek, hanem a szüleik ízlésének akarnak megfelelni. A másik példát azok az emberi közösségek szolgáltatják, amelyekhez az ipari országokban lévő szokások még nem jutottak el, és ezért a »só éhséget« nem ismerik.. Ilyenek pl. az eszkimók.

Életkörülményeik nem teszik lehetővé a bepárlást, és a sóban gazdag területektől is messze vannak. Élelmüket fagyasztással tartósítják. Az ő életmódjukat vizsgálta Stefansson dán kutató. Egyik észak-kanadai tudományos utazásán a Baffin-öbölben élő eszkimóknál a sós íz érzékelését és a só kívánalmukat határozta meg. Amikor megnyerte az eszkimók bizalmát, sót kínált fel nekik.

Először visszautasították. Stefansson néhányszor megismételte ajánlatát. Az eszkimók néhány hét eltelte után a sót már nem utasították vissza. A kísérlet vége felé már ők kérték a sót, tehát gyorsan megszokták, és többé nem akarták nélkülözni. Nagyon gyorsan kialakult a só függőségük. A fokozott sókívánalom okai pszichológiai eredetűek. A nagyobb sófelvételt csak a különleges feltételek okolják meg, vagyis csak a sóhiány, mely azonban a só fogyasztással nagyon gyorsan megszüntethető.

Az emberek mértéktelen sóhasználatát a hagyományosan kialakult ízlés tartja fenn. Fogyasztása tehát életszükségleteinkkel nem áll egyenes arányban.
A szellemi munkával foglalkozó ember (ha nincs különleges terhelésnek kitéve) napi sószükséglete kb. 0,1 g. A nagyon aktív ember napi szükségletét is fedezi a 3—5 g. Ezzel szemben Európában és Amerikában az egy főre jutó napi sófogyasztás 10—15 g, Japánban pedig a 40 g-t is eléri. Ne csodálkozzunk azon, hogy az egészséggel való ilyen visszaélésnek nemkívánatos következményei vannak.
Élet és Egészség folyóirat
Ph. Meyer

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?