A Giordano Bruno-ügy (Mágia a máglyán)

Ha szimpatizálok egy emberrel – ez esetben Brunóval – nem elsősorban teológiai és egyéb nézetei adják az élményt, a mintát, de az a törekvése, hogy a szellem szabadsága, a gondolatok szabad közlése és eltérő nézetek esetén azok normális megtárgyalása legyen az elfogadott eljárás.Amennyiben e helyett a HATALOM (egyházi, vagy világi) adja a szempontokat, amikhez kötelező igazodni, azonnal megszólal a vészcsengőm. A lelkiismereti szabadság korlátozását vélem a közéletben megjelenni.(Dénes Ottó)

Meddig terjed a Vatikán megbocsátása? – kérdezik sokan azután, hogy a katolikus egyház a közelmúltban „rehabilitált” két tudóst, Galileit és Darwint. Elképzelhető, hogy felmentik az egyházzal teológiai ügyekben is tengelyt akasztó Luther Már­tont, Husz Jánost, esetleg Savonarolát vagy – mint azt egy világszerte kibontako­zóban lévő mozgalom sürgeti – Giordano Brunót, akinek tiszteletére február 17-étől, egykori megégetéséneMágia a máglyán_001k napjával kezdődően megemlékező hetet tartanak Budapesten.

„Aki félti a testét, még sohasem érezte magát egynek Istennel” – mondta a fel­jegyzések szerint Giordano Brunó, az inkvizíció által közel négyszáz éve megkínzott, majd máglyán megégetett itáliai filozófus életének utolsó napján. A kivég­zett bölcselőnek szeretne igazságot szol­gáltatni a jövő heti budapesti Giordano Bruno-hét szervezője, az Új Akropolisz Egyesület, azon társaságok egyiké, ame­lyek a kilencvenes évek eleje óta világ­szerte egyre erőteljesebben követelik a ki­végzett gondolkodó egyházi rehabilitálá­sát. Hogy erre pontosan mikor kerül sor, még nem tudható, Vatikánhoz közel álló források mindenesetre úgy tudják, hogy a perújrafelvétel folyamatban van, s – Galilei és Darwin után – talán még ebben az évezredben megbocsátanak neki is, méghozzá a szintén a várakozólistán lévimageő Husz Jánossal, illetve Luther Mártonnal együtt.

Emléktábla a városháza téren, azon a helyen, ahol Savonarolát és társait megégették (Firenze)

Mivel azonban a kedvező ítélet még vá­rat magára, egyelőre érvényben lévőnek kell tekinteni azt a csaknem négyszáz éve összeállított bűnlajstromot, amelynek alapján Brúnót az egyház kiközösítette, majd átadta a világi bíróság­nak azzal, hogy „a vére ne ontassék”. Ez a korabeli hivata­los szóhasználatban azt a kife­jezett szándékot jelentette, hogy a vádlottat elevenen égessék meg. De vajon melyek voltak azok a máig megbélyeg­zett tanítások, amelyek miatt bírói eretnekké nyilvánítot­ták, s ennek folyományaként ily kínos végre kárhoztatták Brúnót?

Bár az 1592 és 1600 között Velencében, majd Rómában le­zajlott Giordano Bruno pernek a Vatikán levéltárában őr­zött anyaga nem kis részben mindmáig titkos, néhány do­kumentum mégiscsak ismertté vált. Az egyik ilyen Giovanni Mocenigo velencei nemes val­lomása, aki azért hívta meg palotájába Brúnót, hogy elsajátítsa tőle az emlékezés művészetét, azaz a Brúnót éle­tében minden filozófiai nézeténél ismer­tebbé tevő mnemotechnika fortélyait.

A velencei Doge palota egyik terme

beolvasás0476A kurzus végén aztán feljelentette mesterét az inkvizíciónál, felsorolva, mi minden gyanúsat hallott annak szájából, így pél­dául – idézi a velencei feljelentőt Gior­dano Brúnó című könyvében a századelőn a filozófus magyar fordítója, Szemere Sa­mu – a mester állítólag azt mondta, hogy „a katolikus vallás tele van istenkáromlás­sal, s ő csodálkozik Isten türelmén, amellyel elnézi ezt a sok eretnekséget”.  

Mocenigo feljelentése szerint Brúnó „ol­vasatában” a kenyérnek Jézus testévé való átlényegülése is képtelenség, ezért a filo­zófus állítólag ellenezte volna a misét. Sőt, a feljelentő szerint még a Szentháromsá­got is tagadta, mondván, nem lehet több különböző személy Istenben, hiszen az a Teremtő tökéletessége ellen szólna. Arról már nem is szólva, hogy Brúnó állítólag még amondó is volt, Krisztus csodái — mi­ként az apostolokéi is – csupán látszólago­sak, s hbeolvasás0471ogy ő maga ugyanolyan csodákat volna képes művelni.

A “sóhajok hídja” a börtön és a Doge palota között
Hogy a temperamentumos dominiká­nus szerzetes valóban ezt – és valóban így – mondta volna, nem tudjuk, de tény, már addig is sok mindent mondott, s tán még Mocenigónak is több mindent mondhatott, legfeljebb az csak a feljelen­tésben foglaltakat volt képes leszűrni. Az egyházi vizsgálóbizottság azonban – bi­zonyítva elfogulatlanságát – mindeneset­re csak a vissza nem vont, notóriusán val­lott tanaiért vonta felelősségre és ítélte el az előtte megjelent vádlottat. Egyebek mellett azért, amit A végtelenről, a világ­egyetemről és a világokról című párbe­szédes művében fejtett ki a vi­lág örökkévalóságáról. Példá­ul hogy nem is egy világ van, hanem számtalan: Isten mind­untalan új világokat teremt, melyeket azután a sors irányít. Meg azért a nézetéért, hogy a bűnökért nem jár földön túli büntetés, hiszen a lelkek egyik testből a másikba – akár az egyik világból a másikba – vándorolnak. Természetesen az sem számított enyhítő kö­rülménynek, hogy Brúnó a végtelen sok világ feltételezé­sével voltaképpen nemcsak az akkortájt másoknak is meleg perceket okozó Föld-közép­pontú világképpel áll szem­ben, hanem már a Nap-közép­pontúval is.

De vajon mi lehetett Brúnó sokszor látszólag össze sem illő nézeteinek a vezérfonala? Az egyik le­hetséges választ Frances A. Yates adta meg Giordano Brúnó és a hermetikus ha­gyomány című, 1964-ben megjelent filo­zófiai művében. Yates szerint tévhit, hogy a kétségtelenül szabadgondolkodó Brúnó ne lett volna egyben vallásos is. Az volt – állítja a szerző -, legfeljebb a maga egyéni és reneszánsz módján. Korának több más filozófusához hasonlóan példá­ul valóságosnak s ezért megismerhető­nek, sőt megismerendőnek tartotta a le­gendás egyiptomi – de görög nyelvű – va­rázslóra, Hermész Triszmegisztoszra visszamenő, „több ezer évesnek” tartott, akkor titkos tudományoknak számító, úgynevezett hermetikus hagyományt. Sőt, Yates szerint még messzebb is ment, hiszen őszintén hitte, hogy az egyiptomi­ak a judaizmusnál és kereszténységnél is régebbi mágikus vallása most benne, Giordano Brúnóban születik újjá és kap új erőre.
A Hermész Triszmegisztosznak tulaj­donított művek viszonylag későiek, az időszámításunk szerinti 100 és 300 kö­zött keletkezhettek, a titkos tudásra épü­lő vallás azonban, amelynek – Yates értel­mezésében – Brúnó a képviselőjeként lé­pett volna fel, ennél jóval régebbi:
Ehnaton egyiptomi fáraó vallási reform­jában gyökerezik, amikor is az uralkodó csaknem 3400 évvel ezelőtt kötelezően előírta az egyiptomiak számára az egyet­len isten, a Napkorong tiszteletét.Napkelte_a_piramisoknál
Ezután már sejthető is, hogy Giordano Brúnónak, aki kezdetben a szójátékkal Isten hűséges kutyáinak (domini canes) is nevezett Domonkos-rend szerzetese volt, korántsem a végzetessé váló vizsgá­lat során zördült össze első ízben a vallá­si felsőbbséggel: a rendet korábban éppen hogy az inkvizíció elől bujdosva volt kénytelen elhagyni, mert már rend­társai is eretnekséggel vádolták, mond­ván, tagadja a Szentháromságot. Ekkor utazta be Európát, s német, francia, an­gol egyetemeken tartott nyilvános elő­adásokat. Nehezen magyarázható, hogy 1592-ben ilyen előzmények után az em­lített Mocenigo meghívására miért tért vissza Itáliába. Annyit tudunk, hogy honvágya is volt, ezenfelül igencsak bí­zott mind vendéglátója, mind — egy vizs­gálat esetén – az inkvizíció jóhiszemű­ségében. Nos, ez utóbbiakban csalatkoz­nia kellett, ami meg a honvágyat illeti, annyit ért el, hogy nyolc évig honi tája­kon – előbb Velencében, majd Rómában – raboskodhatott.
Nézeteit illetően mindazonáltal igen­csak eltökélt lehetett, mert bár még kivég­zése napján is igyekeztek rábírni őt tanai visszavonására, hajthatatlan maradt. Sőt – a legenda szerint legalábbis – a halálos ítélettel egyenlő szentencia kimondása­kor e szavakkal fordult bíráihoz: „Na­gyobb félelemmel mondjátok ki az ítéle­tet fölöttem, mint ahogyan azt én foga­dom.”

                                                        Alíg látszik ki a sátrak közül Giordano Bruno szobra.

Campo_dei_Fiori A római Campo dei Fiorin, ahol meg­égették, ma Giordano Bruno-emlékmű áll. Az őt ma rehabilitáltatni szándéko­zók szemében azonban ez nem elégtétel, mivel a szobrot nem az egyház állíttatta. Szerintük Brúnó emlékéhez egyetlen méltó tett illene: ha az őt elítélő inkvizí­ció jogutódja, a Hittani Kongregáció, il­letve a pápa tételesen elismerné, hogy Brúnó nem volt eretnek. Csakhogy az ő esete abban mindenképp különbözik például az immár visszafogadott Galilei­étől, hogy személyében olyasvalakit mentenének fel az eretnekség vádja alól, aki nem pusztán tudományos, hanem immár teológiai kérdésben mondott el­lent ma is vallott, érvényben lévő dog­máknak, s aki számos sorstársával ellen­tétben nem vonta vissza nézeteit.

Gerlóczy Ferenc
HVG 1997. FEBRUÁR 15. SZELLEM  HVG

Mondja el a véleményét!