“Mindannyian husziták vagyunk, akár akarjuk, akár nem. Az Ige világosságát 100 éve élve máglyán megégették …” (Luther-Huszról)
Védelmezzétek az igazságot mindhalálig!
Kulcsár Árpád (HETEK cikke nyomán)
600 éve, 1415. júliusában ítélték halálra és égették el máglyán Husz Jánost. A nagy tekintélyű cseh teológustanár következetesen harcolt azért, hogy a korszak katolicizmusának visszataszító romlottságát a Szentírás figyelmen kívül hagyott igazságainak érvényesítésével orvosolják. Az egyházi vezetők azonban engesztelhetetlen gyűlölettel fordultak ellene, és készek voltak a legsúlyosabb törvénytelenségekre is azért, hogy végleg elnémítsák.
Husz János koncepciós perére az 1414–1418 között ülésező konstanzi egyetemes zsinaton került sor. A középkor legnagyobb katolikus egyházi gyűlése Luxemburgi Zsigmond magyar és német király hatékony diplomáciai erőfeszítései nyomán ült össze a Bodeni-tó partján fekvő német birodalmi városkában.
Zsigmond az 
európai jelentőségű zsinat sikeres lebonyolításától a hőn óhajtott császári méltóság mielőbbi elnyerését várta. A zsinati atyák három nagy feladat megoldását tűzték maguk elé. Az egyik az 1378 óta fennálló nyugati egyházszakadás felszámolása volt. Ekkortól ugyanis először kettős pápaság jött létre, 1409 óta pedig már három pápa vetélkedett folyamatosan a római egyházfői méltóságért, három felé szakítva a katolikus egyházat. A másik alapvető feladatnak a katolicizmussal szemben fellépő különböző, eretneknek bélyegzett egyházi mozgalmak felszámolását tekintették. A harmadik célkitűzés a rendkívül mély erkölcsi és szellemi válságban lévő római katolicizmus megújítása volt. Köztudomású volt az egymással versengő pápák hataloméhsége, korruptsága, a papság jelentős részének erkölcsi züllöttsége, az egyházi szolgálatra való alkalmatlansága.
Husz neves tudós, népszerű szónok és a cseh királyné gyóntatója is volt.
Az erkölcsi megújulást illetően nem sok jóval kecsegtetett, hogy a gyűlés fő szervezője a szexuális erkölcstelenségéről, házasságtöréseiről hírhedt Zsigmond király volt, és az sem, hogy a zsinaton résztvevők igényeinek kiszolgálására mintegy hétszáz prostituált érkezett a néhány ezer fős városba. A konstanzi polgárok úgy nyilatkoztak Husznak a magát „legszentebbnek”nevező zsinatról, hogy annak résztvevői annyi bűnt követtek el, aminek levezekléséhez három évtized sem lenne elegendő.
„Hadd süljön a máglyán!”
A korszak legnagyobb visszhangot kiváltó egyházi reformmozgalmának Husz János volt a vezetője. A klérus részéről nem tudták megbocsátani neki, hogy a katolicizmus válságának megoldását keresve magukat a válságjelenségeket, sőt azoknak az okait is nyíltan és következetesen feltárta. A zsinat vezetőiben és az egyházi küldöttek többségében ezért már Husz megérkezése előtt is mély gyűlölet és pusztító indulatok izzottak a cseh hitújító ellen. Jól mutatják ezt azok a felszólalások, amelyek több zsinati küldött szájából is elhangzottak a Husz elítéltetéséről szóló szavazáson.
A brixeni püspök például a következő kegyetlen, cinikus szavakkal követelt máglyahalált Huszra, akinek a neve csehül ludat jelent: „A lúdnak nem tesz rosszat, ha megkopasztják és megsütik. Már megkopasztották. Hadd süljön meg ma.” Ugyanezt a képet folytatva szavazott máglyahalálra a baseli püspök is, kijelentve: „Szemet szemért, fogat fogért. A lúd hadd süljön.”
De melyek voltak Husz tanításai, amelyek ennyire felkorbácsolták a klérus indulatait?
John Wycliffe, akinek művei nagy hatással voltak Huszra.
Husz teológiai gondolkodásában központi szerepet kapott a Szentírás. Ezt tekintette az egyház fölött álló abszolút tekintélynek, olyan zsinórmértéknek, amelyhez minden hitelvet és hitgyakorlatot igazítani kell. Ez a látásmód élesen eltért a katolikus felfogástól, amelyben meghatározó szerepet játszott az egyházi tradíció és a pápai tanítóhivatal. Husz az egyház legfőbb feladatának a Szentírás prédikálását tekintette. Fontosnak tartotta, hogy a köznép is anyanyelven olvashassa a Bibliát. Ezért végezte el az 1400-as évek elején a mások által lefordított cseh nyelvű Biblia alapos felülvizsgálatát, revízióját.
Amikor 1411-ben arról értesült, hogy Pilsen városában az egyházi hatóságok betiltották a cseh és német nyelvű Biblia olvasását, élesen elítélte ezt a rendelkezést. Pilsen lakóihoz írt levelében hangsúlyozta, hogy mindenkinek joga van olvasni a Szentírást – bármely nyelven. De nemcsak az emberek egyéni Biblia-olvasását szorgalmazta, hanem hangsúlyozta azt is, hogy mindenkit megillet a jog az önálló Bibliaértelmezéshez is.
Mindez a klérus számos tagjában dühödt indulatokat váltott ki. A liege-i püspök például a konstanzi zsinaton egyebek mellett azért követelt máglyahalált Husz számára, mert mint mondta: „aki az egyszerű nép között a Bibliát terjeszti, az gyöngyöt szór a sertések elé, és ezzel vétkezik a Szentlélek ellen. Ezért én megátkozom Huszt, és ha nem akarja összeszedni az elszórt gyöngyöket, égjen!”
Pápa nélkül jobban működött az egyház
A fennálló katolikus egyházat a Szentírás alapján vizsgálva Husznak szembesülnie kellett azzal, hogy számos katolikus alaptanítás tarthatatlan. Kifejtette, hogy a római katolikus egyház nem azonos a Bibliából megismerhető valódi egyetemes egyházzal. Nem tartható fenn a katolicizmusnak azon alapvető állítása sem, hogy a katolikus egyházon kívül nincs üdvösség. Cáfolta azt az alaptételt, miszerint Péter apostol lenne az a kőszikla, amelyre az egyház épül. Hangsúlyozta, hogy az egyház igazi kősziklája maga Jézus Krisztus. Az idevonatkozó katolikus érvelésben kulcsszerepet játszó Máté evangéliumbeli részletnek (16. fejezet 16. vers) teljesen új értelmezést adva azt hangsúlyozta, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit és annak megvallása szolgál kősziklaként a valódi egyház számára.
Éles kritikát gyakorolt a pápasággal szemben és tagadta a pápák tévedhetetlenségét is. Történeti példákat is felsorakoztatva állította, hogy a pápák számos alkalommal tévedtek, vagy éppen bűnben éltek. Meggyőződése szerint az egyház egyedüli feje Jézus Krisztus és nem a pápa. Nem fogadta el, hogy minden pápa hivatalánál fogva Péter apostol utódja lenne: véleménye szerint csak az tekinthető Péter apostol utódának, aki hozzá hasonlóan szolgál az emberek felé.
Egy évszázaddal később Kálvin János és Luther Marton folytatták Husz János életművét.
Kifejtette, hogy az egyházban nincs feltétlenül szükség a pápákra és a bíborosi testületre sem, hiszen a kereszténység első századaiban a korabeli szellemi vezetők az Ige alapján eredményesen irányították az egyházat, pápák és bíborosok nélkül is. Elutasította a pápai primátust, a római egyházfőnek a minden keresztény gyülekezet fölötti egyházkormányzati hatalmát, hangsúlyozva, hogy ilyen jellegű primátussal a korai egyházban sem Péter, sem Pál apostol nem rendelkezett. E hatalommal csak Nagy Konstantintól kezdődően rendelkeznek a pápák.
Husz a pápaság apostoli jelzőjét is indokolatlannak minősítette. Véleménye szerint a pápa csak akkor apostoli, ha az apostolok üzenetét tanítja és az apostolok tetteit cselekszi. Máskülönben csak álapostolnak tekinthető. Érvénytelennek minősítette a pápák által indokolatlanul kimondott kiközösítéseket, kiátkozásokat. Ebből következően, ha például egy papot jogtalanul exkommunikálnak, ő jó lelkiismerettel folytathatja egyházi szolgálatát.
Búcsúcédulák és a mise: Luther előtt járt száz évvel
A cseh reformer élesen bírálta a búcsúcédulák árusítását is. Véleményét két röpiratban is kifejtette annak kapcsán, hogy 1411-ben XXIII. János pápa keresztes hadjáratot hirdetett világi ellenfele, László nápolyi király ellen és búcsút hirdetett mindazok számára, akik a hadjáratban részt vesznek vagy azt pénzzel támogatják. Husz azonban hangsúlyozta, hogy a pápa hatalma nem abszolút, hanem korlátozott, így nincs hatalma arra, hogy bárkinek is bűnbocsánatot adjon. Még kevésbé van joga bűnbocsátó cédulákat pénzért árusítani.
Husz föltette a kérdést: ha a pápának van hatalma teljes bűnbocsánatot adni bárki számára, ezt miért korlátozza csak azokra, akik fizetnek a búcsúcédulákért, és ha valóban van hatalma, hogy az elhunytak lelkét kiszabadítsa a tisztítótűz gyötrelmeiből, akkor miért nem üríti ki az egész purgatóriumot? Husz szerint egyébként teljesen feleslegesek a búcsúcédulák, hiszen a keresztény hit szerint pénzösszegek lefizetése nélkül is mindazon hívők elnyerhetik a bűnbocsánatot, akik őszintén megbánják és megvallják bűneiket. A búcsúcédulák árusításának védelmében fellángoló gyilkos indulatokat jelzi, hogy azt a három fiatalembert, akik Prága három különböző templomában a búcsúárusok beszédeit cáfolva hangot adtak ellenvéleményüknek, a hatóságok letartóztatták és mindhármukat gyorsított eljárással halálra ítélték és lefejezték.
Husz egyik legnagyobb hatású tanítása a mise lényegi megváltoztatását célozta. Azt hirdette, hogy a laikusok számára is lehetővé kell tenni, hogy a mise során magukhoz vehessék a bort, amely a Szentírás szerint a hívők számára a Jézus Krisztus vérében lévő természetfölötti erőt és áldásokat közvetíti. Ezzel a kereszténység első hat évszázadának bibliai gyakorlatát kívánta helyreállítani, az úgynevezett két szín alatti úrvacsorát (tehát az ostya és bor kiszolgáltatásával zajló úrvacsorát) szemben a hetedik századtól elterjedt, a laikusok számára csak ostyát nyújtó katolikus misével. Ez a tanítása minden addiginál dühödtebb indulatokat váltott ki a klérus részéről.
A zsinat előre meghozta az ítéletet
Husznak már 1409-től folyamatos összeütközései voltak a katolikus egyházi vezetéssel, a prágai érsekkel éppúgy, mint magával a pápával. 1409-ben a prágai érsek úgy akarta elnémítani Huszt, hogy nagy összegű megvesztegetéssel elérte: V. Sándor pápa tiltsa be Csehország szerte a kápolnákban történő igehirdetést, köztük a prágai Betlehem kápolnában is, ahol Husz tartotta nagyhatású prédikációit.
A konstanzi zsinat, ahol máglyára ítélték a cseh reformert.
Ő azonban nem engedelmeskedett a pápai utasításnak, amiért is az érsek kiközösítette és feljelentette a római Kúriánál, amely beidézte kihallgatásra. Husz nem ment el Rómába, hanem három megbízottat küldött maga helyett ügyének képviseletére. Az érsek újabb gazdag ajándékok segítségével elérte, hogy a pápa kiközösítse Huszt. Ő ennek ellenére tovább prédikált a Betlehem kápolnában és tovább tanított teológiát az egyetemen. A búcsúcédulákkal kapcsolatos éles vita nyomán Rómában végül Huszt teljes kiközösítéssel, a tartózkodási helyéül szolgáló Prágát pedig interdictummal sújtották, melynek értelmében amíg Husz a városban tartózkodik, szüneteltetni kell a katolikus szentségek kiszolgáltatását, azaz nem tarthattak misét, vízkeresztséget, egyházi temetést stb. Husz ekkor elhagyta Prágát és dél-csehországi híveinek védelmét élvezve több nagyszabású vitairatot fogalmazott meg.
Eközben érkezett a hír a konstanzi egyetemes zsinat összehívásáról, majd Zsigmond király képviseletében küldöttek érkeztek hozzá, akik az uralkodó meghívását tolmácsolták és a király nevében menlevelet ígértek számára, hogy szabadon elutazhasson az egyházi gyűlésre és kifejthesse véleményét sokat vitatott tanításai kapcsán. Husz hosszas habozás után az utazás mellett döntött, abban bízva, hogy nyilvánosan megvédheti tanításait a széles keresztény közvélemény előtt. Többször hangsúlyozta, hogy mindazokat a tételeit és tanításait, amelyeket a Szentírás alapján megcáfolnak, készségesen visszavonja.
A zsinat irányítóinak körében azonban már Husz érkezése előtt készen állt az ítélet. Mindenáron el akarták némítani, már csak azért is, mivel Husz egyre növekvő befolyással rendelkezett több tényezőnek is köszönhetően: a prágai egyetem rektora és egyik legnevesebb és legnépszerűbb teológiatanára volt; a köznép körében is nagy tekintélynek örvendett mint a prágai Betlehem kápolna prédikátora; továbbá a királyi udvarban is megbecsült személynek számított, Zsófia királyné ugyanis nemcsak a Betlehem kápolnában tartott prédikációit látogatta, hanem személyes gyóntatójának is választotta. Mindez széleskörű lehetőséget biztosított a tehetséges prédikátornak, teológiatanárnak és jó tollú írónak, hogy egyre szélesebb rétegeket sorakoztasson fel az egyházi reformeszmék oldalán.
A zsinat vezetői még azt a lehetőséget sem adták meg számára, hogy szabadlábon védekezhessen. Zsigmond menlevelét csak arra használták, hogy annál könnyebben kezükbe keríthessék gyűlölt ellenfelüket. Súlyos jogsértéssel semmibe vették a királyi menlevelet és Huszt börtönbe vetették. Először egy szennyvízcsatorna melletti cellába zárták, ahol, mint várható volt, súlyosan megbetegedett. Később egy másik börtönbe vitték át, ahol lábait vasba verték, éjszakára pedig egyik kezét a falhoz láncolták. Mindezekkel a fő cél személyiségének megtörése volt, hogy végül rábírják tanításai megtagadására.
Az ígéretek ellenére egyetlen alkalmat sem biztosítottak számára, hogy nyíltan kifejthesse álláspontját és arra sem, hogy cáfolhassa az ellene felhozott koholt vádakat. Hamis tanúk sorát vonultatták föl ellene, akiknek vallomásait a bírák minden bizonyítás nélkül teljes hitelűnek fogadták el. Ezzel szemben Husz minden szavát megkérdőjelezték és hiteltelennek minősítették.
A zsinatnak kettős terve volt arra vonatkozóan, hogy miként lehet Huszt különösebb nehézségek nélkül eretneknek bélyegezni és mindörökre elhallgattatni. Első lépésként a híres angol hitújítót, John Wycliffe-t főeretneknek minősítették. Ezt követően Huszról kimondták, hogy mivel Wycliffe elítélt 45 tételének a követője, ezért ő is wyclifita eretnek.
Kétségtelen, hogy Husz számos kérdésben az angol hitújítóhoz hasonló következtetésekre jutott és vele egyező véleményt képviselt, ugyanakkor néhány lényegi kérdésben különbözött az álláspontjuk. Ezek közé tartozott az átlényegülés tanítása, amely szerint a mise során a pap az ostyát és a bort valóságosan átváltoztatja Jézus Krisztus testévé és vérévé, ezért szükséges az átváltoztatott ostya előtt térdet hajtva imádó hódolatot bemutatni. Wycliffe tagadta az átlényegülés (transsubstantiatio) dogmáját, ezzel szemben Husz elfogadta és vallotta azt.
Jól mutatja Husz perének koncepciós jellegét, hogy milyen következetességgel akarták rábizonyítani, hogy elutasítja az átlényegülés dogmáját, hogy ily módon wyclifita eretnekként bélyegezhessék meg. A hamis tanúk szavát ide vonatkozóan is készségesen elfogadták hitelesnek. Ő ellenben hiába mondta el a legvilágosabb formában, hogy Wycliffe-vel ellentétben teljes meggyőződéssel elfogadja az átlényegülés dogmáját, a bírák nem adtak hitelt a szavainak, és továbbra is mint az átlényegülés elutasítóját minősítették eretneknek.
Következő lépésként egy harminc tételből álló vádiratot fogalmaztak meg ellene, hogy átfogóan bizonyítsák tanításainak eretnek mivoltát. Ezeket a tételeket formálisan az ő munkáiból kivonatolták, a dokumentum összeállítóit azonban a valóságban mélységes elfogultság vezette. Bizonyíthatóan kiforgatták Husz tanításait és olyan állításokat tulajdonítottak neki, amelyek ilyen eltorzított formában nem tekinthetők az ő véleményének. Husz maga is többször hangsúlyozta, hogy olyan tanításokért ítélik el, amelyeket ő soha nem tanított. A súlyos torzításokon túlmenően a vádirat részét képezték a hamis tanúk hitelesnek beállított vallomásai.
Miután koholt vádak alapján eretneknek bélyegezték és máglyahalálra ítélték, többször is felszólították, hogy tagadja meg tanításait és bízza magát a zsinat kegyelmes döntésére. Husz azonban a borzalmas máglyahalál fenyegetettségében is ragaszkodott a felismert bibliai igazságokhoz. Magára nézve is érvényesnek tartotta azt, amire korábban híveit buzdította:
„Keresztény testvéreim! Keressétek az igazságot, hallgassátok az igazságot, tanulmányozzátok az igazságot, szeressétek az igazságot, szóljátok az igazságot, ragaszkodjatok az igazsághoz, védelmezzétek az igazságot mindhalálig!”
„ERETNEKNEK TETT IGÉRET NEM ÉRVÉNYES”
A per egész kimenetele szempontjából fontos kérdés volt a királyi menlevél ügye. Amennyiben Zsigmond (képünkön) érvényt szerez a menlevélnek, Husz egyrészt szabadlábon védekezhet, másrészt visszatérhet Csehországba és folytathatja egyházreformáló munkáját. Zsigmond azonban, amikor értesült menlevele semmibe vételéről, csak rövid ideig ellenkezett, majd jóváhagyta a történteket. Később már maga biztatta a zsinat irányítóit, hogy ne adjanak hitelt szavainak, hanem küldjék máglyára. Amikor a tárgyaláson Husz kérdőre vonta az uralkodót, hogy miért szegte meg írásba adott szavát, Zsigmond végső soron azzal utasította el, hogy „eretneknek adott ígéret nem érvényes”. Az ítélethirdetéskor Husz hosszan nézte a király arcát, mire az zavarában teljesen elvörösödött.
Az eset aztán úgy elhíresült, hogy száz évvel később, amikor egy újabb nagy hitújító, Luther Márton szintén császári menlevéllel utazott a birodalmi gyűlésre számot adni tanításairól és V. Károly császárt arra biztatták, hogy menlevele ellenére vesse fogságba a veszedelmes reformátort, ő megtagadta, ezt mondván: „nem akarok elvörösödni, mint elődöm, Zsigmond”.
II. János Pál és Ferenc pápa a kivégzésről
A Vatikán Husszal kapcsolatos álláspontja 1999-ben kezdett változni, amikor II. János Pál egy római konferencián mély sajnálatát fejezte ki Husz kegyetlen halálát illetően. Újabb gesztust jelentett, hogy 2015. július elején Ferenc pápa a Vatikánban fogadta a Cseh Köztársaság egyházi küldöttségét Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából. Az egyházi képviselők előtt mondott beszédében emlékeztetett II. János Pál korábbi szavaira, és Huszt az egyház jelentős prédikátorának és reformálójának nevezte. Hangsúlyozta, hogy „tovább kell folytatni Husz János személyének és tevékenységének tanulmányozását”.
Véleménye szerint ez az ideológiai befolyásoktól mentes kutatómunka jelentős szolgálatot tesz a történelmi igazságnak, minden kereszténynek és az egész társadalomnak, a cseh nemzet keretein is túlmutatva.” Husz János egyházi rehabilitációjáról azonban egyelőre szó sem esett.
Kommentem: A Vatikán kétarcúságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy egy napnál is világosabb bűnét – Husz János perének koncepciós mivoltát – még csak “tanulmányozza”. De azt, hogy égbekiáltó skandalumainak ezt a nyilvánvaló tényét elismerje, sőt rehabilitálja a reformátort, az már egy sor olyan következménnyel járna, amit nem vállalhat, mert ezzel elindíthatná évezrednyi felhalmozott dogmáinak és határozatainak szinte egészét kitörlő munkáját. Ez már akkor nem az az egyház lenne, hanem egy másik, ami nem is kellene pápának irányítani, mert azt az Úristen Szentlelke vezette. Lásd Apcsel 2 fejezete.