Mozart halála más megvilágításban

2010.01.31. 18:22

Mirabell park (Salzburg)

2009-es szabadságunkat a Salzkammerguti tavak mellett töltöttük családommal.

Eközben egy Salzburgi időtöltés – már csak az utódok miatt is – nagyszerű programnak ígérkezett. Valóban, miután a klasszikus értelemben vett belvárost és a várat össze-vissza jártuk,megnéztük Mozart szülőházát is. A kis unokák úgysem láttak még kopott deszkapadlót, majolika kandallót… stb,  következett a folyón túli táj. A város Mirabell oldala, a hasonló nevű kastéllyal és az előtte megépített csodaszép kerttel, szobrokkal.

Percnyi sétára ettől a maradandó élményt nyújtó látványtól,  egy nagyobbacska tér, (Makartplatz) melynek keleti oldalán áll, több hasonló épület között Mozart lakóháza. Itt élt 1773-tól 7 éven át.

Igazán megkapó sétálni azokban  a  szobákban, amelyek „hallhatták” a  D-dur „Haffner” szerenád, a Serenata notturna (1776 január) elbűvölő dallamait.A Bécsi életszakasz előtti majdnem 400 zenemű jó része akár itt is születhetett és esetenként itt is hangzott el elsőként. Az eredeti hangszerek, a korabeli élethez tartozó tárgyak, bútorok, … szóval kb bő két évszázadot visszalépve másként érezhető a klasszikus zene titánjának élettere, környezete. Innen indult Bécsbe, ahol a kései  művek – a D-moll, majd nyomban utána a C-dur zongoraverseny, a Varázsfuvola, a Requiem … – adták az emberiségnek, összesen 626 zenemű által, amit felülmúlni… hát szerintem nem sokaknak sikerült.

Amit ehhez az élményzuhataghoz ráadásnak kaptam, rendkívülien hatott rám. Közreadom.

Szó szerint leírtam a Discoveri World egyik 2009 decemberi műsorából az utolsó 8 percet. Figyeljünk, és lélekben – vagy valóságban – hallgassuk a szerzőt. A film készítői illusztráció gyanánt bejátszottak elképzelt képeket, amit mi is legyárthatunk szellemileg, ugye?

Tehát jöjjön a film kísérőszövege.

……………………………………………………………………………………………….

… Ha Mozartot aqua toffanával mérgezték, akkor égő torok, alhasi fájdalom és légzési nehézségek lettek volna a tünetek.De ezek hiányoztak a levelekből és az életrajzi írásokból.

Továbbá Salieri is a Bécsi közkórházban tett vallomást, miközben elmezavarban szenvedett. Lehet, hogy csak egy elmebeteg üres fecsegése az egész? További vizsgálódások kiderítették, hogy Salierinek nem volt köze a Requiem megrendeléséhez. Gróf Franz von Waldeck Stupach, Mozart halála után elismerte, hogy ő rendelte meg a Requiemet, azzal a céllal, hogy sajátjaként adja ki. Az idegen, aki Mozartot meglátogatta, egy titkár volt a gróf ügyvédi irodájából.

Hiába a számtalan történet, nincs orvosi bizonyíték, ami alátámasztaná, hogy Mozart piszkos játék áldozata lett volna.De új bizonyítékok kerültek felszínre.

Az elmúlt két évszázadban az orvos szakértők több, mint száz elméletet gyártottak arra, hogy miként halhatott meg a nagy zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart.

Dr Jan Hirschmann, a Washingtoni Orvosi Egyetem professzora nincs meggyőződve arról, hogy bárkinek is igaza lenne.

Elhatározta, hogy új diagnózist talál és alapos vizsgálatnak vetette alá Mozart életéről fennmaradt orvosi és életrajzi feljegyzéseket. Szisztematikusan végigment a különböző betegségeken. Azokon, amelyeket baktérium okoz, azokon, amelyeket vírus okoz, azokon, amelyeket gombák és amiket paraziták okoznak.

„Miközben a különböző parazitákról olvastam, felfigyeltem az egyikre,amelyiknek eddig nem tulajdonítottam jelentőséget.Felmerült bennem, hogy talán megvan a megoldás.”

Dr Hirschler kutatása a paraziták terén egy egészen különleges diagnózishoz vezetett. Vizsgálódása során eljutott Németországba, Drezdába.1860-ban egy 20 éves szolgálólány belázasodott és izomfájdalmak gyötörték.Két hét múlva meghalt.

A kórház patológusa Dr Friedrich von Zanker megvizsgált egy izomdarabot.Kis darabkákat vágott ki a  lány izomzatából és mikroszkóp alatt megvizsgálta őket.Döbbenten látta, hogy férgek mozognak a szövetben. Ez karácsony táján történt és akkoriban az volt a szokás, hogy nyers húst ettek az ünnepek alatt. Így a patológus fogott egy darabot az ünnepi lakomából, megvizsgálta mikroszkóppal és ebben is férgeket talált.

Von Zenker következtetése szerint a szolgáló halálát az okozta, hogy fertőzött disznóhúst evett. A rejtélyes féreg a TRICHINELLA SPIRALIS és a betegség a trichinózis. Ezeknek a férgeknek a leggyakoribb hordozói a disznók. Ha az ember fertőzött nyers húst eszik a férgek elszabadulnak és megtámadják a szöveteket, köztük a szívet és az agyat is.A betegség áldozatai belázasodnak és kiütéseket kapnak. Fájnak az izmaik és erősen puffadnak.

Dr Hirschler szerint pontosan ezeket a tüneteket tapasztalta meg Mozart is.

Ahogy megnézte Mozart betegségének részleteit az mindent megmagyarázott. A lázat, a kiütéseket, a puffadást, de egy bizonyos információ még mindig hiányzott.A kritikus részletről volt szó.Milyen étrenden élt Mozart?

Mert, ha vegetáriánus volt, akkor ez a diagnózis tarthatatlan !

Hirschler a diagnózishoz szükséges nyomok után kutatott és rátalált egy levélre, amit Mozart  feleségének írt.a felesége elutazott egy gyógyfürdőbe, hogy a lábait gyógyíttassa és Mozart neki írt, amikor a szolgálólánya bejött hozzá.

„Édes Kicsi feleségem!

Délután van, fél öt múlt.A kedvenc útvonalamon sétáltam át  a színházba, de várj csak, kit látnak szemeim? Mily finom illatok, … (nem volt pontosan érthető a szolgáló neve),  hozza a disznósültet. Che gusto! A Te egészségedre fogyasztom el!”

Most már van bizonyíték arra, hogy Mozart evett húst. Disznóhúst!

Ezen felül az is kiderült, hogy a Trichinózis lappangási ideje – tehát a fertőzés elfogyasztása és a tünetek közötti idő – kb 50 nap. És az említett levelet Mozart 44 nappal a megbetegedése előtt írta! Tehát lehetséges, hogy ebben a levélben adott magyarázatot arra, hogy mi volt a gyilkos „fegyver”. Dr Hirschler azt hiszi, rájött arra, hogy mi ölte meg Mozartot. Nem összeesküvés! A félig sült hús és a Trichinózis!

Közben egy kis zene. C-dur zongoraverseny II. tétele (1785 március 9). Közismert nevén „Elvira Madigan”.

Mozart minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője volt. A civilizált világ egyik legnagyszerűbb elméje.Minden műfajban nagyot alkotott. Mozartban egyesült a szenvedély és a szelídség, két nagyszerű emberi tulajdonság.

Lehet, hogy van életteli és robusztusabb muzsika, de nincs, ami ennyire megérinti a szívet! 35 év alatt talán még meg sem írta a legnagyszerűbb műveit!?

Mivel az ő esetében nem volt boncolás,testéből nem maradt semmi egy DNS vizsgálathoz, talán soha nem tudjuk meg, hogy mi végzett vele.

Zene: Requiem Lacrimosa tétele.Ezt kérte halálos ágyán, hogy énekeljék el barátai. Egy kis részt – az alt szólamot – „Ő” is énekelte.

Ez a rejtély továbbra is táplálja a vágyat, hogy az orvosi kutatási módszerekkel egyszer majd egyértelmű bizonyítékokkal adjunk választ a halálával kapcsolatos kérdésekre.Szeretnénk azt hinni, hogy a különleges emberek, különleges módon halnak meg. Nehéz elképzelni, hogy egyszerű, mindennapi – akár a szomszéd is lehetne – típusú véget érnek. Olyan erős ellenség hatalmát feltételezzük ellenük, mint amekkora nagyszerű tehetséggel ŐK bírtak.

Eddig a filmszöveg.

Személyes javaslatom: befejezésül a Rekviem: Lacrimosa tétele. Drámai, egyben lírai dallam. Szívbemarkolóan gyönyörű.

Talán egyszer leírom Ignaz von Waldstadten levelét, (1791 december 15) amit nyomban Mozart halála után írt, ebben leírja a halál utáni nap – a temetés – történetét.
Dénes Ottó

Mondja el a véleményét!