Spinoza (zsidóból áttért “keresztény” filozófus) véleménye a vallásokról

Rövid bevezetés: Baruch  Spinoza 1632november 24.- 1677február 21.

Teológiai-politikai tanulmány című művében írja, hogy a gondolat- és szólásszabadság csak az állam kárára számolható fel. Az ember, annak érdekében, hogy az állam, mint az emberi biztonság alapvető feltétele létrejöjjön, lemond természeti jogainak egy részéről, ám ez nem jelenti a mienket megillető jogok teljes feladását. Spinoza nem materialista és nem idealista, hanem racionalista….Amíg a katolikusok elégették a protestáns bibliákat, Kálvin pedig a katolikusokét, addig Spinoza könyveit minden felekezet elégette, még a zsidó is.

(historia@denesotto kommentje) Spinoza élettapasztalatának keserű összegezésében az egyházak, mint a hitetlenség forrásai megágyaztak az ATEIZMUS születésének. Az idők végéig  látható lesz az a kettősség, amiben az egyházak tanrendszerének híveket szerző/megtartó hatása, és az általuk hirdetett tanok között feszül. Amikor a “hitetlenek” látják a tagság/papság merőben bibliaellenes életét, a különböző egyházak vetélkedését a minél nagyobb létszám – és az ezzel járó bevételek, plusz a tekintély  – felé való rohanás közben, nem csoda, ha a kiábrándultság fokozódik, a hit pedig egyre inkább távolodik a lelkektől.

Részlet Spinoza: Teológiai-politikai tanulmány 12-13. oldaláról.

“Gyakran csodálkoztam azon, hogy emberek, akik büszkén keresztényeknek vallják magukat, azaz a szeretet, az öröm, a béke, a mértékletesség és a mindenki iránt való hűség híveinek, mégis a legellenségesebb lelkülettel vetélkednek egymással s naponta a leghevesebb gyűlöletet tanúsítják egymással szemben, úgyhogy hitüket könnyebben lehet ebből, mintsem amaz erényekből megismerni.

Mert már rég odáig jutott a dolog, hogy mindenkit, akár keresztény, török, zsidó vagy pogány, csak külső testi megjelenéséről és öltözetéről lehet megismerni, vagy arról, hogy ezt vagy azt a templomot látogatja, vagy végül arról, hogy ennek vagy annak a felfogásnak a híve s valamelyik mester szavaira szokott esküdni.

Egyébként valamennyinek egyforma az élete.

E baj okát keresve tehát, ez szerintem kétségtelenül onnan eredt, hogy a népnek vallásává lett, hogy

az egyház tisztségeit méltóságoknak, hivatalait kiváltságoknak tekintse s a lelkészeket a legnagyobb tiszteletben részesítse.

Mihelyt ugyanis az egyházban lábra kapott ez a visszaélés, azonnal épp a legrosszabbak kedvet kaptak a vallási hivatalok igazgatásához; a szent vallás terjesztésének szeretete piszkos kapzsisággá és becsvággyá, maga a templom színházzá züllött, ahol nem egyházi tudósok, hanem szónokok hallatták szavukat, ezeket pedig nem az a vágy hevítette, hogy tanítsák a népet, hanem az, hogy bámulatra ragadják maguk iránt, továbbá, hogy nyilvánosan megtámadják az eltérően gondolkodókat s csak új és szokatlan dolgokat tanítsanak, amilyeneket a nép leginkább megcsodál.

Ebből pedig szükségképp nagy versengés, irigység és gyűlölet támadt, melyet az idő nem tudott enyhíteni.

Nem csoda tehát, hogy a régi vallásból nem maradt meg egyéb, mint külső kultusza (amellyel, úgy látszik, a nép inkább csak hízeleg Istennek, mintsem imádja őt) s hogy a hit immár nem egyéb, mint hiszékenység és előítéletek.

De milyen előítéletek! Olyanok, amelyek az embereket eszes lényekből oktalan állatokká aljasítják, amelyek tudniillik teljesen megakadályozzák, hogy mindenki a saját szabad ítélőképességével éljen s az igazat a hamistól megkülönböztesse s mintha szántszándékkal volnának kigondolva az értelem világosságának teljes kioltására.

A GONDOLKODÁS , mint a posztmodern ember legnagyobb hiánya.

A jámborság, ó halhatatlan Isten, és a vallás képtelen titkokban áll, akik pedig az észt teljesen megvetik s az értelmet mint természettől fogva romlottat elvetik és visszautasítják, azokról azt hiszik – s ez a legrosszabb – hogy isteni világosság lakozik bennük.

Pedig ha az isteni világosságnak csak egy szikrája volna meg bennük, akkor nem gőgösködnének oly esztelenül s megtanulnák józanabbul tisztelni Istent, s ahogyan most gyűlöletükkel, ellenkezőleg szeretetükkel tűnnének ki a többiek közül; s nem üldöznék oly ellenséges lelkülettel azokat, akik másképp gondolkodnak, mint ők, hanem inkább szánakoznának rajtuk, ha ugyan azok üdvösségét, nem pedig a maguk jó sorát féltik.

Azonkívül, ha csakugyan volna bennük valamilyen isteni világosság, ennek legalábbis tanításukban kellene megnyilvánulnia.

Elismerem, hogy soha sem tudták eléggé csodálni a szentírás mélységes titkait, mégis azt látom, hogy nem tanítottak egyebet az arisztotelikusok és platonikusok spekulációinál s ezekhez alkalmazták a szentírást, hogy ne tartsák őket a pogányok követőinek. Ezeknek nem volt elég a görögökkel együtt esztelenkedni, hanem azt akarták, hogy ezekkel együtt a próféták is eszelősködjenek.

Ez pedig világosan mutatja, hogy ők a szentírás isteni voltát még álmukban sem látják, s minél buzgóbban csodálják ezeket a titkokat, annál inkább elárulják, hogy nem annyira hisznek a szentírásban, mint inkább betűjéhez ragaszkodnak…

Amikor tehát ezeket mérlegeltem, tudniillik, hogy a természetes világosságot nemcsak megvetik, hanem sokan mint az istentelenség forrását is kárhoztatják; azután, hogy az emberi kigondolásokat isteni tanításoknak veszik, a hiszékenységet hitként becsülik s a filozófusok vitatkozásait egyházban és államban a legnagyobb szenvedélyességgel folytatják, ebből pedig engesztelhetetlen gyűlölet és meghasonlás támad, amely könnyen lázongásra ragadja az embereket; s mivel észrevettem, hogy még sok egyéb is származik abból, aminek elbeszélése itt nagyon is messze vezetne: akkor szilárdan elhatároztam, hogy a szentírást újból megvizsgálom elfogulatlan és szabad lélekkel, s hogy semmit sem állítok róla és semmit sem fogadok el tanításaként, amit belőle magából nem olvasok ki a legnagyobb világossággal.

Ezzel az óvatossággal módszert készítettem magamnak a szentkönyvek értelmezésére és segítségével mindenekelőtt azt kezdtem kutatni: mi a prófécia?

S mi módon nyilatkozott meg Isten a prófétáknak? Miért voltak ők kedvesek Isten előtt? Talán azért, mert fenséges elgondolásaik voltak Istenről és a természetről? Vagy pedig pusztán jámborságuk miatt?…”

Mondja el a véleményét!