Nem csak bőrünkkel érzünk: új érzékelőket fedeztek fel az emberi testben

 Jóval összetettebb és finomabb az emberi érzékelő szervrendszer, mint gondoltuk, állítják a Liverpooli és a Cambridge-i Egyetem, valamint az Albany Medical College kutatói. Eddig ismert ideghálózatunkon kívül ugyanis egy új érzékelő-rendszert mutattak ki, legtöbbünknél pedig ez alig érzékelhető, írja a Physorg.

Frank Rice PhD, az Albany Medical College professzora szerint olyan volt észlelni az új szervrendszert, mintha egy apró hangszert hallottunk volna egy harsány szimfónia közben. A véredényekhez és verejtékmirigyekhez köthető új érzékelőrendszert két olyan, ritka betegséggel diagnosztizált angol betegnél érzékelték, akik alig éreztek fájdalmat.

Ebben a bizonyos betegségben szenvedőknek kifejezetten száraz bőrük van, amiatt, hogy nem éreznek fájdalmat, hajlamosak akár merő véletlenségből súlyosan is megsebesíteni magukat, illetve általában súlyos mentális zavaraik is vannak. Ezen két beteg azonban viszonylag normális életet élt, kórházba amiatt kerültek, hogy túlságosan izzadtak, vizsgálataik közben derült ki, hogy alig érzik a fájdalmat. Az érzékeny műszerekkel végzett hagyományos tesztek azt fedték fel, hogy bőrérzetük alig észlelhető, szinte nem is érzik bőrükkel az érintést és a hőt, a bőrbiopszia során pedig semmilyen idegvégződést nem találtak. A páciensek mégis képesek voltak megmondani, mi hideg és mi meleg, mi érinti meg őket és az finom vagy durva érintésű test-e.

A válasz, állítják a kutatók a bőrben lévő verejtékmirigyek és apró véredények érzőideg végződéseinek környékén rejlik. Több éve találnak kutatások során ilyen apró, a mirigyekhez és véredényekhez kötődő idegvégződéseket, amelyekről eddig úgy gondolták, a vér áramlását, illetve az izzadást szabályozzák. Az újonnan felfedezett érzékelőrendszer létezése, vélik a kutatók, magyarázatokat adhat az olyan problémákra, mint a migrén  Több évig több különféle ilyen idegvégződést találtak, amikről azt hiték, hogy a vérfolyamot és az izzadást szabályozzák, nem hitték, hogy a tudatos érzékelésben is részesek lehetnek, azonban lehet, hiszen ezek az emberek is ezen keresztül érintkeznek. Mindezek megmagyarázhatják az olyan magyarázhatatlan betegségeket, mint a migrén vagy a folyamatos fájdalomérzettel járó reumatológiai betegség, a fibromyalgia.

hvg.hu

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.