Tárgyilagosan a “Tanúkról”

Vádak özönében a Jehova Tanúi

A 19. századi Amerikában létrejött egyházhoz, a Jehova Tanúihoz több mint nyolcmillióan tartoznak a világon, köztük jó pár ezer magyar. Hitük szellemében tisztelik az államot és annak törvényeit, de elutasítják a politikát, nemkülönben a katonai szolgálatot. A közelgő utolsó ítéletet várva a magukéi az egyetlen hiteles keresztény egyháznak tekintik. Ugyanakkor a Jehova Tanúit, akik erkölcsösen, dolgosán élnek, történetük során világszerte szinte mindvégig üldözték, bezárták, gyilkolták, sok helyütt most is üldözik. Magyarországon is mindmáig sokan „kártékony szektának” bélyegzik őket.

­„Rosszabbak, mint a bolsevikok: azok fegyverrel támadnak, ezek a Biblia mögé bújva szédítik a tudatlan embereket” -írta róluk a harmincas években Nyisztor Zoltán, az ismert katolikus lelkész-publicista, aki utóbb emlékirataiban mellesleg „nemes lelkű, tiszta szándékú férfiúként” jellemezte Szálasi Ferencet. Ha nem is ilyen stílusban, de következetesen támadták-támadják a lassan másfél százada létező „jehovistákat” mind a katolikusok, mind a protestánsok. Hitvita ez, feltehető aggodalom a vetélytárs miatt, és a megértésre nem látszik mód, hiszen Jehova magukat kiválasztottnak tartó Tanúi elutasítanak minden párbeszédet más keresztényekkel.

Maga az irányzat, mint számos protestáns társa, Amerikában született, ahová ismeretesen éppen az európai vallásüldözések elől menekültek sokan. A pittsburghi illetőségű, adventista hitében csalódott és igazságát a Szentírásban kereső Charles Taze Russell 1870-ben indította el Bibliakutató Társaságát, s a gondolatait tolmácsoló Őrtorony (Watchtower) nevű újságot. Azt napjainkban nyelvek százain, 1913 óta magyarul is, sokmilliós példányszámban terjesztik világszerte, akárcsak az egyház saját Biblia-fordítását.

Hazatérő „amerikás” magyarok küldték, hozták az új tanítást, nem sejthették, hogy két nemzedékkel később mind Horthy, mind Rákosi rendszere az „amerikai imperializmus ügynökeinek” bélyegzi majd e hívőket. Túlnyomórészt szegény földműves embereket, akik, csalódva a sorsukon nem enyhítő történelmi egyházakban, az újfajta, közeli üdvösséget ígérő, az emberi összefogást hirdető hitben találtak kapaszkodót.

Hihetetlenül nehéz útjukról idén jelent meg először tudományos igényű kötet Fazekas Csaba, Jakab Attila, Petrás Éva és Szita Szabolcs tollából. A Monarchia nevezetes, 1895-ös törvénye a szabad vallásgyakorlásról is csak megtűrte az új felekezetet, amelynek tagjai közül már az első világháború idején elítélték a fegyveres szolgálatot megtagadókat. Üldözésük a kommün és Trianon után bontakozott ki. „Jeruzsálemi körökkel vannak összeköttetésben, és igen hatalmas pénzösszegek állnak rendelkezésükre a németországi zsidó bankoknál, ezek alapján zsidó-kommunista propagandát sejtenek bennük”, mennydörgött 1921-ben a katolikus Magyar Kultúra. Pár évre rá a belügyminiszter korlátozta a „ponyvairodalmi fércmunkák” terjesztését, s e kategóriába kerültek a pornográfia mellett „a szekták iratai” is, hiszen „a bibliakutatók propagandájának kommunisztikus háttere van, támadják a keresztény egyházakat, a politikai hatóságokat, elégedetlenné téve az alsóbb néposztályt…”

Ettől kezdve születtek egyre szigorúbb ítéletek az egyház tagjai ellen. Eközben Lestyán Sándor, a jeles író így jelentett Az Újság című lapban a borsodi Bogácsról: „Az állam és a társadalom békéje ellen nem tör itt senki. Jámbor, istenfélő magyarok vallásos érzelmeiről van szó, ami nem tetsző sem az egyháznak, sem a hatóságoknak. Tanaikban nincs semmi vallásellenes, hisznek Istenben, nincs nemzet, faj, ország, nép és felekezet, csak testvérek vannak.

Kommunistáknak, zsidóbarátoknak bélyegezték őket, de ők csak tűrtek és némán szenvedtek, mert hittek igazukban. ..” Lestyán megírta, hogy a csendőrök Noszvajon a hívő férfiakat megbotozták, a nőket felpofozták A Zemplén járási főszolgabíró megengedőbb volt: „Hitük egyedüli forrása a Biblia – ahogyan ők magyarázzák. Elítélik, aki nem tartózkodik a borivástól, dohányzástól és káromkodástól, szegény sorsú és módos kisgazda egyaránt van köztük, komoly gyanúra nincs ok”, jelentette.

Hitler betiltotta az egyházat, tagjai közül tízezren kerültek lágerbe, A harmincas évek végére a helyzet nálunk is súlyosbodott. „A rendőrség őrizetbe vette a Nemzetközi Bibliakutatók magyar csoportjának vezetőit, lefoglalva irataikat. Megállapítást nyert, hogy a moszkvai Komintern szolgálatában állottak…” – tájékoztatott a 8 Órai Újság. A Pesti Napló lehozta a vádlottak válaszát: „Hittestvéreink voltak az elsők, akik a kommunizmus veszélyeit felismerték, átkos tanait leküzdeni igyekeztek.” Hiába érveltek, az „antimilitarista szektákat”, köztük a Jehova Tanúit 1939-ben betiltották.

A háborús időszakban megkezdődtek a razziák, gyors és súlyos ítéleteket hoztak, az 1943-ben felállított Államvédelmi Központ ezernél több jehovistát vetett börtönbe. Egy szegedi perben 10-15 éves fegyházbüntetéseket szabtak ki napszámosokra, munkásokra, kisiparosokra, háziasszonyokra. A két fő vádlott életfogytiglani kapott — egyiküket először halálra ítélték. A bevonulást megtagadók közül nem keveset kikötöttek, megkínoztak, 1940-45 között tizenhat tanút végeztek ki a szolgálat megtagadásért, másik huszonhat belehalt a kegyeden bánásmódba. Vagy 160-an kerültek kényszermunkára a hírhedt bori réz­bányákba, s az összetartó hívők közül sok­kal többen élték túl a lágert, mint a társaik.

Felszabadulás, új kezdet: 1947-ben ezerkétszázán voltak a kongresszusukon, ám a kommunista hatalomátvételt köve­tően ismét kezdődött az üldözés — gyakran ugyanazzal az indokolással. A fő ideoló­gus, Révai József szerint „a szekták nem egyebek, mint imperialista propaganda­szervek”, miközben az internálásukat bo­nyolító rendőrök jelentése megállapítja: „A szekták tagjai a legszegényebb ipari és mezőgazdasági munkásrétegből kerülnek ki, nagyobb részt idősebb asszonyok…”

A szovjet időkben Szibériába deportál­ták az egyház tízezer tagját, Putyin nemré­giben újra betiltotta őket Oroszországban. Az 195 l-es magyar perben négy vezetőjü­ket államellenes szervezkedés és hűtlenség címén 5-10 éves börtönbüntetésre ítélték – felhasználva az ellenük a Horthy-kor- szakban lefolytatott eljárások anyagát is. Teljes idejüket letöltve, súlyos bányamun­kában robotoltak, és további százak kerül­tek hozzájuk: a szolgálatot megtagadók tíz év börtönt kaptak.

A rendszerváltás szabadságot hozott ugyan, ám a nagy egyházak továbbra is féltékenyen tekintettek az általuk szekta­ként kezelt mozgalmakra. A konzervatív pártok a kis egyházakban az „igazi” vallá­sosságra, a magyarságra leselkedő veszélyt láttak. E nézetek fő képviselője Németh Géza református lelkész volt, ő „az európai kultúrával nem kompatibilisnek” minősí­tette a tanúk nézeteit. Némethék 1993-ra elérték, hogy a parlament négy „destruk­tívnak” minősített egyháztól, köztük a Jehova Tanúitól, megvonta a költségvetési támogatást. Salamon László, a ma alkot­mánybíróként szereplő akkori MDF-kép- viselő érvelése szerint „csoportok, amelyek magukat vallási közösségként definiálják, olyan — úgymond — tanítások jegyében lépnek fel, melyek az általánosan elfoga­dott erkölcsöt sértik”.

Míg Szijjártó Péter 2007-ben még Kuba iránti rokonszenvvel vádolta Gyurcsány Ferencet, ahol „koncentrációs táborba hurcolták a katolikus papokat és Jehova Tanúit”, a Fidesz 2010 után a törvény módosításával megvonta a kisegyházaktól az egyházi státust, a tanúk is csak „vallási egyesületként” működhettek tovább. He­ves tiltakozások után 2012-ben aztán a Jehova Tanúi, másik 17 vallási közösséggel együtt, felkerült az állam által elismertek addig csak 14 egyházat számláló listájára.

Újabb felmérések szerint Jehova Tanúi jellemzően vidéken élnek, kétharmaduk kisvárosban, falvakban. Alig harmaduk rendelkezik legalább érettségivel, így igen kevés közöttük a vezető beosztású, és csak a harmaduk aktív a munkaerőpiacon. Min­denfajta katonai szolgálatot elutasítanak, és a vérátömlesztést sem fogadják el — az utóbbi kérdésben együttműködnek az or­vostudománnyal, alternatív megoldásokat keresve. Egyébként tiltják az abortuszt, nem fogadják el a házasságon kívüli nemi életet, a homoszexualitást, a túlzott alko­holfogyasztást, a dohányzást, a drogot, a szerencsejátékot.

„Legtiszteletreméltóbb vonásuk az erő­szakmentesség hősies vállalása. Ez az eré­nyük, valamint fáradhatatlan apostoli munkájuk intő példa és felkiáltójel szá­munkra, katolikusok számára.”

Ez viszont már a Tanítványban, a Domonkos rend folyóiratában olvasható. ■

HELTAI András   I68óra /2017. június 29.

Mondja el a véleményét!