János evangéliuma 7. fejezetének némely tanulságai

Most éppen a 7. fejezetnél járok János evangéliumát olvasva. Ezen belül az alábbi tanulságokra figyeltem fel annak a szakasznak a kapcsán, amely Jézusnak a nagy ünnepen elhangzott beszédét és annak hatásait tárgyalja:
40 Sokan azért a sokaság közül, a mint hallák e beszédet, ezt mondják vala: Bizonynyal ez ama Próféta.  41 Némelyek mondának: Ez a Krisztus. Mások pedig mondának: Csak nem Galileából jön el a Krisztus?  42 Nem az írás mondta-é, hogy a Dávid magvából, és Bethlehemből, ama városból jön el a Krisztus, a hol Dávid vala? 43 Hasonlás lőn azért ő miatta a sokaságban.  44 Némelyek pedig közülök akarják vala őt megfogni, de senki sem veté reá a kezét. 

A Jézusból áradó befolyás és Tőle hallott üzenet megosztotta a sokaságot: „hasonlás lőn miatta”. Az egyik csoportra természetes módon hatott az átélt tapasztalat, míg a másik talált indokot arra, hogy miért ne higgyen Jézusnak. Hivatkozásuk önmagában teljesen helytálló és igeileg is megalapozottnak tűnik, hiszen egy valóban létező kijelentésre utaltak. Miközben azonban formálisan igazuk volt, nem vették figyelembe a valóságot, ti. a Jézussal való személyes találkozás során átélteket, és azt sem, hogy Betlehemben született. Ezt vagy nem akarták tudni, vagy tényleg nem tudták róla, de ez utóbbi esetben sem menthetőek teljesen a felelősség alól, hiszen Jézus születésekor az Őt váróknak kijelentetett, hogy mi történik éppen Betlehemben, míg a közömböseket már akkor is hidegen hagyta ez a lehetőség (l. a papok reakciója Heródes kérdésére, hogy hol kell megszületnie a Messiásnak).
Szomorú, hogy amikor Betlehemre kellett volna figyelniük, akkor nem tették, most viszont jó kifogásnak kínálkozott Betlehem arra, hogy miért utasítják el Jézus személyét a küldetésével együtt!

Akár tudatlanságból, akár rosszhiszeműen mondták, amit mondtak, mindenképpen hibáztak és ezzel meghasonlást idéztek elő a tömegben. (Egyesek még ennél is messzebb mentek volna: már a tettlegességet fontolgatták. Ez már a súlyosabb fokozat, amivel István megkövezésekor is találkozunk: a füleiket is bedugták, hogy ne kelljen hallani az igazságot és tettleg hallgattatták el annak szólóját).

Az is tanulságos, ami egy másik helyszínen, a vezetők körében játszódott le ugyanezen kérdés kapcsán:
45 Elmenének azért a szolgák a főpapokhoz és farizeusokhoz; és mondának azok ő nékik: Miért nem hoztátok el őt? 46 Felelének a szolgák: Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!  47 Felelének azért nékik a farizeusok: Vajjon ti is el vagytok-é hitetve?  48 Vajjon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-é benne valaki?  49 De ez a sokaság, a mely nem ismeri a törvényt, átkozott!

A Jézus elfogásával megbízott szolgák üres kézzel tértek vissza. Ők is abba a csoportba tartoztak, akikre még hatni tudott Jézus, hatni tudott a valóság és a tapasztalat, amivel találkoztak1.

A főpapok és farizeusok viszont nem részesültek ebben a tapasztalatban, mivel ők eleve, Jézus távollétében eldöntötték, hogy mit gondolnak róla és minek kell történnie. Személyes tapasztalat híján is tudtak véleményt formálni és döntést hozni, miközben azokat, akik ebben részesültek és ennek a hatása alatt álltak „elhitetettnek” nyilvánították. Érdekes, hogy ezt a kategóriát éppen azokra alkalmazták, akik találkoztak a valósággal és a hatása alá kerültek. Valójában az bosszantotta őket, hogy Jézus hatása erősebbnek bizonyult az övékénél. A magukét hitelesnek, Jézusét pedig hitetésnek bélyegezték. Ezt számon is kérik a szolgákon: Hogyan is hihettek Jézusnak, ha egyszer a főemberek és a farizeusok közül senki nem hitt benne? Vagyis hogyan jönnek ahhoz, hogy eltérjenek a vezetőik értékítéletétől, csak mert a valóságban mást éltek át és mást tapasztaltak meg (ez esetben konkrétan a Szentlélek munkáját!).

Csalódtak a szolgákban, mivel azok nem az ő értékítéletüket követték, hanem mertek saját tapasztalat alapján saját véleményt formálni. Sőt az egész népben is csalódtak, amelytől azt várták el, hogy utánuk megy majd. A csalódottságukban érzett felháborodás arra ragadtatta őket, hogy átkot mondtak a népre, amely helyettük inkább Krisztust választotta. A törvényre hivatkozással, a törvény nevében mondtak átkot a rájuk bízott népre – mert az a Törvényadót választotta.

Nem maradtak azonban figyelmeztetés nélkül, mert még a saját soraikban is volt, aki próbálta szembesíteni őket az eljárásuk helytelenségével:
50 Monda nékik Nikodémus, a ki éjjel ment vala ő hozzá, a ki egy vala azok közül:  51 Vajjon a mi törvényünk kárhoztatja-é az embert, ha előbb ki nem hallgatja és nem tudja, hogy mit cselekszik?  52 Felelének és mondának néki: Vajjon te is Galileus vagy-é? Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta. 

Ha már a törvényre hivatkozva átkozzák a népet, Nikodémus emlékeztette őket, hogy nem csak erkölcsi értelemben jártak el helytelenül, hanem a saját törvényüket is áthágták, amikor eleve eldöntötték, hogy hogyan viszonyulnak Jézushoz, anélkül, hogy személyesen meghallgatták volna.
Mit lehet erre mondani? A beismerés lenne az egyetlen lehetőség – erre azonban nem voltak hajlandóak. Inkább elterelő, kitérő választ adtak, pontosan ugyanazt, amit 41. versben a tömeg egyik csoportja is: mivel galileai, nincs mit beszélni sem arról, amit Jézus mond, sem arról, hogy be kell-e tartani a törvényben lefektetett eljárásrendet az esetében. Mintha a galileai lakhely mentesítene a személyesen utánajárás és döntés felelőssége alól, vagy éppen a törvény betartása alól.
A nép egy igére hivatkozva erőtelenítette a Biblia üzenetét. Ami szomorú, hogy a vezetőik is ugyanezt tették – ugyanarra az igére hivatkozva.
53 És mindnyájan haza menének.
1János evangéliuma 8. fejezetében is azt olvassuk, hogy az asszony vádolói a lelkiismeretüktől vádoltatva eloldalogtak. Tehát még nem voltak teljesen érzéketlenek és tudták szégyellni magukat, amikor a tetteikkel szembesítették őket.
Stramszki István
http://stramszki.hu
http://strami-hirado.blogspot.hu

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük