A Galilei per tanulságai

A gondolat és a lelkiismeret szabadsága, a vélemények szabad közlésének joga sokakat foglalkoztat manapság, amikor a kormányok  egyre inkább hajlanak ezeket az emberi  jogokat korlátozni, vagy legalábbis ellenőrizni.(Lásd a médiatörvény tervezett átalakítása, S.Zs egyes kijelentései, az alkotmány lelkiismereti és vallási jogokra vonatkozó részének módosítása).

Ezért tekintem etalonnak Galilei személyét és sorsát. Találmányaival, felfedezéseivel és az ezek elismertetése érdekében folytatott küzdelmeivel a tudománytörténet egyre mélyebben és részletesebben foglalkozik. Nagy lépés volt ez ügyben az, hogy például a Vatikáni levéltár is lehetővé tette ottani dokumentumok tanulmányozását.

A Galilei témakör nem kizárólag a természettudományok és az egyházi dogmák/felfogások ütközésének a jól tanulmányozható színtere, hiszen másik publikációban a tudós nézeteinek egyéb vonatkozása -például  a Katolikus Egyház – egyik- központi dogmájának,a transzszubsztanciáció (az átváltozás) tanának a megkérdőjelezése – lehetett a megkülönböztetett és szigorú bánásmód oka. (lásd a blog egyéb bejegyzéseit  Galileiről)
A magyar tudósok/kutatók sorában egyéb publikációival is jelenlévő Hetesi Zsolt alanti írásműve megpróbál egyes téves hiedelmeket eloszlatni a Galilei-perrel kapcsolatban. (Dénes Ottó) 

A tudós igazsága és tévedése
    Munkánk során elsősorban a Galilei-pert szeretnénk bemutatni annak teljes valójában, vagy inkább egy olyan nézőpontból, melyből képesek leszünk rámutatni azokra a téves elképzelésekre és hibás közhelyekre, melyek a köztudatban élnek. Ehhez először áttekintjük a kor felfogását a bolygók mozgásáról (mely tulajdonképpen az egész világra vonatkozó ismereteket jelenti abban a korban), különös tekintettel a reneszánsz humanisták és a katolikus Egyház álláspontjára. Ezután ismertetjük Galilei idevágó eredményeit és magának a pernek a lefolyását, különös tekintettel a tévhitekre.

1.A széttört szférák
1.1.De revolutionibus Orbium Coelestium
A humanista, középkori béklyóit levető gondolkodás, ha nem is első, ám eddigi legintenzívebb támadása a megmerevedett középkori geocentrikus világkép ellen irányult. Ennek legfontosabb (talán kezdő-) állomása az alcímben is említett munka, Kopernikusz könyve az égi pályák körforgásáról. Századok óta először jelent meg egy olyan gondolat, mely túlhaladt valamin. Ez a valami az ókor öröksége volt. Hiába utalunk a számoszi Arisztarkhoszra, aki úgyszintén ezeket a tanokat hirdette (ti. a heliocentrizmust), ő nem válhatott egy tudományos forradalom elindítójává, sőt gondolatait egyenesen istentelennek nyilvánították.¹

Ám miért is válhatott Kopernikusz elmélete a gondolat további hőseinek kiindulási pontjául? A sokat vitatott „miért?” már számos tudománytörténészt gondolkodtatott el. Az nem vitás, hogy a görög bölcselők az ég alatti szférát tökéletlennek tartották, míg az égi szférákat isteninek, tökéletesnek, ami híján van minden hibának. Ezzel ellentétben, a keresztény Európában a köztudatba beépült ténynek számított, hogy az Univerzum Isten alkotása, így könnyen adódhattak az olyan gondolatok, melyek szerint a földön és az égbolton történő mozgások okai alapvetően azonosak, hiszen a világ egységes, mert a Teremtő keze munkája.²

A reneszánsz polgárosodás egyik első jele volt, hogy az új gondolatok hamar terjedtek, és még az Egyházon belül is felütötték fejüket olyan eszmék, melyek nem voltak kívánatosak az Egyházon belül. Azonban mielőtt ítélünk az Egyház felett – mely erélyesen eljárt az ilyen esetekben – , gondoljunk bele abba a ténybe, hogy itt nem elsősorban az új természettudományos tartalmat kérte számon az Egyház, hanem a szinte szükségképp fellépő sok – vitathatatlanul fennálló – teológiai elhajlást.³

Galilei szerencsétlensége pedig abban állt, hogy éppen erre a korra esett a reformáció is, amikor az addig Egyház vezette népek egymás után szakítottak a pápai impériummal.

A kor nagy gondolkodói erősen támaszkodtak a középkor néhány eredményére, ezek közül is a legfontosabbnak Jean Buridan impetus-elméletét tartjuk (3. jegyzet). Ez a teoréma a párizsi Sorbonne diákjai révén Kopernikusz idejére bejárta Európát. A híres francia gondolkodó, Descartes is említést tett a tehetetlen mozgás középkori tanáról. Tőle pedig nem más, mint Newton vitte tovább a gondolatot, és ebből lett az első newtoni axióma. Aztán később Newton sok értékes időt vesztegetett arra, hogy kézirataiból kikaparja a francia filozófusra való utalásokat. Tágabb értelemben a korhoz tartozik Kepler is, akinek gondolatait Galilei nem állhatta, és soha életében nem fogadta el annak elméletét. Mindenesetre a kor még nem hozott egységes képet a Naprendszer valós jellemzőiről, mert a kísérleti bizonyításra még jócskán várni kellett.⁴

1.1.Akik szférákban gondolkodtak
A katolikus Egyház hivatalosan nem foglalt állást egyik fél javára sem, sőt az egész történet elején még Kopernikusz nézeteitől visszhangzott a Vatikán kertje, ahol a nagy tudós előadta újszerű gondolatait.⁵ Nem telik el sok idő és Galilei már egy egészen más Egyházzal találja magát szemközt. Mi történt ebben az 1543 és 1633 közötti kilencven évben?⁶ Utaltunk már rá: a reformáció. Ám az még esetleg homályosnak tűnhet, hogy a Galilei-perben ennek milyen szerepe volt? Két fontos dologról nem szokott említést tenni a tudománytörténet. Nevezetesen, hogy

Galilei nem kisebb dologgal próbálkozott, mint exegézissel (írásmagyarázattal) – megpróbálta átértelmezni Józsue könyvének a Nap mozgására vonatkozó részeit

(Józs 10,12). Másrészt a tudós kész helyzet elé akarta állítani az Egyházat azzal a kijelentésével, hogy bizonyítékok állnak rendelkezésére a Föld kettős mozgásával kapcsolatban (a 4. lábjegyzetben olvashatók a valódi bizonyítékok a Föld mozgására – az itáliai tudós érvei nem voltak bizonyító erejűek, ráadásul mostani szemmel nézve az árapály magyarázata még hibás is).

A kérdéses korszak magával hozta a reformáció kibontakozását, és ezzel együtt járt a biblicizmus előtérbe kerülése. Mit értsünk ez alatt? Jól tudjuk, hogy a protestantizmus a sola Scriptura (=egyedül a (Szent)írás) elvet követte, így nagy jelentőséget tulajdonított a Biblia értelmezésének, méghozzá a betű szerinti értelmezésnek. Ráadásul Luther a Biblia tudományos kérdésekkel kapcsolatos megnyilvánulásait fontosabbnak tartotta a tudomány véleményénél.⁷ A Genezis 1-et magyarázva Luther annak a véleményének adott hangot, hogy a kérdéses szakasz az Írásokban arra szolgál, hogy az ember gondolkodását megalázza, és ezzel készítse fel a kinyilatkoztatás elfogadására.⁸

A katolikus reakció elsősorban arra irányult, hogy a protestáns teológusokat vitában megverje. A vitát ugyanabban a stílusban, a Szentírás szó szerinti értelmezésével folytatták a katolikus teológusok, mint ahogy a protestánsok is tették. Ennek két oka volt, az egyik az, hogy a kor felfogása ezt várta el tőlük (sőt tulajdonképpen csak a bibliai idézeteket felvonultató érvelést fogadta el vitaként), a másik pedig saját hiúságuk lehetett, hogy az ellenfelet saját értelmezésük terén verjék meg. Pontosan ez a folyamat vezetett ahhoz, hogy Galilei írása kapcsán a figyelem egy addig elfeledett területre összpontosult (a Naprendszerre), és a szó szerintiséget ekkor már komolyan vevő teológusok szinte szükségképpen elkezdtek sodródni a geocentrizmus felé.⁹

Hangsúlyoznunk kell azt a tényt, melyről szokásban állt elfeledkezni: az Egyház művelt tudósai nem álltak az új eszmék útjában, sőt lelkesen pártolták az előrelépést a tudományokban, sok teológus-pap egyúttal matematikus, vagy fizikus is volt (a szavak akkori értelmében, a fizikus végül is anakronizmus ez időben). Az a vélekedés tehát, hogy a pápaság a haladás kerékkötője volt akkoriban, valamint üldözte a haladó tudósokat, mondjuk ki, nem más, mint hamis vád. Most pedig térjünk rá a perre, aminek leírása során úgyszintén szembe fogunk szállni a fentiekhez hasonló tévedésekkel.

2. A per
A fizikus Galilei életét sok más forrásból ismerhetjük, úgyhogy erre nem térünk ki. A vele kapcsolatos hibás közhelyekre is találunk bőséges forrást az irodalomban [1]. Tehát rögtön vágjunk bele tárgykörünk elemzésébe!

1613 decemberében Krisztina toscanai nagyhercegnő meghívta magához a Medici Akadémia tanárait. Galilei betegsége miatt nem lehetett jelen, ám a társaság az ő távcsővel elért eredményeiről vitázott, valamint újszerű (heliocentrikus) magyarázatait beszélték meg. A jelenlevő Benedetto Castelli matematikus páter később értesítette az eszmecseréről a tudóst, amelyben kitért arra, hogy a vita fő okát Józsue könyve (melyben megáll a Nap egy időre) és a Biblia természettudományos kijelentéseinek helyes értelmezése adta.

A neves firenzei ezt annyira komolyan vette, hogy hosszú levelet küldött válaszul Castellinek december végén. Ebből nőtt ki a per – és hozzá kapcsolódva a manapság inkább komédia jelleget öltő világdráma, melynek a sajtó, és olyan tudománytörténészek, akik nem veszik elég komolyan a tényeket, a pápaság elleni élt faragtak.¹⁰ Ismerjük meg – legalább fő vonásaiban – ezt a levelet!
„Azt hiszem, okos dolog lenne megegyezni abban, hogy ne akarják leszögezni a természeti jelenségekre vonatkozó szövegek értelmét, és ne kötelezzenek minket annak elfogadására, amit esetleg a valósággal ellenkezőnek mutatnak majd az utólagos megfigyelések és szükségszerű bizonyítékok.”

Ezután a tudós rátér Józsue könyvének értelmezésére. Gondolatmenetét teljes terjedelmében közöljük, magával ragadó volta miatt:
    „Elfogadom, és megengedem az ellenfélnek, hogy a szentírási szöveget pontosan úgy kell venni, ahogy hangzik: Józsue kérte Istent, állítsa meg a Napot s így hosszabbítsa meg a nappalt…
    Most azt kérem ellenfelemtől, hogy kövesse ugyanazon szabályt, mint én… s a szöveg rá fog mutatni Ptolemaiosz rendszerének tévedésére…
    Először megkérdem ellenfelemtől, hogy ismeri-e a Nap mozgásának szabályait. … azt fogja felelni, hogy a Napnak kétféle mozgása van: évi mozgása nyugatról keletre és napi mozgása keletről nyugatra.
    Másodszor azt kérdem, hogy a két ellentétes mozgás közül melyik a Nap sajátja. Azt kell felelnie, hogy az évi mozgás. A másik ugyanis a legfelső égbolt forgása, vagyis az első szféráé (Ptolemaiosz rendszerében), amely magával viszi a Napot, a bolygókat, s az állócsillagokat és … az a rendeltetése, hogy 24 óra alatt egy teljes fordulatot végezzen a Föld körül.¹¹
    A harmadik kérdésem az, hogy a kétféle mozgás közül melyik okozza a nappal és éjszaka változását. Erre azt kell felelnie, hogy az (előbb említett) első szféra forgása, mert a Nap saját mozgása az évszakok változását okozza.
    Ha tehát a nappal nem a Nap saját mozgásától függ, hanem az első szféra forgásától, ki nem látná, hogy a nappal hosszabbításához az első szférát kell megállítani, nem a Napot? … ha Isten megállítaná a Nap mozgását (kelet felé), akkor lerövidítené a nappalt, ahelyett, hogy meghosszabbítaná!
    … ki nem érti, hogy a nappali világosság meghosszabbításához elég megállítani a Nap forgását?! (Akkor ui. a Föld forgása is megáll.)… és (így nem kell) az Írás szavainak értelmét sem megváltoztatni.(Opere V. 275-288)

A címzett, Castelli, örömmel olvasta a levelet, sőt tovább is küldte érdeklődő barátainak. Ahogy az lenni szokott, néhányan félreértették a levelet és elküldték az inkvizícióhoz. Azok nem ítélték el, azzal a magyarázattal, hogy nincs benne eretnekség. Galilei tudta, hogy nem hit és erkölcs dolgában fejtette ki írásmagyarázatát.¹²

Ezután Galilei a toscanai nagyhercegnőnek is elküldte gondolatait, sürgetve a helyes egyházi értelmezést.¹³ A pápai udvarban sok tisztelője akadt, többek közt Barberini bíboros, aki dicsőítő költeményt írt munkájáról. A pápa, V. Pál, fogadást rendezett a fizikus tiszteletére. Eddigre azonban Kopernikusz heliocentrikus tanait betiltották, mert véget akartak vetni a két világkép körül közben kialakult meddő vitának.¹⁴ Közben, miután meghalt V. Pál, helyére Barberini bíboros került, VIII. Orbán néven. Alig foglalta el Péter székét, meg is hívta Galileit, megvitatandó a két világképet. Abban megegyeztek, hogy a heliocentrikus rendszer is jó matematikailag a rendszer leírására. A pápa azonban arra kérte Galileit, hogy egyelőre ne terjessze a heliocentrikus nézeteket, mert azok még nem biztosak. A fizikus, ezt bár megígérte, ám nem tartotta be, hanem megírta a Dialógus a két világrendszerről c. művét, melyben a pápa szájába adta a geocentrizmus gondolatait.

A könyv egy évig közkézen forgott. Ekkor azonban Galilei ellenségei meggyőzték a pápát, hogy a fizikus kigúnyolja őt ebben az írásában. A pápa hosszas unszolásra beleegyezett, hogy barátját az inkvizíció elé állítsák. Mivel érvényben volt a korábbi határozat a heliocentrizmus ellen,¹⁵ a Dialógust is elítélték.¹⁶

Galileinek, tanai visszavonása mellett csak azt kellett kijelentenie, hogy többet nem védelmezi a heliocentrikus rendszert.¹⁷

Nem fenyegették kínzásokkal, és nem csukták börtönbe. Kihallgatása alatt háromszobás lakás állt rendelkezésére, szolgákkal. A pápa a személyét ért sérelmet (a Dialógus kapcsán) nem kérette számon a per folyamán, sőt kérte az említés mellőzését is. A tudós, élete hátralevő részét firenzei villájában töltötte (bár az igaz, hogy házi őrizetben, tehát azt el nem hagyhatta), nem közösítették ki az Egyházból, és nem zárták ki a Medici Akadémiából sem. Még kilenc évig élt, szellemi frissességben és alkotói szabadságban. Nem ítélte el az Egyházat, sőt elismerte tévedését, bár a heliocentrizmust továbbra is népszerűsítette. Több dologban is hibázott. Először is, nem tartotta be ígéretét, amelyet a pápának tett. Másodszor, sürgette az egyháztudósokat, főleg olyan teológiai indoklásokra hivatkozva, melyeket azok is ismertek,¹⁸ és természettudományos bizonyítékai a Föld kétféle mozgásával kapcsolatban nem voltak bizonyító erejűek.¹⁹

Az Egyház hibája nem abban állt, hogy nem fogadta el a Nap-középpontúságot – azt sok természettudós sem fogadta el akkoriban -, hanem abban, hogy határozatban próbált eldönteni egy természettudományos kérdést, azaz tényt. Nem magyarázhatjuk ezt mással, mint a középkor terhes örökségével. 

A túl nagy hatalom, amely az Egyházat jellemezte

ebben a korban vezetett ehhez a hibás döntéshez.

Végül: igazságtalan a haladás kerékkötőjét látnunk az Egyházban, nem cselekedett sem jobban, sem rosszabbul, mint kora – és ebbe beleértjük az inkvizíciót is. Igazunk a fenti bírálattal van: tények nem engedelmeskednek a határozatoknak.

3.  Epilógus
Még 1616-ban, amikor a Szent Offícium²⁰ elítélte a heliocentrikus nézeteket, azt a pápának, V. Pálnak kellett volna kihirdetni, mint az Offícium elnökének. Nem ő tette, hanem Bellarmin bíboros. Ezzel a pápai tévedhetetlenség megmenekült attól, hogy nagyot tévedjen. A kortárásak is felismerték ezt a tényt. Leibniz, és Descartes egyaránt azt mondta, hogy mivel egy bíboros mondta ki az ítéletet, az nem az örökkévalóságnak szól. A pápai tekintély hajszál híján menekült meg az ügy során.
A kor neves jezsuita tudósa, P. Joseph Boscovich a heliocentrikus elméletre oktatta tanítványait. 1744-ben a Padovai Akadémia kiadta Galilei több munkáját, melyek szintén a heliocentrizmust támogatták. 1757-ben az Egyház eltörölte az inkvizíció 1616-os határozatát a Föld központi helyével kapcsolatban – még a heliocentrikus nézetek szükségszerű bizonyítékai megszületése előtt. Azaz az Egyház tanult a múlt hibáiból.

A perrel azonban végképp elkezdődött a természettudomány elválása a filozófiától, és elindult az a sikertörténet, mely az emberiség egyik legnagyobb vívmánya lett, és ma is az.

Manapság újból a két tudomány közötti kapcsolatokra került a hangsúly és mindegyik fél igyekszik félretenni előítéleteit a másikkal szemben. Bízunk benne, hogy ehhez munkánk is hozzájárul.

Szerző: Hetesi Zsolt | 2008. február 06., szerda
Irodalom:
1. Simonyi K. : A fizika kultúrtörténete, Bp. Gondolat, 1983 3. Kiadás
2. Jáki Sz. : Biblia és tudomány, Bp. Lexika Kft, 1997.
3. Jáki Sz. : A tudomány megváltója Bp. Ecclesia, 1992
4. Teres Ágoston: Biblia és asztronómia Bp. Springer, 1998 2. kiadás
5. Új Magyar Lexikon 3. Kötet Bp. Akadémiai Kiadó 1960
6. Asimov, I.: A robbanó Napok Bp. Kossuth Kiadó 1987