A pápai imaszándék II. rész (Vatikán – USA tengely?)

Az eszmék ütköztetései a civilizáltan működő vallásfilozófia lényegéhez tartoznak.

Ha a pápaságot és az azt bíráló – jórészt protestáns ihletésű – mozgalmak, egyházak egyébként erősen elhalt vitáit nézzük, bizony már a pápaság térnyerése lehetne a „rögeszmecsere” tárgya.  Nem pedig a valaha létezett hitvitázó magatartás, ahol a pápaságot bibliából vett elmarasztaló kifejezések özönével bírálták „bibliás” elődeink.

Mi lehetett annak oka, hogy a római egyház immáron oda is sikerrel beépült, ahol az  alapító atyák által megalapított amerikai államot, a vallás és lelkiismereti szabadság első alapelvét megfogalmazó dokumentum, (az un. Függetlenségi Nyilatkozat,  az európai vallásüldözések elől az Újvilágba kivándorolt „Pilgrimek” alapokmánya) légkörében fogant államszervezet tagjai elképzelni sem tudták volna azt, hogy a pápa éppen arról a szószékről fog beszélni, ahonnan ez az okmány kihirdetésre került. Mintha alapjaiban rendülne meg a történelem, amikor látni lehetett az új amerikai elnököt a tisztségében elsőnek köszöntő jezsuita püspök által – a szentmise” keretében mintegy beiktatva.

A Biden család régi barátja, Kevin O’Brien SJ celebrált szentmisét Joe Biden beiktatásának reggelén, majd a beiktatást közvetlenül megelőző imát is egy jezsuita, Leo J. O’Donovan mondta.

——————————————————

Fogalmi tisztázás a címhez. (Vatikán – USA tengely)  Elégszer láthattuk amikor különböző hatalmi tényezők egy bizonyos cél érdekében szövetségre léptek a történelem során. Erre a képletre alkalmazták a XX. században a TENGELY kifejezést.

„A II. világháború hadviselő felei a két fő tábor egyikéhez tartoztak: vagy a tengelyhatalmakhoz, vagy a szövetségesekhez. A tengelyhatalmak három fő tagja Németország, Olaszország és Japán volt. Együttműködésük alapját két közös cél jelentette: 1) katonai hódításon alapuló, az I. világháború utáni nemzetközi rendet felülíró területi terjeszkedés és birodalomépítés; valamint 2) a szovjet kommunizmus lerombolása vagy hatástalanítása…”

A történelem számos példáját felidézve sok hasonló tengely körül lehetne időzni.

Akár  a múlt korokban összeállt háborús és másféle szervezkedések össze, majd szétszálazódott eseményeit nézzük, a lényeg az a két pont, amiben sűrítve benne van a hatalmak szövetkezési elve. Ezeken a bázisokon áll, vagy bukik a kivitelezés.

Első az elméleti rész. Az IDEOLÓGIA.

Második pont: a SZERVEZETI felállás.

Ha a görög-perzsa háborúkra, vagy a középkori Itáliai városállamok ideig-óráig működött szövetségeire emlékezünk, ez a két alapelv éppenúgy megvolt, mint a fent idézett eseménynél, a II. világháborús tengelyhatalmak esetében. Valakiben – például egy városállam első emberében – megfogant egy eszme, egy hódítási cél és ennek kivitelezésében vallási, politikai, katonai …stb szövetséget hozott létre.

A világot uralni akaró eszme nem újkeletű. Alább egy német történésztől idézzük az erre utaló szándékot. Tehát elsőként a címszereplők (USA – Vatikán) elméleti alapelvét kidolgozó ideológia gazdáját vegyük szemügyre.

A VATIKÁN többszörösen is bizonyított ideológiai téren. Itt az a két bázispont éppen úgy megvan, mint bármelyik politikai, vagy gazdasági  tengely-közösségnél. Az elméleti alap, és a hozzá szükséges hatalom. 

VII. Gergely

Fontos lépcsőfok volt a pápai trón megerősítése terén  VII. Gergely  korának invesztitura harca, ahol a királyi és a pápai hatalom közötti hatalmi viták  eseteit – mint elrettentő példát – ma is emlegetik a „Canossa járást”.  A pápai uralom – kontra a királyi jogkörök –  eszméjének példája. Itt már a kései korok uralmi  szelleme tűnik fel.  „A hierokratikus modell szerint a pápa … az egész egyház feje, minden hatalom pápai jóváhagyással keletkezik, és a pápának joga van felmenteni az alattvalókat a hűbéri esküjük alól a nem keresztényi módon uralkodó világi fejedelmekkel szemben; a pápa közvetíti a hatalmat Istentől a fejedelemnek…”…”VII. Gergely fellépése fordulópontot jelentett az egyház történetében. Az 1075-ben kiadott Dictatus Papae lényegében a pápai hatalom kizárólagosságát rögzítette nem csupán a klérus, hanem a világi fejedelmekkel (így elsősorban a német-római császárral) szemben is.”

A mai modern pápaság alapját VIII. Bonifác pápa alapozta meg.  Az alapozás tökéletes és pontos volt. Egy Szent  (Unam sanctam)  címmel indult a pápa bullája, amelyet 1302. november 18-án hirdettek ki. A dokumentumban a pápa teológiai és jogi argumentumokra építve fejtette ki a korlátlan pápai hatalomról szóló elméletét.

A bulla bevezető szavaiban leszögezte az első tételt: A máig – sőt az idők végezetéig – érvényes  katolikus IDEOLÓGIÁT. „Hitünk sürgető szava arra késztet bennünket, hogy az egy, szent, katolikus, egyben apostoli egyházban higgyünk, s e hitet tartsuk is meg; és mi szilárdan hiszünk is benne, s csak ezt valljuk; kívüle nincs üdvösség, nincs bűnbocsánat,…”

A bulla végén a lényeg egyetlen mondatba sűrítve: „…Végezetül kijelentjük, állítjuk és kihirdetjük: mindenképpen szükséges az üdvözléshez minden emberi teremtmény számára, hogy alárendeltje legyen a római pápának.” (kiemelések D.O.)

Lehet ezzel az abszolút ridegen megfogalmazott tétellel  vitatkozni, vagy kibúvót keresni? Ha üdvözülni szeretnél, akkor ebben a vallási-politikai szervezetben kell élned-halnod, mert különben…??

Kérdés lehet, hogy a mai modern kori civilizációknak jelenthet-e bármiféle gondot a pápai igény, mellyel a lelkek feletti uralmat követeli meg a maga számára? Ennek megválaszolásához néhány eseményt idézünk.

Az idézett bulla kiadása utáni idők hívői – akiknek fontos volt a lelkiismereti szabadság és az ehhez szükséges körülmények együttesen létező állapota – kezdetleges és esetleges megmozdulásait felsorolni kötetek kellenének. Néhány ismert személyt, eseményt érdemes felemlíteni.

John Wicliffe 1377-ben a Biblia angol nyelvre történő átültetéséhez fogott hozzá. Husz János már részben erre is építve a pápai rendszer élesebb kritikusaként életével fizetett a római egyházat bíráló nézeteiért.

A XVI. századi pápaságról hosszan lehetne szólni, mint ahol már a reneszánsz pápák kiteljesedett uralmi rendszere a világi hatalmat az egyházival ötvözve, mutatta be a kettős kard elméletét. Luther és Kálvin egyaránt kifejtették elméleteikben a világi és az egyházi hatalom kettősségének szükséges mivoltát.

Lépjünk közelebb a címben jelzett téma felé.

„Mi a bajod a pápasággal?” – kérdezheti bárki, ha a mai pápa igazán szimpatikus viselkedését és nyilatkozatait –  melyekkel a római katolikus egyház bőven elárasztja a közéletet –  összevetné a protestantizmus és a különböző kisebb-nagyobb egyházak, mozgalmak, esetenként élesen távol álló tanrendszerétől.

Történelmi dokumentumokból idézve jobban kiszélesedik az a horizont, amelynek középpontjában egyetlen személy és az általa vezetett intézmény áll.

Leopold Ranke: A pápák története című műve I. kötete 441. oldalán olvasható utolsó bekezdéséből idézünk.

” …A kúria hódolatos és nyughatatlan egyszersmind, egyházias és harcz-kedvelő: egyfelől tele méltósággal, pompával, szertartással, másfelől számító okosságával, sohasem fáradó uralkodásvágyával páratlan. Buzgósága és becsvágyó tervei, mindketten kizárólagos igazhitűség eszméjén alapulva, egymással egybeesnek. Igy még egy kísérletet tesz, hogy lebírja a  világot.” 

Folytatása következik.

 

Mondja el a véleményét!