Katolikus hitoktató véleménye egyházáról (2020 július 30.)

„az egyház nem az igazság­keresésével, hanem a korruptságával jár elöl”

Tilos az átjárás!

Sok-sok hónap elteltével végre gyóntam.
Ez a tény még a vallást közügynek keze­lők számára is magánügy, és főleg nem kezelik büszkeségként, mégis megosztom, mert a körülményei jellemző képet festenek arról, hogy valójában mennyire küzdelmes keresztény­nek lenni azon a Magyarországon, ahol elvileg a keresztény szabadság a vezérelv.
Konkrét kiváltó oka van annak, hogy miért éppen most szántam rá magam. Ez pedig Füzes Ádám (már csak volt) atya kilépése, és egészen pontosan az a lelkület, ahogy ezt megtette. Engem az ő kiállása közelebb vitt a hitemhez, míg más katolikusokból teljesen mást hozott ki. Gável András (aki egyébként egy keresztény zenekar vezetője) a keresztény köntösbe burkolt propagandaportálon, a vasárnap.hu-n sértő cikkben kelt ki magából miatta. Ennyire megosz­tott az egyházunk ma Magyarországon. Sajnos pontosan ugyanannyira, amennyire a közéle­tünk is. Nekünk, keresztényeknek a békesség hirdetőinek kellene lennünk a társadalmunkban. A megoldásnak, nem a konfliktus forrásának.

De csúfosan megbukunk ebben a szerepünkben.
Füzes Ádám katolikus közegben ismert pap volt, aki az elmúlt hónapban a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését, hogy otthagyja a papi pályát. Megindítóan őszinte vallomásban fordult a nyilvánossághoz, amiben a társkere­sés vágyát és a magánnyal folytatott küzdelmet nevezte döntése alapjának. De nemcsak a fő okot osztotta meg velünk, hanem leírta azt is, hogy tisztában van kilépése következményeivel.

Azzal, hogy a biztonságból a semmibe ugrik most. És bár elvileg az egyházi tanítás ellen cselekedett, nyilatkozatát a hitéről szóló tanúval­lomással zárta. Bátor, erőt adó és hitre ösztönző szavakkal állt a nyilvánosság elé, ami párját ritkítja ma Magyarországon. Az igazsághoz még hozzátartozik, hogy későbbi interjújában Füzes Ádám elismerte, a családalapítási vágyon túl az egyházi működéssel szembeni csalódása legalább akkora szerepet játszott a kilépésében.
Azokban a napokban, június végén végigfutott a közvéleményen egy másik egyházi hír is, amely egy bántalmazó pappal volt kapcsolatos. Sajnos a papi bántalmazás nem tartozik már a meglepő és különösebben megbotránkoztató hírek közé, de az felkeltette az érdeklődést, ahogy arra a kalocsai érsek, Bábel Balázs reagált. Az érsek úr felháborítónak nevezte egyik papja viselkedé­sét, csakhogy nem a bántalmazó papét, hanem az ellen kelt ki, aki nyilvánosságra hozta a visszaélés tényét. Úgy kellett volna eljárnia, ahogy Füzes Ádám atyától is várhatták volna,

csinálhat bármit, az magánügy, csak ne derüljön ki.
Az intézményes egyház képes három véletlenül megcsúszott gyermeket is tudomásul venni, csak annyit kér a paptól, szakítson meg a „családjával” minden kapcsolatot! Az utóbbi is egy konkrét történet, Polgár Róberté Murakeresztúrról. Micsoda embertelenség azt kérni, hogy a családapa szakítsa meg három gyermekével és édesanyjukkal a kapcsolatot, csak a mundér becsülete miatt!

Mennyit ér az ilyen mundér?
…..  (megjegyzés: ez a vélemény az összes olyan egyház-állam kapcsolatra is érvényes volt a történelem előző évszázadai alatt, (és ma sem vesztett hitelességéből,) ahol a mindent és mindenkor  eladó vallási vezetők, nyájukat zobimasszának kezelve, ide-oda rakják a “világi hatalom” hű kiszolgálóiként. De főleg saját egzisztenciájuk megtartásáért. Közben az, hogy egyházaiknak más is lenne hivatása, mint egy liturgiát árusító kegytárgyboltnak, már nem számít küldetésnek.

Kiüresedett és tetszhalott állapotban lézengő sokadalommá vált.

Jézus látlelete: “Az a neved, hogy élsz, de halott vagy…. (Jel. 3,1..) Ismerlek téged: sem hideg nem vagy, sem forró. Bárcsak hideg, vagy forró lennél! 16 De mivel langyos vagy, kiköplek a számból! 17 Azt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire! Nem veszed észre, hogy valójában milyen nyomorult vagy, szánalmas, szegény, vak és meztelen? (Jel. 3, 15-17.)”  D.O.)

Természetesen az egyháztámoga­tás nem keresztény meggyőződésből fakad ……… Megvehető nyáj. Az erkölcsileg korrum­pálódó és a jogállamot veszni hagyó társadal­munkban az egyház nem az igazságkeresésével, hanem a korruptságával jár elöl.
Ma az egyházról az a kép él az egyházon túli világban, hogy a vagyonért cserébe elárulja saját alapítóját, Krisztust, falaz köztörvényes bűnö­söknek, és érzéketlen saját dolgozói szenvedé­sei iránt. Ezt a képet nem a képzelt ellenséges média festi fel, hanem az egyház nevében cselekvők tettei. Nem látszik az egyházban az a vágy, hogy megszólítsa és szeresse azokat, akik tőle távol vannak. Sokszor még az sem látszik, hogy a sajátjait szeretné.
De ez a látszat csal.

Az egyház nem azok, akik a nevében butaságot tesznek. Az egyház ott van, ahol szeretnek, ahol az igazságért szót emelnek, ahol az irgalom lakozik. Hodász András, a nehéz körülmények között még hivatását teljesítő (becsüljük meg!) katolikus pap írta az Index felforgatása hatására, hogy „vére rajtunk”.

Ő az egyház, nem (vagy nem csak) a fociakadémiájára milliárdokat bezsebelő Kiss-Rigó László püspök. És én vagyok az egyház, aki küzdők a hitemért, és bűnei ellenére szeretem az egy­házamat. És te vagy az egyház, ha nem is vagy hívő, de fontos számodra a másik ember, akinek tekintetében önmagadat látod viszont. Ha kiáb­rándító is vezetőink viselkedése, nem vagyunk egyedül.
Kiábrándulás helyett pedig lehetünk mi azok, akik reményt ébresztünk másokban.

Szerző: Lukácsi Katalin történész, hitoktató cikkéből szerkesztette: Dénes Ottó

Forrás: HVG 2020 július 30.

Mondja el a véleményét!