Elnémult szószékek 3. rész (gyógyítási kísérlethez vezető lépések?)

Nyitóképen az első európai katedrális főhajója. (Aquileja IV.század) ahol még nincs a későbbi korokban kialakult szószék. Csupán az oltár és mellékletei.

Ha még lesz erő és önkritikus szándék a valóban buzgó hívek némelyikében egy előre menekülő akcióhoz, adnék tippeket és a múltból kiinduló – már működött – megoldási javaslatokat.

Cél: az elnémult szószékek megszólaltatása.

Ehhez előbb egy kis tisztázás kell, nehogy vaktában lőjünk nemlétező célokra. Első körben nézzük, hogy mi az “elnémulás” , mint, ami már – már kórossá vált szinte minden egyházban?

Részlet a SZEMlélek cikkéből: 

“…a kereszténység történetének egy fejezete zárul, és itt az ideje, hogy felkészüljünk egy újabbra? Lehet, hogy az üres templomok ebben az időben szimbolikusan leleplezik az egyházak rejtett ürességét és lehetséges jövőjét, hacsak nem próbálják a kereszténység teljesen más arcát megmutatni a világnak. Nem egyszerűen javulás, hanem radikális átállás szükséges a statikus „keresztényekké válásról” a dinamikus „keresztényekké válásra”.

Jó elemzés, de ezúttal leásunk mélyebbre is.

A némaság lehet veleszületett, vagy később létrejött állapot.

A kereszténység indulásánál (I. – III. század) az a ma már megkerülhetetlenné vált létforma, ami úgy a kis, mint a nagy közösségeknél látható, “akkor” még csak embrionális állapotban volt. A II. században ugyan már bontogatta szárnyait a későbbiekben alaposan begyorsult folyamat. A Klérus – kontra laikus rétegeződés átka csak  a IV. századi államegyházban – és utána – lett igazán merev rendszer. A kiváltságokat élvező – államilag dotált – papság és az alattuk elhelyezkedő tagság – a hívek – tömegeit vakon engedelmeskedő zombimasszának tekintő nézet, minden időkben kizárta az öntevékeny és lelkes missziómunkások létezését. Elegendő volt az abszolút engedelmesség. A mindenkori vezető testületnek való alávetettség napi gyakorlata.

Ebből automatikusan fakad az, hogy a megtérés – mint a megtérő létállapota – csak leltári fogalom, vagy prédikációs kellék  lett, aminek egyáltalán nem volt jelemtősége az üdvösség szempontjából. Beleszületéssel, illetve a birodalomba való betagolódás által automatikussá vált a “keresztény” polgári státus.

Csoda, – illetve a Gondviselés jelenléte – hogy egyáltalán még megőrződött itt-ott – jobbára az üldözött kisközösségekben (valdensek, lollardok, később a husziták és egyéb “eretnekek”) – bujdosó világában a biblikus hit. Nos ebből indulhatunk ki, ha a mai lepusztult, a szokások és hagyományok kereszteződésében vergődő  vallási “életben” fénysugarat keresünk az alagút végén.

De még előbb az eltorzult “kereszténység” és a szószék viszonyáról némi utólagos – előzetes.

A középkori – államegyházi – világban a szószék szerepe arra korlátozódott, hogy onnan felülről adják/osszák ki a mindenkori vallási és világi uralkodók utasításait és a híveket regulázó megkötözöttségek híreit.

Illusztrációként Prosper Merimée regénye (Szent Bertalan éjszakája) igazi csemege lehet olvasóinak, ha egy leegyszerűsített, de karikatúrának is beillő görbe tükröt kíván látni abból a szószéki világból, ahol a papság úgy játszott a bibliai fogalmakkal, mint a szómágus, aki a hallgatóságot csupán arctalan senkiknek nézte. Kiválóan jellemezte egy jelenet a középkori klérus ügyes trükközését, amikor a pap szónoki könyvét egy szakácskönyvre cserélte ki a tréfamester. A pap nem jött zavarba, csak ügyesen váltott.

Részlet a regényt  összegező írásból: Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/prosper-merimee-szent-bertalan-ejszakaja

“Mérimée regényében a keresztény hit csak külsődleges dísz.

A párizsi Szent Jakab-templom, ahová a szereplők misére járnak, megtelik a szertartás idejére, de ennek semmi köze a hitbeli buzgalomhoz. A szentmisére járás a társasági élet egyik formája, a férfiak és a nők kölcsönösen szemezgetnek egymással, utána pedig kibeszélik egymást. A szenteltvízbe nyúlás alkalom arra, hogy megérinthessék a másik kezét. Krisztus nem hatja át az emberek lelkét, meg sem érinti őket.

S összekeverednek a katolikus hit és a pogány hiedelem elemei…A Mérimée által bemutatott világban Isten csak a szavak szintjén jelenik meg. Az eseményeket irányítók és az ő akaratukat végrehajtók szívéből hiányzik a krisztusi szeretet és irgalom…” 

Azt vélem, hogy ez a kis középkori keresztmetszet jó startkő a gyógyulást megelőlegező, illetve az utána vágyakozó állapothoz. Következőkben ebből a nem éppen középkori maradványból indulunk ki, mint elemzést generáló, kritikailag is felfogható gyógyítási kísérletről.

Folytatása következik.

 

 

Mondja el a véleményét!