Hírcsokor: Keresztdöntés – Mennyit és mit isznak a magyarok? – Offsorozunk – Jó mulatság, férfimunka?

A francia államtanács október 25-én lebontásra ítélte a bretagne-i Ploërmel kisváros II. János Pál pápát ábrázoló emlékművének keresztjét. A döntés nemcsak a katolikusok körében vált ki ellenállást Európa-szerte, hanem minden jóérzésű embert megdöbbent.

http://www.citizengo.org/hu/pc/111805-alljunk-ki-ii-janos-pal-papa-szobranak-keresztje-mellett

A szobor kálváriája 2015-ben indult el, amikor is egy „szabadgondolkodó” egyesület jogi eljárást indított ellene. 2015 májusában a rennes-i közigazgatási bíróság a szobor lebontásáról döntött, indoklásuk szerint az emlékmű „elhelyezésénél és méreteinél fogva feltűnő jellegű, és mint ilyen, ellentétes a Francia Köztársaság világi jellegét előíró alkotmánnyal, valamint az egyház és az állam kettéválasztásáról rendelkező 1905. évi törvénnyel”.

Ploërmel egykori polgármestere leszögezte: „Folytatom a harcot mindaddig, amíg Isten életben tart! Ploërmel többsége velünk van, és semmi okunk nincs arra, hogy azon kisebbség akaratát hagyjuk felülkerekedni, akik nem fogadják el Franciaország keresztény gyökereit!”

Kommentem: Az un. „keresztény gyökerek” melletti kampányok, megvédések (?) egy olyan országban, mint Franciaország,  finoman szólva kissé furcsa jelenségek. Ez az ország volt a Nagy Francia Forradalom országa, ahonnan elindult világhódító útjára az ATEIZMUS. A bibliát szamár farkára kötve hurcolták végig Párizs utcáin…Egy prostituáltat ültettek be a Notre Dame oltárára…Szóval most akkor vezekelnek, vagy mindenféle vallásra utaló jelképet, „céget” egy kalap alá véve be és eltiltanak? Ingaeffektus?


Magyarországon több mint 80 milliárd forintot költ évente égetett szeszre a lakosság, a pálinkát pedig két másik italfajta is lehagyta a forgalmat tekintve.
Szeszeladások megoszlása (2016. szeptember – 2017. augusztus)
Gyomorkeserű – 26%

Vodka – 25%

Pálinka – 17%

Whisky – 13%

Likőr – 7%

Brandy – 6%

Rum – 3%

Vermut – 2%

Gin – 1%

http://hvg.hu/gazdasag/20171107_toplista_szesz#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2017_11_07&type-id=HvgDaily&user-id=BCD9E2BC&utm_content=normal

Négyre nőtt a dámóci alkoholmérgezés áldozatainak száma: múlt héten egy 14 éves fiú hunyt el a kórházban, egy 68 éves nőt pedig az otthonában találtak holtan. …A mérgezést a gyanú szerint valamilyen ellenőrizetlen összetételű szeszes ital okozta.

http://hvg.hu/itthon/20171107_damoci_alkoholmergezes_negyre_nott_a_halottak_szama

————————————–

Tiziano: Az Adógaras

A kiszivárgott Panama-aktákból kiderül, hogy a multinacionális nagyvállalatok, tehetős sportolók és politikusok, sőt az elitegyetemek titokban egyaránt előszeretettel menekítik vagyonunkat adóparadicsomokba. A cél minden esetben az adóteher csökkentése. Az elemzők többsége szerint az érintett cégek és magánszemélyek nem követtek el törvénysértést. Az adóoptimalizálás ugyanis a törvényes kiskapukat használja ki, visszaélve a magánélethez és a privát szférához való joggal.

Jones mindazonáltal cinikusnak, de legalábbis ideológiai alapúnak tartja azon magyarázatokat, amelyek semmi kivetnivalót nem találnak az eljárásban.

http://www.metazin.hu/index.php/item/3488-elpanamazzak-a-demokraciat

———————————–

A szerzők szerint a férfiak foglalkoztatásának csökkenése ma az Egyesült Államok legjelentősebb munkaerőpiaci problémája. A munka nélkül maradó férfiak ugyanis elvesztik hagyományos társadalmi szerepüket és identitásválságba kerülnek. Ellentétben a nőkkel, a férfiak nehezen találnak értelmes elfoglaltságot a munka világán kívül. Ha nem dolgoznak, akkor sem vállalnak nagyobb részt a háztartási munkából és a gyereknevelésből. Sőt, a munkanélküli férfiak visszahúzódnak a társadalomból, és elszigetelődnek – utalnak a szerzők Charles Murray és Robert Putnam szociológusok kutatásaira. A munkaerőpiacról kiszoruló férfiak leginkább szórakozással, például számítógépes játékokkal múlatják az időt. De ez is jobb, mintha bankot rabolnának – jegyzi meg epésen Lehrer és Moyer.

http://www.metazin.hu/index.php/item/3486-leszakadoban-a-ferfiak

 

 

Mondja el a véleményét!