Reformáció 500. év – Katolikus 1700. év

Néhány szempont a hírhez protestáns optikával és egy kis visszatekintéssel tarkítva.

Mi volt az a 95 tétel, amire mostantól kezdve sokat fognak hivatkozni? Lényegében egyetlen, hatalmas tiltakozás 95 részletben kifejtve, mindazzal szemben, amit az akkori katolikus egyházfő, a Szent Péter katedrális építése okán, -hogy kincstárát feltöltse – kibocsátotta a bűnbocsájtó cédulákat. Ezeket jó hatásfokkal dolgozó ügynökökkel terjesztette. Luthernek ezzel a skandalummal szembeni tiltakozása csak az alaphangot adta meg, de senki sem sejtette, hogy micsoda – következményeiben máig ható – hullámot indított be. Egyre-másra kerültek terítékre a pápaság és a Biblia kijelentései közötti kiáltó ellentétek. Ellenhatásként a pápai trón védelmezői – a Jezsuiták – a Tridenti zsinaton újításokkal és a meglévő dogmák határozott védelmével válaszoltak.

“ ….a katolikus egyház bel- és küléletére nézve az egyik legfontosabb egyetemes zsinat, amely a 16. századi reformátorok ellenében a katolikus egyház igazi megformálását hozta létre és új életre keltette azt. A tridenti zsinat az ellenreformáció kezdetét jelentette. …A zsinat elsősorban azokkal a területekkel foglalkozott, ahol a protestáns nézetekkel szemben kellett megfogalmaznia a katolikus egyház nézeteit. A reformátori sola scriptura elvvel szemben a zsinat hangsúlyozta a másfél évezredes hagyomány fontosságát..” (Wikipédia)

Ezen a zsinaton történt meg azoknak az átkoknak a rögzítése, amikben mindazok az elvek, tanok, álláspontok, amiket a protestantizmus XVI. századi gondolkodói létrehoztak, a leghatározottabban el lettek ítélve.

Bűnös búcsú https://denesotto.hu/2016/08/kiatkozottak-vagyunk/

Luther napjainkbeli katolikus megítéléséről szólva azt írták (HVG, 2005. február 19.), hogy „Róma végül 1999-ben némileg felülírta a 16. század közepén a trentói zsinaton a lutheránu­sokra kimondott 125 egyházi átok némelyikét”.

A trentói (tridenti) zsinaton kimondott több mint 130 anathéma, azaz egyházi nagy átok kö­zül mindmáig egyetlenegyet sem vontak vissza. Sőt 1999-ben a katolikus egyház nyilatkozatban erősítette meg valamennyi trentói átok érvé­nyességét. Ekkor írták alá Augsburgban az evangélikus és katolikus egyház képviselői a közös nyilatkozatot a megigazulás tanításáról. Ez meg­állapítja: „A római katolikus egyház tridenti zsi­natán tanbeli elítéléseket fogalmaztak meg.” E „tanbeli elítélések” a szóban forgó anathémák. Majd a nyilatkozat kimondja: „Ezek mindmáig érvényben vannak.”

A mindmáig érvényben lé­vő tridenti átkokkal kapcsolatban fontos megje­gyezni, ezek nem pusztán az alapvető protes­táns hitelvek elítélését jelentik, hanem kifejezet­ten az adott hitelveket valló emberek személyé­re irányuló átkok. Hogy mennyire, azt a kapcso­lódó szertartás mutatja. Mise keretében, harang-zúgás közepette, az illetékes püspök vezetésével, számos pap közreműködésével folytatták le. A főoltár előtt, teljes liturgikus díszben, a püspök vezetésével felsorakozott papok mindegyike égő gyertyát tartott a kezében, amely a kiátkozott személy(ek) lelkét, szellemét jelképezte. Az égő gyertyákat a püspök vezetésével úgy kellett egy­szerre a földhöz vágniuk, hogy azok mind ki­aludjanak.

Miután így végeztek az illető(k) lelké­vel, szellemével, a miseszertartás keretében a ki­átkozott személy(ek) testét helyezték átok alá, romlást, bomlást, pusztulást mondva ki rá tető­től talpig. Úgy vélem, nagyban erősítené az öku­menikus közeledés őszinteségét a tridenti átkok visszavonása. Ennek híján úgy tartanak nap­jainkban közös imákat a protestánsokkal, hogy közben a legkeményebb átkokat is érvényesnek tekintik.

Hasonló ellentmondás figyelhető meg Luther Márton katolikus megítélésében is. Mindmáig érvényben van a személyére 1521 ja­nuárjában kimondott anathéma, miközben a Galileire kimondott egyházi elítélést már 1992-ben eltörölte az illetékes pápai bizottság.

KULCSÁR ÁRPÁD FŐISKOLAI DOCENS (BUDAPEST)

Néhány kiegészítéssel élek az újsághír kapcsán.  “Hitünk szerint egy egyház részei vagyunk, még ha részekre szakítva is.”

Ez  a miniszteri kijelentés a protestánsok között  sokaknak akár egy hittagadással is felérő mondat lehetett volna régebben. Attól függően, hogy ki-ki mennyire tekinti – még – alaptételnek a Sola Scriptura (egyedül a Szentírás) elvét. Ha ma a protestánsok a római katolikus – az EGYETLEN egyház –  “részei”, akkor a sok vér, könny, máglya és börtön miért lett kiontva, letöltve? Mi az oka ennek a már lassan megszokottá váló beszéd-formulának? Az eltelt évszázadok során mi változott, ha a miniszter úr – vélhetően alaposan meggondolt – hódolatteljes viselkedésének a lényegét szeretnénk megérteni? De nem csak őnála láthatunk az udvariasságon messze túlmutató mondatokat.

Kulcsszó:  VÁLTOZÁS. Az látható, hogy a mai protestantizmus azt az alárendelt és alázatos viselkedést alakította már ki, ami fényévnyire sincsen attól, amit alapító atyáik komolyan és Isten iránti tisztelettel megéltek. Azokat az  alapokat ássák alá, amikben a RE – FORMÁCIÓ (vissza alakítás, vissza formálás) volt a lényeg. De mire, hová való visszaalakítás? Nyilván adódik a válasz: azokra az alapokra, amiket a katolicizmus elfelejtett, aláásott, átalakított. Tehát lényegüket tekintve minden katolikus “újítás”, azoknak a tanoknak az átdolgozása, átírása, amik az őseredeti bibliai elvekben láthatók.

Változást a katolikus egyház tanainak bármely részében nagyítóval sem tudunk felfedezni. Változás sajnos pont ott látható, ahol a behódolás, a megalázkodás eleve nem lenne jogos. Azaz a mára már  csupán nevükben protestáló egyházakban. Azok a megegyezések, nyilatkozatok, amikben a közös elvekre, a múltra, a mindent elfelejtő kiegyezésekre kerül a sor, már nem nevezhető protestáló egyháznak. A lassú, de eredményes pápai darálók – az előző pápák világot átjáró látogatásai – megalapozták a Vatikán urainak nem titkolt  célját: a föld vallásainak a pápai trón  uralma  alatti egyesítését.

Ennyire amnéziásak a “protestánsok”?  A Tridentinum átkai, amiket máig sem vontak vissza, párosítva az összes eddig kimondott katolikus dogmával, a pápai csalatkozhatatlanságig bezárólag, nincsenek a protestánsok gondolkodásának homlokterében?

“Ne felejtsük el, hogy Róma mivel dicsekszik; azzal, hogy soha nem változik.

A római egyház ma is vallja VII. Gergely és III. Ince elveit. Ha hatalmában állna, most is éppoly erőszakosan megvalósítaná ezeket az elveket, mint a letűnt századokban. A protestánsok aligha tudják, mit csinálnak akkor, amikor Róma segítségével akarják felmagasztalni a vasárnapot. Miközben saját céljuk megvalósítására törekszenek, Róma előtt a maga hatalmának helyreállítása, elvesztett felsőbbségének visszaszerzése lebeg…” (EGW Nagy küzdelem 516. o.) http://igemorzsa.hu/e_g_w_konyvek/nagy_kuzdelem/tartalom.html