AZ ESZKATOLÓGIÁRÓL
Ez a kérdés mindig feszült figyelem középpontjában állt, amióta csak ember élt és meghalt. Az utódokat – érthetően – izgatta, hova lett a meghalt papa…lelke, szelleme, intelligenciája, alkotókészsége…?
Nem nyugszik a kíváncsi emberi szellem ebben a kérdésben. A kereszténységet átitatta a pogányságból átszármazott “halhatatlan lélek” eszméje.
Bár erre semmi egzakt, egyértelműen bibliai igazolást eddig még egyetlen egyház, egyetlen teológus sem tudott kitenni a “köz asztalára”, mégis ez a téves hiedelem éli önálló (bibliafüggetlen) életét. Ha annyira biztosak lennének a lélek, halál után létében, nem volna a “viták KÖZÉPPONTJÁBAN”, hanem nyugalom és biztonság lengené körül ezt a fontos tételt is.
Az “Új ember” (katolikus hetilap) cikke ezt röviden, de további kérdéseket felvetve adja közre. (Dénes Ottó)
—————————————————————————————
AZ ESZKATOLÓGIÁRÓL, a végidőről szóló viták középpontjában már jó néhány éve az ún. „Zwischenzustand”, az egyes ember halála és a végső feltámadás közötti „közbülső idő” kérdése áll. 
Luca Giordano: Kharón bárkája, freskó, Medici Palota, Firenze
A Hittani Kongregáció 1979. május 17-én hozott döntésében annak elfogadását ítélte elengedhetetlennek, hogy az ember tudattal és akarattal rendelkező szellemi összetevője, „énje” a halál után is fennmarad, testi összetevő nélkül is. Az embernek ezt a szellemi elemét nevezi a döntés „léleknek”. A megfogalmazás mögött sokak szerint a kongregáció prefektusának, Ratzinger bíborosnak a véleménye áll, aki legtöbbet harcolt azért, hogy a teológia továbbra is használja a lélek fogalmát. Igaz, egyúttal új tartalmat is kívánt adni ennek az ősi szónak. Nem annyira az ember egy „részének” látja, amit birtokolunk, mint valamilyen tárgyat, hanem azt fejezi ki vele, hogy az ember nyitott a végtelenre, Istennel párbeszédre lépni képes lény.
Ez az Istenre-nyitottságunk ér a célba rögtön a halál után, hangoztatja.
A Kongregáció döntése azonban nem jelentette azt, hogy ezzel minden vita lezárult az ember halál utáni sorsára vonatkozólag.
A döntésben leginkább érintett Gisbert Greshake, Lohfink-kal közös könyvük múlt évi, legújabb kiadásában továbbra is kiállt amellett, hogy ez a nyitottabb lélekértelmezés nem zárja ki azt, hogy az ember „testi” vonatkozása is célba érjen a halál után, magyarán, hogy „azonnali feltámadásról” beszéljünk.
A test fogalmán azonban- akárcsak sok más teológus – nem egyszerűen a „Körper”-t, szervezetünk molekuláit érti, hanem az embertársakkal és a világgal való kapcsolatteremtés eszközét (Leib), amelynek már a közbülső állapotban is meg kell lennie ahhoz, hogy „üdvözültek közösségéről” beszélhessünk, még ha ennek a vonatkozásnak kiteljesedése az „utolsó napra” marad is, amikor, mint mondja, a halottak a „világ számára” is feltámadnak majd.
(cselényi)